L-Z, Archív példány, nem frissített!, 4.3. Harcz László: Az erkölcs általános elmélete fogalomtára, L-Z

L-Z, 4.3. Harcz László: Az erkölcs általános elmélete fogalomtára, L-Z

Tartalomjegyzék

1. A legfőbb létfenntartási ösztöneink
2. A lélek
3. A lelkiismeret
4. A létfenntartó ösztönök kényszerei
5. A Maslow-piramis
6. A megismerés

7. A „megtérés”
8. A mértékletesség
8/2. A morális disszonancia
9. A művészet

10. A nacionalizmus

11. A nevelés

12. A nagylelkűség

13. Az önámítás ösztönös kényszere

14. Az önbecsülési kényszer (a „rangsor-kényszer”)

15. Az örömszerzési- és önbecsülési kényszer

16. Az önismeret, az önkritika

17. Az önmagában való fogalma („Ding an sich”)

18. Az öntranszcendencia

19. Az ördög

20. Az öröklődés, a gének, a DNS: Lásd még a „Genetikai anyag”-nál

21. Az öröm
22. Az örömszerzési kényszer

23. Az ösztön(ök)

24. Az ősbűn

25. A paradigma

26. A politika

27. A populizmus

28. A rangsor-ösztön (Az önbecsülés ösztönös kényszere)

29. A rasszizmus és a kirekesztés

30. A rosszra vivő ösztönös (a káros,az erkölcstelen) késztetések
31. A sátán

32. A siker

33. A szabadság
34. A szánalom

35. A szent

36. A szerelem
37. A szeretet

38. A szélsőségek, a szélsőségesek

39. A szép, a szépség

40. A szolidaritás

41. A tartás

42. A társadalmi egyenlőség
43. A társadalmi erkölcs

44. A társadalmi „-izmusok”, eszmei irányzatok

45. A társadalmi norma

46. A tudomány

47. A társadalmi bűnbak-képzés

48. A terrorizmus
48/2. A tökéletesség

49. A transzcendencia

50. Az unalom fogalma

51. Az uszítás

52. A vallás

53. A vágy

A fogalmak leírása:

1. A legfőbb létfenntartási ösztöneink: A három legfontosabb ösztönös kényszerünk: a közösséghez tartozás kényszere (a falka-ösztön), az önbecsülési kényszer (a rangsor-ösztön) és az önámítási-képmutatási kényszer, amely ezeket az erkölcsi esendőség esetén kiszolgálja minden aljasság árán is (hazugság, gonoszság, gőg, képmutatás, irigység, nagyzolás, stb.). Ezek így együttesen alkotják a fő „ösztönös kényszereinket”.

2. A lélek: A létfenntartó ösztöneink összessége által a tudatunkban keltett visszhang, intelem, jóra késztető hang. Az erkölcsösség és a jó lelkiismeret ugyanarról a tőről fakad. Lelke csak az embernek van, mert erkölccsel is csak ő rendelkezik. Szerintem a lélek az a „hely” bennünk, ahol az őseinktől örökölt életfenntartó ösztönös késztetéseink keverednek a saját tapasztalatainkkal, ezekből és a saját képességeinkből alakul ki a saját személyiségünk és ebből az együttműködésből születnek meg az erkölcsi döntéseink.

A vallásos emberek a lelkünket "Isten"-ként személyesítik meg, a nem vallásosok pedig lelkiismeretként. A csodás ebben az, hogy míg istenben nem mindenki hisz, de azt még tudományos módszerrel is sikerült bizonyítani, hogy lelkiismerete viszont minden embernek van!
Az erkölcsösség mércéje, a lelkiismeret minden emberben ott van, tehát majdan, egyszer, az ő segítségével, mint közös értékkel, mint közös nevezővel, amelyen mindenkit össze lehet hozni valamilyen modus vivendivel, megteremthető lesz az emberiség egysége.
A legfontosabb közös nevező bennünk az élet. A lelkiismeret és az erkölcs pedig az emberi élet fenntartásának a legfontosabb segítője, feltétele. Nélkülük nincs emberi élet.
A fogalommal kapcsolatos gondolatszilánkjaim:

--- A tudat nem lehet beteg, csak hibás működésű, mert a tudat csak végrehajtó „szerv”. A lélek viszont nagyon is meg tud betegedni, mert a valódi (az erkölcsi jellegű) döntések mindig a lélekben születnek, és dönteni néha nehéz és gyötrelmes.

--- A lélek a DNS-ben lakik, és a legmélyebb és legnemesebb ösztönünk.

3. A lelkiismeret: A lelkiismeret az evolúció, az élet fennmaradásának a szava az emberhez, a lelkiismeret az életfenntartó ösztöneink szószólója és az erkölcsi követelmények forrása.
A jóravivő ösztöneink eredete ez, a lakhelye a génjeinkben van, a késztetései igyekeznek tartani az egyensúlyt a rosszravivő késztetéseinkkel, vagyis az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerrel, az erkölcsi "könnyebb út"-ra csábító késztetéseinkkel és az azt legtöbbször kiszolgáló kényszereinkkel, a hamis önbecsülés ösztönös kényszerével, a hamis közösségi érzéssel és az azt kiszolgáló önámítás-képmutatás kényszerével.
A rosszravivő kényszereink létrejötte oka szerintem az, hogy a vágyainkat minél nagyobb mértékben és minél előbb szeretnénk kielégíteni, vagyis élvezni a gyönyöröket, az örömöt, a boldogságot stb.: az evolúciós jutalmazó érzéseket. Ezeket akkor kapja meg jutalmul az egyén, ha elvégezte az ösztöneiben, a lelkiismeretében meglévő késztetéseket, és ezzel megtette az élet fennmaradásához szükséges teendőit, kötelességeit. De mivel ez, tehát a helyes út követése mindig energia-kifejtéssel, munkával, a nehézségek felvállalásával jár, ezt a legtöbb ember igyekszik minél kisebb mértékűre zsugorítani, hogy minél gyorsabban és minél könnyebben hozzájuthasson a vágyai kielégítéséhez, a jutalmazó érzésekhez, az élvezetekhez, az örömhöz, a boldogsághoz stb.
A lelkiismeret az erkölcsi működés alapja.
Az erkölcsösség akkor jön létre, ha megfogadjuk a lelkiismeretünk szavát. Nincs erkölcs lelkiismeret nélkül és fordítva.
Az erkölcsösség annak a mértéke, amennyit a lelkiismeretünk szavából megfogadunk.
A lelkiismeret a DNS-ünkben hordozott intelmeket, parancsokat, tehát az ösztöneink szavát igyekszik tudatosítani bennünk. A lelkiismeret létét az ateisták is elismerik és minden kultúrkör a világon, emiatt a léte bizonyítottnak tekinthető. Konrad Lorenz szerint „azok a kulturális azonosságok, amelyek a Föld összes kultúrájában megjelennek, nyilvánvalóan öröklött vonások és az egész emberi fajra jellemzők” (Török Tibor: Az erkölcs és a vallás evolúciós alapjai) (Tartalmi idézet)
A lelkiismeret létrejötte, működése:

A lelkiismeret és vele együtt az erkölcsi követelmények is szerintem a genetikai anyagunkból származnak, de az egyén élete során megszerzett tapasztalatok is beépülnek a lelkiismereti követelményekbe. Az életkor előrehaladtával fokozatosan nő az egyed életében szerzett tapasztalatok alapján képződött késztetések aránya a lelkiismeretben.

Az állatoknál még nem létezett öncsalás, önámítás, és a képmutatás is csak alacsony szinten.

Az ösztönös előírások teljesítése tehát az állatoknál minden eredményes esetben kiváltotta a vágy kielégítését, a jutalom-érzések megszerzését (öröm, boldogság, büszkeség, ill. kéj, élvezet, jóleső testi érzések stb.).

Az embernél azonban az agy fejlődése miatt az állatok alacsony szintű képmutatása (az állatoknál ezt alakoskodásnak, a növényeknél megtévesztésnek nevezzük) helyett létrejött az igen hatékony, magas szintű képmutatás, megtévesztés, kifelé, a közösség, a vetélytársak, az ellenkező nemű egyedek stb. felé.

A fő gond az, hogy megjelent a befelé irányuló csalás, az önámítás is, amelynek segítségével saját magunk is elhisszük, hogy a megtévesztés, a csalás nem is csalás, hanem igaz!

A gyakorlatban a lelkiismeret becsapása a cél, az evolúciós-lelkiismereti bűntető-elrettentő érzések elkerülése érdekében. Evégett „saját magától”, ösztönösen működésbe lép az önámítás, és saját magunk számára „elintézi”, eléri azt, hogy ne legyen (pillanatnyilag!) lelkiismeret-furdalásunk. De persze azt, hogy ne legyünk lelki betegek, és különösen ne legyenek lelki alapon létrejövő testi betegségeink sem, azt már szerencsére nem tudja elintézni, és ezek az ún. pszichoszomatikus betegségek később mindenképpen fellépnek. Ez szerintem az evolúciós szelekció része, azt biztosítja, hogy a hamisság ne tudjon eluralkodni az emberi faj viselkedésében, mert az a faj, sőt az élő természet tovább-élése szempontjából végzetes lenne.

Másrészt avégett is zajlik ez a hamisítás bennünk, hogy a kifelé szóló csalásunk, vagyis a képmutatásunk minél hitelesebb legyen, ne áruljuk el magunkat a metakommunikációs megnyilvánulásainkkal. És ez működik is, akinek sikerül önmagát ámítania, becsapnia, az kevésbé szokta magát elárulni a viselkedésével. Szerencsére a metakommunikáció is erősen ösztönös alapokon képződő viselkedési tényező, és mivel ezt sokkal nehezebb irányítani, uralni, így mégis ezen bukik le legtöbbször a képmutató ember.
A lelkiismeretünk tehát az egyébként az evolúciós versenyben jogos és megszokott színlelés, megtévesztés létrejötténél és lezajlásánál korlátozza ennek mértékét és irányát is. Legalábbis jelzi a tudatunknak, ha az önámítás-képmutatás meghaladja azt a mértéket és módot, amely még nem káros az evolúcióra, az élet fennmaradására nézve.
A lelkiismeret tehát az evolúció érdekeinek az őrzője, és így az élet fennmaradása érdekei leképeződése az örökítő-anyagunkban.

A lelkiismeret az evolúció érdekeit a saját anyanyelvünkön fogalmazza meg a tudatunk felé.

!!!!!!!!!!!!!!!!!! Rendkívül fontos megjegyezni, hogy a lélek, a lelkiismeret, és persze az életfenntartó ösztöneink állandó és KÉTOLDALÚ, KÉTIRÁNYÚ, közvetlen kommunikációs kapcsolatban vannak a tudatunkkal! Ezt az bizonyítja, hogy A LELKIISMERETÜNK ÁLLANDÓAN, SZÜNET NÉLKÜL MŰKÖDIK, az életünk minden pillanatában jelen van, és minden döntésünknél hallatja a szavát! Ez csak úgy lehetséges, ha a lelkiismeretünk kibocsátóhelye, forrása állandóan bennünk van. Ez a mai ismereteink szerint csak úgy lehetséges, hogy a lelkiismeretünk a genetikai anyagunkból származik, csakúgy, mint az életfenntartó ösztöneink. Az előbbi megállapítás további, sorsdöntő következtetések levonására ad módot és egyben kényszerít minket.

Az egész evolúció menetére vonatkozó tudományos felfogást módosítanunk kell, mert az előzőekből, tehát a folyamatos kétirányú kapcsolat létéből az következik, hogy az evolúciós kiválasztódás eddigi menete helyett, amely szerint mindig vannak (véletlenül kialakuló gén-módosulások alapján) mutáns egyedek, és a kiválasztódás csak ezek segítségével történik; ezzel szemben szerintem az a helyzet, hogy a kétirányú kapcsolat révén a tapasztalatok folyamatosan beépülnek a génekbe, és a mutáns változatok nem véletlenszerűen, hanem célzottan alakulnak ki, a megváltozott külső (és belső!) feltételekhez, követelményekhez igazodva. Ez nagyon felgyorsítja az emberi evolúciót, amelyre láthatóan igen nagy szükség is van!
A lelkiismeret fogalmát szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az élet-fenntartó ösztönök késztetései végrehajtását az embernél a vágyak hajtóereje biztosítja. A legfőbb, legnagyobb erejű vágyunk a tiszta lelkiismeret iránti vágy. 2019. március 9.

--- Az önámításunkkal a lelkiismeretünk tart egyensúlyt.

--- A lelkiismeret szerintem a létfenntartó mechanizmusaink legmélyebb rétege, alapja, ő ügyel arra, hogy ne tegyünk a saját, a faji és az általános természeti érdekek ellen. Szerintem a lélek, a lelkiismeret a DNS-ben lakik, és a legmélyebb és legnemesebb jóra vivő ösztönünk.

--- A lelkiismeret az élet fennmaradása és a jövő egyik legfőbb biztosítéka.

--- A lelkiismeret az ösztönöket hordozó génekből jön, az önámítás inkább a tudatunkból. A lelkiismeret képviseli az ÉLET, a teljes élővilág, benne az emberi közösség érdekeit, az önámítás pedig az egyént, az egyén hamis önbecsülését. Ezek pontosan az ellentétei egymásnak, fordított arányban állnak egymással. Folyamatos küzdelmük határozza meg a jellemünket.

--- A lelkiismeretet nem lehet államosítani, mert a génjeinkben él, onnan ered. A génjeink változásai pedig, mint a legújabb kutatások mutatják, a saját akaratunktól, a gondolatainktól is függnek.

--- Aki rossz, azt a lelkiismerete kínozza, aki jó, azt embertársai…

--- Az igazság az, amit a lelkiismereted diktál, mert a lelkiismeret az egész élővilág genetikai érdekképviselője.

--- Azt, hogy ki a bolond és ki a gazember, nem a százszoros többségben lévő, magát rendes, normális embernek tartó többség dönti el. Az igazság és az erkölcs nem mennyiségi, hanem lelkiismereti kérdés.

--- Ha a lelkiismereted tiszta, szeretni tudod magadat, és akkor mások is könnyebben fognak téged szeretni.

--- Ha kielégítjük a lelkiismeretünket, megleljük a nyugalmat és minden körülmények közt boldogok lehetünk…

--- A hamis önbecsülés a saját sátánunk, a lelkiismeretünk pedig a saját istenünk… 2015-10-21.

--- Az eszmények olyanok az ember számára, mint a ló szája elé tartott zabos-zsák... A(z ösztönös) kényszer pedig mint a szomjúság és az éhség, nehéz ellenállni neki. A lelkiismeret a gazda, az ostor pedig a lelkiismeret-furdalás, amelyet egy ideig el lehet kerülni, de a gazda és az ostor elől nem tudsz elmenekülni...

--- Az ún. „jó szónok” azt mondja, amit elvárnak tőle, a becsületes szónok a lelkiismerete szerinti igazságot, de a helyes út kijelölése sohasem népszerű feladat az út viszontagságai miatt…

--- Lelkiismerete mindenkinek van. Még azoknak is, akik szerint lélek nincs, csak tudat van. Gondolom ez utóbbiak ritkábban is hallgatnak a lelkiismeretükre.

--- Mindenki választhat: tiszta lelkiismerettel nyomorog, vagy szorongva dőzsöl…

n, aki az igazságot, van, aki a lelkiismeretfurdalást viseli el könnyebben… Jelleme válogatja…

--- A pánik-betegség szerintem a lélek, a lelkiismeret vészjelzése, akkor, amikor már nem segít az önámítás, mert akkora mennyiségben alkalmazta az illető, hogy túlcsordul a lélek, mert a mélyére gyömöszölt szennyes, a sok önáltatás elkezd tudatosulni.

--- Minél többet teszel a közösségért, annál jobb lesz a lelkiismereted és annál boldogabb leszel!

--- A lelkiismeret a génjeinkből származik, és betonkeménységgel van oda bevésve, manipulálni lehetetlen, ezért hívják lelkiismeretnek. A lelkiismeretben a létfenntartási ösztöneink nyelvi formában üzennek nekünk, és így a tudatunkban is megjelenve, nemcsak az érzések szintjén tudnak hatni ránk a létfenntartó ösztöneink.

--- A lelkiismeret szerintem lényegében az istennek felel meg az emberi lelkiségben, érzelmekben, erkölcsi szempontoknál. Tehát – mivel minden embernek van lelkiismerete, még az ateistáknak is, és ez tudományos ténynek tekintendő! – ha az összes ember lelkiismeretét gondolatban összeadva, és ezt globális lelkiismeretnek elnevezve azt mondanánk, hogy kizárólag a globális lelkiismeretnek való maradéktalan engedelmeskedés mentheti meg az emberiséget a megsemmisüléstől, pontosabban az önmegsemmisítéstől, akkor járnánk legközelebb az igazsághoz. Aki nem hiszi, hogy az isten és a lelkiismeret fogalma, hatása lényegében azonos (a Teremtésről szóló biblikus részek kivételével!), az legyen szíves üsse föl az Újszövetséget, és megtapasztalhatja, hogy bármely mondatban, ha az „isten” szó helyére a „lelkiismeret” szót tesszük, a mondat ugyanazt fogja továbbra is jelenteni!... A lelkiismeret a létfenntartó ösztöneink legfontosabb része, a DNS-ünkben kapjuk szüleinktől és hagyjuk rá mindig a következő generációkra, és benne vannak kifejezve és rögzítve az emberiség létérdekei, sőt, az élet fennmaradása érdekei.

--- Lelkiismeret, A lelkiismeret kétféle módon lehet tiszta: 1. – átmenetileg, csalással, tehát önámítással, önbecsapással, gyarlósággal, és 2. – tartósan, vagyis valós, tisztességes cselekvéssel. Az első eset soha nem lehet tartós igazán, mert vagy engedünk a lelkiismeretünk szavának és akkor szabadok lehetünk egy adott kérdésben, vagy ha megmakacsoljuk magunkat, de akkor a lelkifurdalásba bele is halunk, vagy besorolódunk a lelki zombik közé, és a piciátereket meg a papokat gazdagítjuk; a második esetben, tehát amikor mindent elkövetünk tisztességgel, becsülettel, és bár ebbe is bele lehet halni – erről a csőcselék és a vállán állva uralkodó mocskok gondoskodnak! -, de aki túléli, az boldogan élhet tovább, és az utódai is (egy darabig, amíg megint el nem szúrják a dolgokat azzal, hogy az egyéni érdekeiket elébe helyezik a társadalom, az egész emberiség érdekeinek…) Igazán tiszta lélekkel csak az élhet szerintem, aki az egész emberiséggel szemben érez felelősséget. Ezt most még nehéz belátni, de folyamatosan azon fáradozunk – én és a lelkiismeretem, vagyis az evolúció, az ősök erkölcsi hagyatéka, a lelkiismeret formájában - , hogy ezt mindenki megértse.

--- A vallás a lelkiismeret helyére az istenséget ülteti, azáltal, hogy a gyónás formájában az isten úgymond megbocsájt nekünk, egy-két Miatyánk ellenében. Holott a lelkiismeretnek szigorú létfenntartási feladata van a létfenntartó ösztöneink rendszerében: legyőzve az öncélú örömszerzésünket és önámításunkat, mégiscsak közli velünk a hibáinkat, hiányosságainkat, bűneinket, ezáltal a létfenntartási stratégiánkat a hamisságból visszahelyezi a realitások talajára, és lehetővé válik, hogy a fennmaradáshoz szükséges döntéseink hatékonyak legyenek. Ha kiirtjuk a lelkiismeretünket, saját magunkat, az emberségünket és idővel a teljes életet irtjuk ki.

--- A vallás a létfenntartó ösztönök késztetéseinek a felsugárzódása a tudatba, ma még ezt lelkiismeretnek nevezzük.

--- Aki belül szabad, mert hallgat a lelkiismeretére, az hamarosan kívül is szabad lesz! Neked mit mond a lelkiismereted?

--- A boldogság legfőbb feltétele a nyugodt lelkiismeret.

--- Minél inkább sajnálod magad, annál nagyobb jót tégy másokkal, és a lelked megnyugszik!

4. A létfenntartó ösztönök kényszerei: a közösségi ösztön

kényszere (a minél nagyobb közösséghez minél erősebben kötődés kényszere), az önbecsülés kényszere és az önámítási ösztön kényszere, mely utóbbi az első kettőt szolgálja ki, valósítja meg.

Az evolúció és az annak során kialakult, öröklött genetikai anyagunk hatalmas információ-mennyiségén alapuló életfenntartó ösztönök ill. ezek késztetései, az ún. létfentartó ösztönök képezik szerintem az isten-fogalom, az istenség-jelenség alapját. Az ezekből az ösztönökből származó, folyamatosan működő lelkiismeretünk sugallatai az emberi életben betöltött funkciójukat tekintve lényegében azonosak az Isten által megfogalmazott, az istennek tulajdonított parancsokkal. Mivel azonban a genetika, az evolúció, a létfenntartó ösztönök léte, működése csak az utóbbi évtizedekben került felszínre, a korábbi korszakok tudósai, gondolkodói ezeket a sugallatokat, a lelkiismeret szavát nem tudták mire vélni, és transzcendens, a biológia, a mindennapos tapasztalat határain kívül esőnek tekintették ezeket a jelenségeket, és elnevezték Istennek.

--- A három legfontosabb ösztönös kényszerünk: a falka-ösztön (a közösséghez tartozás kényszere), a rangsor-ösztön (a rangsor-javítás kényszere avagy az önbecsülés kényszere) és az önámítási kényszer, amely ezeket kiszolgálja minden aljasság (hazugság, gonoszság, gőg, képmutatás, irigység, nagyzolás, stb.) árán is…

--- Ha az értelmünk nem képes idővel legyőzni a létfenntartó ösztöneink rosszabbik felét, akkor pontosan a (mostanára részben elavult) létfenntartó ösztöneink fognak elveszejteni minket.

--- Ha megértjük az ösztöneink okát, működését, sokkal toleránsabbak leszünk embertársainkhoz, amikor ösztönösen rongálnak minket…

5. A Maslow-piramis: Az emberi szükségletek fontossági sorrendje alapján Abraham Maslow által felépített piramis alakú ábra. Már nem sokkal a megalkotása után módosították más tudósok, de szerintem további módosítások szükségesek „Az erkölcs általános elmélete”-ben leírtaknak megfelelően.

A Maslow-piramis mára mind részleteiben, mind az élet nagy egészébe való beilleszkedését tekintve átalakult, hiszen az egész rendszert gyökeresen át kellett értelmezni és írni. Ezért én már a magam szükséglet-rendszerével foglalkozom. Tehát következzék

“Az emberi szükségletek rendszere-1.0., 2020. 10.01.:”

Az Abraham Maslow által létrehozott “szükséglet-piramis” az akkori kutatási eredmények alapján helytállónak volt tekinthető.

Az azóta eltelt évtizedek új kutatási eredményei tükrében azonban már sokkal mélyebben és szélesebb körűen, ma már lényegében teljes általánosságban meg lehet határozni az emberi szükségletek körét.

Az én általános megközelítésem:

Az ember élőlény. Az élőlények igényei, szükségletei az élet fennmaradása igényeihez igazodnak, azoktól rendes körülmények között semmilyen mértékben nem térnek el.

Kivételt az emberiségre sajnálatosan jellemző hamisság (az öncsalás és a képmutatás), az emberekre jellemző mértéktelen hedonizmus által keletkezett rendellenes igények kielégítésére létrejött jellegzetes emberi gondolkodás- viselkedés- és érzés-formák jelentenek. Mára ezek a hamisságok érvényesítették is a maguk romboló hatását: az emberiség és az élő természet létét az emberek végsőkig káros tevékenysége immár a szakadék szélére taszította, amelyet a klíma-katasztrófa fellépése jól jelez…

Az emberi hamisságokat az emberi erkölcs hivatott visszaszorítani, ezért az erkölcs különleges, kiemelkedő szerepét a szükségletek rendszerében is külön hangsúlyozni kell!

Az emberi szükségleteket szerintem az életfenntartó ösztöneink késztetései határozzák meg. Az említett késztetések szerintem a DNS-ünkben ránk öröklődött hatalmas adathalmaz, mint adattár, és az elménk, mint adatfeldolgozó kapacitás közreműködésével formálódnak készre, folyamatosan, és életünk minden pillanatában a helyes irányba, az élet fennmaradása irányába terelnek minket. A saját, egyéni életünk és a minket befogadó közösség történelmi tapasztalatait az elménk beleötvözi a késztetéseink anyagába, így azok is mindenképpen érvényesítik hatásukat a DNS-ben kapott, már az egysejtű-állapot óta halmozódó tapasztalatokkal együtt.

Az eddigiek alapján talán nem is meglepő, ha kijelentem,, hogy az emberi szükségletek tulajdonképpen csak az élő természet szükségleteivel együtt értelmezhetők, hiszen az emberi élet csak néhány évig lehetséges az élő természet létezése nélkül (Darwin, Dawkins, Einstein, Hawking és még sok nagy elme felismerései nyomán). Emiatt

--- 1. Az első szükséglet-csoportot az élő természet fennmaradási szempontjai képezik.

Jóllehet ez túlmegy az emberi viszonylatokon, de az emberiség fennmaradásához nélkülözhetetlen.

Az élő természet a Földön kb. 4.5 milliárd év alatt alakult ki ilyenné, és ebben az állapotában az emberiség most benne, az élő természet gyermekeként, részeként él.

Az élő természet evolúciója igen lassú, tehát az idő, a történelem egy adott szakaszában a természet lényegében változatlan állapotban létezik.

Ebből következően a természetet érő behatásoknak sem szabad eszményi esetben eltérniük az eddigi 4.5 milliárd évben fennállt állapotoktól, lényegesen nem térhetnek el a legutóbbi évmilliókban megszokott állapotoktól, hiszen azokhoz alkalmazkodott az evolúciója (a kialakulása) során az élő természet.

Mindebből pedig szerintem az következik, hogy az élő természet leglényegesebb igénye velünk szemben az, hogy hagyjuk békén, minél nagyobb mértékben, de legalábbis ne ártsunk neki, pl. azzal, hogy szennyezzük a környezetet!

--- 2. Az emberi erkölcs alapján keletkező szükségletek

A következő szükséglet-csoportot a bevett gondolkodás alapján a szaporodási, utód-létrehozási szempontok képeznék, de itt is van egy meglepetésem: itt most nem eszerint haladunk, mert azáltal, hogy a legnagyobbtól, a nagy egésztől, az élő természettől haladunk a kisebb egységek, a fajok felé, a fontossági sorrendben azok a szükségletek következnek, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberiség, mint faj, építő módon tagozódjék be a többi faj mellé a természetben, és ezt az emberi fajnál az erkölcs teszi lehetővé. Az egyik legalapvetőbb követelmény ugyanis szerintem egy faj megítélésénél az, hogy létezése és működése ne zavarja, ne veszélyeztesse a többi faj működését, életét.

Az erkölcs feladata az én vizsgálódásaim alapján (lásd “Az erkölcs és az értékek általános elmélete”-ben) az emberi hamisságok kiküszöbölése (mert ezek mind ártanak az evolúció hatékonyságának és így az élet fennmaradásának), így emberi viszonylatban a legfontosabb szükséglet szerintem az erkölcsösség minél magasabb foka elérése minden emberi egyednél, az életünk minden pillanatában!

--- 3. Az emberi életet fenntartó szükségletek

Ez a szükséglet-csoport már magára az emberi életre összpontosul, az emberi életet fenntartó szükségletekre.

Az emberi életet fenntartó szükségletek az ösztönös életfenntartó késztetéseink által meghatározott tennivalókból állnak össze. Ezek a késztetések a genetikai anyagunkban örökölt adatokból az elménk adatfeldolgozó kapacitása segítségével szintetizálódnak késztetésekké, és ehhez az elménk természetesen felhasználja az elménkben tárolt egyéni élettapasztalatainkat és a minket befogadó közösség történelmi tapasztalatait is. Ezeket a késztetéseket a tudatunk felé a lelkiismeretünk közvetíti életünk minden pillanatában, útmutatást adva arról, mi számunkra a helyes út.

Az életfenntartó ösztönös késztetések a közösségben kifejlődött fajoknál (és az ember ilyen faj) a tapasztalatok szerint két fő csoportra oszlanak:

--- az ún. falka-ösztön késztetéseire (én ezt “közösségi ösztönnek” nevezem) és

--- a rangsor-ösztön késztetéseire (melyeket én “önbecsülési kényszer”-ként említek).

A túlélés esélyei ugyanis azzal arányosak, hogy minél erősebb közösséghez tartozzunk, és az egyéni tulajdonságaink alapján ezen a közösségen belül minél magasabb rangunk, megbecsültségünk (“becsületünk”) legyen, hiszen a túlélést az erőforrásokhoz (élelem, jó szálláshely, stb.) való minél jobb hozzáférés határozza meg, és minél magasabb egy egyed rangja a közösségben, annál jobb hozzáféréssel rendelkezik az erőforrásokhoz.

Végül ki kell térni

--- 4. az emberi hamisság hatására létrejövő késztetésekre is.

Ezeket bővebben “Az erkölcs és értékek általános elmélete”-ben írom le, az írás bőséges tájékoztatást nyújt e tárgyban.

Itt most csak a végeredményként kiadódott, a hamisságainkon alapuló késztetéseinket említem meg:

--- a hamis önbecsülés késztetése,

--- a bűnbakképzés késztetése,

--- a közösségért hozott hamis áldozat késztetései, tehát a kirekesztést, a rasszizmust eredményező késztetéseink,

Ezek a késztetések, bár rendkívül károsak (hiszen a hamisságainkon alapulnak, és minden hamisság nagymértékben rombolja az evolúció eredményességét és ezáltal az élet fennmaradása esélyeit), mégis létező emberi igények, szükségletek, így ezeket is meg kell említeni az emberi szükségletek sorában.

6. A megismerés: Az emberi természet szubjektív, mert alapból rosszravivő hajlamú, mert minden ember igen erős ösztönös késztetés alatt áll az öncsalásra, önámításra, ill. az ezek mögött álló öncélú, hedonisztikus, opportunisztikus testi élvezetszerzésre és az evolúciósan meg nem szolgált lelki örömszerzésre . Így megismerésről csak korlátozott mértékben beszélhetünk, az „objektív megismerés” pedig szerintem egyenesen nevetséges lehetőség ill. megnevezés az embertudományokban.

7. A „megtérés”: A "megtérés" az a folyamat, amikor az illető rádöbben az emberi természet, az emberi személyiség és az erkölcsi esendőség működésére és mibenlétére, és megsejti, megérti az emberi természet valódi arcát, rádöbben a tiszta lelkiismeret nélkülözhetetlen voltára és a lelkiismeret hatalmas erejére, és attól kezdve szégyelli alkalmi rosszaságát, és minden erejével igyekszik úrrá lenni azon. Vallásos embereknél ez a mozzanat az illető kulturális környezetében bevett vallás istenéhez való megtérést jelenti. A megtérés valamilyen katarzis vagy megrázó élmény hatására szokott bekövetkezni, vagy a személyiségfejlődés kellő színvonalát jelző lelki-érzelmi-erkölcsi-szellemi változás.

8. A mértékletesség: az erőforrások felhasználásában tanúsított mértékletesség a saját érdekeinken túl a közösség többi tagja és az egész élővilág érdekeit szolgálja, igazságos és szolidáris, tehát erkölcsös.

--- A morális disszonancia: lényegében az erkölcsösség hiánya valamely tettben, elvben, gondolatban; bármiben, amiben az erkölcsnek szerepe van!

9. A művészet: az egyik legfontosabb emberi tevékenység, amelynek a célja az, hogy a művészeti alkotás befogadójában, szemlélőjében, élvezőjében stb. katarzist hozzon létre. A katarzis érzelmi segítséget jelent az erkölcsi megtisztulás, az önkritika, az erkölcsi nemesedés, és így a boldogság eléréséhez.

10. A nacionalizmus: A nacionalizmus az egyik életfenntartó alapösztönünk - a falka-ösztön, a hazafiság - elfajzott változata, és a késztetés a nacionalizmusra minden emberben él. A nac. mindenképpen egy közösség (társadalom, társad. réteg) látlelete, betegségtünete. Ugyanis nacionalista uszítók mindig, mindenütt léteznek, a lényeg az, hogy az uszításukra hogyan reagál az adott közösség. A nacionalizmus létrejötte az adott társadalom betegségét jelzi. Tehát a nacionalizmus olyan szempontból természetes, hogy biztosan megjelenik az adott közösségben, ha a közösség (erkölcsi színvonala, életképessége) külső terhelés-növekedés vagy belső gyengülés következtében nem képes lelki, erkölcsi egyensúlyát megőrizni. Tehát itt is érvényes szerintem az, hogy nem lehet semmit önmagában megítélni, hanem csakis a körülményekkel együtt, amelyek hatnak az adott dologra. Lássunk két példát, egyiket a külső nyomásra fellépő válaszreakcióként létrejövő nacionalizmus, a másikat az adott ország saját belső gyengeségeként megjelenő nacionalizmus formájában:
--- Pl. lehet, hogy az egyik országban fellépő nacionalizmus pontosan azt jelzi, hogy az adott ország vetélytársa, egy nála sokkal erősebb ország elviselhetetlen nyomást fejt ki, igyekszik fölzabálni, gyarmatosítani az adott országot, amelyben ilyen helyzetben természetes, hogy a külső nyomás egy adott szintjén megjelenik ez a lelki betegségtünet, a nacionalizmus, amely (látszólagosan) ellensúlyozza a vetélytárs(ak) által kifejtett roncsolódást a gyarmatosítandó ország lakosainak az önbecsülésében.
--- A nacionalizmus lényegében egy lelki kompenzáció az adott nép(csoport) megtépázott önbecsülését javítandó. Ezt valós önbecsülés-növekedéssel igen nehéz elérni, hiszen ahhoz szinte újjá kellene születnie az adott közösségnek, és sokkal tisztességesebben (demokratikusabban, szolidárisabban, stb.) kellene viselkednie. Marad tehát a hamis, a csaláson alapuló megoldás: ha magunkat nem tudjuk is felemelni, másokat azért le tudunk alacsonyítani... és így, még ha látszólagosan, még ha öncsaló módon is, de javítani tudjuk a másokhoz viszonyított megítéltetésünket és önbecsülésünket, ami innentől persze már csak hamis önbecsülésként említhető...

11. A nevelés: A gyermek személyisége ennek során alakul ki, a szülők (nevelők) példamutatása és a társadalmi környezet ráhatásai eredőjeképpen. A nevelés a gyakorlatban az a folyamat, amelynek során a gyermek fejébe verjük, hogy mi, felnőttek a hazugság és a képmutatás mely fajtáit mikor és hol alkalmazzuk, és mikor szabad és mikor nem szabad észrevenni, ha egy felnőtt hazudik és csal...

A nevelés fogalmát szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A nevelés során tanul meg a gyerek őszintén hazudni.

--- A nevelés a gyakorlatban az a folyamat, amelynek során a gyermek fejébe verjük, hogy mi, felnőttek a hazugság és a képmutatás mely fajtáit mikor és hol alkalmazzuk, és mikor szabad és mikor nem szabad észrevenni, ha egy felnőtt hazudik és csal...

12. A nagylelkűség: ha valaki lemond a saját túlélési esélyei, erőforrásai, erkölcsi vagy anyagi tőkéje egy részéről egy másik ember vagy a közösség javára, vagy megbocsájtja, ha valaki megkárosítja. A nagylelkűség tehát a túlélés számára hasznos, így értéket képez és erkölcsös.

13. Az önámítás ösztönös kényszere: (röviden: az önámítási kényszer vagy egyszerűen csak az önámítás): Mivel az önbecsülési kényszerünknek (rangsor-kényszerünknek) és a közösségi áldozatunk kényszerének) általában nem tudunk vagy nem akarunk becsületes úton eleget tenni, "besegít" az önámítás és testvére, a képmutatás. Ahhoz ugyanis, hogy valóban magasabb rangot szerezzünk a közösségen belül, valóban értékesebbnek és áldozatkészebbeknek kellene lennünk, mint korábban, és ezt folyamatosan véghezvinni nyilván szinte lehetetlen, illetve csak nagy kitartással, szorgalommal és pl. bátorsággal lehetséges. Mivel a valóságban ezt általában nem tudjuk megvalósítani, "segítségünkre siet" az önámításunk, és elhiteti velünk (és a külvilággal is a képmutatás formájában), hogy többet tettünk a közösségért, ill. szebbek, jobbak, erősebbek, bátrabbak stb. vagyunk, mint a valóságban... Ugyanakkor a közösségen belüli vetélytársainkról azt hiteti el velünk (és a képmutatás segítségével a környezettel), hogy ők viszont rosszabbak, gyengébbek, gyávábbak stb., értéktelenebbek, mint a valóságban. Ezt általában rágalommal, pletykával, besározással, bűnbak-képzéssel éri el az önámításunk. Az önbecsülési kényszerünk kényszeres jellege miatt az önámítás is kényszerű módon, akaratunktól függetlenül, ösztönösen zajlik.
Az önámítás tehát minden emberre jellemző ösztönös csábítás, ösztönös kényszer, amely igyekszik kielégíteni a hamis önbecsülésünk kényszerét és a hamis közösségi tudatunkat (a közösségért hozott hamis áldozatunkat), az emberi ész megjelenése után megnövekedett megtévesztési képességünk által csalás, öntömjénezés, a valóság meghamisítása árán is.
A szubjektivitásunk oka is az önámításunk, ill. az ezt kiváltó falka-kényszerünk és rangsor-kényszerünk kényszerei.
Az önámítás a „kognitív disszonancia” által keltett szorongás feloldása egyik, talán leggyakoribb módja, ugyanis az önbecsülési kényszerünket (rangsor-kényszerünket) és a közösségért hozandó áldozatok kényszerét (falka-kényszerünket) tisztességes úton szinte senki, soha nem tudja kielégíteni, így marad a csalás, a tudatalattink mentő-akciója, amely elhiteti velünk, hogy a hibánk, hiányosságunk nem is létezik, vagy nem is olyan nagy, mint a valóságban, illetve azt, hogy a közösségért hozandó áldozatot elvégeztük.
Az ösztönös késztetéseink vagy vágyat, vagy feszültséget ("kognitív disszonanciát") keltenek bennünk, avégett, hogy elérjék, hogy teljesítsük az ösztöneink által sugalmazott evolúciós kötelezettségeinket.
A vágyat akkor érezzük, ha még nem kezdtük el az ösztönök által kívánt cselekvést, és annak megtétele után a vágy elnyeri beteljesülését, kielégülését az evolúciós jutalom érzésekkel, örömmel, boldogsággal, élvezettel stb.; a szorongást, félelmet, tehát a kognitív disszonanciát pedig vagy akkor bocsájtják ránk az ösztöneink, ha evolúciós szempontból rosszat készülünk elkövetni, mert így próbálnak a rossz úttól eltéríteni minket az ösztönös kényszereink; vagy pedig akkor, ha már elkövettük a káros, helytelen cselekvést.
A szorongás lényegében egyenlő a kognitív disszonanciával, a félelem pedig a kognitív disszonancia szélsőséges esete.

Néhány, az önámítás fogalmát szemléltető gondolatszilánkom:

--- Az önámítás a saját magunk ösztönös becsapása, legtöbbször magunk jogtalan, ösztönös fényezése és mások- ösztönös, igazságtalan, aljas lealázása, lekicsinyítése.
--- Amíg az emberiség nem képes szembenézni azzal, hogy milyen is valójában a saját 'emberi' természete, addig mindig háborúságban fog élni.
--- A filozófiai- antropológiai standard-modellből mindössze a helyes kiindulópont hiányzik, a valódi inputok, vagyis a falka-kényszer, az önbecsülési kényszer és az önáltatási kényszer.
--- Az önáltatás (önámítás, öncsalás) ködfalat állít a megismerés elé.
--- Az önámítás és az abból ill. az önbecsülési kényszerünkből (rangsor-kényszerünkből) eredő hamis önbecsülés (ösztönös kényszere) olyan elemi erejű, hogy bárkit nagyon nehéz, az elvetemült embert pedig végképp lehetetlen meggyőzni arról, hogy létezik az önámítási kényszere és a hamis önbecsülési kényszere. Egyedül a lelkiismeretben bízhatunk, ezt pedig csak a művészet, a katarzis képes erősíteni, érvényre juttatni. És emiatt a szívünk és a lelkünk a legfontosabb részünk…
--- Az önszépítő önámítás megrészegíti az emberi személyiséget, elveszi a józan ítélőképességet és nyilvánosan megaláz.

--- A nagyzolás, gúny, gonoszság, gőg, hatalomvágy stb. oka a kisebbségi érzés; az agresszivitás oka a félelem, a sok beszéd oka a mondanivaló és a valódi cselekvés hiánya, az okoskodás oka az ész hiánya, a bölcselkedés oka a valódi bölcsesség hiánya, a túlzott rend és tisztaság oka legtöbbször az emberség hiánya, az alkoholizmus és a kábítószerezés oka a boldogtalanság stb.: mert az önszépítő önámítás minden fronton csal az érdekünkben, ha engedjük.

--- A kocsmában könnyebb eredményes alkoholellenes kampányt folytatni, mint a társadalommal elfogadtatni, hogy a saját emberi természete önámító, öncsaló-önfényező-öntömjénező és hazug-képmutató.

--- A kisebbségi érzés leküzdésére magadat kell érdemben fejlesztened, nem elég, ha másokat önámító módon besározol, kirekesztesz és megalázol…

--- A gondolkodásra az önámítás is hat, míg a filozófia a szellemi tevékenységnek csak az önámításon kívüli részét veszi figyelembe, olyanképpen, mintha az önámítás (s vele együtt a képmutatás ) nem is léteznék.

--- A külsőségek erőltetése legtöbbször a belső értékek hiányát leplezi.

--- A nőknek igen erős az önkritikája, ezért a nők három korcsoportba oszthatók: nagyon fiatal, fiatal és fiatalabb... J

--- A törpe akkor is törpe marad, ha a világ összes nála magasabb emberét lelövi. Legföljebb attól kezdve ő lesz a legmagasabb törpe.

--- Azzal, ha engem megalázol, te még egy grammal sem leszel több…

--- A lassú, életképtelen hal ne a cápára haragudjék, hanem saját magára! A cápa az cápa, teszi a dolgát, selejtez. Nem ő a hibás, ha a hal lassú. Az emberiség cápája az erkölcs.

--- A legáltalánosabb és legerősebb társadalmi (mert emberi…) igény az öncsalás-képmutatás lehetőségére irányul és arra, hogy ez a lehető legnagyobb titokban maradjon…

Másképpen: állandóan átverlek téged és mindenki mást, még magamat is, de ez szigorúan maradjon köztünk!

--- A tetű bárkit megcsíphet, akár a pápát is. De a tetű akkor is csak egy tetű marad...

--- A törpefilozófus akkor is törpefilozófus marad, ha a világ összes, nála jobb filozófusát lelövi. Legföljebb attól kezdve ő lesz a legjobb, legnagyobb törpefilozófus.

--- Az a korrupt, aki sikeresebb nálam, másképpen: aki sikeresebb nálam, az mindig korrupt!

--- Az emberi ész megjelenése hatalmas hamisságot hozott az élő természetbe, az emberi öncsalás-képmutatás képében. Ezt lehazudandó, letagadandó, hihetetlen mennyiségű hazugság, kimagyarázkodás, a másik ember, nép, vallás bűnbakká tétele, csalás keletkezett, főként a társadalomtudományok képzetes harcmezőin. Mikor hagyjuk abba már a hazudozást? Egészen a 3. világháborúig nem; azután meg már úgysem lesz, aki hazudjon…

--- Az emberiség, ez az időtlenül vén, megcsontosodott jellemű kéjenc, mindent inkább elvisel (a diktatúrát, háborút, éhezést és nélkülözést…), csak ne kelljen a saját, gyarló, hamis önbecsülésen alapuló természetével szembenéznie…

--- Az ostoba akkor is ostoba marad, ha a világ összes, nála okosabb emberét kiirtja. Legfeljebb attól kezdve ő lesz a legokosabb hülye.

--- Az önszépítő önámítás a mi aljas fogadatlan prókátorunk.

--- Ha a felsőbbrendű tudatúak sorra-rendre kiirtják a náluk alsóbbrendűnek hitt embereket, a végén csak egy marad, Inverz Ádám, az Übermensch!

--- Az önámítás nem más, mint hamis tudati önkielégítés.

--- Az ellenvélemény javítja a tisztánlátást.

--- Az önkielégítésnek létezik testi és szellemi formája is, az utóbbit önámításnak hívják. De egyikből sem lesz épkézláb eredmény…

--- Hogyan lehetne az önámításról (az önámítási kényszerről) érdemben vitatkozni és következtetéseket levonni, ítéleteket hozni egy olyan rendszerben (a mai filozófiai paradigmában), amely az önámítás teljes figyelmen kívül hagyásával épült föl?!

--- Minél törpébb lelkű valaki, annál magasabb lelki gólyalábakon, lelki pótlábakon jár; a "GŐG" közepén Ő (maga) van, és kétoldalt a két G(ólyaláb) a két támasztéka...

--- Az öntömjénezés szokott büntetése közmegvetés. Aki magának tetszik, mindenki másnál visszatetszik. Blaise Pascal 1623-1662…

--- „Aki fölmagasztalja magát, az megaláztatik; de aki megalázkodik, az fölmagasztaltatik” (Bibliai idézet)

14. Az önbecsülési kényszer (a „rangsor-kényszer”): Az az ösztönös késztetés, amely az egyént a közösségen belüli rangja, rangsorbéli helyezése folytonos javítására, a saját értékessége minél magasabb foka közösségi elismertetésére kényszeríti, mert mindenkor a ranggal, befolyással arányos az egyén lehetősége a közösség erőforrásaihoz való hozzáférésre, saját maga és az utódai túlélése esélyei növelésére. Az önbecsülését jogos, becsületes módon kielégíteni képes ember nem szorul rá a hamis önbecsülésbe való ösztönös beletörődésbe, de az ilyen ember olyan ritka, mint a fehér holló.

Azt az ösztönt, amely a minél magasabb rang elérésére ösztönöz, neveztem el érthető okokból önbecsülési kényszernek. Ez a létező legerősebb ösztönünk, és szerintem erőssége az életösztönnel vetekszik, nem véletlenül. Népies nevén a túlzott önérzet, öntudat, tudományos gúnynevén az én-tudat.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A felsőbbrendű tudatúak a legnagyobb öngólt akkor követnék el, ha mind kiirtanák az ún. alsóbbrendűeket – mert azután nem lenne kit lenézni…

--- Akinek ép az önbecsülése, nem akar másokat megalázni, maga alá gyűrni.

--- A rosszat kínjában cselekszi az ember, de ha teheti, minden ember jót cselekszik.
--- A hasznosság(tudat)unk az önbecsülési kényszerünket kielégítő egyik megoldás.
--- Az ember az egyéni becsvágya és a közösség érdekei, vagyis az önzés és az áldozatvállalás között vergődik, vonaglik, tépelődik, amíg csak él… (Az önbecsülési kényszere és a falka-ösztöne kettős vonzásában szenved).

15. Az örömszerzési- és önbecsülési kényszer:
A létfenntartó ösztönök a vágyak létrehozásával ösztönzik az embert az ösztönök utasításai végrehajtására. Ezeket a vágyakat jutalom-érzések kiutalásával elégíti ki a létfenntartási rendszerünk, akkor, ha engedelmesen teljesítjük az ösztönök által sugallt tennivalókat. Az ösztönök által létesített vágyak ill. a kielégítésükre létrejött jutalom-érzések olyan hatalmas kényszerítő erőt képviselnek – az örömszerzési- és önbecsülési kényszerét -, hogy az érzékeny emberi agy nem képes ellenállni annak, hogy megszolgálatlanul, érdemtelenül ugyan, az erkölcsileg elítélendő, mert evolúciósan káros „könnyebb utat” választva, de mindenképpen megszerezze és átélje a jutalmazó jeleket, az élvezetet, az örömöt, a boldogságot, a sikerélményt stb., mert ezek olyan hatalmas vonzerőt képviselnek számára. Ezt a hatalmas, de erkölcstelen vonzerőt nevezem „öncélú, elvtelen öröm- és élvezetszerzési kényszernek”. Ez a kényszer kétféle alapvető formában jelenhet meg, egyrészt a testi vágyakkal, az „élvezetszerzéssel” kapcsolatosan, másrészt a lelki-érzelmi vágyakkal, az „örömszerzéssel” és az önbecsülési kényszerrel kapcsolatosan, és ez az erkölcsösség, a létfenntartó ösztöneinkben megfogalmazódott követelmények kielégítése útjában álló legfőbb akadály.
Ez a fogalom ill. jelenség szerintem azonos a Kant-féle "boldogság-igény"-nyel.

16. Az önismeret, az önkritika: Az összes tulajdonságunk önámítás, öncsalás, öntömjénezésnélküli elismerése, az őszinte, valós önismeret.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az állandó egyetértés beképzelt, ostoba pojácává tesz, míg az ellenvélemény javítja a tisztánlátásodat…

--- Minél mélyebben nézel magadba, annál tovább élsz, és annál tovább él az emberiség!

17. Az önmagában való fogalma („Ding an sich”):
Ilyen nem létezik, mert az életben mindennek oka van. Az emberi életben minden az evolúcióval, az élet fennmaradásával van kapcsolatban, az „önmagában való”-ban fennálló hit általában az evolúcióval, az élet fennmaradása törvényeivel fennálló oksági összefüggések fel nem ismeréséből ered.
Egyetlen vonatkozásban mégis engedményt lehet és kell tenni: A világegyetem keletkezése tárgyában, mert azt még senki nem tudja jelenleg, ki teremtette a Mindenséget, az Univerzumot. Aki ezt képes volt megtenni, arról mégis csak el lehet mondani: Ő az "Önmagában való"...

18. Az öntranszcendencia: Az erkölcs meghatározása arról szól, hogy le akarjuk győzni magunkban a rosszra vivő csábításainkat, késztetéseinket, túl akarunk lendülni ezeken, „meg kell haladnunk saját magunkat”. Látható, hogy az öntranszcendencia lényegében az erkölcsösség alapfeltétele, az az igény, az a kényszer, amely az erkölcsösséghez vezet.

Az öntranszcendencia tehát lényegében maga a lelkiismeret, az ösztönös lelki kényszer arra, hogy jók, erkölcsösek legyünk!!! A lelkiismeret az, amely a jutalmazó- és a bűntető érzéseivel hozzásegít minket ahhoz, hogy felülemelkedjünk magunkon, átlendüljünk a holtponton, és felvállaljuk a „helyes út”-választásával törvényszerűen együttjáró nehézségeket!

Az öntranszcendencia a rosszravivő kényszereink (pl. a hamis önbecsülés ösztönös kényszere, hétköznapi megfogalmazásban: a hiúságunk, a túlzott, hamis önbecsülésünk, a gőgösségünk, az önhittségünk, de ugyanúgy az eltúlzott élvezet-szerzési vágyunk, a lustaságunk és az elvtelen könnyebb út keresése stb.) elleni küzdelmünk.

Az öntranszcendencia, az önmeghaladás, a divatos meghatározás szerint az önmagunkon való túllendülés fogalma: mára a hivatalos filozófia arra jutott, hogy a boldog és az elégedetlen ember között az a legnagyobb különbség, hogy az előbbi túl tudott lendülni önmagán (Candace A. Vogler megfogalmazása). (Ez örvendetesen egybecseng azzal, amelyet Jézus szájába adtak a Biblia írói: „Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!”… Nincs új a Nap alatt!...).

De hogy mi az bennünk, amin túl kell lendülnünk, amit meg kell tagadnunk magunkban, azt egyik megfogalmazás sem magyarázza el. Én meghatároztam ezt a megtagadandó, akadályt képező tulajdonságot, és ezzel egy szinttel lejjebb ástam az emberi természetben.

A boldogságot akkor kapjuk jutalmul az ösztöneinktől, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, az életfenntartás igényeinek. Tehát a boldog és az elégedetlen ember között az az érdemi különbség, hogy a boldog ember teljesítette erkölcsi kötelezettségeit, legyőzte a könnyebb útra vivő csábításokat (képes volt ellenállni a rosszravivő csábításoknak!), a helyes utat választotta, amely az evolúció, az élet fennmaradása számára hasznosabb, és fölvállalta a helyes úttal járó nehézségeket.

Az öntranszcendencia, az önmagunkon való túllendülés, a saját magunk meghaladása közelebbről azt jelenti, hogy legyőzzük magunkban az öncélú, elvtelen öröm-és élvezetszerzésre csábító késztetéseink hatására létrejövő hajlamot, késztetést, csábítást, vágyat az evolúciós jutalmazási érzéseknek az erkölcsi könnyebb úton való megszerzésére.

De még ennél is lejjebb merészkedtem, és megkerestem azokat az okokat, amelyek az öntranszcendenciának a gyakorlatban leglényegesebb és legtömegesebb előfordulását jelentő esete, a hamis önbecsülés ösztönös kényszerének a létrejöttéhez vezettek. Szerintem a hamis önbecsülés kényszerét a bennünk élő ösztönös önbecsülési kényszer hatására az ösztönös önámítási kényszer hozza létre. Így a fentiekből össze is állt a négy legfontosabb rosszravivő kényszerünk: az önámítás, a hamis önbecsülés, az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk és a hamis közösségi tudat, vagyis a hamis csoport-tudat.
Az öntranszcendencia, az önmeghaladás, az önmagunkon való túllendülés fogalma: Mára a hivatalos filozófia (pl. prof. C. A. Vogler, Univ. Chicago) arra jutott, hogy a boldog és az elégedetlen ember között az a legnagyobb különbség, hogy az előbbi túl tudott lendülni önmagán. Ez örvendetesen egybecseng azzal, amelyet Jézus szájába adtak a Biblia írói: „Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!” De hogy mi az bennünk, amin túl kell lendülnünk, amit meg kell tagadnunk magunkban, azt egyik megfogalmazás sem magyarázza el. Én arra vetemedtem, hogy meghatároztam ezt a megtagadandó, akadályt képező tulajdonságot, és ezzel egy szinttel lejjebb ástam az emberi természetben. De még ennél is lejjebb merészkedtem, és megkerestem azokat az okokat, amelyek ennek, a hamis önbecsülés ösztönös kényszerének a létrejöttéhez vezettek. És mivel szerintem a hamis önbecsülés kényszerét a bennünk élő ösztönös önbecsülési kényszer hatására az ösztönös önámítási kényszer hozza létre, az öntranszcendencia lényegében az önámítási kényszerünkön, az önámításunkon, hétköznapi nyelven a gyarlóságunkon való „túllendülést”, az önámítási kényszerünk „megtagadását” jelenti. Lényegében az öntranszcendencia erkölcsi ugrást, többletet jelent a korábbi állapothoz képest.

19. Az ördög: Az emberiség leghíresebb és legrégibb bűnbakja, a bennünk élő öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszer, a rosszra csábító ösztönös kényszerek összefoglaló, közkeletű neve. Az ördög követi el az összes rosszat bennünk, ő csábít, kísért minket a rossz elkövetésére. Valójában ezek a késztetések mind bennünk élnek, és abból származnak, hogy a vágyainkat a könnyebb úton akarjuk kielégíteni, és nem a helyes úton, mert a helyes út betartása mindig nehézségekkel, fáradsággal jár, és ezt meg kívánjuk takarítani. Az ördög maga az emberi természet rosszra csábító hajlama, az ördög alkalmasint mi magunk vagyunk...

20. Az öröklődés, a gének, a DNS: Lásd még a „Genetikai anyag”-nál

--- Bár ma már ismert a legújabb kutatásokból, hogy a génjeinkre hatnak a gondolatok is, de úgy látszik, még ez sem elég gyors ahhoz, hogy az erkölcsi szempontok kellő iramban öröklődjenek, így a tudományos-technikai eredmények által okozott megsemmisítő képesség növekedése egyre jobban lehagyja az erkölcs növekedését, fejlődését. Ez okozza a mai végveszélyt az emberiség számára. Meggyőződésem, hogy ha minél több emberrel, minél gyorsabban és minél nagyobb mélységben megértetnénk, hogy milyen és hogyan működik az emberi természet, erősebb bevésési hatást tudnánk kifejteni a gondolataink felől a génjeinkre, ezáltal sokkal több lenne az esélyünk a megmaradásra.

21. Az öröm: az evolúciós életfenntartó ösztöneink jutalmazó jele, abban az esetben kapjuk meg ezt az érzést, ha az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából hasznos dolgot művelünk.

22. Az örömszerzési kényszer fogalma:

Történeti visszatekintés (az örömszerzési kényszer eddigi leírása): 

Más néven: a vágy. A vágyaink kényszerítenek minket arra, hogy minden erőnkkel törekedjünk az ún. jutalmazó érzések megszerzésére és a bűntető-elrettentő érzések elkerülésére.

A magasabbrendű, állati típusú élő szervezetek létfenntartását testi szinten biztosító idegi vezérlési ingerek, melyek a jutalmazási- vagy örömközpont nevű agyi idegcsomónkból származnak, az élőlény számára létező legnagyobb élvezetet adó jelek ill érzések, melyek a létfenntartás szempontjából kedvező cselekvésre ill. viselkedésre igyekeznek rávenni az egyedet. Az ismert patkánykísérletben (kb. 1982-ben) az ebbe az idegközpontba bevezetett áram-inger olyan erősnek bizonyult, hogy a patkányok az ételt és italt juttató nyomógomb helyett is az ezt a kéj-érzést eredményező gombot nyomogatták, egészen halálukig, és étlen-szomjan mind el is pusztultak.

Az örömszerzési kényszer fogalma: 

Az élet folyamatosságáról a genetikai anyagunk és az elménk együttműködéséből származó "életfenntartó ösztönös késztetéseink" gondoskodnak. Ezeknek a késztetéseknek a végrehajtása, az ezeknek a késztetéseknek való engedelmeskedés mindig együtt jár bizonyos nehézségekkel az emberi egyed számára (áldozatok hozatala a közösség számára és az egyéni tulajdonságaink állandó javítása az élet fennmaradása igényeinek megfelelően, valódi értékek létrehozatala, a rangsor-kényszer, az önbecsülési kényszer késztetéseinek megfelelően). Mivel az egyed általában igyekszik lerázni magáról ezeket a nehézségeket, nem vállalja fel őket - a természet, az evolúció létrehozta a "vágy"-at, az én megfogalmazásomban az "örömszerzési kényszert". Ez űzi, hajszolja az emberi lényt arra, hogy megszerezze az "evolúciós jutalmazó érzéseket", az élvezeteket, az öröm és a boldogság, a jó lelkiismeret számtalan fajtájú és erősségű változatát. 

Az állatoknál még ez elegendő is volt az életfenntartó ösztönök késztetései betartatására, kombinálva persze a bűntető-elrettentő érzésekkel. Az ember azonban, fejlettebb idegrendszere és hamisítási képességei révén igyekszik csak a jutalmazó érzéseket megszerezni, de nem vállalja fel általában a nehézségeket, amelyek mindig együtt járnak az életfenntartó ösztönös késztetések teljesítésével, a jutalmazó érzések kiutalásával. 

Az előző mondat tartalma egyben a rendszerem, az elméletem mondanivalóját is hordozza, az emberi természet lényegét fogalmazza meg, más néven a gyarlóságot, az ember erkölcsi esendőséget!!!

23. Az ösztön(ök): Az evolúció során kifejlődött késztetések, amelyek az emberi egyedeket mindig abba az irányba befolyásolják (ösztönözik) a késztetéseikkel, amely az egyed túlélése, de általában is, az élet fenntartására a legkedvezőbb. Az ösztönök a genetikai örökítő-anyagunkban öröklődnek át az utódokra. A lelkiismeret is az ösztönökhöz tartozik szerintem, ez alkotja az ún. jóra vivő ösztöneink legfontosabbikát; az emberi erkölcstelenség hatására létrejövő hamis, hibás ösztönöztetéseink pedig a rosszra vivő ösztöneinket. Az utóbbiak lényegében az előbbiekből származnak, de irányultságuk, hatásuk hamis irányba téved az emberi erkölcstelenség, a könnyebb út csábítása elfogadása miatt.

A lelkiismeret erre az úttévesztésre figyelmezteti az embert, belső sugallatok formájában, melyek a DNS-ünkből erednek. A DNS-ünk 90 %-ának olyan a belső szerkezete a legújabb kutatások szerint, hogy érti az emberi nyelvet, és képes a kommunikációra a tudatunkkal, az agyunkkal. Innen származnak a „lelki sugallatok”.

Az állatoknál még rendben működtek a létfenntartó ösztönök, az emberi erkölcs(telenség) megjelenésével azonban az ösztönöknek megjelent a rosszra vivő változata is, a „könnyebb út” igénybevétele. Az ez elleni küzdelmünk maga az erkölcs.

A rangsor-ösztön az egyéni kiválóságunk fejlesztését ösztönzi (önbecsülési kényszer), a falka-ösztön pedig az egyénnek a közösségen belüli rangja, befolyása növelését, és ennek a kettőnek csak együttesen van értelme, tehát lényegében az életösztön egy és oszthatatlan, és egyesszámban említendő!

24. Az ősbűn: másképpen eredeti bűn, eredendő bűn, stb. Ez szerintem nem létezik. A Bibliában szereplő eredendő bűnnek szerintem formailag a „könnyebb út” csábítása felel meg, de ez valójában nem bűn, mert ezzel a kényszerrel vele születünk, létezése nem a mi hibánk, tehát bűnnek nem nevezhető. Az ősbűn csak adottság, hajlam, a rosszravivő kényszerek összessége. Bűn akkor lesz belőle, ha nem szállunk szembe ezekkel a rosszra vivő kényszerekkel, a vágyainknak a „könnyebb úton” való kielégítésére csábító késztetéseinkkel.

25. A paradigma: Az új paradigma új, a régitől eltérő nézetrendszer, amely jobban megmagyarázza az általunk tapasztalt valóságot.

26. A politika: A politika az emberi egyéni- és csoport-érdekek érvényre juttatását szolgáló társadalmi tevékenység.

--- A politika az emberi igények megtestesülése, az emberi igények az emberi természetből származnak, ezért ha helyesen akarunk politizálni, akkor az emberi természetet kell jobban megismernünk.

--- Az emberi igények összegződnek és politikaként csapnak össze. Tehát politika nevű felelős, hibáztatható személy vagy intézmény nem létezik. Mindenért mi magunk, emberek, közösen felelünk, a gátlástalan igényeink miatt, meg amiért szeretünk a zavarosban halászni, korrupcióval érvényesülni, és olyan bandákat választunk meg vezetőkké, akik ezt lehetővé teszik…

--- Milyen ország az, ahol mindig a nagyobb gazember győz a választásokon?

--- A politikai küzdelmeket a „rossz” és a „silány” millióféle arca vívja, és próbál a többi rossztól és főként a jótól elragadni egy-egy koncot, de ez békét és közjót nem eredményez soha…

--- A politikai úttest közepén járnak a rendes emberek, a két széle meg a szélsőségeseké, söpörjön a söpredék!...

--- A politikusok a legaljasabb, a legcsalóbb üzletemberek, mert szinte mindent ellopnak tőlünk, és cserébe csak a hamis önbecsülésünket kapjuk, ezt a lelki prostituáltat elégítik ki bennünk…

--- Középen állni a politikai skálán nagyon megtisztelő és épp annyira életveszélyes is.

--- Mikor értjük meg már végre, hogy nem a politikusokra kell haragudni, hanem saját magunkra! Aljas politikus mindig és mindenütt akad elég. A baj abból ered, hogy engedünk az uszításnak, a gyűlöletkeltésnek, a bűnbakképzésnek, a megosztásnak. Amióta létezik politika, csak ott tudott elaljasodni a hatalom, ahol ezt a közerkölcs, a közízlés megengedte.

--- Minden vezetőnek vannak megbízói. A nagy államférfiaknak az egész nép és a nép legjobb hagyományai, tisztessége és a saját lelkiismerete a megbízója, de kiknek szolgál az a vezető, aki lerombolja az oktatást és a gazdaságot (a jövőt), az egészségügyet, a kulturális szolgáltatásokat (a jelent), az egész országot?

--- Csupán szidalmazással, gyalázkodással semmire sem megyünk!

--- Rossznak lenni jó, mondta az akkor ötéves kisfiunk. És sajnos, anyagilag is megéri, teszem hozzá most, a politikusok gazdagságát látva, bár nem irigyelve.

--- A rivális politikai, vallási oldal szidalmazása az embereket a rivális oldaltól elrettentheti ugyan, de a saját táborunk iránti rokonszenvét csak akkor nyerhetjük el, ha érzik, látják, hogy harcolunk az ő érdekeikért, emberi jogaikért!

--- A másik politikai oldalon álló ember szívéhez az út nem a rivális politikai vagy vallási oldal szidalmazásán, hanem főként az illető ember (anyagi, emberi) megbecsülésén át vezet!

--- A szélsőséges pártokról tudjuk, hogy az emberi gyarlóságra, a rosszrakapható, uszítható emberi természetre hatnak és úgy érik el a sikereiket. És vajon a mérsékelt pártok mire hatnak --- az igazságérzetre, a lelkiismeretre, az emberi tisztességre? No, nem. ŐK IS a rosszrakapható emberi természetre hatnak, csak nem mennek el az uszításig. Hát akkor milyen alapon nézik le a szélsőséget? Mintha az egyik tolvaj azzal kérkedne: Nézzétek, milyen rendes ember vagyok én, mert csak a felét lopom el, csak fele annyira csapom be az embereket, mint a szélsőséges szomszéd!

--- Ahol mindig a nagyobb gazember győz a választásokon, ott semmi jót ne várj!

--- Van-e annak értelme, ha vég nélkül panaszkodunk, sopánkodunk, szörnyűlködünk, gyűlölködünk, a címeres tolvajokat szidalmazzuk, a másik politikai oldalt hibáztatjuk, de mi magunk semmit nem teszünk a saját jövőnkért?

--- Kétféle módon lehet megbecsülést szerezni: a saját értékeink felmutatásával, vagy ezek híján a mások becsületének megbecsültségének az alacsonyításával, sározásával, szidalmazásával.

--- Akit minden oldalról szidnak, az van középen; és amiatt szidják, mert nem hajlik egyik politikai oldal felé sem, és kimondja az igazat.

--- Amíg a választók szinte mind a rossz úton járnak, addig vágyálom azt remélni, hogy a jó úton járó, tisztességes politikusokat fognak megválasztani.

27. A populizmus: A populizmus uszít (megoszt), a demokratizmus megbékít (integrál, egyesít, megértésre, megegyezésre, kompromisszumra késztet).

A populizmus a szélsőséges közszereplők leggyakoribb politikai magatartása.

A populizmus azt jelenti szerintem, hogy a politikus nem az igazságot és a tisztességet (az erkölcsösséget) tartja követendőnek, hanem a választók kedvében akar járni mindenáron, a népszerűségét növeli bármilyen erkölcsi kompromisszum árán. A választóknak, és általában, az emberek egy részének azzal lehet a legjobban a kedvében járni, hogyha egyeseket kirekesztünk a közösségünkből, és különösen, ha bűnbakká tesszük őket.

A kirekesztés a hamis közösségi érzésükre hat (az ún. falka-ösztönükre), a bűnbakképzés pedig a hamis önbecsülésükre (az ún. rangsor-ösztönükre).

Egyes személyek vagy csoportok kirekesztésével kielégül a tömeg hamis közösségi érzése, tehát a hamis biztonság-érzete, míg a bűnbaknak tett személyeknél a tömeg tagjai erkölcsileg többnek érzik magukat, és így kielégül a kárörömük, a hamis önbecsülésük kényszere.

--- A populizmus az ösztönös érzelmek erkölcsi kontroll és önmérséklet nélküli kiokádása. Családi hasonlattal élve a populizmus lényegében azonos az elkényeztetéssel.

28. A rangsor-ösztön (Az önbecsülés ösztönös kényszere):
Az az ösztönös késztetés, amely az egyént a közösségen belüli rangja, rangsorbéli helyezése folytonos javítására, a saját értékessége minél magasabb foka elérésére és közösségi elismertetésére kényszeríti. Az önbecsülését jogos, becsületes módon kielégíteni képes ember nem szorul rá a hamis önbecsülésbe való ösztönös beletörődésbe, de az ilyen ember olyan ritka, mint a fehér holló.
Az önbecsülési kényszer kielégítése erkölcsös módja, tehát az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából számára hasznos módja az önmagunk fejlesztése, a közösség szempontjából nézve értékesebbé tétele, hiszen az élet fennmaradását és a közösség, de az egyén és az utódai érdekeit is az szolgálja, ha a közösség erőforrásaihoz a közösség számára valóban hasznosabb egyének jutnak hozzá nagyobb mértékben, tehát ha a rangsorban feljebb álló valóban minden esetben értékesebb, hasznosabb az utána következőnél.
Míg az önbecsülési kényszert hamisan kielégítő, kizárólag az evolúciós jutalmazó érzések megszerzésére szolgáló álmegoldás az önámítás és a képmutatás, mert az önámítással az egyén saját magával hiteti el, hogy ő valóban jogosan birtokolja az elért közösségi rangot, és a képmutatás segítségével a közösség többi tagjával hiteti el, hogy az ő rangja, értékessége nem csalás, hamisság eredménye, hanem valódi önfejlesztés és a közösség számára hasznos és fontos erények birtoklásából és gyakorlásából ered.

29. A rasszizmus és a kirekesztés: A rasszizmus oka a legrövidebben az, hogy a hamis közösségi tudat (a rasszista kirekesztés kényszere) velünk születik, a minden emberre érvényes emberi természet része, és nem opcióként, hanem hatalmas erejű ösztönös kényszerként, amelyet fel lehet uszítani, szítani a szélsőségesek által. Rendes ember ellenáll ennek a kényszernek, és tartózkodik más emberek megalázásától, elítélésétől és kirekesztésétől; de sajnos a vad uszításnak a társadalom nem elhanyagolható része képtelen és nem is hajlandó ellenállni, és rasszista-kirekesztő, előítéletes gyűlölködő csőcselékké alacsonyul.
A rasszizmus két fő hatásból tevődik össze: 1. a hamis közösségi ösztön és a hamis önbecsülés rosszravivő késztetéseiből; 2. a „célszemély” vagy a „célcsoport” célbavételéből, megnevezéséből, de ennek a személynek vagy társadalmi csoportnak a kiléte már tanult ismeret, és nem az ösztönökből származik.

--- Ha abból indulunk ki bármely megnyilvánulás láttán, hogy az elkövetője eleve olyan, hogy ilyeneket elkövet, na, akkor vagyunk rasszisták!

--- Amikor a szélsőségesek kirekesztik pl. a színesbőrűeket, az kb. olyan, mintha a gyűszű akarná kirekeszteni a kondért…

30. A rosszra vivő (káros, erkölcstelen) ösztönös késztetések:
Az öncélú ösztönös öröm- és élvezetszerzési kényszer, az önámítás-képmutatás ösztönös kényszere és a hamis önbecsülés és hamis közösségi érzés ösztönös kényszere. Az emberi ész és a kéjenc, élvhajhász emberi természet megjelenéséig ez nem létezett.
Kiegészítés az erkölcs fogalmához, a jóravivő-rosszravivő késztetéseink magyarázatához:
"- a jóravivő késztetéseken az életfenntartó ösztöneinkből származó késztetéseket értem, amelyek egyértelműen az evolúció hatékony menetét, az élet fenntartását szolgálják. Egyúttal nálam azt is jelenti a "jóravivő" jelző, hogy az egyén erkölcsösen viszonyul a(z evolúciós, ösztönös) vágyaiból származó késztetésekhez, és felvállalja az evolúciós, az ösztönök által késztetett feladatokkal járó nehézségeket, vagyis elutasítja a jutalmazó érzések megszerzését a "könnyebb út" igénybevételével, tehát nem úgy kívánja megszerezni a jutalmazó érzéseket, hogy mellőzné, elcsalná az életfenntartó ösztöneink által késztetett feladatok elvégzését.
- a rosszravivő késztetés pedig szerintem az, amelynél az egyén nem emel gátat a vágyai kielégítése elé, és mindenáron, opportunista, erkölcsileg megalkuvó módon is meg akarja szerezni a jutalmazó érzéseket; engedi magát a kísértésbe vinni, és rátéved a "könnyebb útra", amely minden esetben csalással, hazugsággal, önbecsapással és képmutatással jár."

--- Rosszat kínjában tesz az ember, de ha teheti, minden ember jót cselekszik. A lelkiismeret ugyanis eleve erre ösztönöz mindenkit

--- Rossznak lenni jó, mondta az akkor ötéves kisfiunk. És sajnos, anyagilag is megéri, teszem hozzá most, a politikusok gazdagságát látva, bár nem irigyelve.

31. A sátán: A keresztény vallás által alkotott jelképes személy, az erkölcstelenség és a gonoszság, a rosszaság jelképe. Valójában bűnbaknak hozták létre, hogy az emberi természet rosszravivő vonásai (a gyarlóság, a hamis önbecsülés) miatt elkövetett gazságainkért, rémtetteinkért legyen kit hibáztatnunk.

--- Az emberben ott lakik az Isten is, és a sátán is. Az elsőt lelkiismeretnek, a másodikat erkölcsi esendőségnek, gyengeségnek hívják.

--- Az emberiségnek az úgynevezett sátánra óriási szüksége van, mert annak a gonoszsága mellett minden ún. emberi gyarlóság eltörpül, a legtöbb ember a sátánhoz képest kifejezetten erkölcsös és rokonszenves lény...

--- Nincs kellemetlenebb, mint egy közelben lakó szent, mert hozzá képest sátánnak tűnünk; és nagyon jól jön egy igazán gonosz sátán, akihez képest valóságos szentek lehetünk.

--- Sátánból önellátók vagyunk!...Az egy főre eső sátánkitermelésünk 100 %-os!

--- Saját sátánja még a legszegényebb embernek is van, mindenkiben benne lakik… De saját szentje csak igen kevés embernek van… Csak a lelkileg leggazdagabb. legcsodálatosabb embereknek…

32. A siker: valamilyen (az evolúció számára) hasznos tevékenységben elért eredmény. Ennélfogva csak az lehet sikeres, aki (ami) erkölcsös is.
Definiálni kell, hogy mi a siker: az érvényesülés, vagy az erkölcsi haladás. Ugyanis az ember és ezáltal az emberi társadalom esendő, gyarló, élveteg, élvhajhász, önámító, öntömjénező, képmutató, túlnyomórészt hazug - így az emberi társadalomban elért siker valódi értékessége nagyon kétséges... Az igazi, tehát az erkölcsi sikert csak saját magunk legyőzése, fejlesztése és a társadalom ellenállása leküzdése árán és csakis a társadalom ellenére érhetjük el.

33. A szabadság: a szabadság a felismert, azonosított erkölcsi szükségszerűség.

A szabadság(-fogalom) a legáltalánosabban a lelkiismerettel, ezáltal az erkölccsel függ össze, mert az lehet szabad, aki erkölcsösen követi a lelkiismerete, tehát az életfenntartó ösztönei szavát és az élet fennmaradása javára cselekszik. Így, ilyen módon függ össze a szabadság az erkölccsel, az erkölcsi szükségszerűséggel. Tehát a szabadság a felismert, megértett, tudatosodott lelkiismereti intelem, vagyis a felismert erkölcsi szükségszerűség!

A szabadság nem külső feltételektől függ, hanem belső tudatállapot. Az az ember szabad, aki felismerte az erkölcsi szükségszerűséget és döntését szabad elhatározásából hozza meg, tehát akit sem szellemi, sem erkölcsi, sem fizikai vagy egyéb korlátozás nem akadályoz érdemben a döntésében. Az az ember szabad, aki felismeri az élet fennmaradása érdekeit - tehát az erkölcsi szükségszerűséget - , és belátja, hogy aszerint is kell döntenie. Aki alacsony szellemi vagy erkölcsi színvonala miatt vagy a tiszta tudatát befolyásoló behatástól akadályoztatva van a helyes út megtalálásánál, az nem szabad.

A szabadság fogalmához kapcsolódó gondolatok:

--- A szabadság általában idegen erőtől való függetlenséget jelent. Az ember azonban élőlény, és rá is vonatkoznak a természet, az élet fennmaradása követelményei.

--- Az emberi életre is érvényes az élet legfőbb törvénye: az élet folytatódása törvénye. Ezért az emberi életnek is ezt kell szolgálnia. Az ember emiatt akkor lehet szabad, ha tudatosodott benne, hogyan szolgálhatja a soron következő döntésénél a legfőbb célt, tehát ha keresi és felismeri a legfőbb cél, az élet fennmaradása érdekei által meghatározott szükségszerűséget, amit a lelkiismeret szava közöl velünk.

--- Szabadság nélkül az élet kipusztul, mert az egyéni döntések szabadsága, végtelen sokrétűsége és ennek alkotó ereje nélkül nem jöhet létre közös, helyes döntés, amely pedig most már feltétlenül szükséges az élet továbbviteléhez

--- Az a szabad ember, aki a saját tulajdonságait, képességeit valósan, gyarló önszépítő önámítás nélkül képes megítélni és tisztában van a teljes élő természet iránti kötelezettségeinkkel is, hogy így tisztességes, az élet fennmaradását nem veszélyeztető döntéseket hozhasson. A szabadság és minden emberrel kapcsolatos fogalom csak az élet fennmaradása, az evolúció tükrében értelmezhető.

--- Milliószor szabadabb az a pincebörtön mélyén a kivégzésére váró politikai elítélt, aki az általa felismert erkölcsi szükségszerűség szerint élt, mint a világ leghatalmasabb és leggazdagabb embere, aki aljas módon szerzett birodalma csúcsáról körbenéz...

--- Az a szabad, aki tudatában van az élet fennmaradása mindenkori érdekeinek, tehát az erkölcsileg helyes döntés mibenlétének és annak a felismerésnek, szükségszerűségnek, hogy csakis ezt az utat választhatja. A szabadság tehát az erkölcsileg helyes viselkedéshez szükséges tájékozottságot jelenti. A döntés szabadsága (akaratszabadság) tehát erkölcsi értelemben nem, hanem csak a szó hétköznapi értelmében létezik, és csak alsóbb szinteken, mint a mozgás-szabadság, személyes szabadság, fizikai szabadság stb. A szabadság tehát a fölismert erkölcsi szükségszerűség, az evolúció, az élet fenntartása érdekeinek a felismerése.

--- Az a szabad ember, aki hallgat a lelkiismeretére és nincs akadályozva abban, hogy engedelmeskedjen neki.

34. A szánalom: A szánalom a szolidaritásból fakad. A szánalom a legfőbb erények közé tartozik, mert csak az tud mást megszánni, aki a saját maga szánalmasságát, hibáit, esendőségét is, legalább magában, elismeri.

35. A szent: Az embereket erőszakkal nem lehet befolyásolni, hanem csakis békésen; a megértés, a meggyőzés és a példamutatás segítségével; és akiknek volt lelkierejük ezt így végre is hajtani, azokból vált szent. Jó esetben… Rossz esetben mártír is…

36. A szerelem: Az emberi evolúció legfontosabb fogalma szerintem. A szerelem az utódnemzés létrejöttét segítő jelenség, érzés. A szerelem elsődleges szerepe szerintem az, hogy az utódnemzés (az élet fenntartása) érdekében az erős vonzalom segítségével képesek legyünk egyrészt elhárítani, másrészt, ha az elhárítás nem lehetséges, akkor figyelmen kívül hagyni a nemzést gátló tényezőket, bármik legyenek is azok.

37. A szeretet: A szeretet azonos a szolidaritással, és így az egyik legfőbb evolúciós, túlélési feltétel az emberi társadalomban. Az evolúcióval kapcsolatban a felebaráti szeretet merül föl leginkább. A felebaráti szeretet leginkább a falka-ösztön terméke, a fajon belüli összetartozást elősegítő legfőbb eszköz, a másik ember elfogadásán alapszik, az pedig a faji hasonlatosságokon, és ezen belül kiemelten annak az ösztönös felismerésén és elismerésén, hogy az emberi fajon belül mind ugyanazoknak az ösztönös kényszereknek a hatása alatt állunk, mind a jóra vivő, mind a rosszra vivő ösztönöket tekintve, ugyanazokat az előnyöket és hátrányokat kell megtapasztalnunk, ugyanazoknak az erkölcsi jellegű megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve, így a sorsunk a lényeget tekintve azonos az összes többi emberével. Ezen alapszik az irgalom, a szánalom, de a szeretet is. A szeretet a másik ember, állat, növény, anyagi képződmény, eszme, általában: a szeretet tárgya feltétel nélküli elfogadása, és a szeretet a lelkiismerettel és az erkölccsel együtt a jóravivő ösztönös késztetéseinket alkotja. A szeretet képességét és a szeretetre való hajlamot, ösztönöztetést, késztetést is a gének adják tovább, mert minél többen egyesülnek (a szeretetben), annál biztosabb az ÉLET fennmaradása az egyén és közössége számára. A szeretet az élet fennmaradása egyik fő segítője.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A szeretet a kettő legfőbb ösztönünk közül az egyik, a közösséghez való viszonyunkat szabályozó ún. falka-ösztön egyik fő hatása, nevezhetjük másként elfogadásként, szolidaritásként stb. Az élővilág egységét jelképezi és valósítja is meg a gyakorlatban, az élet ugyanis csak a teljes élő természet formájában életképes...

--- A szeretet a létfenntartó ösztönök egyik legbiztosabb támasza, mert a közösség biztonságot, sokkal nagyobb túlélési esélyt ad. A közösség kialakulásához el kell fogadnunk a másik embert, ez pedig, ha létrejön, maga a szeretet.

--- Aki megérti és elfogadja, hogy minden emberi lénnyel vele születik az erkölcsi esendőség, a könnyebb út öncélú és elvtelen igénybevétele, az ösztöneink rosszra hajlamosító kényszerei, a bűnbeesésre való hajlam; akkor ezerszer könnyebben elfogad bárkit, tehát sokkal könnyebben tud bárkit szeretni, mert megérti, hogy mindannyian ugyanazokkal a bűnre kísértő kényszerekkel küzdünk, és így minden emberrel együtt tud érezni, és irgalommal, türelemmel lesz minden ember iránt.

--- A szeretet a lelkek tömegvonzása, összetartó ereje.

--- A szeretet a másik ember, állat, növény, anyagi képződmény feltétel nélküli elfogadása, és többek közt a lelkiismerettel együtt a jóravivő ösztönös késztetéseinkhez tartozik. A szeretet képességét és a szeretetre való hajlamot is a gének adják tovább, mert minél többen egyesülnek (a szeretetben), annál biztosabb az ÉLET fennmaradása az egyén és közössége számára. A szeretet az élet fennmaradása egyik fő segítője.

--- A szeretet szerintem a falka-ösztön gyakorlati megnyilvánulása, és az evolúciós szempontból sokkal előnyösebb közösség-képzést hívatott elősegíteni.

38. A szélsőségek, a szélsőségesek: A politikai szélsőjobb és szélsőbal. Minél szélsőségesebb egy személy vagy csoport, annál jellemzőbb rá, hogy a politikai hatalmat, a választók rokonszenvét és szavazatát uszítással szerzi meg.

--- A szélsőségesek figyelmébe ajánlom: bírálni a rossz emberek is tudnak; segíteni csak a jó emberek szoktak.

--- A szélsőségesekről szóló aforizmákon tapasztalataim szerint a legjobban a szélsőségesek mulatnak, mert ugye ez aztán őket nem érinti…

--- Ha egy szélsőséges lenézi a rendes embert, az olyan, mintha a gyűszű lenézné a kondért…

--- Szélsőségessel nem érdemes szóba állni, mert összehord sok aljasságot, gyűlölködik, végül téged vádol aljassággal és gyűlölködéssel.

--- A szélsőjobb és a szélsőbal helyett az alsójobbot és az alsóbalt kellene használni, mert ezek nemcsak távolabb, de sokkal-sokkal lejjebb is vannak a középtől…

39. A szép, a szépség: szép az, aki (vagy ami) életképes, és az élet fennmaradása szempontjából hasznos. Tehát másként: szép az, ami vagy aki az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából értékes. Egy szép nő azért tetszik, mert aki szép, az egészséges, és így életképes utódokat tud szülni, ami kétségtelenül a legkedvezőbb az élet fennmaradása céljából. A nagyobb kebel nyilván azért tetszik jobban a kicsinél, mert jobban tudja táplálni a csecsemőt; a szélesebb csípő amiatt, mert nyilvánvalóan sokkal alkalmasabb a magzat kihordására, mint egy keskeny csípő; a széles vállú, izmos férfi sokkal életképesebb, mint a szerényebb testű riválisai… Egy szép tárgy pedig általában hasznos és célszerű, és emiatt tetszik. A művészeti alkotás azért tetszik, mert az igazat mondja ki vagy mutatja meg, és ennél mi lehet fontosabb az élet fennmaradása céljából?

--- Szép az, ami (aki) hasznos és életképes az ÉLET, az evolúció számára.

--- Mivel az érték fogalma is szerintem az evolúció számára fennálló hasznossággal kapcsolatos, emiatt akár azt is írhatnám, hogy „szép az, aki (ami) értékes az élet fennmaradása szempontjából”

40. A szolidaritás: Az emberi faj tartós túlélése egyik fő feltétele az összes ember szolidaritása, segítőkészsége, áldozatkészsége az összes többi ember, az emberi faj iránt.

--- Egy biztos: Mivel ember az embert, nép a népet, vallás a vallást stb. tartósan nem győzheti le (hiszen az emberi elme lakozik mindenkiben), legfeljebb az ingát átmenetileg saját maga felé lendítheti ki, így nem a konfrontáció, hanem a szolidaritás a megoldás!

--- Ha majd egyszer nem egymás ellen küzdünk, hanem vállvetve az egész emberiség boldogulásáért, akkor mondhatjuk, hogy ez már a Kánaán!

--- A szolidaritás létkérdéssé vált az emberiség számára!

41. A tartás: A tartás az értékrendünkhöz való ragaszkodást, annak a betartását jelenti. Az ún. „emberi tartás” az erkölcsösség megnyilvánulása.

42. A társadalmi egyenlőség:
A társadalmi egyenlőség egyelőre csak illúzió, mert az emberi természetet a létfenntartó ösztöneink irányítják, és senki nem akar a másikkal egyenlő lenni, inkább le akarja győzni. A társadalmi egyenlőségre csak akkor lesz esélyünk, ha felismerjük és elismerjük, milyen is a valódi természetünk, és a legnagyobb érték a közösség érdekeiért folytatott áldozathozatal lesz. Ma a társadalmi egyenlőség a gyakorlatban még legjobban a demokráciában valósul meg, de itt is messze elmarad az ideálistól.

43. A társadalmi erkölcs:
Az erkölcsösségnek az a változata, amelyet az adott helyen az adott társadalom vagy társadalmi réteg közmegegyezéssel kialakít. Tehát nincs szó abszolút követelményrendszerről, amely minden emberre érvényes, itt nem az igazi erkölcsről van szó, hanem csak egyfajta piaci alkuról, amelynek során a kialakított helyi erkölcsi normákat erkölccsé "nemesítik", hogy leplezzék azt a megalkuvást, amelyet az erkölccsel, tehát az élet fennmaradásával kapcsolatban elkövetnek. A helyes elnevezés valójában az ilyen relatív erkölcsi normákra a "társadalmi erkölcstelenség" volna...

Az erkölcsösség megvalósítása ugyanis a világ legnehezebb feladata; így az emberi társadalom a társadalom sekélyes erkölcsi teljesítménye elrejtése céljából megalkotta a „társadalmi normák” és a „társadalmi erkölcs” fogalmát, amelyek tartalmazzák ugyan az „erkölcs” fogalmat, de valójában csak relativizálják, viszonylagossá teszik azt, és megpróbálják azt a benyomást kelteni, mintha a társadalom által az erkölcsösség terén elért alacsony színvonal egyenlő lenne az erkölcsösséggel.

A társadalmi norma ugyanis szerintem a társadalom többsége által elfogadott szükséges és egyben megengedhető követelményeket jelenti. Aki ezeket a követelményeket teljesíti, az formailag megfelel a „társadalmi erkölcs” által elvárt színvonalnak és erkölcsös embernek számít…

--- Két ország közti háborúban mind a két ország katonái a saját országuk társadalma szemében erkölcsös emberek maradnak (sőt, hősökké lépnek elő!!!), pedig emberek tömegeit öldösik halomra… Miközben nyilvánvalóan megszegik a legelemibb parancsot is: ne ölj embert!!!

Ahhoz, hogy egy ilyen háború elkerülhető legyen, az országok társadalmi „erkölcsét” kellene a teljes erkölcshöz, a teljes igazsághoz igazítani, mert a teljes erkölcs és a teljes igazság a teljes emberiség lét-érdekeit védik. Olyan ...”erkölcs”…, olyan ...”igazság”…, amely a teljes, faji szintű, emberiségi szintű érdekkel ütközik, csak nevében „erkölcs”, valójában az erkölcstelenségnek az adott ország társadalma által elfogadott erkölcstelenségi színvonalát próbálja erkölcsként szentesíteni!

44. Az „-izmusok”, a társadalmi eszmei irányzatok:
Az „izmus” a hasonlóan gondolkodó vagy cselekvő emberek társadalmi csoportja egységes szellemi tevékenységét, szokásait és törekvéseit jelenti. Az „izmusok” kiváló bűnbakok a mai társadalmi képmutatás számára, megszemélyesített társadalmi bűnbak pl. „a gyermekbűnözés”, „az alkoholizmus”, „a kábítószerezés”, a kommunizmus, a nácizmus, a liberalizmus, a baloldal, a jobboldal; tehát eszmei irányzatok, bármely társadalmi tevékenység vagy jelenség megnevezésére, melyek alkalmasak bűnbaknak.

45. A társadalmi norma: Társadalmi normákra avégett van szükség, hogy az adott helyen és időben az egyéni hamisságokból, az egyéni önámítás-képmutatásokból kialakult eredő, egységesült (társadalmi) hamisságokhoz alkalmazkodva, a társadalom működőképes maradhasson. Ha nem uralkodna az emberi társadalomban eleve a hamisság, nem lenne szükség „társadalmi normákra”, hiszen mindenki eleve a helyes úton járna.

Országok közti háborúban mind a két ország katonái a saját országuk társadalma szemében erkölcsös emberek maradnak, pedig emberek tömegeit öldösik halomra… Miközben nyilvánvalóan megszegik a legelemibb parancsot is: ne ölj embert!!!

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkok:

--- A társadalmi norma az adott társadalom önámításának-képmutatásának az adott közösség által elfogadott módjainak és szintjének az együttese. Tehát a társadalmi erkölcs az az erkölcstelenség elfogadott módjainak és mértékének az együttese, és persze nem ment föl az erkölcsösség kötelezettsége alól. A létfenntartó ösztönök előírásait a lelkiismeret közvetíti felénk, és az az erkölcsös ember, aki azt mind betartja. Amennyit ebből betartunk, olyan szintű az erkölcsösségünk. A társadalmi normák függetlenek az erkölcstől, inkább az adott közösség kultúráját tükrözik csak.

--- Ha valaki betartja az ún „társadalmi normákat”, már eleve rendes embernek minősül, ez érthető, hiszen a rendezőelveket a nagy többség határozza meg. Így tehát teljesen érthetetlen, hogy a világ miért került a szakadék szélére, hiszen annyi rendes, normális ember van…

46. A tudomány:
A tudomány hozza létre az emberiség létszám-növekedése miatt szükséges nagyobb erőforrásokat, és elégíti ki az emberi kíváncsiságot a természet, a világ megismerése tárgyában. Az efölötti tevékenysége az emberi negatívumok kielégítését szolgálja (lustaság, fényűzés, hívalkodás, agresszió stb.)

--- A tudós ész nélkül, a művész jellem nélkül mit sem ér… De azért a tudós jellem nélkül és a művész ész nélkül is jól elboldogul…

--- A tudomány eredményei előbb-utóbb a haditechnikát szolgálják, így a tudomány erkölcs nélkül semmit nem ér.

47. A társadalmi bűnbak-képzés:
Az ösztönös kirekesztés, rasszizmus, uszítás számára bűnbakok kellenek, ehhez az uszítók egy-egy társadalmi csoportot szemelnek ki és tesznek meg bűnbaknak. Lásd még: az előző szócikknél, az -„izmus”-oknál! A társadalmi bűnbakképzés az egyik legkárosabb és legaljasabb társadalmi jelenség.

48. A terrorizmus:
Aki a terrorizmust kárhoztatja, az végülis arról is eltereli a figyelmet, ami a terrorizmust létrehozza, az erős országok hatalmas bűneiről, tehát csupán bűnbakot képez! Álságos, hazug, képmutató viselkedés az, hogy az erős ország állampolgáraként élvezem annak a hasznát, hogy az országom letiporja a gyengébb országokat, és amikor jön onnan a terrorista és robbant, akkor fel vagyok háborodva, hogy micsoda aljasság! Az! De az is az, amit az erős országok művelnek a gyengékkel! És nem a gyengék kezdték! Mindig az erősebb kutya kezd barátságtalankodni! A globális szolidaritás az egyetlen kiút, és ebbe nem fér bele az, hogy az erősebb ország kizsákmányolja a gyengébbet! Ha a globális szolidaritás kellő szintre emelkedik, a terrorizmus meg fog szűnni.

48/1: A tökéletesség:
A tökéletesség ideája, célja mindig az érintett mozzanatnak az élet fenntartása szempontjából fennálló hasznossági szempontjai alapján fogalmazódik meg.
Az érintett mozzanat eszmei tökéletessége, tehát az elérendő cél viszont mindig újra kell fogalmazódjék, aszerint, hogy az élet fennmaradása érdekei éppen mit kívánnak meg.

49. A transzcendencia:
A "transzcendens" fogalma szerintem hamarosan megszűnik, helyébe talán az "ösztönös" vagy a "lelki" jelzők lépnek, vagy ezekhez hasonlók.

Immanuel Kant ezt írja: ’Immanenseknek nevezzük azokat az elveket, melyek alkalmazása teljességgel a lehetséges tapasztalat korlátain belül marad, transzcendenseknek pedig azokat, melyek a kategóriákat áthágják.’

Transzcendensnek neveztük tehát eddig az olyan jelenségeket, dolgokat stb, amelyeket a biológia, a tudomány a mindennapi tapasztalat felől, azon belülről nem lehetett megmagyarázni, megérteni.

Szerintem amiatt érezzük a valóságon túlinak, megfoghatatlannak, titokzatosnak stb. a transzcendens jelenségeket, hatásokat, mert eddig nem tudtuk, honnan erednek, mi a céljuk, hogyan működnek és egyáltalán: mi a csudák ezek, hiszen a közelmúltig igen keveset tudtunk a genetikáról, az öröklődésről, az életfenntartó ösztönökről.

A transzcendencia meghatározásáról a Kanttól és a filozófiai irodalomban olvasható egyéb ismertetésekkel szemben igen nagy valószínűséggel a genetikai örökítőanyagunkból eredő életfenntartó evolúciós ösztöneink késztetéseivel megmagyarázhatók mindazok a jelenségek, késztetések és értelmezések, amelyeket eddig „a lehetséges tapasztalat korlátain belülről” nem lehetett megmagyarázni.

A transzcendencia fogalmát tehát a szó „természetfölötti” értelmében használni tovább nem lehet, mert immáron az életfenntartási ösztönök késztetéseivel megmagyarázható a fogalom és annak a hatása, tehát egyszerű, biológiailag jól értelmezhető fogalmakkal megértethető a fogalom jelentése.

A „transzcendencia” minden bizonnyal akkor lép fel az emberi gondolkodással, érzésekkel kapcsolatban, amikor az életfenntartó ösztöneink sugallatait érzékeljük. Ezek a sugallatok sokszor a kényszer erejével lépnek föl, sokszor valóban csak sugallatként, enyhe befolyásként érzékeljük őket. Az ösztönök késztetései nyilván annál erősebbek, minél fontosabb az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából az a dolog, amellyel kapcsolatban éreztetik a hatásukat.

A transzcendencia tehát szerintem nyilvánvalóan azonos az életfenntartó ösztöneinkkel, azok hatásával, és nem "anyagon túli", "képzeletbéli", szellemi képződmény, hanem a biológiai lényünk szerves része. Talán au "intuíció", a megsejtés lehet a transzcendencia helyesebb elnevezése.

50. Az unalom:
Az emberről általában kimondható, hogy amikor jól érezzük magunkat, tehát jó a lelkiismeretünk, akkor hasznosak vagyunk a létfenntartás számára, tehát egyben erkölcsösek is; míg ha bármi miatt rossz a hangulatunk (ami lényegében a rossz lelkiismeretet is jelenti), akkor az azt jelzi, hogy haszontalanul telik az időnk, vagy kudarcot élünk át (amit ki kell javítanunk mielőbb), vagy pedig betegek vagyunk, bár a betegségre is igaz, hogy létfenntartási szempontból haszontalan (sőt, veszélyes) állapot (Ez az alapja a hipochondriának is, mert erkölcsi kibúvót jelent valamilyen kötelezettség elvégzése alól, mondván: "nem tud dolgozni (vagy tisztességesen viselkedni, dönteni stb.) szegény, hiszen beteg!"...). A nehézségek általában a létfenntartás számára hasznos feladatok végrehajtásánál lépnek fel. A jó lelkiismeret pedig azt nyugtázza, hogy ezeket a feladatokat, nehézségeket felvállaltuk és végrehajtottuk, megoldottuk. Ha tehát nincsenek éppen nehézségeink, akkor kibújtunk a kötelezettségeink alól (ami tisztességtelen), és ez rossz lelkiismeretet okoz, az unalom pedig ugyanezt jelenti, tehát azt, hogy éppen menekülőben vagyunk a kötelezettségek elől. Az unalom tehát erkölcstelen, mert a létfenntartás számára előnyös (tehát hasznos) tennivaló mindig akad, csak annak nincs, aki szándékosan nem vesz róluk tudomást. Kivéve, ha valaki önhibáján kívül nem jut hasznos elfoglaltsághoz fogság, fogyatékosság stb., tehát objektív akadályoztatás miatt.
Ha egy unatkozó ember talál magának hasznos elfoglaltságot, azt érzelmileg mintha kicserélnék, felszabadul (nyilván a rossz lelkiismerete nyomása alól), vidámmá és tetrekésszé válik...

51. Az uszítás:
A rosszravivő ösztönök (az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszer, az önámítási-képmutatási kényszer, a hamis önbecsülés kényszere és a hamis közösségi kényszer) erejével vissza lehet élni, úgy, hogy az uszító veszélyt jelez, és segítségül hívja az embereket. Ekkor a rosszravivő ösztöneink káros hatása miatt a rendes létfenntartó ösztöneink rendellenesen kezdenek működni. Így eredményez a falka-ösztönünk (a közösségi ösztönünk) pl. kirekesztési késztetést, a rangsor-ösztönünk (az önbecsülési kényszerünk) pedig pl. bűnbakképzési kényszert és rasszizmust. A kikiáltott veszély persze hamis, de az embereket ezen az aljas módon a szélsőségesek mégis saját maguk mellé tudják állítani. A rosszravivő ösztönök mindenkiben ott vannak, velünk születnek, és csak a legerősebb jellemű emberek képesek ellenállni a kártevésüknek.

52. A vallás:
A vallások érzelmi hatalma egyrészt azon alapszik, hogy az emberek a lelkiismeretük szava ellenére elkövetett cselekedeteik bűnössége alól feloldozást akarnak, hogy megszűntethessék a lelkiismeretük, mint az egyik legfőbb létfenntartó ösztönünk, az életfenntartó ösztöneink szószólója által keltett szorongást; másrészt a tudattal rendelkező embernél immár létező halálfélelem ellen nagyon hatásos a túlvilági újjászületés ígérete.
A vallás mintegy feloldozást ad az alól a lelkiismeretfurdalás alól, amelyet e vallás követői éreznek amiatt, hogy a vallásuk nem a teljes emberiség, nem a teljes emberi faj értékeit tartja szem előtt, hanem kirekeszti az összes olyan embert e vallás követőinek a gyülekezetéből, aki nem ehhez a valláshoz tartozik.
A vallás tehát a kirekesztés legnagyobb tömegeket érintő formája.
Az e kirekesztés miatti lelkifurdalást a többi hívőtárs szeretete, elfogadása igen erősen feledteti. Csökkenti még a lelkifurdalást az is, hogy a vallások követőinek a túlnyomó része nincs otthon a más vallások tanaiban és a szellemtudományokban, így nem igazán tudatosodik benne az, hogy ő bárkit is kirekesztene...
A vallások kialakulását és bizonyos térségekben fennálló létezését bizonyos mértékben magyarázza az, hogy a Föld számos földrajzi (sziget és kontinens), éghajlati (könnyebben és nehezebben élhető régiók) és környezeti (a föld termékenysége, a víz rendelkezésére állása, stb.) körzetre, területre oszlik, amelyekben igen jelentősen különböznek a létfeltételek a többiektől, és az egyes éghajlati zónákban eltérő vérmérsékletű, eltérő külsejű embercsoportok élnek. Ezek a tényezők eleve létrehoztak bizonyos vérmérsékletbéli és egyéb elkülönülést az egyes körzeteket lakó népesség-tömegek között, és a vallások csak mintegy "szentesítették" ezt az elkülönülést...

A vallás megadja továbbá a falka-ösztön, a közösséghez tartozás ösztöne kielégítésével járó lelki biztonságot, melyet a vallás többi követője lelki síkon és a rítusok alkalmával a velük megvalósuló személyes együttlét révén biztosít.

Mint a „lelkiismeret” szócikknél, itt is megjegyzem, hogy ha a Bibliában az „isten” szó helyére a „lelkiismeret” szót tesszük, a mondat értelme ugyanaz marad, ami szintén alátámasztja, hogy a vallás, az istenség és a lelkiismeret szerepe, jelentősége, hatásköre az emberi lélekben egy- és ugyanaz. Azért hozzáteszem, hogy a vallás a lelkiismereti parancsok megvalósításában nem éri el az egyén lelkiismerete által megkövetelt szintet, de jelentősen megközelíti azt.
Az istenség fogalma létrejöttében szerintem igen nagy szerepe van annak is, hogy az emberi ösztönök minden emberi lénynél teljesen egyformák, és hasonló helyzetekben hasonló válaszokat, késztetéseket okoznak bennünk. Ez azt a benyomást kelti, mintha egy istenség nyilvánulna meg felénk következetesen, egyformán mérve ki a jó lelkiismeretet vagy a lelkifurdalást. Nagyon izgalmas lesz figyelemmel kísérni, hogy az ösztöneinkkel kapcsolatos mai (és várhatóan megszaporodó) ismereteink birtokában miként alakul az istenség, a vallás és az ösztöneink sorsa az emberi ismeretek tárházában.

--- Olyan bolygón, ahol vagy tucatnyi világvallás – tehát számos, magáról a teljességet terjesztő eszmetan létezik - hogyan lehetne komolyan venni a metafizikát (a transzcendenciát)? És ha mégis, akkor tessék elárulni, melyik vallás az igazi? És a többi vallás hívei mind a pokolba kerülnek?

53. A vágy:
A vágy az erkölcsösség egyik kulcs-fogalma, a vágyaink kielégítése módja a vízválasztó az erkölcs és az erkölcstelenség között. Az erkölcsös ember felvállalja az életfenntartó ösztöneink késztetései teljesítéséval mindig együtt járó nehézségeket, az erkölcstelen, gyenge jellemű ember pedig nem.
A vágy az életfenntartó ösztönök késztető ereje az utasításaik végrehajtására, az evolúciós jutalmazó érzések (a testi élvezetek és a vonzó lelki, érzelmi állapot, az öröm, a boldogság, a büszkeség, a jó lelkiismeret stb.) megszerzésére szolgáló késztetés.
Más néven: az örömszerzési kényszer.
Az erkölcsösség alap-problémája is a vággyal kapcsolatos:
Aki csak a vágyait követi, és csak az evolúciós jutalmazó érzések megszerzésében jeleskedik, kiéli hedonizmusát, "élvezkedik", az a jellegzetes erkölcstelen viselkedést valósítja meg.
Aki viszont előbb a lelkiismerete sugallatai alapján elvégzi az életfenntartó ösztönei késztetéseiből következő feladatokat, felvállalja az azok teljesítésével járó nehézségeket, az jogosan dőlhet hátra és élvezheti a jól kiérdemelt testi-lelki jutalom-érzéseket, a testi élvezeteket és a lelki-érzelmi jutalmakat, az örömöt, a boldogságot, a büszkeséget stb.

Keresés ebben a blogban

Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános elmélete

L-Z, Archív példány, nem frissített!, 4.3. Harcz László: Az erkölcs általános elmélete fogalomtára, L-Z

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

H. L.: Az erkölcs és az értékek általános elmélete 3.0., folyamatosan frissített

Harcz László: Kb. 635 gondolatszilánk, témakörök szerint megjelölve

Harcz László: Fogalomtár