Harcz László: Fogalomtár
— Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános elmélete 3.0, archív, 2023. 06. 07-i mentés
https://harczlaszloblog.blogspot.com/2023/05/harcz-laszlo-az-erkolcs-es-az-ertekek_31.html
— Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános elmélete 3.0., 2023. 05. 19-i mentés, folyam. frissített változat
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2022/02/2022-02-02-i-mentes-forditashoz-harcz.html
— Harcz László: 635 gondolatszilánk, 2023. 05. 31-i mentés
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2021/02/001-abc-be-rendezett.html )
(A "fr." jelzés azt jelenti, hogy az elmélet általános változata szellemében már frissítettem az adott fogalmat)
- Akarat-szabadság, fr., (Freedom of will)
- Alázatosság, az alázat, fr., (Humbleness)
- Abszolút erkölcs x
- Bátorság, fr., (Courage)
- Boldogság, fr., x (Happiness)
- Bölcsesség, fr., (Wisdom)
- Bűn, fr., (Sin)
- Bűntudat, fr., (Guilt)
- Bűnbánat
- Bűnbakképzés, fr., x (Creating Scapegoat)
- Demokrácia, fr., (Demokracy)
- Diktatúra, fr., (Diktatorship)
- Emberi jellem, fr., (Human character)
- Emberi méltóság, fr., x
- Emberi személyiség, fr.,
- Emberi természet, fr., x
- Emberi érték
- Empátia, a beleérzés, az együttérzés, az értő odafigyelés, fr.,
- Eredeti (áteredő vagy eredendő) bűn, fr.
- Erény, az erények, fr.,
- Erkölcs, fr., xx (Moral)
- Erkölcsösség, fr., xx (Morality)
- Erkölcsi döntés, az erkölcsi jó- és rossz, fr.
- Erkölcs az univerzumban, az egyetemes világerkölcs, fr.
- Esendőség, gyarlóság, fr.,
- Evolúció, fr., xx
- Evolúciós bűntető-elrettentő érzések, fr.,
- Evolúciós jutalom-érzések
- Evolúciós filozófia
- Evolúciós pszichológia
- Élet fennmaradása xx
- Élet xx
- Élet értelme, fr., xx (Meaning of life)
- Értelmiségi (Intellectuel)
- Érdek
- Egyéni érdek
- Érzelem, az érzelmek x
- Érték, az értékek x (Value, values)
- Értékrend x
- Falka-ösztön x
- Filozófia x
- Flow (a lelki-érzelmi orgazmus)
- A genetikai anyag
- Globalizáció
- Globális erkölcs
- Gonoszság
- Gondolat
- Gúny, a gúnyolódási kényszer, ---
- Gyarlóság, esendőség
- Gyűlölet, a gyűlölködés(ösztönös kényszere)
- Hamis önbecsülés ösztönös kényszere x
- Hamis közösségi érzés ösztönös kényszere x
- Hatalom x
- Hazaszeretet
- Hazugság
- Hála
- Helyes út x
- Humanizmus
- Idealizmus
- Identitás
- Igazság x (Truth)
- Intuíció
- Intuitív és az analítikus minta-felismerés
- Irigység
- Irgalom
- Isten x
- Izmus, az ideológia (eszmetan), az eszmerendszer
- Jó és rossz x
- Jóra vivő (ösztönös) késztetések x
- Katarzis x
- Kereszténység
- Képmutatás ösztönös kényszere x
- Kirekesztés x
- Kisebbségi érzés
- Kísértés, a csábítás
- Kíváncsiság
- Könnyebb út választása x
- Közerkölcs
- Közösséghez tartozás ösztönös kényszere, a közösségi ösztön (a falka-ösztön, a közösségi ösztön, a közösségért hozandó áldozat ösztöne) x
- Kreativitás
- Kultúra x
- Legfőbb létfenntartási ösztöneink
- Lélek xx
- Lelkiismeret xx
- Létfenntartó ösztönök kényszerei
- Megbocsájtás
- Megismerés x
- Megtérés
- Mértékletesség
- Morális disszonancia
- Művészet, fr., x
- Nacionalizmus
- Nevelés
- Nagylelkűség
- Önámítás ösztönös kényszere x (Self-Deception)
- Önbecsülési kényszer x (a „rangsor-kényszer”)
- Örömszerzési kényszer x
- Önismeret, az önkritika x
- Öntranszcendencia x (Self-Transcendenz)
- Ördög
- Öröklődés
- Öröm x
- Örömszerzési kényszer x
- Ösztön(ök) x
- Ősbűn
- Paradigma
- Politika
- Populizmus (Populism)
- Relatív erkölcs x
- Rangsor-ösztön x (Az önbecsülés ösztönös kényszere)
- Rasszizmus és kirekesztés
- Rosszra vivő ösztönös (káros, erkölcstelen) késztetések x
- Sátán
- Siker
- Szabadság xx (Freedom)
- Szánalom
- Szent
- Szerelem
- Szeretet
- Szerénység
- Szélsőségek, a szélsőségesek
- Szép, a szépség
- Szolidaritás xx
- Tartás
- Társadalmi egyenlőség
- Társadalmi erkölcs
- Társadalmi norma
- Tudomány x
- Társadalmi bűnbak-képzés
- Terrorizmus
- Tökéletesség
- Transzcendencia xx (Transcendenz)
- Unalom
- Uszítás
- Vallás
- Válság
- Vágy xx (Desire)
- Vita
1. Az akaratszabadság fogalma
Az erkölcsösségünk a döntéseinken át valósul meg, emiatt a szabad akarat kérdése a legfontosabb filozófiai kérdések közé tartozik.
Az erkölcsösség egy adott helyen és időben a döntésünkön múlik, emiatt a szabad akarat megléte látszólag elengedhetetlen, csakhogy az ember élőlény, és élete minden pillanatában, minden tettében és döntésében az élet fennmaradását kell szolgálja.
Az élővilágban minden az élet fennmaradását szolgálja, ezt az embernél az életfenntartó ösztönök segítik és kényszerítik ki, és mindez az evolúció révén valósul meg, amelyben mindig az életképesebb egyed marad fenn.
Az emberi világban a legfőbb értéket, az élet fennmaradását tehát az életfenntartó ösztönök késztetései segítik elő, de ezekbe a késztetésekbe már beépülnek az ösztönök késztetésein kívül az egyén és a közösség tapasztalatai is.
Az életfenntartó ösztönös késztetéseinket a tudatunk felé a lelkiismeretünk közvetíti, a lelkiismeret az ösztönös életfenntartó késztetéseink szószólója a tudatunk felé. A lelkiismeret létező jelenség minden embernél, ezt alátámasztja Konrad Lorenz nevezetes megállapítása is, mely szerint “azok a tulajdonságok, jelenségek, amelyek minden emberi kultúrában megjelennek, közös, létező emberi, faji vonások.”
Mivel az életfenntartó ösztönök késztetései, vagyis a lelkiismeret szavának a betartása mindig nehézségekkel, áldozatokkal jár, emiatt az emberi fajnál már megjelenik az erkölcsösség kérdése is. Az erkölcsösség mértéke azzal arányos, amennyit a lelkiismeretünk szavából betartunk, vagyis amilyen mértékben képesek és hajlandók vagyunk felvállalni a lelkiismeretünk szava betartásával, vagyis az ún. “helyes döntéssel” minden esetben együtt járó nehézségeket, kötelezettségeket, áldozatokat.
Az emberi egyén tehát erkölcsileg köteles betartani a lelkiismerete szavát, és a helyes döntést meghozni, és erkölcsileg köteles ezt be is tartani.
Tehát erkölcsi szempontból szabad akarat nincsen, mert tájékozott, épelméjű, szabad ember csakis erkölcsösen, az élet fennmaradása érdekei szerint dönthet mindenkor, mindenütt.
Erkölcsi vagy erkölcsileg is fontos kérdésekben tehát akarat-szabadság nem létezik, legfeljebb az egyén tájékozatlansága létezik azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes, erkölcsös döntés az adott helyzetben, mert ha már valaki tudja, hogy mi a helyes, erkölcsös döntés, akkor nem dönthet másképp, ha erkölcsös akar maradni! Márpedig a lelkiismerete mindenkinek megsúgja, mi a helyes döntés, és a lelkiismeret szava megjelenik a tudatunkban, kikerülhetetlenül.
A helyes, erkölcsös döntés mindig az, amely kedvező az élet fennmaradása számára, az evolúció számára.
Az akarat-szabadság tehát erkölcsi kérdésekben csak erkölcstelen vagy tájékozatlan emberek számára létezik, akik hajlandóak erkölcstelen döntést is hozni.
Erkölcsös, felelősségteljes, cselekvőképes, tájékozott emberek számára tehát erkölcsi kérdésekben akarat-szabadság nem létezik.
Az egyik legfőbb erény, mert csak az képes az alázatra, aki képes legyőzni az önámítási kényszerét, a hamis önbecsülési kényszerét és a hamis közösségi kényszerét, amelyek a legfőbb rosszra vivő (rosszra csábító) hajlamaink, késztetéseink és hamis önbecsülést, hamis öntudatot, eltúlzott önértékelést és a kirekesztésre való késztetést okoznak, és ezzel az életképességünket tragikusan lerontják.
Az alázat tiszteletadás más erényei előtt és önmérséklet a saját nagyszerűségünk tekintetében.
Az alázat az erkölcsösség egyik legfontosabb feltétele, emiatt az emberi értékek közül is az egyik legfontosabb.
Az alázat felmutatása a legtöbb emberben bizalmat kelt, így mindenképpen ajánlatos magatartás…
“Az erkölcs és az értékek általános elmélete” szellemében az alázat a rosszra csábító vágyaink, vagyis az “öncélú, elvtelen, élvhajhász élvezet- és örömszerzési kényszerünk” legyőzését bizonyító jellemvonás, és így méltán kelt bennünk bizalmat és elismerést az olyan ember, akivel kapcsolatban tudható, hogy az alázata őszinte.
Az én felfogásomhoz Platóné áll a legközelebb, aki az erkölcsről azt írta:
“Az erkölcs isteni eredetű…”
Eszerint az erkölcs abszolút entitás, független az emberi megítéléstől, nem lehet belepiszkálni és helytől, hatalomtól és kortól függően más-más tartalmat adni az erkölcs fogalmának.
Az isten-fogalom szerintem a lelkiismeretből származik, amely általános emberi vonatkozás, Conrad Lorenz szerint ugyanis “azok az emberi vonatkozások, amelyek minden emberi kultúrában megtalálhatók, általános, létező emberi vonások, vonatkozások!”
És mivel (szerintem) a lelkiismeret alapjaiban a DNS-ünkből származik, az életfenntartó ösztöneink pedig zömmel a DNS-ből, kis részben pedig a saját és a minket éltető közösség kultúrájából és tapasztalataiból, így a lelkiismeretünk túlnyomórészt az életfenntartó ösztöneinkből ered, a lelkiismeretünk tehát az életfenntartó ösztöneink emberi nyelven megszólaló szószólója a tudatunk felé.
Mivel a DNS-ünk törzs-része, mennyiségileg is túlnyomó része évmilliárdok óta halmozódik és változatlan, és nyilván az élet fenntartását szolgálja (az élő természet egészének a fennmaradását szolgálja!), így a zömmel a DNS-ünkből származó lelkiismeret és így az erkölcs is, az élet fennmaradását szolgálja!
Az abszolút erkölcs tehát az élet fennmaradását szolgálja!
Általában arra mondjuk, hogy bátor, aki a félelmét legyőzi, a testi épségét és a túlélési esélyeit kockáztatja.
A bátorságnak az egyéntől elvárható mértéke a képességeivel és a közösségi rangjával, megbecsültségével arányosan növekszik. Ez egyénenként változik, mint a félelem is, amelyet a bátorságnak le kell győznie.
A bátorság hasznosulhat rossz (önző, egyénieskedő stb.) célokra is, de a másokért tanúsított bátorság –a hősiesség – a legnagyobb erények közé tartozik, tiszteletre méltó és erkölcsös, mert az élet fenntartását szolgálja. Az, aki a diktatúrával életét kockáztatva is szembeszáll és vállalja a véleményét, szintén a legnagyobb tiszteletet érdemli a társadalom részéről.
A bátorságnak sokféle vetülete van, fizikai, erkölcsi, lelki-érzelmi bátorság.
Aki az életfenntartó ösztönös késztetéseire hallgat (vagyis a lelkiismeretére), az nem fontolgat, lényegében kizárja a tudatos megfontolásait, és megteszi, amit helyesnek gondol. Ehhez kell a legnagyobb bátorság, mert ha a tudatunkat, a racionális megfontolásainkat mellőzzük, akkor a beleugrunk az ismeretlenbe, és csak azzal törődünk, hogy amit teszünk, az helyes, erkölcsös legyen.
A legnagyobb bátorság ehhez kell.
Szintén nagy bátorság szükséges ahhoz, hogy a közízléssel, a közmorállal szembe menjünk, mert ezzel kivívjuk az egész emveri világ haragját, bosszúját. Ezt Jézus és más kivételes, tisztességes egyéniségek példája jól mutatja.
---1. A boldogság az evolúciós folyamataink visszajelzése, a (létfenntartó) ösztöneinkből származó jutalmazó jelzés, jutalom-érzés. Ha azt érezzük, hogy boldogok vagyunk, az azt jelzi számunkra, hogy pillanatnyilag minden rendben van, és az élet fenntartása és folytatódása szempontjából minden lehetségeset megtettünk, az életfenntartó ösztönös késztetéseinkkel összhangban cselekszünk, gondolkodunk.
A boldogság jelenléte azt mutatja, hogy a lelkiismeretünk nyugodt és tiszta, tehát erkölcsileg mindent elkövettünk az élet fennmaradásáért.
A boldogság tehát a tiszta lelkiismeret, az erkölcsösség meglétét jelzi.
A boldogság lényegében azonos a tiszta lelkiismerettel, a nyugodt lelkiismerettel.
Másképpen: akkor lehetünk boldogok, ha az evolúció, az élet fenntartása érdekében mindent megtettünk; tehát ha felvállaltuk a helyes út választásával járó nehézségeket, és ennek érdekében nem a „könnyebb utat” választottuk, vagyis nem a hamisságok, a csalások, a hamis önbecsülés és a közösség iránti hamis hűség sugalmazása mellett döntöttünk.
---2. A boldogságnak vannak változó és állandó feltételei.
---2.a. A boldogság állandó feltétele mindenütt és mindenkor az erkölcsösség, a tiszta lelkiismeret.
---2.b. A boldogság változó feltételei az evolúciós hasznosság szempontjából minden korban és minden helyen, sőt akár minden órában mást jelentenek, attól függően, hogy az evolúció, az élet fennmaradása számára mi az előnyös akkor és ott; ezek a boldogság változó feltételei; ezeket a (változó feltételeket az elménkben kialakuló ösztönös életfenntartó késztetések az életünk minden pillanatában közlik velünk, ezek megjelennek a tudatunkban.
---3. A lelkiismeret lényegében ezekkel az ösztönös életfenntartó késztetésekkel azonos, a boldogságot tehát az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk utalja ki nekünk, ha teljesítettük az életfenntartó ösztöneink késztetéseit.
A boldog és az elégedetlen ember között tehát az a különbség, hogy a boldog ember eleget tett erkölcsi kötelességeinek, legyőzte a könnyebb úttal járó kísértéseket (képes volt ellenállni a rosszra csábító késztetéseknek, kísértéseknek), és felvállalta a helyes úttal járó nehézségeket . Így, erkölcsi kötelességeit teljesítve, megkapta az életfenntartó ösztönöktől a jutalmazó érzéseket, a boldogságot.
A bölcsesség az a képesség, hogy az okos, tisztességes, célszerű megfontolások alapján valaki képes a megfelelő döntést is meghozni, és az adott helyzetben az élet fennmaradása számára legkedvezőbben gondolkodni, cselekedni.
A bölcs szerintem az, aki elég okos, bátor és tisztességes ahhoz, hogy a döntései igazságosak legyenek. A bölcsesség az emberi kiválóság csúcsa, az élet fennmaradását szolgáló egyik legnagyszerűbb emberi adottság, és szerintem a legnagyobb tiszteletet érdemli.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkom:
--- A bölcsnek, ha valóban segíteni akar, szentnek is kell lennie, abban az értelemben, hogy kellően bátor legyen, mert aki szembeszegül a tömeggel és a hatalommal (amely az emberi természet árnyoldalát képviseli), azt először mindig őt magát akarják megölni, és csak azután kezd el a tömeg gondolkodni, hogy nahát, hiszen ez a bölcs megoldotta a problémánkat! A bölcsesség tehát nem elég, a bölcsnek hatalmas bátorsággal is kell rendelkeznie, ha valóban segíteni akar az embereken, mert mindenképpen szembe kerül az emberek hamis önbecsülésével, hiúságával, értetlenségével, tehát a tömegek butaságával és erkölcsi gyengeségével - a rosszra csábító emberi természettel...
Minden „bűn” az erkölcsi „könnyebb út” választásából ered. A bűn az erkölcstelen, tehát az élet fenntartására nézve káros gondolkodás, viselkedés vagy cselekedet elkövetése.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A bűn minden fajtája a gyarlóságunkból, (az erkölcsi esendőségünkből, élvhajhászatunkból, hamis önbecsülésünkből, kirekesztési késztetésünkből, öncsalásunkból-képmutatásunkból), általánosságban fogalmazva az öncélú, elvtelen, élvhajhász élvezet- és örömszerzési kényszerünkből ered.
--- A bűn nem létezhet eleve, és pl. az „eredendő bűn” sem eredendően bűn, hiszen az eredendő bűnként felfogott rosszra vivő, rosszra csábító ösztönös kényszereinket születésünkkor készen kapjuk, nem tehetünk erről, tehát nem vagyunk bűnösek abban, hogy ilyen az emberi természet.
A bűn az, ha nem teszünk e késztetések ellen, ha nem állunk ellen a rosszra vivő, rosszra csábító késztetéseinknek, az öncélú, elvtelen, élvhajhász élvezet- és örömszerzési kényszerünknek.
Azonos a lelkiismeretfurdalással, de a bűntudat inkább vallási, a lelkiismeret-furdalás (lelkifurdalás) pedig inkább világi felfogású következménye, megnevezése az erkölcstelenségnek, az erkölcsi jellegű mulasztásnak, bűnnek.
9. A bűnbánat fogalma:
A bűnbánat azért fontos (talán a legfontosabb) és nélkülözhetetlen része a lelki-érzelmi életünknek, mert a bűnbánat teszi lehetővé az evolúciósan, erkölcsileg káros cselekvéssel kapcsolatban a hibáink, bűneink beismerését és mert ez a beismerés lezárja az ilyen irányú, az élet fennmaradására káros viselkedésünket a bűnbánat tárgyával kapcsolatban. Ez adja a reményt arra, hogy a jövőben ezeket a hibákat már remélhetően nem fogjuk ismét elkövetni, és így a bűnbánat által megnyílik az út az evolúciósan hasznos viselkedés tanúsításához, az élet fenntartása szempontjait kielégítve.
A bűnbánat a lelkiismereti tevékenységünk alapjelensége, és természetesen ez is az életfenntartó ösztönös késztetéseinkből ered, hiszen a lelkiismeret ezeknek a késztetéseknek a tudatunkba átszűrődő szószólója az elménk felé.
Mivel a vallás teljesen nyilvánvalóan szintén az életfenntartó ösztöneinkből származik, nem csoda, hogy pl. a katolikus vallásban a bűnbánatnak kulcs-szerepe van. Mivel a bűneink beismerése lelkileg-érzelmileg a legnehezebb tevékenység és erkölcsileg a legértékesebb emberi teljesítményünk, Kant erkölcs-meghatározása nem véletlenül a bűntudatot, az ő szavaival élve, a bűneink, hibáink beismeréseként fogalmazza meg az erkölcsösséget, azt mondja: “az erkölcsösség a bűneink, hibáink beismerésénél kezdődik”.
A saját, emberi értékességünk hamis növelése ösztönös kényszer bennünk, így a bűnbakképzés "az erkölcsi könnyebb út választása" egyik legjellemzőbb változata, tünete.
A bűnbakképzéssel ösztönösen, elemi erővel, de persze hamis, bűnös módon igyekszünk a saját értékességünk látszatát javítani, hogy a társadalmi ranglétrán minél előkelőbb helyhez jussunk, hiszen a túlélésünk biztonsága függ ettől, mert az emberi közösség erőforrásaihoz minden ember (és az utódai) a közösségi hierarchiában betöltött rangja alapján fér hozzá.
A bűnbakképzés a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy másra hárítjuk az erkölcsi felelősséget a saját bűneink, hibáink vagy a közösségünk bűnei, hibái miatt, és egy másik embert vagy közösséget okolunk, hibáztatunk, őket tesszük felelőssé, így keltünk gyűlöletet ellenük és/vagy így hárítjuk át az erkölcsi felelősséget másokra magunk és/vagy a közösségünk helyett.
A bűnbakképzés a rangsorkényszer vagy más néven az önbecsülési kényszer (rangsor-kényszer) hamis, hibás működése szörnyűséges mellékterméke, de létrejön a falka-ösztönünk, a közösségi ösztönünk hamis alkalmazása esetében is.
Tehát mindkét fő ösztönünk elferdített, hamis módon történő felhasználásában alkalmazzák, alkalmazzuk, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés megvalósításánál egyaránt.
Az önbecsülési kényszerünk (a rangsor-kényszerünk) ösztönöz minket a közösségi rangsorban elfoglalt rangunk, helyünk állandó javítására, mert így az erőforrásokhoz való hozzájutás, és ezáltal a túlélésünk és az utódaink túlélése biztosabbá válik, hiszen ezzel a ranggal arányos az erőforrásokhoz való hozzáférési lehetőségünk.
A rangunk, a saját értékességünk javítása valós értéknöveléssel, a saját értékességünk tényleges javításával ritkán valósítható meg, mert ez igen nehéz feladat.
Így ösztönösen csalást alkalmazunk. Besározzuk a vetélytársakat, és bűnbaknak állítjuk őket az élet nehézségei létrejöttében, és így, az ő kisebbítésükkel látszólag mi magunk többnek látszunk az összehasonlítás során.
Az önámítási kényszerünk hatására elhisszük, hogy mi egyáltalán nem csaltunk és mi magunk valóban értékesebbek, ezáltal rangosabbak lettünk. A képmutatási kényszerünk pedig a külvilággal, a közösséggel próbálja meg elhitetni, hogy nem is történt csalás és mi valóban olyan értékesek vagyunk, mint amilyennek látszunk.
Általában tehát ahelyett, hogy a saját hibáinkkal, hiányosságainkkal, vétkeinkkel szembenéznénk és elvállalnánk őket, többek között bűnbakok állításával igyekezünk a felelősséget másra hárítani. Erre a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés késztet minket, és mindez az ösztönös önámítási-képmutatási kényszerünk működése révén valósul meg.
A bűnbakképzés nagy szerepet kap az uszító, gyűlöletkeltő, a társadalmat saját hatalmi érdekei miatt megosztó populisták, demagógok módszereiben is, a bűnbakképzés a rasszizmus, a kirekesztés nélkülözhetetlen módszere, velejárója.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A társadalom nem tehet semmiről, mert nem élő, létező személy, hanem egy fikció. Te viszont igen, mert te magad vagy a társadalom!
--- Ahelyett, hogy végre szembenéznénk képmutatásunkkal és általában rosszra vivő természetünkkel, bűnbakok végtelen sorát alkotjuk meg, mint a különböző izmusok vagy bizonyos népek, embercsoportok, a szűkebb közösségünkön kívüli emberek.
--- Az alkohol és a kábítószer nem ok, hanem következmény. Viszont kitűnően alkalmas bűnbaknak, arra, hogy a valódi okot – a könyörtelen hamis önbecsülési kényszerünket és az önámítási-képmutatási kényszerünket – elrejtsük mögéjük.
--- Egyszerűbb bűnbakot állítani, mint a hibáidat elismerni.
--- A sátán (az egyetemes bűnbak) az ember legjobb barátja, mert hozzá viszonyítva a leggonoszabb ember is csak tanonc a pokolban. Ha ő nem lenne, kiderülne, milyen sátáni is valójában az emberiség…
--- A siker egyik titka, hogy eredményesen és feltűnés nélkül sározd a vetélytársaidat...
--- A társadalomnak nincs saját akarata, ezt csak az uszítók és az ostobák állítják! A társadalom belőled és a többi emberből áll, és mindenkinek saját akarata van, ezek összegződnek, és ebből lesz a társadalom akarata (a társadalomnak - az embernek - vannak viszont uszítható ösztönei, és mivel ezek minden embernél ugyanúgy működnek, a társadalom alsó, vesztes része legtöbbször az uszításra egységesen, egy emberként ugrik!). A társadalom az egyik leggyakrabban alkalmazott megszemélyesített bűnbak. Pedig ez valójában nevetséges, hiszen a társadalomnak én, te, ő - és maguk a bűnbakképzők is, mindannyian a tagjai vagyunk!
--- Az uszítók gyártják a gyűlölködőket, azok pedig az ellenséget, a bűnbakokat...
--- Mindig jót mulatok, amikor a nagyszájúak olyan társadalmi jelenségek ellen hadakoznak, amelyeket maga az emberi természet hoz létre az ő rosszra vivő hajlamaival. Ez olyan, mintha a görény fintorogna attól a bűztől, amit ő maga bocsájt ki…
--- A korrektség, az anti-rasszizmus mindenkire nézve kötelező! A bűnbaknak állított kisebbségekre is.
--- Mindig, mindenfajta fasizmus a bűnbak-képzéssel kezdődik.
--- Olyan élőlény, olyan felelős, élő entitás, hogy fogyasztói társadalom, nincsen. A fogyasztói társadalom mi magunk vagyunk, maga az emberiség, pontosabban az emberiség (az emberi természet) lustasága, fényűzése, nagyzolása, önzése stb. Tehát hatásvadász, hazug képmutatás, ha valaki a fogyasztói társadalmat hibáztatja a környezetrombolásért vagy akármi másért. Mi magunk vagyunk a felelősök mindenért, egyénileg is!
--- Tisztességes állampolgárok megléte mellett hány percig lehetne hatalmon egy diktátor? A diktátort szidni, ez a leggyávább és a legképmutatóbb pótcselekvés és bűnbakképzés, a figyelem elterelése a saját erkölcsi alkalmatlanságunkról!
--- A bűnbakképzés sem rejti el a bűnbakképző esetleges hitványságát…
--- A rasszizmus oka a legrövidebben az, hogy a bűnbakképzésre és a kirekesztésre való hajlam velünk születik, a minden emberre érvényes emberi természet része, és nem opcióként, hanem ösztönös kényszerként, amelyet fel lehet uszítani, szítani, és a szélsőségesek ezt meg is teszik!
2015-02-11.
A demokrácia az erkölcs uralma, a szabad emberek társadalma.
(Emlékeztetőül nálam a szabadság fogalma: a szabadság a felismert erkölcsi szükségszerűség.)
A demokrácia, legalábbis a nevében, a nép-uralmat, a teljes jogi- és méltóságbéli egyenlőséget jelenti. Ez az a társadalmi rendszer, ahol papíron a nép uralkodik, a legnemesebb eszmék érvényesülnek, élükön a tiszta erkölccsel...
A valóságban ez nem így van, de még mindig a ma megvalósult demokrácia az, ahol ezt az eszményi helyzetet a legjobban megközelítik. A mai demokráciában a tényleges hatalmat az emberi természet gyakorolja, ideális demokrácia az emberi természet rosszra csábító hajlama miatt ma még sehol nem létezik. Ezt az eszményi helyzetet még soha, sehol nem sikerült elérni, de a gyakorlatban megvalósult demokrácia még számos hibájával együtt is az eddigi legjobb társadalmi rendszer.
Az ideális demokráciában az erkölcsösség lenne a társadalmi értékrend alapja, de tudjuk, hogy az ehhez vezető tudományosan megalapozott önkritika még nem született meg, az ehhez szükséges felismerések csírája “Az erkölcs és az értékek általános elmélete”-ben már megfogalmazódott, de teljesen bizonytalan, hogy mikor fejlődik ki ebből a társadalom békéjét elhozó felismerések és cselekvések sora. Lehetséges, hogy a pillanatnyilag reális veszélyt, az emberiség kipusztulását jelentő emberi túlszaporodottság és az ebből és az alkalmatlan emberi természetből eredő környezetszennyezés miatt várható környezeti katasztrófa bekövetkeztéig és kifejlődéséig már nem születik meg a kellő önismereten, önkritikán és valós önértékelésen alapuló tartós társadalom, de e sorok írója reméli, hogy talán mégis, és emiatt dolgozom ma is ezen a munkán...
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A társadalmi, lényegében biológiai demokrácia megköveteli az összes társadalmi jelenség átértékelését, a tisztesség érvényesülését.
--- A tehetség magánügy. A szolgálat közügy.
--- Aki nem elég erkölcsös, az demokratának sem elég jó.
--- Demokrata csak rendes ember lehet.
--- Az emberiség csakis valódi demokráciában (a valódi erkölcs alapján) lesz képes fennmaradni.
--- A populizmus uszít (megoszt, gyűlöletet kelt), a demokratizmus megbékít (integrál, kompromisszumra késztet).
--- A demokrácia stabilizálódása csak úgy lehetséges, ha az egész társadalmat bizonyos szint fölé emeljük anyagilag, képzettségileg, műveltségileg, és legfőképpen utolsósorban erkölcsi és szolidaritási szempontból.
--- Demokrácia nem létezhet társadalmi méretű szolidaritás nélkül.
Parancsuralmi rendszer, melyet a társadalom alacsony erkölcsi, műveltségi és megélhetési színvonala hoz létre, vagy súlyos társadalmi szintű megalázottsága, lesüllyedése okozza létrejöttét, de kell hozzá egy gazdaságilag erős támogató réteg is, mely gazdasági, vallási (világnézeti) vagy egyéb csoport-érdekek mentén szerveződik meg, és támogatja a diktátor hatalomra jutását és uralkodását. A társadalom nagy többsége a diktatúrákban nyomorban és elnyomatásban él. A diktátor személye érdektelen, neki csak okosnak, aljasnak kell lennie, és hűségesnek az őt éltető hatalmi-gazdasági réteghez.
A fogalmat szemléltető gondolat-szilánkjaim:
--- A társadalom nem tehet semmiről, mert nem élő, létező valaki. Te viszont igen, mert te magad vagy a társadalom!
--- Ahelyett, hogy végre szembenéznénk képmutatásunkkal és általában rosszra vivő természetünkkel, bűnbakok végtelen sorát alkotjuk meg, mint a különböző közszereplők, eszmék vagy bizonyos népek, embercsoportok stb..
Minden ember más módon válaszol az emberi természetben rejlő, rosszra vivő csábítás különféle fajtáira; minden ember a hamisítás, a hamisság más-más módjait alkalmazza, és minden ember más-más mértékben képes ellenállni a rosszra vivő csábításoknak.
Az erkölcsösség mértéke így egyénenként változik, csakúgy, mint a könnyebb út választásával együtt járó hamisítások fajtája, mértéke.
Mindez így egyénenként összegezve egyenlő az emberi jellemmel.
Az emberi méltóság fogalma:
Az emberi méltóság azt a bizalmat fejezi ki minden ember iránt, hogy erkölcsösen fog élni, tehát ha választása van, mindig erkölcsös döntést hoz.
Az emberi méltóság a globális szolidaritás talán legtartalmasabb, legkifejezőbb szinonímája. Az emberi méltóság azt a jogot és lehetőséget jelenti bárki számára, hogy éljen, és erkölcsös, tehát értékes életet éljen. Az értékes élet pedig attól kapja az értelmét és az értékét, ha hasznos az evolúció, az élet fennmaradása számára. Az élet értelme az élet fenntartása, tehát a minél magasabb erkölcsösség elérése.
Kant erről így fogalmaz: az emberi méltóság alapja az ember képessége értelmének használatára, így erkölcsi döntések meghozatalára.
Tehát az emberi méltóság is az élet fennmaradását szolgálja, azáltal, hogy mindenkinek biztosítja a bizalmat, a lehetőséget az erkölcsi döntéshez, és ezáltal az élet fennmaradását támogató döntés meghozatala lehetőségét.
Azzal, hogy elismerjük valakinek az emberi méltóságát, azt fejezzük ki, hogy megbízunk benne, hogy a helyes, az erkölcsös döntést hozza majd, tehát felvállalja az életfenntartó ösztöneink késztetései teljesítésével járó nehézségeket, és így támogatja az élet fennmaradását.
Minden emberre szükség van ahhoz, hogy kifejthesse ennek érdekében a tevékenységét, és az emberi méltósághoz való jog ezt biztosítja minden embernek.
Az emberi méltóság az egyénnek a születésénél, emberi mivoltánál fogva őt megillető megbecsülés a társadalom részéről, az erkölcsileg tiszta lap. Az egyén kizárólagos joga, hogy eldönthesse, hogy a társadalmi megbecsültségéhez, a társadalmi megítéltetéséhez tartozó látszatot milyenné akarja alakítani, és a róla már kialakult képet meg kívánja-e tartani, továbbá csak reá tartozik a döntés szabadsága bármilyen idetartozó ügyben. A róla a nyilvánosság előtt megjelenő képet senkinek nincs joga rombolni, és őt akár a legkisebb mértékben is kicsinyíteni, megalázni.
A demokrácia egyik alapfeltétele, hogy a társadalom mindenkinek tiszteletben tartsa az emberi méltóságát. Az emberi élet fenntartásának pedig egyik alapfeltétele az, hogy a demokrácia érvényesüljön a társadalomban.
Az emberi méltóság tiszteletben tartása tehát az élet fenntartása egyik nélkülözhetetlen feltétele az emberi világban. Az emberi méltóság azon alapszik, hogy minden ember az élet része, és mindenki lehetőséget kapott a megszületése által arra, hogy az evolúciót, az élet fennmaradását segítse.
Ha valakit gazdasági, de különösen, ha erkölcsi értelemben letipornak, megaláznak, az árt az evolúciónak, mert így az illető nem képes kifejteni áldásos tevékenységét az evolúció javára, sőt, a hátrányos helyzetbe kerülése miatti bosszúja felborítja a társadalom békéjét, és így sokkal több kárt, hátrányt okoz a társadalom számára, mint amekkorát neki kell elszenvednie, amikor hátrányos helyzetbe hozták. Ha valakit emberi méltóságában megaláznak, az rossz üzenet a társadalom minden tagjának, és sokakat visszatart attól, hogy „küzdjön a legnemesbekért”. Tehát az evolúció szempontjából a szolidaritás létfontosságú, és bárkinek a kiközösítése, hátrányos helyzetbe hozása árt a közös ügynek, az evolúciónak, az élet fennmaradásának - az emberi méltóságnak…
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Az emberi méltóság – a jog a méltóságra, a megbecsülésre, a tiszteletre - a biológiai demokráciából következik, ez azt jelenti, hogy minden embernek születésénél fogva megjár a bizalom, az erkölcsi tiszta lap induláskor, és annak a joga, hogy ezt a lapot az életével, a tevékenységével csak ő maga szennyezhesse vagy tarthassa tisztán, tehát erkölcsileg tiszta lappal indulhat mindenki.
--- Akármilyen rosszat tettél is, én akkor is embernek tekintelek, mert bízom benned, az emberi méltóságodban, abban az akaratodban, hogy jobb emberré válsz…
--- Az emberi méltóság lényegében az önbecsüléshez való jog, de mivel az önbecsülésünk a gyarlóságunk miatt szinte mindig hamis önbecsülés, ezért az emberi méltóságot úgy is fel lehet fogni, mint az egyén önámításhoz, az önszépítő önámításhoz való jogát.
--- Ha valakit gazdasági, de különösen, ha erkölcsi értelemben letipornak, megaláznak, az árt az evolúciónak (az élet lényegének, a fennmaradásnak), mert így az illető nem képes kifejteni áldásos tevékenységét az evolúció javára, sőt, a hátrányba kerülése miatti bosszúja felborítja a társadalom békéjét, és így sokkal több hátrányt okoz a társadalom számára, mint amekkorát neki kellett elszenvednie, amikor hátrányos helyzetbe hozták. Tehát az evolúció szempontjából a szolidaritás létfontosságú, bárkinek a kiközösítése, hátrányos helyzetbe hozása árt a közös ügynek, az evolúciónak, az élet fennmaradásának, a kirekesztés mindenképpen negatív eredményű mozzanat a társadalom, sőt, az élet(esélyeink) számára. Mindez globális szinten is igaz!
--- Az erkölcs a lehetséges legjobb közös nevező az összes ember számára, még ha ezt így ma még senki nem mondja is ki ilyen nyíltan. Sőt, tovább megyek: Az erkölcs az evolúció, az élet fennmaradása legfőbb záloga, és egyébként ez az egész eszmefuttatás is egyértelműen bizonyítja, hogy az erkölcs nem csoport-fogalom, nem csoport-alku kérdése, nem holmi alku eredményeként létrejött normák kérdése, hanem az egész emberiségre érvényes, oszthatatlan, egységes jelenség és követelmény-rendszer.
Az a mindenki másétól megkülönböztethető gondolkodási, viselkedési és megnyilvánulási mód, ahogyan az egyén a testi-lelki-szellemi behatásokra válaszol. Az emberi személyiségre jellemző szerintem a rá jellemző erkölcsösségi színvonal, és az illető által általában alkalmazott önámítási módszerek mértéke és fajtái.
Az emberi természet az (emberi faj összes egyedére jellemző) ösztönös késztetések összessége; az emberi személyiség pedig az ezekre adott válaszok milyensége.
Máshogyan:
A személyiség a kizárólag az illető egyénre jellemző reagálási mód (válasz), amellyel a külvilág ingereit feldolgozza és azokra reagál.
Alapelemeire lebontva, az emberi személyiséget a következők alkotják:
- a genetikai anyagban öröklött információ, adatok;
- az egyén életében szerzett saját élettapasztalatok és
- az emberi agy, az elme, amely ezeket az adatokat feldolgozza, összesíti, rendszerbe foglalja; továbbá
- a lelkiismeret, amelynek kialakulásában részt vesz az összes, az előzőekben felsorolt tényező; és
- az erkölcsösség, az erkölcsi színvonal, amely meghatározza, hogy a lelkiismeret által létesített késztetésekkel együtt járó nehézségeket milyen mértékben vagyunk hajlandók felvállalni, tehát milyen mértékben valósítjuk meg a lelkiismeretünk késztetéseit!
A Freud, Jung, Szondi és mások által felszabdalt személyiség részei a tudatos Én és a tudatalatti Én. Ez utóbbi különböző fázisai szerintem az ösztönökből származó (tudatalatti) ismeretek elkülönülése korszakok szerint, tehát aszerint, hogy milyen régen került be az örökítőanyagunkba az illető ismeret.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Az emberi személyiséget szerintem főként az határozza meg, hogy a saját, belső, rosszra vivő kényszereinek mennyiben képes és hajlandó ellenállni, erkölcsös választ adni. Ennek az ellenállásnak a mértéke az egyén erkölcsösségének a mértéke. Az emberi személyiséghez tartozik az is, hogy ahelyett, hogy szembenézne a hátrányos tulajdonságaival, hibáival, önámítást-képmutatást alkalmaz ezekkel kapcsolatban; az önámítási-képmutatási módok összessége szintén az emberi személyiség egyik meghatározója.
--- Az erkölcsösség mértéke egyénenként változik, az emberi személyiség legfontosabb ismérve.
--- Az emberi személyiségnek a lelkiismerettől független része a tudat, amely az ésszerűségen alapszik, míg az öntömjénezés, az önámítás meg nem részegíti.
Az emberi természet az (emberi faj összes egyedére jellemző) életfenntartó ösztönös késztetéseink összessége.
Az emberi természet rosszra csábítható, rosszra hajló, de mivel lelkiismerete mindenkinek van, így az ember eredendően jó, de legalábbis képes a jóra, eredendően a jóra vagyunk ösztönözve, ha felvállaljuk a jóval, a helyes úttal mindig együtt járó nehézségeket, áldozatokat. Ez szükségszerűen így van, hiszen a legfőbb parancs, az élet fenntartása a jóságunk által valósul meg, ezt az életfenntartó ösztöneink a jutalom-érzésekkel ösztönzik és jutalmazzák, és a bűntető-elrettentő érzésekkel akadályozzák meg a rossz, a könnyebb út választását, vagy ha ez már megvalósult, akkor így ösztönzik a korrekciót, a visszatérést a jósághoz, a helyes úthoz, a nehézségek felvállalásához.
Az emberi természet 16 pontja:
--- (1). Az ember élőlény;
--- (2). az élőlények ösztönösen életben akarnak maradni, ezáltal marad fenn az emberi faj;
--- (3). ezt szolgálják a túlélési ösztöneink;
--- (4). a biztosabb túléléshez minél több erőforráshoz kell hozzáférnünk,
--- (5). ehhez pedig minél magasabb társadalmi rangra van szükségünk, mert az erőforrásokhoz való hozzáférés arányos a társadalmi ranggal, hatalommal;
--- (6). ennek megszerzésére az önbecsülési- vagy rangsor-kényszerünk és a közösséghez tartozásunk ösztöne vagy falka-ösztön késztetései kényszerítenek minket, mert minél értékesebb valaki, általában annál magasabb a társadalmi rangja és minél nagyobb, erősebb közösséghez tartozik, annál nagyobbak a túlélési esélyei;
--- (7). de mivel a jogos önbecsülés (és ennek alapján a valós társadalmi rang) megszerzéséhez szinte senkinek nem elegendőek a saját valós értékei, és mert az értékességünk növelése a világ egyik legnehezebb próbatétele, elfogadjuk a hamis önbecsülésünk és a hamis közösségi áldozatvállalásunk „segítségét”, amely ezt csalással, önszépítő önámítással és hazug képmutatással akarja megoldani, legalábbis az érzékelésünk, a látszatok szintjén;
--- (8). az önámítási-képmutatási kényszerünk ennek érdekében (a képmutatás révén) a társadalmi riválisaink társadalmi megítéltetését lealacsonyítja, értékeiket, érdemeiket igyekszik porrá zúzni; ugyanakkor a saját megítéltetésünket a saját értékeink látszatának az eltúlzásával, hamis metakommunikációval, mindenfajta csalással, hamissággal igyekszik javítani; és (az önámítás segítségével) mindezt saját magunkkal is igyekszik elhitetni;
--- (9). az önámítás-képmutatás kényszere, az általa okozott csalás, aljasság valósítja meg a gyakorlatban minden bűnünket és az emberi világ csaknem összes erkölcsi hiányosságát. Emiatt az emberi erkölcs a gyakorlatban egyenlő az önámítási-képmutatási kényszerünk, a hamis önbecsülésünk és a hamis közösségi áldozatvállalásunk (röviden a rosszra vivő csábításaink) elleni küzdelmünkkel, mértéke ennek a küzdelemnek a hevességével arányos;
--- (10). ezeket az ösztönös késztetéseinket ki lehet használni és emberek ill. társadalmi csoportok ellen lehet az embereket fordítani, ez maga az uszítás a bűnbakképzésre, a kirekesztésre, a rasszizmusra;
--- (11). ezzel a szélsőségesek élnek, a szélsőséges politikusok, ideológusok, közszereplők, akik így akarják maguk mellé állítani az embereket, az uszítás, a gyűlöletkeltés ingyen lehetőségét kihasználni, ahelyett, hogy valós segítséget nyújtanának az őket támogatóknak;
--- (12. minél hevesebben és aljasabbul uszít és kelt gyűlöletet egy közszereplő, annál szélsőségesebb;
--- (13). a rangsor-ösztön kényszere (az önbecsülési kényszer) és a falka-ösztön kényszere (a közösségképzés kényszere) hamis változatai, tehát a hamis önbecsülés és a hamis közösségi áldozatvállalás, az önámítás-képmutatás kényszerével együtt alkotja a "rosszra csábító ösztönös kényszereinket" vagy „elfajzott ösztöneinket”, annak a megjelölése nélkül, hogy itt kényszerről, élettani eredetű kényszerről van szó; tehát a hamis önbecsülés kényszeréről, a hamis közösségi áldozatvállalás kényszeréről és az önámítás-képmutatás kényszeréről kellene inkább beszélnünk. A legáltalánosabb értelemben vett rosszra csábító kényszerünk az „öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk” (a féktelen vágyaink), amely az erkölcstelenség legáltalánosabb megfogalmazása az én rendszeremben;
--- (14). ezzel a „rosszra csábító ösztönös kényszer”-együttessel a lelkiismeretünk hivatott tartani az egyensúlyt, amely többféle módon hat ránk: a szabadság, az igazság és az összes jóravivő ösztönöztetésünk által, összefoglaló néven és fogalommal az erkölcsi késztetések, vagyis a lelkiismeretünk által; a lelkiismeret formájában az evolúció igyekszik az emberi viselkedést a valóság talajára visszahelyezni (az erkölcs, az igazság, a szabadság stb. segítségével), avégett, hogy a fennmaradáshoz szükséges alkalmazkodás által folyamatosan megkívánt döntések ne az önámításunkon alapuló hamisságok talaján, hanem a realitások valóságos, szilárd talaján és az evolúciós (ösztönös) tapasztalatok sok-sok évmilliós tapasztalatain állva képződjenek, megadva ezáltal a lehetőséget a reális döntésekre és így az élet fennmaradására.
--- (15). a lelkiismeret a fő ösztöneinkkel, a falka-ösztönnel és a rangsor-ösztönnel együtt közösen alkotja a „jóra vivő ösztöneinket”; ezek kényszerítenek minket a jó irányba, és ha megfogadjuk, tehát ha küzdünk az önámítási-képmutatási kényszerünk és a többi rosszra csábító ösztönünk ellen, közös néven, általánosítva: „ az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk” (a féktelen vágyunk) ellen, azt nevezzük erkölcsnek. Az erkölcsösség mértéke egyénenként változik, és egyenlő az emberi jellemmel;
--- (16). mindenki maga dönt, de nyilvánvalóan könnyebb erkölcsösnek lenni, ha megértettük, hogyan is működik az emberi természet, az emberi személyiség, ha megértettük, hogy a legnagyobb virtus, a legnagyobb büszkeség a jóság, mert a legerősebb rosszra csábító kényszereinket kell ehhez legyőznünk.
További idevágó gondolat-szilánkjaim:
--- Az emberi természet legrövidebb leírása:
Vegyük végre észre, hogy az emberi társadalom eszmei csatározásai a bűnbakképzés és a hamis önbecsülés hamis kielégítése, az erkölcsi felelősség hamis elhárítása, másokra hárítása érdekében zajlanak, tehát erkölcsi pótcselekvés zajlik az egész társadalomban, a hibát mindenki másban keresi.
Meg kellene végre érteni, hogy a hiba az emberi természet működésében van.
A késztetést, amely erre az erkölcsi pótcselekvésre csábítja az embert, a genetikai örökítő anyagunkban örököljük, és így ez nem bűn, emiatt kár tagadni ezt a hajlamunkat!
A bűn az, ha nem küzdünk ezek ellen a káros, rosszra csábító késztetéseink ellen!
Amikor valaki felvállalja ezt a küzdelmet a rosszra csábító késztetéseink ellen, akkor erkölcsösen cselekszik, ha pedig nem vállalja fel és hamisságokkal, erkölcsi pótcselekvésekkel él, erkölcstelen magatartást tanusít.
Az idevágó gondolat-szilánkjaim:
--- Az emberi természet lényege avantgarde-módra: Állandóan átverlek téged és mindenki mást, még magamat is, de ez szigorúan maradjon köztünk!
--- A politika az emberi igények megtestesülése, az emberi igények az emberi természetből származnak, ezért ha helyesen akarunk politizálni, akkor az emberi természetet kell jobban megismernünk.
--- A púpos egyszerűen csak nem tetszik, a leprástól csak undorodnak, de az őszintét gyűlölik, megvetik és meg is ölik, ha ezt feltűnés nélkül megtehetik...
--- A társadalmi egyenlőség csak illúzió, mert az emberi természetet alapból az önfejlesztésre késztető létfenntartó ösztöneink irányítják, és senki nem akar a másikkal egyenlő lenni, inkább ösztönösen le akarja győzni. A társadalmi egyenlőségre belátható időn belül nincs esély, hiszen a létfenntartási küzdelem nemcsak a fajok között, hanem a fajokon belül, így a fajunk egyedei között is zajlik. A társadalmi egyenlőséget csak megközelíteni lehet, mint minden eszményt, ideális mértéket. A társadalmi egyenlőségre csak akkor lesz esélyünk, ha felismerjük és elismerjük, hogy a legnagyobb érték az emberiség érdekeiért hozott áldozat.
--- A társadalom mozgatórúgói az emberi igények, ezek viszont az emberi természetből fakadnak. Az emberi természet bemenő jelei, mozgató rúgói, a reánk ható ösztönös késztetések minden embernél ugyanúgy működnek, elemezni tehát mindenekelőtt az általános emberi természetet szükséges és érdemes.
--- Aki érti az emberi természet mozgatórúgóit, annak sokkal kevésbé fájnak a kapott lelki sebek, megaláztatások.
--- Csak akkor nyílik hosszú távú esély számunkra, ha a hibát nem a másikban, hanem saját magunkban és az egységes emberi természetben keressük.
--- A metafizika nem létezik! – mondta Wittgenstein. „Miért, az objektív megismerés talán létezik, létezhet a szubjektív emberiség részéről?” – kérdezem én… És egyáltalán: létezik így olyan, hogy filozófia? Objektív megismerés hiányában? És ha nem, akkor miről beszélünk? Miért nem a valódi emberi természetről beszélünk?
--- A valódi emberi természet három legfontosabb alap-eleme a három legfontosabb ösztönös kényszerünk (szerintem): a falka-ösztön (a közösséghez tartozás kényszere), a rangsor-ösztön (a rangsorkényszer, az önbecsülés kényszere) és az önámítás-képmutatás, amely ezeket kiszolgálja minden aljasság (hazugság, gonoszság, gőg, képmutatás, irigység, nagyzolás, stb.) árán is. Ezek együttesen alkotják az ún. "gyarlóságot", az emberi esendőséget. Aki küzd a gyarlósága ellen, az gyakorlatilag már erkölcsös valamilyen mértékben, aki nem, az csaló és öncsaló, önámító és képmutató, mindenképpen hazug, erősen esendő ember.
--- Ahhoz, hogy visszaforduljunk a szakadék széléről és elinduljunk az élhető emberi világ felé, a közös emberi vonásokat kell megtalálnunk, tudatosítanunk és mindenkinek világosan a tudomására hoznunk. Ez szerintem az egyetlen út a jövőbe. És ez a szó legnemesebb értelmében vett globalizáció.
--- Aki azt meri állítani, hogy én nem vagyok jó keresztény, majd jól lepofozom! 2015-02-20. :-)
--- Aki gőgösen felvág arra, hogy ő „jó keresztény”, az nem jó ember, tehát jó keresztény sem lehet…
--- Az őszinte mind bolond! - tartja a néphit. Nos, ennyit az emberi természetről és a közmondásokról…
--- Azt mondják, hogy isten szereti a jókat és ezt azzal mutatja meg, hogy megpróbáltatásokat bocsájt rájuk. Valójában pedig szerintem az, aki jó, mert a lelkiismerete szerint él, az törvényszerűen kerül összeütközésbe a társadalommal, melyet emberek alkotnak, a gyarló, képmutató, csaló, rosszra vivő, rosszra csábító, mindig a könnyebb és lehetőleg nem a helyes utat követő emberi természettel megverve, és az emberek természetesen kivetik maguk közül a jó embereket, becsapják őket és még hülyének is nézik.
--- Ha továbbra is egymással harcolunk, ember az ember ellen, nemzet a nemzet ellen, vallás a vallás ellen, nem pedig egységes emberiségként küzdünk a megmaradásunkért, akkor nem lesz jövőnk. Csak akkor van esélyünk, ha a hibát nem a másikban, hanem saját magunkban és az egységes emberi természetben keressük.
--- Márai szerint a provincializmus ellen csak a műveltség hatásos. A rasszizmus ellen pedig szerintem az ösztönös kényszereinknek, az emberi természetnek a mélyebb ismerete lesz hatásos.
--- Minden káros társadalmi jelenség az emberi természetből fakad.
--- Mindenki maga dönt, de nyilvánvalóan könnyebb erkölcsösnek lenni, ha megértettük, hogyan is működik az emberi természet, az emberi személyiség, és ha tudatában vagyunk annak, hogy a legnagyobb virtus, a legnagyobb érték a jóság.
--- Minél bölcsebb vagy, annál szélesebb körben veszed figyelembe a dolgokat; és minél tisztességesebb vagy, annál szélesebb körben vagy képes ez alapján dönteni.
--- Az emberi faj tehát bizonyítottan rosszra csábító természetű, de ez nem jelenti azt, hogy az ember születetten rossz, hanem csak a csábítás tényét rögzíti. Aki nem küzd ez ellen a rosszra csábító természete ellen, az abban a mozzanatban rosszként nyilvánul meg.
--- A természetben minden a könnyebb utat keresi, és ez ott természetes is; de az emberi társadalomban ez az út a pokolba vezet!
--- Amíg az ember-tudományok el nem ismerik, hogy a minden embernél egyformán működő emberi természet mindenkinél ugyanazon ösztönös késztetések alapján működik és hogy az emberi természet eleve rosszra csábító és uszítható, addig nem lehet leleplezni a kirekesztési, megbélyegzési, uszítási stb. szándékot és tevékenységet.
--- Az egyik legfontosabb kötelessége minden embernek: „Ismerd meg önmagad!” Mert ha magadat jobban megismered, akkor egyúttal megismerted az emberi természetet, ezzel az összes ember indítékait, és könnyebben el tudod fogadni őket, megértőbb, megbocsájtóbb, irgalmasabb, szolidárisabb, tehát tisztességesebb, erkölcsösebb tudsz lenni.
https://docs.google.com/document/d/1BU3zOVnXRx3I6oMr4ouEoHv16Fyksz8GxlJTnOa3FWw/edit
Az emberi érték olyan emberi tulajdonság, amely elősegíti az evolúció rendes, hatékony működését, ezáltal az élet fennmaradását.
Az evolúció rendes működését az ember részéről a hamisságok rontják leginkább.
Az emberi evolúció az emberi döntéseken át valósul meg, és az a döntés, amely nem valós, hanem hamis körülmények figyelembe vételével születik meg, legtöbbször hamis, használhatatlan eredményt ad az evolúció szempontjából, az ilyen döntés legfeljebb csak véletlenül sikerülhet helyesnek.
Az emberi értékeket tehát leginkább az emberek által elkövetett hamisságok (öncsalás, képmutatás, mindennemű hazugság) rombolják, így a legnagyobb emberi érték az erkölcsösségünk, amely biztosítja, hogy minden erőnkkel küzdünk a hamisságaink ellen, és igyekszünk helyes, legalább befelé őszinte, igaz, becsületes, öncsalás,- képmutatás- és hazugságmentes életet élni.
Azáltal, hogy megértjük, hogy a másik ember is ugyanúgy működik, mint mi (ugyanazokkal a rosszra vivő, ösztönös késztetésekkel, csábításokkal küzd, és nem feltétlenül ellenünk, hanem a sors hozta nehézségek ellen harcol), elfogadjuk, befogadjuk őt a saját közösségünkbe, érzelmi közösségünkbe, beeresztjük őt képletesen a saját közösségünk határain belülre, és azontúl nem ellenségként, hanem sorstársként, embertársként tekintünk egymásra.
Az én rövid empátia-értelmezésem illetve fogalmam:
Az empátia a másik ember önámítási rendszerébe való beilleszkedés és az emberi természet megértése, mely után sokkal könnyebben megértjük őt, megnő az irgalmunk iránta, őszintén el tudjuk fogadni őt olyannak, amilyen, tehát képessé válunk arra, hogy szeressük őt, és alkalmazkodni tudjunk hozzá.
A kereszténységben honos fogalom, a bűnbeesés közös, velünk született, eredendő okát sejteti, de soha, sehol nem találtam a vallásos szövegekben a konkrét mibenlétére utaló leírást. Szerintem ilyen bűn nem létezik, mert az erre a "bűnre" mutató homályos utalások szerint ez a bűnös késztetés, amely létrehozza az eredendő bűnt, szerintem velünk születik, de szerintem egy olyan késztetés, ami velünk születik, nem lehet bűn, hiszen készen kaptuk, nem a mi döntésünkön múlik.
Én úgy hívom: öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzési kényszer, népszerű nevén kb. az erkölcsi esendőség, vallásos szóval a gyarlóság; a gyakorlatban a szellemi-testi kéjsóvárság, hedonizmus.
Ez, tehát az eredendő bűn a kereszténység egyik legnagyobb tévedése, mert ami velünk születik, az nem lehet bűn! De!!! Ha nem teszünk ellene meg mindent, ami csak telik tőlünk, akkor valóban bűnt követünk el! Minden bűnünk abból származik, hogy ezeknek a kényszereinknek, amelyet a vallás eredendő bűnnek nevez - én pedig a fenti néven (öncélú… hedonizmus.) hívom -, nem vagyunk hajlandók ellenállni, mert annyira vágyunk az élvezetre, az örömre, a boldogságra (jogosan, hiszen az ösztöneinkben ezek az “evolúciós jutalom-érzések” szerepelnek, mint legfőbb hajtóerő az életfenntartó ösztönös késztetéseink által előírt feladatok végrehajtásánál minden esetben felmerülő nehézségek, áldozatok felvállalásához), hogy félretesszük értük az erkölcsi megfontolásokat, és a könnyebb utat választjuk, csak hogy megszerezhessük az evolúciós jutalmazó érzéseket, amelyeket feljebb felsoroltam.
A bibliában ezt az alma ellopásához kötik, de ez egy nagyon rosszul sikerült példázat, még leginkább úgy fordíthatnám le érthető nyelvre, hogy "amikor a lelkiismeret, vagyis a jóra vivő ösztönök szavát nem fogadjuk meg, és elkezdünk a tudatunkkal „okoskodni”, akkor szakítunk istennel", akit én rövid úton az én mikrokozmoszomban a lelkiismerettel azonosítok.
Az én értelmezésemben az eredendő bűn azt jelenti, hogy az élvezetek és általában az evolúciós jutalmazó érzések mindenáron való megszerzése érdekében általában az erkölcsi "könnyebb utat" választjuk, és nem vállaljuk fel a helyes út választásával járó nehézségeket.
Ez az erkölcsi döntés magva.
Az “eredendő bűn” az emberi természet "sátánja".
Az erény(ek) az erkölcstelenség főbb fajtáira adott erkölcsös válasz(ok).
Ha akár ezer ilyen erkölcstelenség-fajtát és a hozzá tartozó, őt ellensúlyozó erényt megnevezel és egy hatalmas listában felsorolod, akkor sem adtad meg az erkölcs meghatározását, csak írtál egy listát! Az erkölcs fogalma ugyanis az, amelyet az “Erkölcs” című szócikkben megadtam.
Itt következik az erkölcstelenség főbb fajtái egy része, a vallásban „a 7 fő bűn”-nek nevezett bűnök, utánuk pedig az az erény, amellyel az illető erkölcstelenséget („bűnt”), „rosszra vivő késztetést” ellensúlyozni szoktuk:
Elől a bűn, a gondolatjel után a vele szemben álló erény:
Bűn -- erények
1) Kevélység, gőg – alázat, szerénység
2) Irigység – szeretet, jóakarat, nagylelkűség
3) Harag – szelídség, megértés, önkritika, önuralom
4) Tunyaság, lelki restség, közöny, részvétlenség, hálátlanság – buzgóság, hála, részvét, együttérzés, szánalom, irgalom
5) Fösvénység, önzés -- önzetlenség, segítőkészség, adakozás
6) Torkosság, falánkság, mohóság – mértékletesség, önmegtartóztatás
7) Bujaság – önmegtartóztatás, hűség, önuralom
További gyakori bűnök és erények:
gyávaság - bátorság
igazságtalanság, részrehajlás, elfogultság – igazságosság, méltányosság,
stb.
--- 2. Az erkölcs tehát a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, élvezet-hajszoló, opportunista, hamis, önámító-képmutató természete okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
A vágyaink minden esetben az evolúciós jutalom-érzéseink megszerzésére ösztönöznek, tehát a testi élvezetek és a lelki-érzelmi örömök átélésére.
Az evolúciós jutalom-érzéseket kétféle módon lehet megszerezni, megérdemelten és érdemtelenül.
Aki felvállalja az életfenntartó ösztöneink késztetései végrehajtásával mindig együtt járó nehézségeket, az az erkölcsös úton jár, a “helyes úton” jár, és megérdemli a “jutalmazó érzések”-et.
Aki csalással, hamissággal, az önámítás-képmutatás segítségével szerzi meg a jutalom-érzéseket, az erkölcstelenül jár el, a “könnyebb úton” jár, és nem érdemli meg a jutalmazó érzéseket, és ha átmenetileg megszerzi is ezeket, érdemtelenül jár el..
--- 3. Az erkölcs az ember saját magával folytatott küzdelme az erkölcsi könnyebb út érvényesülése ellen, a vágyak öncélú kielégítése ellen.
4. Az erkölcs az ember küzdelme az elemi erejű, öncélú, opportunista, hedonista kényszereink ellen, tehát a testi szinten a hamis testi élvezet-keresési kényszereink ellen és a lelki-érzelmi szinten a hamis lelki-érzelmi öröm-keresési kényszereink ellen, legfőképpen a hamis önbecsülési kényszerünk (a hamis rangsor-tudat) és a hamis közösségi érzésünk kényszere ellen.
--- 5. Az erkölcs tehát az előbb felsorolt, rosszra csábító késztetéseink elleni törekvésünk, a vágyaink öncélú, elvtelen, hedonista csábítása elleni küzdelmünk.
--- 6. Az erkölcsösségre való késztetést a lelkiismeretünk közvetíti felénk a létfenntartó ösztöneink felől.
--- 7. Az erkölcsösség így másképp fogalmazva annak a mértéke, amennyit a lelkiismeretünk szavából megfogadunk.
--- 8. Tehát nem születünk erkölcsösnek, de a legerősebb ösztönös, lelki késztetés él bennünk, hogy azok legyünk, mert ez az élet fennmaradása feltétele.
--- 9. Így működik az embernél az erkölcs:
Az egyén erkölcsös esetben legyőzi a rosszra csábító vágyait, késztetéseit, amelyek a „könnyebb útra” vezetnek, vagyis az elemi erejű öncélú, opportunista, hedonista kényszereinket, tehát a hamis testi élvezetszerzési kényszerünket és lelki-érzelmi szinten a hamis önbecsülésünk kényszerét és a hamis közösségi tudatunk (érzésünk) kényszerét.
Ezek az önző, hedonista kényszereink tehát kétféle alapvető formában jelentkeznek, egyrészt a testi vágyakkal, vagyis a testi „élvezetszerzéssel” kapcsolatosan, másrészt a lelki-érzelmi vágyakkal, vagyis az „öröm- és boldogságszerzéssel” kapcsolatosan.
A lelki-érzelmi vágyak a két fő létfenntartási ösztönünknek megfelelően a hamis falka-ösztön (a hamis közösségi érzés kényszere) és a hamis rangsor-ösztön (a hamis önbecsülés kényszere) formájában valósulnak meg.
A testi szintű elfajzott, hedonista élvezetszerzési kényszereink minden bizonnyal az ember előtti múltunkban még önmagában kitűnően működő létfenntartási ösztöneinknek az emberré válásunk után sajnálatos módon elfajzott változatai, míg a lelki-érzelmi szintű hedonista, elfajzott kényszereink a már csak az emberré válásunk utáni időkben kialakult helyzetben jöttek létre, annak megfelelően, hogy lelke és erkölcse már csak az embernek van.
--- 10. Az állatok szerintem még nem képesek elcsalni az evolúciós feladataikat, így erkölcstelenül, evolúció-ellenesen sem képesek viselkedni. Az ember viszont már messzemenőkig képes erre a helytelen viselkedésre, így nála már az evolúció során kialakult a lélek, a lelkiismeret és az erkölcs is, melyekkel a rosszra vivő csábításainkat semlegesíteni tudjuk, és ezáltal helyreállítjuk az életfenntartás esélyeit.
Sőt, a lélek és a lelkiismeret, tehát az erkölcs alapja szerintem együtt alakult ki az ember által választott „könnyebb úttal”, az öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzési késztetéseinkkel (vagyis a rosszra vivő késztetéseinkkel, csábításainkkal).
--- 11. Az öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzési késztetéseink alkotják tehát a „rosszra vivő késztetéseinket”, csábításainkat, míg
a lelkiismeret és az erkölcs a „jóra vivő késztetéseinket” jelenítik meg.
Ha a lélek és a lelkiismeret nem jött volna létre az evolúciót veszélyeztető öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzéssel (tehát a rosszra csábító kényszereinkkel, csábításainkkal) együtt vagy röviddel utánuk, akkor az ember igen hamar kipusztult volna. Az evolúció során azonban a rosszra vivő kísértéseink (kényszereink) garázdálkodása ellen a természet azonnal védekezett a lelkiismeret létrehozásával, így végülis az emberiség evolúciója, ha nehézkesen is, de tovább haladhatott.
Az erkölcs a megvalósulását tekintve zömmel a könnyebb út leggyakoribb és legnagyobb jelentőségű formái, a fent leírt, rosszra vivő kényszereink kielégítésére létrejött ösztönös önámítási kényszerünk (az önigazoló önámításunk, öncsalásunk) és a képmutatásunk elleni küzdelmünket jelenti, mely nem tudatos, hiszen az önámítás-képmutatás formájában egy mélyen bennünk rejtőző, szintén ösztönös, bár nagyon káros jelenségről van szó. Az önámítás elleni küzdelmünk a tudatunkban leginkább mint a hazugság ellen, az őszinteségért és a tiszta lelkiismeretért folytatott (reménytelen…) küzdelmünkként, törekvésünkként jelenik meg.
--- 12. Az erkölcsösség más megközelítésben azt jelenti, hogy nem fogadjuk el az élvezetek öncélú megszerzésére és általában a könnyebb út választására csábító megoldásokat, hanem akkor is teljesítjük az életfenntartó ösztöneink és a lelkiismeretünk parancsait, ha ez nehézségekkel jár.
--- Azt, hogy egy megoldás a helyes döntést vagy pedig a könnyebb út választását képviseli, az dönti el, hogy az élő természet és az emberi faj túlélése szempontjából melyik a hasznosabb, és melyikük tartalmaz hamisságot. A hasznosabb a helyes út, a másik a könnyebb út. A lelkiismeretünk (a lelkünk) tehát lényegében a DNS-en alapuló életfenntartó ösztöneink tudatosodott szószólója, mely a tudatunkkal, az elménkkel tartja a gondolati kapcsolatot és állandó összeköttetésben áll vele, ébrenlétben a gondolatok, álomban pedig az álomképek segítségével.
--- 13. Általánosságban kimondhatjuk, hogy egy emberi megnyilvánulás erkölcsileg akkor elítélendő, ha az erkölcsi könnyebb utat jelentő alternatívát képezi, mert létezik rajta kívül más, hasznosabb megoldás az evolúció, az élet fennmaradása számára. Mivel az evolúciós, a létfenntartási szempontból hasznos megoldás mindig valamilyen fokú nehézséggel jár, ezért a könnyebb út nemcsak haszontalanabb a többi megoldásnál, hanem egészen biztosan a legkönnyebb (a legkevesebb nehézség leküzdését igénylő) lehetőség, emiatt nevezzük „könnyebb útnak”. Az erkölcs tehát a könnyebb út csábításával szembeni ellenállásunkat jelenti, és szerencsés esetben az erkölcs a könnyebb út választásának az elutasítása.
--- 14. Hogy miért jelenti a helyes út egyúttal a nehezebbik utat is? Erre a folyó sodrásának a hasonlatát idézem meg: ha hagyjuk magunkat az árral sodortatni, akkor is előbbre jutunk, és semmit nem kell tennünk, de a véletlenre lesz bízva, hogy hol kászálódhatunk ki a sodrásból, és csak a szerencsén múlik, hogy nem ragad-e magával a sodrás jóval messzebbre, mint kívántuk volna.
Ez a könnyebb út.
De ha nevesített úticélunk van, akkor mindenképpen úsznunk kell, hogy egyáltalán kijussunk a sodrásból és partot érjünk, és különösen, hogy pontosan ott érhessünk partot, ahol valóban szeretnénk!
Ez pedig a helyes, de mindig nehézséget hozó út.
--- Csak szabad embert van jogunk adott esetben erkölcstelenné nyilvánítani, mert a szabadság azt jelenti, hogy valaki tudatában van, hogy melyik a helyes út, az erkölcsös döntés, és döntését szabad elhatározásából hozza meg (Szerintem ugyanis: „A szabadság a felismert erkölcsi szükségszerűség”!). Tehát aki nincs tudatában annak (szellemi színvonaltalansága miatt), hogy mi a helyes út, vagy nem szabadon, hanem külső kényszer hatására hozza meg ezzel kapcsolatos elhatározását, az nem ítélhető el erkölcsileg teljes mértékben.
--- 15. Így kimondhatjuk, hogy az erkölcs minden embernek a külön küzdelme a könnyebb út csábításával szemben, és nem közösségi kategória, de mégis minden embernél azonos okok (a létfenntartásunk elemi érdekei) által vezérelt és elveiben azonos módon zajló folytonos igyekezet. Ez a küzdelem általánosságban a minden embert kínzó elvtelen, öncélú örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk miatt zajlik, a saját lelkiismeretünk jóra vivő (erkölcsös) és az előbb említett (az emberi elme megjelenése miatt létrejött) rosszra csábító (erkölcstelen) kényszereink késztetései között őrlődve. Ha a boldogság, az igazságosság, a szabadság stb., tehát a legnemesebb fogalmak elismerten mindenkire nézve ugyanazt jelentik, akkor az erkölcs is, hiszen ezekből épül föl! Tehát az erkölcs nem csoport-fogalom (mint azt az eddigi hivatalos filozófia mondja), hanem globális, az egész emberiségre érvényes jelenség. Ez egybevág végső soron Platón, Kant és sok más nagy filozófus véleményével.
Az erkölcs nem a transzcendens, megmagyarázhatatlan dolgokhoz kötődik (mint azt az eddigi hivatalos filozófia állítja), hanem az evolúcióhoz és az emberi viselkedéshez. Azért ragaszkodtak idáig ösztönösen a transzcendens szférához, hogy kellően homályosan, meghatározhatatlanul tarthassák az emberi erkölcs fogalmát, és így az erkölcsi felelősség kérdése ne merülhessen föl olyan hangsúlyosan. A gyarló (erkölcsileg esendő) emberekből álló gyarló (erkölcsileg esendő) társadalom hátsóját nyaló tipikus emberi beállítódás!
Kiegészítések az erkölcs fogalmához, a jóra vivő késztetéseink és a rosszra csábító késztetéseink magyarázatához:
A “jóra vivő késztetéseken” az életfenntartó ösztöneinkből származó késztetéseket értem, amelyek egyértelműen az evolúció hatékony menetét, az élet fenntartását szolgálják. A "jóra vivő" jelző nálam egyúttal azt is jelenti , hogy az egyén erkölcsösen viszonyul a(z evolúciós, ösztönös) vágyaiból származó késztetésekhez, és felvállalja az evolúciós, az ösztönök által késztetett feladatokkal járó nehézségeket, vagyis elutasítja a jutalmazó érzések megszerzését a "könnyebb út" igénybevételével, tehát nem úgy kívánja megszerezni a jutalmazó érzéseket, hogy mellőzné, elcsalná az életfenntartó ösztöneink által késztetett feladatok elvégzését. Tehát a „jóra vivő” az „erkölcsös” szinonímája.
- A “rosszra csábító (rosszra vivő) késztetés” pedig szerintem az, amelynél az egyén nem emel gátat a vágyai kielégítése elé, és mindenáron, tehát opportunista, erkölcsileg megalkuvó módon is meg akarja szerezni a jutalmazó érzéseket; engedi magát a kísértésbe vinni, és rátéved a "könnyebb útra", amely minden esetben csalással, hazugsággal, önbecsapással és képmutatással jár.
A "társadalmi erkölcs" a gyakorlatban szerintem a közmegegyezésen, az össznépi megalkuváson alapuló normák összességét jelenti, az önbecsapás (az önámítás) és a mások /becsapása (a hazugság, a képmutatás) olyanféle módozatait, amelyet az adott időben és az adott helyen a társadalom még megengedhetőnek – sőt, sokszor szükségesnek - tart. Ez tehát sokszor nem közerkölcs vagy társadalmi erkölcs, hanem sokkal inkább közerkölcstelenség, társadalmi elaljasulás…
Az erkölcs-fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
1) --- Az erkölcsösségünk fordítva arányos az önámításunk mértékével és egyenesen arányos azzal, amilyen mértékben hallgatunk a lelkiismeretünk szavára.
2) --- Erkölcsös az, aki (ami) elősegíti az élet fennmaradását.
--- Az erkölcs a tisztességgel együtt járó nehézségek, kockázatok, áldozatok felvállalása, az erkölcstelenség pedig a tisztesség látszatának a megteremtése, a nehézségek, áldozatok vállalása helyett.
--- Az erkölcs a lelkiismeretünktől megérdemelten megkapott evolúciós jutalom-boldogság és az öncsalással-képmutatással megszerzett evolúció-romboló hamis boldogság közti hatalmas különbség!
--- Az erkölcs a lelkiismeretünktől megérdemelten megkapott és az érdemtelenül, csalással megszerzett hamis örömök közti különbség.
3) --- A legáltalánosabb értelemben az erkölcsös az, aki (ami) elősegíti az élet fennmaradását. A legszomorúbb, de a legfontosabb is egyben: maga a társadalom, az emberiség, az Ember sem érdekelt a (mostani szemléletével nézve) sok-sok nehézséget okozó (erkölcsi) megújulásban. S végülis az emberiség túlnyomó részét nem a tisztességes emberek alkotják, hanem az ún. egyszerű emberek…
4) --- Az emberiség erkölcsi válságából a kiutat nem mások megalázása, kicsinyítése, hanem saját magunk felemelése, emberi-erkölcsi minőségi fejlesztése jelenti. Ehhez az önismereten, az önkritikán, az önmérsékleten és legfőképpen a globális szolidaritáson át vezet az út.
5) --- Az erkölcs fogalmába a fajon belüli szolidaritás (a globális szolidaritás) is beletartozik. Ez azonban szinte teljesen hiányzik. Ebből is látszik, mennyire elaljasodott az ember.
6) --- Az erkölcs a mostani felfogás szerint az egyént magába foglaló közösség érdekeinek és szokásainak való megfelelést jelenti. Valójában az erkölcs a teljes élővilág szolgálatát jelenti.
Minél nagyobb közösséget tekint a sajátjának az egyén, erkölcsei annál inkább megközelítik a valódi, eszményi erkölcs fogalmát.
7) --- Az erkölcstelenség az önbecsapáson, az önszépítő önámításon alapul, így az erkölcstelen ember vagy hatalom eleve képtelen helyes, a közjó és az élet fennmaradása alapvető érdekeit kielégítő döntéseket hozni.
8) --- A rendes ember állandóan kétségeiről számol be, legfőképpen saját magával kapcsolatban. A gőgös ember pedig mindenkit mindenben kioktat.
9) --- Az erkölcs a legnagyobb virtus, mert az emberi élet legnehezebb feladata erkölcsösnek lenni.
10) --- Az emberi élet értelme az erkölcsösség elérése, mert emberi viszonylatban az erkölcs az élet fennmaradása legfőbb feltétele.
11) --- Az emberi erkölcs az én olvasatomban az élet fennmaradása érdekei mindenek elé helyezése, a legtisztább erkölcs szerintem azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt megteszek az élet fennmaradásáért, tehát nem (csak) az emberi faj, hanem az egész természet érdekeit tartom szem előtt. Az univerzum erkölcse (a teljes világegyetem erkölcse) hasonló lehet, de az univerzumról még nem tudunk eleget, így az érdekeit sem tudom meghatározni, de hasonló lehet az ittenihez.
12) --- Az erkölcs a mai paradigma szerint a közösségünkhöz való igazodást, hűséget jelenti. Ez még rendben is volna akkor, ha az egész emberiséget tekintenénk a közösségünknek, és az ő érdekeit (a mi érdekeinket!!!) néznénk, vagyis igazságosak, becsületesek lennénk egymáshoz.
13) --- Erkölcsről beszélni körülbelül annyira érdemes, mint a kocsmában az alkohol káros hatásait ecsetelni, és épp annyira veszélyes is…
14) --- Sokak számára az erkölcs a legkirekesztőbb, a legbosszantóbb intézmény…
15) --- A legértékesebb emberek középen állnak a politikai skálán, így minden irányból őket szidalmazzák…
16) --- A legfontosabb biotechnológia az emberiség erkölcsi fejlődése (lenne...)!
17) --- A lenézett „primitív” népek, társadalmak állnak erkölcsileg a legmagasabb fokon: életük állandó sokadalomban telik, az elidegenedést nem ismerik, a képmutatást még csak tanulják.
18) --- A népszerű szónok azt mondja, amit hallani akarnak tőle, a becsületes szónok pedig azt, amit tisztességesnek gondol.
19) --- A rendes ember magán uralkodik, a rossz ember másokon.
20) --- A rosszaság mindig pótcselekvés, előre csak a jóság visz.
21) --- A sérelmek nem mentenek föl a sértők kirekesztésének a bűne alól.
22) --- A társadalmi elfogadottság még nem jelenti azt, hogy az elfogadott ember vagy dolog tisztességes is…
23) --- A társadalmi elidegenedés okozta magány egyfajta jól megérdemelt magánzárka: minél önzőbb (emberekből áll) a társadalom, tagjai annál inkább elszigetelődnek egymástól.
24) --- A tudomány a legfontosabbat, az erkölcsöt egy fikarcnyit sem erősítette, kiszolgálja viszont az összes, nyilvánvalóan erkölcstelen igényünket: a lustaságot, a fényűzést, a hatalom-vágyat stb.
25) --- A tudósok zöme azért zárkózik el az új irányzatok megismerésétől, mert a gyökeresen új megoldások feleslegessé teszik az öreg vaskalaposokat…
26) --- Amíg az emberiség lényegében abban versenyezik, ki a rosszabb, csak romlani fog a helyzet. Majd ha a jóság lesz „a legnagyobb virtus”, a vetélkedés tárgya, akkor csillan meg az esély a hosszú távú jövőre…
27) --- Attól, hogy a mélyen tisztelt társadalom eltűri, hogy a politikusok korruptak legyenek, még nem kellene annak lenniük!
28) --- Az az anya, aki elkényezteti gyermekét (hogy örökre magához láncolja, mérhetetlenül önzőn), mély csapdába löki őt, mert az anya kényeztetését soha, senki nem akarja (és nem is tudja…) majd felülmúlni, és az ilyen ember egész életében szenvedni fog a hatalmas egójától és a mérhetetlen önzésétől…
29) --- Az egyetlen hiteles bírálat a példamutatás.
30) --- Az ember a rosszat csak kínjában, kétségbeesésében követi el, mert mindig mindenki jót cselekedne, ha ez nem volna oly nehéz.
31) --- Az erkölcs az eddigi gyakorlatban az egyént magába foglaló csoport érdekeinek való megfelelést jelenti. Valójában az erkölcs a teljes élővilág szolgálatát jelenti. Minél nagyobb közösséget tekint a sajátjának az egyén, erkölcsei annál inkább megközelítik a valódi, eszményi erkölcs fogalmát.
33) --- Csak egyetlen módon tudsz a maffia, a diktatúra vagy bármely egyéb káros társadalmi jelenség fölé kerekedni: a tisztességeddel.
34) --- Emberi viszonylatban az erkölcsös az, aki elismeri a gyarlósága és az önámítása létét, és szembeszáll vele.
35) --- Ha az emberiség fenn akar maradni, az egyének, a csoportok, a nemzetek, a kultúrák, az eszmék versenyének csakis az erkölcsi szférában szabad zajlania.
36) --- Ha egy társadalmi csoport legyőz egy másikat, mert jobban tud csalni, hazudni, mert képmutatóbb, populistább, demagógabb a másiknál, azzal nem csak a legyőzött csoport veszít, hanem az emberiség is, mert erkölcstelen emberek hatalma mindig közveszélyt jelent!
37) --- A becsület a legnagyobb luxus, a legszegényebb becsületes ember is gazdagabb, mint a leggazdagabb csaló, tolvaj.
38) --- A jók paradoxona az, hogy szerények, pedig ők lehetnének a legbüszkébbek magukra!
39) --- A legszomorúbb, de igaz: maga a társadalom, az emberiség, az Ember sem érdekelt a (mostani szemléletével nézve) sok-sok nehézséget okozó (erkölcsi) megújulásban. S végül is az emberiség túlnyomó részét nem a filozófusok, szociológusok, írók, költők, művészek stb. alkotják, hanem az ún. egyszerű emberek.
40) --- A metafizika nem létezik! – mondta Wittgenstein. „Miért, az objektív megismerés talán létezik, létezhet a szubjektív emberiség részéről?” – kérdezem én… És egyáltalán: létezik így olyan, hogy filozófia? Objektív megismerés hiányában? És ha nem, akkor miről beszélünk? Miért nem a valódi emberi természetről beszélünk?
41) --- A saját érdekeinket a közösségének alárendelni, ez az egyik legnehezebb feladat! ()
42) --- A természetben minden a könnyebb utat keresi, és ez ott természetes is; de az emberi társadalomban ez az út a pokolba vezet!
43) --- A tisztességnek nincsenek érvei, mert az emberiség nem engedte még megfogalmazni sem őket, annyira nem akar tudomást venni a tisztesség követelményeiről…
44) --- Az emberiség választhat: vagy megküzd az életéért, nagy, önmagával folytatott küzdelemben,”magát megtagadva” jobb, erkölcsösebb útra térvén, vagy vígadva - az erkölcsi fertőben lubickolva - sűllyed a világgal együtt a pokolba…
45) --- Az, hogy a rosszak érvényesülni tudnak, főként a társadalom, az emberiség -- az ember! - szégyene!
46) --- Azért misztifikálják az erkölcsöt és tolják át a metafizikai (transzcendens, képzelt) szférába, hogy ne kelljen az erkölcsi követelményekkel szembenézni. Így eleve megfoghatatlan jelenségnek állítják be. Pedig az erkölcsnek nagyon egyszerű, de magasztos célja van: hogy az élet fenntartását segítse. És egyáltalán nem transzcendens jelenség az erkölcs, hanem a létfenntartó ösztöneink késztetéseivel járó nehézségek felvállalása érdekében tanúsított küzdelmünk, viselkedésünk.
47) --- Azért nincsenek tisztességes politikusok, mert rendes ember nem áll sem bohócnak, sem martalócnak. Ha meg mégis, akkor nagyon hamar kicsinálják, mert a rendes ember annyira fölötte áll a politikusoknak, hogy nem tűrik el maguk között. És nem mellékesen, a gyarló-képmutató társadalom sem tűri el őt a tőle, miatta várható magasabb erkölcsi követelmények miatt.
48) --- Ha az emberiség képtelen kiselejtezni magából az erkölcstelen embereket, az erkölcstelenséget, akkor majd segít az idő: kiselejtezi az egész emberiséget…
49) --- Az igaz ember az, akinek a lelke tiszta fehér vászonba öltözött, legyen bár kopott ruhájú és szegény. A csőcselék pedig az, akit más ellen lehet uszítani, járjon bár szép ruhában és legyen bár gazdag.
50) --- Nincsen igazság erkölcs nélkül, és nincsen erkölcs igazság nélkül, mert mindkettő a hamisság ellen hat, és mindkettő szükséges az élet fennmaradásához.
51) --- Az emberiség megmaradása legfőbb feltétele az, hogy megalkossuk a közös, emberiségi szintű erkölcs fogalmát, és tudatosítjuk, hogy érvényesüljön.
52) --- Az öregség rákényszerít az erkölcsi fejlődésre!
53) --- Minél inkább érdekelt valaki a fennálló társadalmi, erkölcsi berendezkedés (és a jó nagy állami fizetése) fenntartásában, annál inkább akadályozni fogja az eszmei-erkölcsi megújulást. Mint pl. az embertudományok képviselői…
54) --- Az embert a nagyobb esze különbözteti meg az állatoktól. De erkölcsileg messze elmarad tőlük, mert az állatok mindig engedelmeskednek az evolúciónak az ösztönök formájában megjelenő parancsainak, tehát a maguk evolúciós szintjén erkölcsösek, míg az embernél ez szinte soha nem teljesül...
55) --- Az erkölcs fogalmába a fajon belüli szolidaritás is beletartozik. Ez azonban szinte teljesen hiányzik. Ebből is látszik, mennyire elaljasodott az ember.
Az erkölcsösség annak a mértéke, amennyit a lelkiismeretünk szavából megfogadunk. Az erkölcsösségre való késztetést a lelkiismeretünk közvetíti felénk a létfenntartó ösztöneink késztetései felől.
Az erkölcsösség az élet értelme, mert az erkölcsösség tartja fenn az emberi életet, ideális esetben a teljes élő természet fennmaradását segíti, azáltal, hogy ösztönzi az életfenntartó ösztönös késztetéseink megvalósítását, az ezzel mindig együtt járó nehézségek, áldozatok felvállalását.
Aki hallgat a lelkiismeretére és felveszi a küzdelmet a rosszravivő ösztönös kényszereivel – az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünkkel, a hamis önbecsülésünkkel, a hamis közösségi érzésünkkel és az önámításunkkal; aki ellenáll az erkölcsi könnyebb útra vivő csábításoknak, erkölcsi értelemben az a jó.
A rossz ennek értelemszerűen az ellentéte.
Az erkölcs-pótlékok:
Létezik állítólag a csoport-erkölcs (és bármilyen jelzős "erkölcs", pl. lovagi erkölcs, keresztény erkölcs, stb.) és valóban létezik az abszolút emberi erkölcs.
A csoport-erkölcs a csoport írott és íratlan szabályait, rendezőelveit és általában, a csoport lét-érdekeit tartja szem előtt mindenekelőtt, az általános (abszolút) emberi erkölcs pedig „a „könnyebb út” helyett a „helyes út” választása.”
Az általános (az abszolút) erkölcs képviseli az erkölcsi előírások teljességét, és minden emberre érvényes, meghatározza minden ember számára az erkölcsi követelményeket.
A csoport-erkölcs ezzel szemben végső soron nem is erkölcsöt jelez, hanem a csoport együttélési normáit, rendező elveit, erkölcsi kompromisszumait. Ugyanígy minden egyéb rész-erkölcs, tehát a jelzővel ellátott “erkölcsök” mind csak kompromisszumot képeznek a teljes, a valódi erkölcshöz képest!
Ez az egyes civilizációk esetleges kártékonysága elleni védelem az univerzum számára.
Az erkölcs egyfajta beépített biztosíték arra vonatkozóan, hogy engedje-e a természet (az univerzum, a Teremtő, vagy kinek mi), hogy egy bizonyos szint fölé növekedjék egy civilizáció, egy életforma tudományos-technikai fejlettsége. Ha még akkor sem pusztítja el magát, amikor tehát erre már bőven megvolna a lehetősége technikai oldalról, akkor bizonyítottan kellő önmérséklettel (másképpen: erkölcsösséggel) rendelkezik, és így tovább mehet, tovább fejlődhet és szétszéledhet az univerzumban. Mi, úgy tűnik, most tartunk ennél a választó-vonalnál. Még nem dőlt el a dolog...
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Az emberi erkölcs az én olvasatomban az emberi faj létérdekei mindenek elé helyezése, a legtisztább erkölcs szerintem azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt megteszek az élet fennmaradásáért, tehát nem (csak) az emberi faj, hanem az egész természet érdekeit tartom szem előtt. Az univerzum erkölcse (a teljes világegyetem erkölcse) hasonló lehet. (2014-12-09)
--- Lehet, hogy a földi élet és minden élet-csíra a világmindenségben azt a látszólag leküzdhetetlen nehézséget próbálja meg legyőzni, megoldani, hogy az egyedi lét (és így a faj ill. az élet) fönnmaradása biztosításához használt evolúciós szabályozó (jutalmazó ill. bűntető) érzések hatását hogyan lehet kordában tartani, és megakadályozni azt, hogy a jutalmazásra használt boldogság- illl. gyönyör-érzés elérése ne váljék öncéllá. A Földünkön létrejött erkölcs-mutáció úgy tűnik, nem elég jó erre a célra.
Esendő az az ember, akinek nincs mindig elég ereje felvállalni az életfenntartó ösztönös késztetések, a lelkiismeret sugallatai teljesítésével járó nehézségeket, és mégis ki akarja elégíteni a vágyait.
Az esendőség az erkölcstelenséget jelenti más néven, szebben, több irgalommal, humánusabban megfogalmazva...
Az evolúció szerintem azt az önműködő folyamatot jelenti, amelynek során az élő természetben az egyedek és általuk a fajok alkalmazkodnak a mindenkori külső körülményekhez, ezáltal biztosítva az élet fennmaradását.
Az evolúció az élet legátfogóbb folyamata, az evolúció maga az élet.
Theodosius Dobzhansky már a XX. század közepe felé megfogalmazta alapvető felismerését:
„A biológiában bárminek csak az evolúció fényében van értelme”
(Erről a kijelentésről csekélységem csak kb. 2020. okt. 10-15. körül értesült egy rádióműsorból, de legelső filozófiai tárgyú írásom óta - 1985 körül - ugyanebben a szellemben építettem föl filozófiai rendszeremet, amelynek az alapjai az ösztönös késztetések, a vágyak, az erkölcs és a lelkiismeret, tehát lényegében szintén biológiai alapokon áll.)
Folytatva ezt a gondolatmenetet megjegyzem, hogy
“Az emberi evolúció csak hamisságoktól mentes, szilárd alapokon álló megismerésen és önismereten alapuló döntésekkel lehet hatékony, tehát
az emberi evolúció legfőbb feltétele az erkölcsösség, a valóság-hűség és az igazságosság!”
Ezt az igen hatékony alkalmazkodást a mutáció és a szelekció folyamata és az egyedeket fenntartó számtalan élő alrendszer végzi azáltal, hogy önműködő evolúciós szabályozási körök működnek bennük, az egyes sejtek DNS-étől kezdve a többszintes evolúcióban megvalósuló elvi automatizmusokig, mint a "Darwin-gépek", sőt, szerintem ma már a többszintes kulturális evolúció határozza meg az emberi faj továbbélését.
Az emberi evolúció áttevődött kulturális síkra és a legutolsó évtizedekben egyértelműen felgyorsult.
A DNS-kutatások még igen messze vannak attól, hogy megtudhassuk, hogy a legutóbbi évtizedekben lezajlott események és az azokkal kapcsolatos társadalmi-erkölcsi küzdelmek egyáltalán bekerülnek-e a DNS-be, módosítják-e azt; így azt sem tudhatjuk, hogy az új mutációk létrejöttében van-e szerepük, és ha igen, akkor hogyan zajlik ez a folyamat, és azt sem tudhatjuk, hogy milyen késéssel képeződik le a DNS-ünkben a megtörtént események és küzdelmek sora. Így nem tudhatjuk, hogy a kulturális evolúciós fejlődés az egyre gyorsuló külső változások gyorsasága miatt mennyiben marad a tudatunk szintjén, és milyen gyorsan (vagy esetleg igen lassan) épülnek be a változások információi a DNS-be.
Szerintem azt, hogy egy külvilági változás beépül-e a DNS-be, a változás időtartamának és erősségének a szorzata dönti el. Ez a szorzat tehát egyetlen arányszámmal megadható, de ezt a számot, ezt a mértéket még fel kell deríteni.
A DNS és a tudatunk közti viszonyról azt gondolom, hogy a DNS és a tudatunk között az információcsere élő, kétirányú, folyamatos (születésünktől halálunkig), és a lényeges és/vagy hosszan tartó változások folyamatosan beépülnek a DNS-be.
Ha a DNS csak az egyed testében valósul meg, akkor annak a mutációnak, egyénnek a hatása az általános emberi evolúcióra csak az egyén által létrehozott legutolsó utódig hatályos, a DNS-ben létrejövő újabb mutációk azután már az egyén testébe zárva maradnak, és nem gyakorolnak hatást az általános emberi evolúcióra.
De: ha a DNS energetikai kisugárzása a testen kívül is létezik, és egyesülve-együttműködve más emberi egyének DNS-e kisugárzásával a testen kívül is kifejti hatását, akkor az emberi egyénekben létrejövő DNS-változások egész életünkben, sőt, a halálunk után is részt vesznek az emberi evolúcióban.
Ennek a tárgykörnek a kutatásával tudomásom szerint még sehol nem foglalkoznak, pedig ehhez a feltételezéshez komoly szakmai indokok vezetnek: minden vegyületnek megvan az önrezgésszáma, és az elektromágneses térben szerintem érzékelhetőek a vegyületek, egyértelműen. Komoly akadályt képeznek azonban a rendkívül magas frekvenciák, amelyek így létrejönnek, az ezekkel való bánásmód ma még nemigen megoldott az elektrotechnikában. Némi reményt a kvantum-számítógépek megjelenése hoz, ezek minden bizonnyal képesek ezeken a magas frekvenciákon is kezelni a DNS-ünk jeleit.
A telepátia-kutatások már évtizedekkel ezelőtt bizonyították, hogy létezik két emberi agy között a "vezeték-nélküli" kapcsolat, akár a Föld túlsó feléről is, víz alatti két tengeralattjáróban elhelyezve a két embert. Ha valaki most áltudományos, ezoterikus elképzelések terjesztésével vádolna meg, ajánlom figyelmébe Thomas Kuhn mondását, aki szerint "minden új paradigma egy megsejtéssel kezdődik!"
Az teljesen bizonyos, hogy az erkölcs, a „helyes út” követése az evolúció, az élet fennmaradása legfőbb feltétele, mert az erkölcs tartja az emberi társadalom történéseit a valóság szilárd talaján, az erkölcs kényszeríti ki a létfenntartó ösztöneink késztetései végrehajtását a vágyak rendszere és a lelkiismeret segítségével, az erkölcs biztosítja a hatékony alkalmazkodást a létfenntartó ösztöneinkből származó információkat emberi nyelvre lefordító lelkiismeret működése eredményeképpen, a tudatunkkal kétoldalú kommunikációt folytatva a fennmaradás érdekében.
Az ember megjelenése veszélybe sodorta az evolúció addigi megbízható, eredményes működését, mert az ember anélkül is meg akarja és meg is képes szerezni a végtelenül kellemes, vonzó, gyönyörteli evolúciós jutalmazó érzéseket, hogy cserébe illendően végrehajtaná az evolúciós kötelességeit, tehát anélkül, hogy engedelmeskedne az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismerete szavának.
Úgy is mondhatjuk az evolúció rendes menetében gondolkodva, hogy az az értelmes faj (domináns, csúcsragadozó faj), amely nem elég erkölcsös, és elszennyezi a környezetet túlszaporodásával és önkritikátlan, önző viselkedésével, környezetszennyezésével (mutáció), azt az emiatt alapvetően megváltozó klíma elviselhetetlensége egyszerűen kiselejtezi (szelekció). Ezt akár kozmikus evolúciós védekezésnek is nevezhetjük.
Tehát az ember megjelenése, a szabadjára engedett vágyaink és az azokat erkölcstelenül kielégítő hedonizmusunk, önámításunk-képmutatásunk sodorta veszélybe az evolúció hatékonyságát, az élet fennmaradását, és az erkölcs az, amely képes visszaterelni az embert az evolúció kitaposott útjára.
Az erkölcs ezt azzal éri el, hogy fellép az emberi öncélú, elvtelen élvezet- öröm- és boldogságszerzés ellen, amely legtöbbnyire a hamis örömszerzés (mint a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés) rosszra vivő késztetései (csábításai) révén valósul meg. Ezekkel az előbb felsorolt "rosszra csábító késztetéseinkkel" a "jóra vivő késztetéseink" veszik fel a küzdelmet, ezeket a "jóra vivő késztetéseinket" a lelkiismeretünk (az életfenntartó ösztönös késztetéseink szószólója) szava képviseli.
Tehát amilyen mértékben hallgatunk a lelkiismeretünkre (amilyen mértékben végrehajtjuk a lelkiismeretünk által megszabott feladatokat), olyan mértékben vagyunk erkölcsösek, olyan mértékben lépünk fel az evolúció sikerét, az élet fennmaradását veszélyeztető "rosszra csábító kényszereink" ellen. Más szóval, a vágyainkat öncélúan, megalkuvón kielégítő késztetéseink, csábításaink ellen, amelyek az erkölcsi kötelezettségek kikerülésével akarják megszerezni a testi-lelki élvezeteket, örömöket.
A fogalmat szemléltető gondolat-szilánkjaim:
--- 1. Az evolúció az ÉLET szakadatlan küzdelme a fennmaradásért. Mindig az erősebb, az életképesebb egyed (ezáltal faj) marad fenn, és viszi tovább az életet. Az ember megjelenése óta viszont az evolúció az emberben zajlik, az emberben küzd az erkölcs az erkölcstelenséggel, és ha az erkölcs győz (tehát, ha az igazságon alapuló döntések győznek a csaláson alapuló döntésekkel szemben), akkor továbbmehet az evolúció. Jelenleg sajnos az erkölcs, és így az ÉLET áll vesztésre…
--- 2. Az ember élőlény. Így ami az élet fennmaradását szolgálja, az mind örömet, boldogságot okoz, és minden, ami az élet érdekeivel ellentétes, fájdalmat és szorongást hoz…
--- 3. Az ember a világnak azért a hányadáért érez felelősséget, amennyit megért belőle. Emiatt létérdekünk, hogy minél többen minél műveltebbek és képzettebbek legyenek.
--- 4. Az emberiség is a könnyebb utat választja mindenben, mint mindenki az élővilágban. Ha az emberiség elismerné a gyarlóság, az erkölcsi esendőség (vagyis az önszépítő önámítás és az öntömjénező képmutatás) létét, ezzel saját magát fosztaná meg a rövidebb (de persze, általában csaláson, hamisságon alapuló) út élvezetétől és „kényelmétől”. Viszont a hosszabb út, a jövőbe vezető, végtelen hosszú út megnyílna előttünk.
--- 5. Az evolúció hajója az emberi hamisság megjelenésével léket kapott. De az evolúció a lelkiismeret formájában még el tudott helyezni bennünk egy titkos biztosítékot, amely, visszahozván az embert az öncsalás-képmutatás hazugságaiból a valóság talajára, lehetőséget ad nekünk a túlélésre. A lelkiismeret a lék-elzáró dugó az evolúció léket kapott hajóján.
--- 6. Ha az erkölcsi szempontokat (tehát az evolúció, a teljes emberi közösség, a teljes élő természet érdekeit) teljesen kihagyjuk az ügyeink intézéséből, akkor marad a puszta erőszak, legyen az akár csak verbális is...
--- 7. Az állatoknál azt tekinthetjük erkölcsösnek, amit az ösztöneik sugallnak. Az embereknél is az az erkölcsös, amit a jóravivő ösztöneink sugallnak (a lelkiismeret, az igazságvágy, a szabadságvágy, stb.). Az evolúció a jóravivő ösztöneinken keresztül üzeni meg, hogy mi a helyes.
--- 8. Az ember előtti időkben az állati egyed csak akkor kapta meg a jutalom-érzést a létfenntartó ösztönöktől, ha ténylegesen teljesítette az ösztönök által kikényszerített feladatokat. Az emberi ész megjelenésével azonban már az elme furfangjai is képesek erre, így ezek a hihetetlen kellemes jutalom-érzések akár cselekvés nélkül, az elme általi hamisítás (az öncsalás) segítségével is megszerezhetők, igaz, csak átmenetileg, mert az evolúció nem hagyta magát, és e csalás ellenszeréül megteremtette a lelkiismeretet, mely leleplezi a csalásainkat.
--- 9. Az emberi ész megjelenésével az elme átállt az élvezetek öncélú megszerzésére, azóta az emberi létfenntartó ösztönök nem a létfenntartásra ösztönöznek mindenekelőtt, hanem a kéj, az élvezet, az öröm, a boldogság öncélú megszerzésére.
--- 10. Aki valódi, az egész társadalom számára elfogadható megoldásra törekszik, annak minden résztvevőt be kell vonnia a megegyezésbe. Aki csak a saját hatalmával akarja felváltani az aktuális hatalmat, az legtöbbször szidalmazni szokta a fennálló hatalom hibáit, bűneit. Az ilyen közszereplők alkalmatlanok bármilyen helyzet megoldására, tartós megegyezés elérésére és nyilvánvalóan emberileg is alkalmatlanok arra, hogy bármely közéleti síkon vezető szerepet vigyenek. A genetika nyelvén szólva az ilyen ember nem a társadalom egészének a javát akarja, tehát nem a legmagasabb szintű csoport-evolúció érdekeit tartja áldozatos módon szem előtt, hanem a társadalom számára igen kedvezőtlen egyéni evolúciós nyereség csakis egyedileg hasznos, önző stratégiáját követi, és veszélyes a társadalom jövőjére nézve.
A félelem, a szorongás, a fájdalom stb; mindazok a kellemetlentől az elviselhetetlenig terjedő emberi érzések, amelyeket az ösztöneink abban az esetben kényszerítenek ránk, ha ellenszegülünk a létfenntartó ösztöneink késztetéseinek, vagy ha erre készülünk.
Pl. testi síkon a kéj, az élvezet, az elégedettség, míg lelki-érzelmi téren az öröm, a sikerélmény, a boldogság, a jó lelkiismeret, a „könnyű lélek” stb.: Az evolúció, a létfenntartó ösztöneink az ösztöneink által sugallt késztetések kielégítő végrehajtása közben és után jutalmazó, ösztönző, mindig kellemes és kívánatos érzéseket bocsátanak reánk.
Az (evolúciós) jutalmazó érzések között vannak olyanok, amelyek nagyon erős élvezetet, örömöt, büszkeséget, lelkesedést, boldogságot stb. okoznak, hogy az erős vágyainkat kielégíthessék, persze, a számos kisebb vágy kielégítésére hívatott, korlátozottabb érzelmi kielégülést okozó egyéb jutalmazó érzés mellett. Ilyen vágy és a hozzá kapcsolódó jutalom-érzés nagyon sokféle létezik. Minél alapvetőbb ösztönről van szó, annál erősebb a vágy is bennünk az őt kielégíteni képes jutalom-érzés megszerzésére, és ennek megfelelően a jutalom-érzések is ugyanilyen nagy benyomást képesek gyakorolni ránk, amikor végre megkapjuk és átélhetjük őket.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkok:
--- Minél fontosabb egy cél elérése a túlélés szempontjából, annál erősebb az evolúciós jutalmazó érzés. Pl. a fajon belüli szolidaritás legmagasabb szintje, az önfeláldozás gyakorlása valóságos eksztázist idéz elő az egyénben, az evolúció, vagyis az ösztönök mámoros boldogságot bocsájtanak ilyenkor ránk.
Ahány írást láttam ehhez hasonló címmel, mind mást emelt ki.
Csendben megjegyzem, hogy az egész filozófia az evolúció része, elengedhetetlen tartozéka. Sajnos azonban egyelőre az evolúciós filozófia csak hangzatos elnevezésnek tűnik, mindenki mást ért rajta.
Az élet célja, hogy folytatódjék, ezt a törekvést szolgálja az élővilág minden faja, minden egyede, minden élő sejtje, a sejtekben található genetikai anyag segítségével és természetesen az emberi élet minden vonatkozása, mozzanata is, így a filozófia is. És ha a filozófia eleve az élet fennmaradását szolgálja, akkor nincs is szükség evolúciós filozófiára, csak a filozófiát kellene eredeti feladatköre érdekében használni…
A legutóbbi idők kutatási eredményei alapján már nagyságrendekkel több információ áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a filozófiát valóban az élet fennmaradása érdekében tudjuk használni. Az én teljes filozófiai munkásságom erre irányul.
A filozófia legfontosabb ága így nyilvánvalóan az erkölcsfilozófia, és annak kulcsfogalma az erkölcs.
Az erkölcsösség az élet fennmaradása legfőbb feltétele.
Erről a fogalomról is ugyanazt gondolom, mint az „evolúciós filozófiáról”.
A lélektan élettani alapjait is hatalmas iramban és mértékben tárták fel az utóbbi évtizedekben, és ma már mind a lélek, mind a lélektan élettani gyökereit képező ösztönök fogalmát és működését olyan mértékben felderítették, hogy a korábbi időkhöz képest gyerekjáték az elégedett és a szenvedő ember lélektani folyamatait meghatározni, leírni.
A földi élet legerősebb parancsa, ez minden élőlényben az első helyen kiemelt prioritású parancs; ezt más néven evolúciónak is nevezhetjük.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkok:
--- A szabadság, az igazság, stb., az erkölcs és a lelkiismeret mind azt szolgálja, hogy a világot annak teljes valóságában érzékeljük, a saját hibáinkat is beleértve, és ne a rosszra hajló ösztönös kényszereink, a hamis önbecsülés által ránk erőltetett hamis világban éljünk. Mindez végülis az élet fennmaradása érdekében van így, mert a fennmaradáshoz szükséges döntéseknek reális valóság-alapon kell állniuk.
--- Az erkölcs az evolúció érdekeit, az életet, a közösséget védi, az erkölcstelenség pedig az egyéni önzés, az életre való alkalmatlanság megnyilvánulása.
--- Ma már az életminőség és a túlélés a közösség erkölcsi színvonalán múlik: ugyanis a túléléshez reálisan kell tudni fölmérni a belső és külső tényezőket. Ezt a fölmérési folyamatot, ennek a hitelességét az önszépítő önámítás, a hamis önbecsülés teljesen tönkre tudja tenni, márpedig az erkölcsösség mértéke pontosan azon múlik, hogy mennyire tudja az egyén és a közösség uralni az önámítását, a hamis önbecsülését, a hamis közösségi érzését. Tehát aki erkölcsös, az megmarad, aki nem, az elpusztul. A közösségeknél ugyanígy. Az a közösség tehát, ahol rasszizmus valósul meg, biztos pusztulásra van ítélve. Igaz, odáig jókat lehet zsidózni, cigányozni meg négerezni…
Idézet a Wikipédiából: “Az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése.”
Definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik.
Ezzel szemben az én meghatározásom sokkal általánosabb és mégis érthetőbb:
Az élet önmagát fenntartó folyamat, mely közvetve képes magát és a környezetet is megváltoztatni a legfőbb cél, az élet fennmaradása érdekében.
Az életet úgy is jellemezhetjük, mint az anyag önreflexióra (a saját maga megismerésére) és önszabályozásra való képességét.
Az életet automatizmusok sokasága tartja fenn, több szintben.
Az élet (az evolúció) nyitott hurkú, iteratív jellegű szabályozással működik. A mutációk képződése még részben zárt hurkú, részben véletlenszerű, a szelekció viszont követő jellegű szabályozás (feltételhez kötött), mert csak a szaporodásra képes változat marad fenn.
Az élet legkisebb, önszabályozásra képes egysége az élő sejt. Az élő sejtek szöveteket, szerveket, szervrendszereket alkotnak az élőlényekben.
Az élet lényege az, hogy az életnek folytatódnia kell, és így az élet értelme tágabb értelemben a minél magasabb erkölcsi színvonal elérése, mert az emberi élet fennmaradását az erkölcsösség (és a lelkiismeretesség, az igazságosság stb.) segíti a legjobban, ahogy azt “Az erkölcs és az érték általános elmélete” c. írásomban leírtam.
Az emberi élet értelme tehát az erkölcsi fejlődés, az erkölcsösség, mert az evolúció tárgyszerűséget és igazságosságot követel meg tőlünk, főképpen a saját értékeinket illetően, tehát maximális önismeretet és önkritikát, és végülis az erkölcsösség az, amely ezeket biztosítja bennünk.
Már Kant is ezt emelte ki az erkölcsösség fő feltételeként:
“Az erkölcsösség a saját hibáink, hiányosságaink elismerésénél kezdődik!” (Tartalmi idézet!)
A genetika és az evolúciós biológia legújabb kutatási eredményei alapján az emberi természetet, tehát az emberi viselkedést, gondolkodást és cselekvést túlnyomórészt az életfenntartó ösztönös késztetéseink határozzák meg, a tudat szerepe csak másodlagos. Ez érthető is, hiszen az élet célja az élet folytatódása, fennmaradása, és ezt a genetikai anyagunk és a belőle (és a saját élet-tapasztalatainkból és a minket befogadó emberi közösség kultúrájából, erkölcsi-szellemi irányultságából) az elménk segítségével szintetizálódott ösztönös életfenntartó késztetéseink biztosítják.
Az érzések, az ösztönök, a vágyaink szintjén pedig ösztönösen minél több és minél erősebb evolúciós jutalom-érzést (élvezetet, boldogságot stb.) akarunk megszerezni, mert ezek átélése ösztönösen azt jelzi az egyén számára, hogy mindent megtett a legfőbb parancs megvalósulása érdekében, tehát az élet fenntartása érdekében. Emiatt mondják, hogy az élet értelme az, hogy boldogok legyünk (lásd Kantnál a „boldogság-igény”-t, mint az emberi igények csúcsát).
Az érzések szintjén tehát az élvezetek és a boldogság, az öröm, a testi-lelki örömök megszerzése az élet értelme, mert a legfőbb célhoz, az élet fenntartásához ez szükséges. Az életfenntartó ösztöneink ugyanis jutalmazó érzésekben részesítik azt az embert, aki teljesíti az életfenntartó ösztöneink késztetéseit. A vágyaink azok, amelyek arra késztetnek minket, hogy a jutalmazó érzések megszerzésére törekedjünk, és így elégítsük ki a vágyainkat. Kant a maga történelmi korszaka tudományos szintjén ezt zseniálisan ismerte fel, és határozta meg a boldogság-igényt, mint a megvalósítandó célkitűzést (nyilván az érzések szintjén!).
Folyamatában szemlélve tehát az élet célja az élet fenntartása, ezt az ösztönök előírásai betartása segíti elő a legjobban, az ösztönök pedig a vágyainkon át ösztönöznek minket az élet fenntartása szempontjából legelőnyösebb magatartásra. A vágyaink akkor teljesülnek be, ha engedelmeskedünk az ösztöneink, nevesítve a lelkiismeretünk sugallatainak, még akkor is, ha ez mindig nehezebb, mint a léha, öncélú, elvtelen „könnyebb út” választása. A „boldogság-vágy” tehát a legtermészetesebb érzésünk, és megléte egészséges lelkületet jelez.
Ez a filozófia és a lélektan egyik alapvető kérdése.
Freud és követői szerint, aki az élet értelmére kérdez, az lelkileg nem egészséges, annak a lelki egyensúlya megbomlott (Wozu ich bin? Wofür lebe ich?).
Ez az emberiséggel kapcsolatban eleve fennáll, hiszen a fejlett emberi ész létrejöttével együtt jött létre az a képesség is, hogy az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is képesek legyünk megszerezni, hogy végrehajtottuk volna az evolúciós kötelezettségeinket. Ehhez persze be kell csapnunk magunkat (a tudatunkat és az ösztöneinket), hogy az ösztönök azt érezzék, hogy megtettük, amit kellett, és kiutalják nekünk a sokszor végtelenül gyönyörteli jutalom-érzéseket.Tehát az emberiségnek bőven van oka a lelkiismeret-furdalásra, pontosabban azoknak, akik nem fogadják meg az ösztöneink emberi nyelven megnyilvánuló részének, a lelkiismeretnek a szavait, követeléseit, mert ezáltal ártanak az evolúciónak, az élet fennmaradásának.
Azokat, akik a lelkiismeretük szavát megfogadják, erkölcsösnek nevezzük, és akik nem tartják meg ezeket a lelkiismereti előírásokat, sugallatokat, azokat erkölcstelennek.
Szinte lehetetlen az erkölcsi kötelezettségeket teljesen betartani, így a tökéletesen erkölcsös ember igen ritka, talán soha nem is létezett ilyen ember. A gyakorlatban tehát mindenkinek oka van a lelkiismeret-furdalásra, senki nem tökéletesen erkölcsös.
Emiatt teljesen jogosnak tűnik a kérdés, hogy mi is az emberi élet értelme. Végülis az, hogy minél erkölcsösebbek legyünk, minél nagyobb mértékben fogadjuk meg a lelkiismeretünk szavát, hogy ezáltal minél kisebb mértékben ártsunk az élet fennmaradásának, és minél nagyobb mértékben boldogok lehessünk.
Amilyen mértékben és amilyen gyorsasággal ismerjük fel, hogy az eszmék csak abban különböznek egymástól, hogy milyen önámítási-képmutatási módszerrel csapjuk be magunkat és mindenki mást is (tehát a különbség csak az, hogy milyen hazugságrendszerrel bújunk ki a tényleges emberi természettel való erkölcsi szembenézésünk kényszere alól), ugyanolyan mértékben és ugyanolyan gyorsasággal szabadulunk meg a lényegében értéktelen nézetrendszerektől, eszméktől, és ugyanolyan mértékben és gyorsasággal valósulnak meg a fejlett önismeret következtében az élet fennmaradása evolúciós feltételei:
- az emberiségi közös tudat és a globális közös értékrendszer kifejlődése, a globális szolidaritás;
- annak az elfogadása és belátása, hogy az emberi természet hamisságra és csalásra csábító, öntömjénező, befelé öncsaló-önámító, kifelé pedig hazug-képmutató;
- tehát annak a belátása, hogy kizárólag az evolúció, az élet fenntartása követelményei számítanak;
- és hogy elsősorban ezek a hamisságaink rontják meg az életünket.
Tehát rengeteg dolgot kell belátnunk és elfogadnunk, de ez mind elvégezhető, belátható, mert egyik követelmény sem megoldhatatlan; és a szellem embereinek elsősorban azon kell fáradozniuk, hogy a kogníció, a megértés, a megértetés útján az emberek minél hamarabb megértsék és belássák, hogy az élet és az evolúció ugyanaz, és az élet értelme a lelkiismeret követelményeinek a teljesítése; vagyis az, hogy a hamisságainkat, a hazugságainkat és a csalásainkat csökkentsük, amennyire tudjuk, végülis az, hogy az erkölcsösségünket minél magasabb szintre emeljük.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Az emberi élet lényege szerintem abban áll, hogy mindenáron fenn akar maradni, és minthogy az erkölcsösség az élet fennmaradása legfőbb feltétele, így az élet értelme az erkölcsi fejlődés.
--- Egy nagy író mondta a sikeres újságírás titkáról: csak annyi, hogy az igazat kell írni, nem szabad hazudni, csalni… A sikeres kereskedés titka is köztudomásúan: nem szabad csalni… És a maradandó, értékes, sikeres, boldog élet titka is, ezek után nem meglepő módon: nem szabad csalni, tisztességesen kell élni!
Az értelmiségi az, aki nemcsak szellemileg emelkedik ki az átlagból, hanem erkölcsileg is, mert ő felelősséget érez az őt körülvevő világért.
Az értelmiségi lét nem függ a végzettségtől, mert azt külső körülmények is okozhatják, hogyha valakinek nincs meg ahhoz a végzettsége, amely területen alkot vagy amely területhez az átlagnál magasabb szinten ért vagy érzéke, tehetsége van hozzá.
Az értelmiségi tehát egyfajta bölcs, aki nem törekszik arra, hogy feltétlenül megszerezze a társadalmi helyzetét alapvetően (külsődlegesen) meghatározó végzettségeket, mert a legfontosabb számára az, hogy befolyását arra használja fel, hogy a “jó”, a “helyes”, a tisztességes irányba terelje az általa befolyásolható dolgok menetét.
Az érdek annak a felismerése, hogy mit kell tennie és mire van szüksége az egyénnek vagy közösségnek ahhoz, hogy az aktuális céljait elérje, azok megvalósulásához a lehető legmagasabb szinten járuljon hozzá. A legszűkebb érdekhez, az egyéni érdekhez csak a legönzőbb és a legerkölcstelenebb emberek ragaszkodnak.
Minél erkölcsösebb valaki, annál szélesebb körben tartja saját közösségének az élővilágot, és a saját magáénak elismert közösség érdekei szerint cselekszik és gondolkodik. A legerkölcsösebb ember az egész élő természetet tartja a saját közösségének, és minden igyekezetével annak a fennmaradását segíti elő.
Az érdek alapvetően kétféle: racionális és érzelmi.
Az érzelmeinket az életfenntartó ösztönös késztetéseink határozzák meg, tehát az “érzelmi érdekeink” mindig az élet fennmaradása irányába tolnak minket és a cselekvésünket, viselkedésünket, gondolkodásunkat, ha kellően magas az erkölcsi színvonalunk.
A racionális, tehát a tudati megfontolásaink által létrejövő “érdekeinket” már sokkal könnyebben befolyásolhatják az erkölcstelen szándékaink, pillanatnyi látszólagos érdekeink, a “könnyebb út” által diktált tévútjaink, de idővel ezek mind lecsapódnak a lelkiismeretünkben, mely folyamatosan védi a lelkünkben az élet fennmaradása érdekeit.
Az egyén legszűkebb érdeke. Ez a legönzőbb és egyben a legerkölcstelenebb érdek, hiszen ha valaki valóban az élet fennmaradása érdekeit tekinti, akkor az egyént, az egyéni érdeket nem lehet kiszakítani a nagy közös erőfeszítésből, abból az ösztönös küzdelemből, amelyet az élet, az élő természet fenntartásáért kifejtünk.
Az egyéni érdek követése csak akkor erkölcsös és elfogadható, ha az egyén életét, fennmaradását más módon nem lehet biztosítani.
Az érzelmeink az életfenntartó ösztöneinkből az elménk segítségével képezett életfenntartó ösztönös késztetéseink által létrehozott lelkiismeretünk pillanatnyi állapotát tükrözik.
Az életfenntartó ösztönös késztetéseink jutalmazó érzéseket bocsájtanak ránk, amikor erkölcsösen, az élet fennmaradása számára kedvezően cselekszünk vagy gondolkodunk, tehát élvezeteket, örömöt, boldogságot, büszkeséget stb. érzünk ilyenkor
Míg ha nem az élet fennmaradása javára teszünk vagy tervezünk tenni valamit, akkor elrettentő-büntető érzéseket kell elszenvednünk. Mint pl. a szorongást, a stresszt, a félelmet, akár a halálfélelmet, a pánikrohamot; a szégyent stb.
Az érzelmek tehát az erkölcsi színvonalunk, az erkölcsösségünk pillanatnyi színvonalát is tükrözik. Minél inkább betartjuk az erkölcsi kötelességeinket (az élet fennmaradása érdekeit), a lelkiismeretünk annál jobb hangulatban, annál kellemesebb érzésekben részesít minket.
Minden értéket képez, ami az élet fenntartása szempontjából hasznos és az ember számára fontos.
Az illető létező értékessége mértékét az dönti el, hogy mennyire hasznos az élet fennmaradása szempontjából.
Az értékeket célszerű az alábbi felosztásban tárgyalni:
általános (vagy természeti) érték és
emberi érték
A legnagyobb emberi értékek: az erkölcsösség, az igazságosság, a szolidaritás, a közösség számára hozott áldozat, a hűség, a szeretet, a szerénység, a méltányosság, az irgalom, az együttérzés, a szépség, az egészség, az ész, a bátorság, stb.
Az evolúció mindenekfeletti fontossága, mindent meghatározó volta tehát egyetemes: az élet evolúciója számára fontos és hasznos dolgok lehetnek csak értékesek. Az erkölcs és az értékek ugyanazt jelentik, az értékek képezik az irányelveket, míg az erkölcs azt, hogy a gyakorlatban hogyan, mennyire, milyen módon vagyunk képesek és ami a fő, mennyire vagyunk hajlandók erkölcsösen igyekezve az értékek mentén élni, az élet fennmaradását segíteni, és ennek érdekében áldozatokat hozni.
Itt is érvényes Dobzhansky híres alapelve: bárminek az értékét, fontosságát csakis az evolúció fényében lehet meglátni…
Az értékek máshonnan nézve egyenlők az ideákkal, az intuíciókkal, amelyek az élet fennmaradása érdekében az ösztöneinkben létrejött, letisztult késztetések. Tehát Platón idealizmusa lényegében az emberiség akkori értékelmélete, az ideák az emberi élet fennmaradásához szükséges értékrendszer elemei, az ideákat nevezhetjük akár a letisztult ösztönös késztetéseknek is!
Az érték és persze az erkölcs fogalma wikipédia-béli leírása jól szemlélteti a mai filozófiai paradigma és “Az erkölcs és az értékek általános elmélete” nézőpontja közti hatalmas különbségeket: az utóbbi egyértelműen az élet fennmaradása érdekei alapján szemléli és minősíti a létezőket, tehát abszolút erkölcs és értékek alapján, míg a mai és persze az összes korábbi filozófia csak relatív értékekkel dolgozik, és az élet fennmaradását, mint legfőbb értéket még csak meg sem említi(k)...
Egy bizonyos vezérfonal (meggyőződés, nézetrendszer vagy ideológia) mentén szerveződött értékek összessége.
Az evolúció (az élet fennmaradása) alapján szerveződő értékrend az emberiség kívánatos végcélja, mert az emberi értékek attól értékesek, hogy az élet fennmaradása számára hasznosak. Minden egyéb fogalom (pl. ideológia, valamilyen közösség stb.) köré szerveződő értékrend csak parciális érdekeket takar, nem a teljes élet, de sokszor még csak az emberiség érdekeit sem képviseli.
A jelenlegi filozófiai paradigma meg sem említi az evolúciót, az élet fennmaradását, mint szerveződési szempontot…
(Lásd ugyanezt még a közösséghez tartozás kényszerénél is!)
Az az ösztönös kényszer, amely az egyént arra kényszeríti, hogy minél nagyobb létszámú és erejű közösséghez tartozzék, a közösségen belüliekkel szolidaritást vállaljon, míg a közösségen kívülieket a közösségből kirekessze és mellőzze minden eszközzel és módon. A közösség (ősember korunkban a falka, az ember fejlődésével a „falka” mérete egyre nőtt, ma már az egész emberiség képezi az emberek igazi közösségét) sokszoros eséllyel marad fenn egy egyedhez képest, emiatt elemi erővel igyekszünk minél erősebben kötődni egy minél erősebb, sikeresebb közösséghez.
A rangsor-ösztönnel (az önbecsülési kényszerrel) együtt a két legerősebb létfenntartó ösztönünket képezi.
41. A filozófia fogalma:
Elvileg a filozófia foglalja rendszerbe a túlélésünket segítő tényezőket, tisztázza e tényezők egymáshoz való viszonyát és meghatározza e tényezők fogalmát. Ez azonban ma messze nincs így, a filozófia csupán a gyarló, esendő emberi természetet szolgálja ki, és próbálja megnyugtatni a méltán rossz lelkiismeretünket...
Az új filozófiai paradigmának be kell végre emelnie a filozófiába a hamis közösségi áldozatvállalás kényszere, a hamis önbecsülés kényszere és az önámítás-képmutatás kényszere fogalmát, de mindenekelőtt az „öncélú, elvtelen örömszerzési kényszerünk” (a korlátozatlan vágy) fogalmát, amely teljes általánosságban határozza meg az emberi erkölcstelenség létrejötte okait!
A mai tudományos ismeretek, kutatási eredmények immár lehetővé teszik, sőt megkövetelik a filozófia új alapokra helyezését! Ez az alap csakis az evolúció, az élet fennmaradása lehet, ez ma már egyértelmű. Dobzhansky állítása az emberi életre és annak részére, a filozófiára is érvényes: “A biológiában bárminek csak az evolúció fényében van értelme!”
Az evolúció szempontjai alapján vizsgálódva az életben, az emberi világban, sőt azon túl is, minden a helyére kerül, és megszűnnek az ellentmondások és a bizonytalanságok.
Hogyan jött létre a filozófia és mi a célja?
Szerintem a filozófiát az ember, az emberiség bűntudata hozta létre a lelkiismeretünk, vagyis az ösztöneink késztetései hatására, mert eltértünk az életfenntartó ösztöneink teljesítésétől, és veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és ezáltal az élet fennmaradását; az öncélúan élvhajhász, elvtelen, a könnyebb utat kereső mentalitásunk miatt, amellyel az evolúciós jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség stb.) mindenáron meg akarjuk szerezni, akár erkölcstelenség árán is.
Az Ember, az embert vezérlő emberi természet kissé tökéletlenre sikerült, mert az eredetileg az élet fennmaradását segítő eszközrendszer, a vágyaink és a jutalmazó érzéseink rendszere végülis hatásában szinte teljesen az ellenkezőjére fordult, mert az ember általában nem képes ellenállni a vágyai csábításának, és ha hamis, csaló, erkölcstelen módon is, de mindenáron ki akarja elégíteni őket. A lelkiismerete viszont érzékeli ezt, és a tudatban megfogant gondolatok segítségével igyekszik megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
Ezt, vagyis a rossz lelkiismeretünk ellen folytatott reménytelen küzdelmet hívjuk filozófiának, vagyis a bölcsesség kedvelésének…
Találóbb volna, ha inkább filoapátiá-nak, az öncsalás kedvelésének neveznénk...
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A jelenlegi filozófia az ész bújócskája az erkölcs elől!
--- A mai filozófia a képmutatás magasiskolája.
--- A mai filozófiára az a jellemző, hogy az opportunista írástudók a társadalom fenekét nyalják a jó megélhetésben reménykedve, kiszolgálva a hamis önbecsülés és a hamis közösségi áldozatvállalás késztetését, míg az igazi filozófia szembesíti a társadalmat vagyis az embert a hibáival!
--- A mai filozófia udvarol az emberiségnek, és ahelyett, hogy az igazat mondaná, a társadalom, az emberiség tetszésének akar megfelelni. Pedig, mint tudjuk, az emberiség szinte mindig a könnyebb utat választja, és nem törődik azzal, hogy ez az út a pokolba vezet. Tehát a középszerű, karrierista, valójában jelentéktelen filozófusok vezetnek minket a pokolba.
--- Minél inkább érdekelt valaki a fennálló társadalmi, erkölcsi berendezkedés (és a jó nagy állami fizetése) fenntartásában, annál inkább akadályozni fogja az eszmei-erkölcsi megújulást. Mint pl. a hivatalos filozófusok…
--- A filozófiát nagyon elbonyolították, hogy ne kelljen a lényeggel foglalkozni, de ez lehetőleg minél kevesebbeknek tűnjék föl… A lényeg persze az erkölcsfilozófia, mert az emberi élet lényege is az élet fenntartása, és a jó erkölcs az, amely ezt lehetővé teszi. Az erkölcs minden embert érint, az erkölcsről emiatt csak közérthetően szabad szólni. Az emberek persze nem bánják, ha nem kell az erkölccsel foglalkozniuk, mert tudjuk, hogy az erkölcsösség megvalósítása a legnehezebb feladatunk. De pontosan a legokosabbaknak lenne a kötelességük, hogy a legnehezebb és legfontosabb feladatokat megoldják, velük foglalkozzanak, és így a filozófusok fő dolga az erkölccsel való foglalkozás lenne, és a lehető legegyszerűbb, legközérthetőbb nyelven.
--- A társadalom nem tehet semmiről, mert nem felelősségre vonható entitás. Te viszont igen, mert te magad vagy a társadalom!
--- A társadalmat az evolúció, tehát maga az élet folyamata vonja felelősségre, azáltal, hogy ha helytelenül dönt és él (tehát, ha a könnyebb utat választja), megsemmisül.
--- A tehetség magánügy. A szolgálat közügy.
--- Ahol a mai filozófia végződik, ott kezdődik az erkölcs...
--- Ahol még az ártatlan kisgyermeknek sem hiszi el senki, hogy meztelen a király, ott teljesen értelmetlen az erkölcsről értekezni…
--- Amíg az emberi természetnek hagyjuk a rossz oldalát érvényesülni, mindig a rossz fog győzni a társadalomban.
--- Az a filozófus semmit nem ér, aki akár a társadalmi igényekhez, akár a hatalomhoz igazodik. A filozófust az erkölcsnek, tehát az élet fennmaradása érdekeinek kell vezérelnie.
--- Az a filozófus, aki nem vállalja, hogy kimondja az igazságot, az vagy gyáva, vagy ostoba, vagy egyszerű karrierista vigéc, csak egy megélhetési filozófus, vagy legalábbis (vétkesen) tájékozatlan.
--- Az a sajnálatos szokás, hogy a filozófiában sok mindent idegen szóval mondanak, azt bizonyítja, hogy a filozófusok zöme nem akarja, hogy az emberek megértsék a mondanivalójukat. Tehát a filozófusok zöme nem az emberekért, hanem a saját boldogulásáért dolgozik.
--- Az eddigi filozófia szerintem a történelemben egymást követő nagy elmék körül kialakult önámítási együttes, önámítási módszer, és szerintem mára már csak érdekes olvasmány, de érdemi eligazítást nem nyújt az élet lényegéről, amelyet a filozófiának mostanáig sem sikerült megtalálnia, ami nem csoda, mert az ember annyira nagymértékben önámító és a hamis önbecsülése olyan erős, hogy erre ezidáig egyszerűen képtelen volt, mert ehhez szembe kellett volna néznie az önámításával, a hamis önbecsülésével stb.. Ez, tehát az élet lényege szerintem abban áll, hogy mindenáron fenn akar maradni, és ebből következik a „jó” és a „rossz” fogalma is. A jó (az értékes) cselekedet vagy dolog az, ami segíti az élet fennmaradását és a rossz (értéktelen) az, ami nem.
--- Az emberiség legfőbb kérdései: Hol nagy érték a napfény? Hát ahol nagyon ritkán süt a nap. És hol nagy érték a tisztesség? Hát az emberi társadalomban, ahol igen kevés van belőle. És miért van kevés belőle? Hát azért, mert a legnehezebb tisztességesnek lenni. És miért a legnehezebb tisztességesnek lenni? Hát azért, mert ehhez önmagunkon kellene uralkodnunk, illetve hibáinkat, hiányosságainkat, bűneinket elismernünk (amit a hamis önbecsülésünk kényszere egyszerűen megtilt). Akkor tehát milyen az emberi természet? Eleve rosszra vivő… Azt jelenti ez, hogy rossznak is születünk? Nem, de általában szólva „az öncélú, elvtelen örömszerzési kényszerünk”, a rosszra vivő, a rosszra csábító, az élvezetek mindenáron való megszerzésére irányuló olthatatlan vágyunk miatt csak a legjobbak tudnak ennek ellenállni. Ezek az erkölcsös emberek.
--- Ha egy állítólag értelmes faj legfőbb érvényesülési módszere a csalás és az öncsalás, akkor teljesen értelmetlen e faj számára megírni a csalásmentes filozófia alapjait és azt, hogy mi miatt és milyen módon csaló ez a faj… Mint ahogyan a kisgyermeknek sem hitt senki, amikor elkiáltotta magát: meztelen a király!...
--- A filozófia amiatt olyan bonyolult és nehézkes, mert azt a benyomást akarja kelteni, hogy objektív, holott a legszubjektívebb tudomány. A filozófusok azt akarják elhitetni velünk, hogy az önámító-képmutató emberek által művelt tudomány mégis lehet igazságos, pártatlan és tisztességes… Pedig fából vaskarikát még a filozófusok sem képesek készíteni… 2015. 09. 01.
--- A filozófia az egész emberiség lét-érdekeit szolgálja (azt kellene szolgálnia…). A filozófusnak így az egész emberiséget kell képviselnie; az a filozófus viszont, aki a pártpolitikában részt vesz és egy párt vagy pártcsoport mellé áll, az csak az emberiség egy részének az érdekeit védi, emiatt azután már nem tekinthető mértékadó filozófusnak, legfeljebb politikusnak. 2015-09-13 (G. Gy.)
--- A filozófia olyannak jött létre, amilyennek az emberiség óhajtotta. Ha az emberek a képmutatást, annak okát, az önámítást és még annak is az okát, a hamis önbecsülési kényszerét rejtegetni óhajtják, akkor olyan filozófiát és olyan filozófusokat tűr meg ill. juttat szerephez, amely és akik ezt rendületlenül teljesítik. És ez akkor is így marad, ha és amikor a világ már majdnem szétesik. Vagyis mostanság. Tehát igen kérdéses, hogy mennyire szabad bízni a hivatalos filozófusokban. 2016. 01. 14.
--- A gondolkodásra az önámítás is hat, ezzel szemben a hivatalos filozófia a szellemi tevékenységnek csak az önámításon kívüli részét veszi figyelembe, olyanképpen, mintha az önámítás (s vele együtt a képmutatás ) nem is léteznék. Így ugyan a hivatalos filozófiának nem sok köze van „a valóság egészének az ismeretéhez”, de a megélhetési filozófusok magas életszínvonalon eltengődnek a szakmájukból…
--- Amíg a filozófusok csupán csoport-érdekeket képviselnek és nem az egész emberiség érdekeit, addig a filozófia életveszélyes és káros. Amíg nem ismerik el a filozófiában, hogy a létfenntartó ösztönök határozzák meg az emberi viselkedést és az erkölcsöt, és azt, hogy az emberiség egységes, egyetlen fajt alkot és az ösztönök mindenkire ugyanúgy hatnak, addig nem lehet egyetemes értelemben filozófiáról beszélni.
--- A hamis lelkületű, hazug és hiú filozófus, folyamatosan rombolva rossz példájával és hazug szavaival a világ gondolkodását, sokkal nagyobb kárt okoz, mint egy diktátor. Mert a diktátort az erkölcsileg felemelkedő nép elzavarja, de ha erkölcsi felemelkedését hamis próféták gyengítik, örökké fennmarad a diktatúra. 2016-01-16.
--- Az a filozófus, aki nem mondja ki az igazságot, az vagy gyáva, vagy ostoba, vagy vétkesen tájékozatlan, tehát alkalmatlan.
--- Az a filozófus, aki nem vállalja az igazság kimondása következményeit, az csak egy vigécbe oltott csinovnyik… (2015-09-18.)
--- Az a próféta, az a filozófus, aki jól megél az általa hirdetett eszmékből, biztosan nem az igazat mondja, mert pénzt egy eszme hirdetésével csak az keres, aki a (nem valami szeplőtlen) emberi természetnek udvarol... Az igazmondó azok között van, akik egy fillért sem kapnak a társadalomtól, mert kimondják, hogy meztelen a király. A legigazabb közülük valószínűleg az, akit meg is ölnek.
--- Az antropológiai-filozófiai standard-modellből mindössze a helyes kiindulópont hiányzik, a valódi input, vagyis a hamis közösségi áldozatvállalás, a hamis önbecsülés ösztönös kényszere és az önámítás-képmutatás ösztönös kényszere, teljes általánosságban az ember „öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszere”. Amúgy kitűnő, hiszen sokan olyan jól megélnek belőle…
--- Csak a művész az, aki az embereknek a szemébe meri mondani, milyen sanda és hamis is az emberi természet. Emiatt a jó filozófusnak egyben tiszta lelkű művésznek és az igaz művésznek jó filozófusnak kell lennie, különben nem meri kimondani az igazat az emberi természetről.
--- Ha seregnyi filozófus állítja ugyanazt, attól még nem biztos, hogy nem tévednek, uram bocsá’, nem hazudnak. Sőt, még az sem biztos, hogy a jelenlegi filozófia az emberiségnek javára van (mert szerintem „az igazság nem tömegbázis kérdése!”).
--- Magára adó filozófus nem áll be a politikai csatározásokba, mert a filozófus dolga az erkölcs és az igazság keresése, ezek pedig függetlenek a politikai oldalaktól, mert általános emberi dolgok. Kivéve, ha a demokrácia van veszélyben.
--- A filozófusok csapják be magukat és az emberiséget a legmagasabb értelmi szinten (kiszolgálva az emberiség elemi erejű „öncélú, elvtelen örömszerzési kényszerét”, becsapva egyúttal az emberiséget is). Emiatt a filozófusokra szinte lehetetlen rábizonyítani, hogy valamit rosszul gondolnak, vagy különösen azt, hogy rengeteget tévednek, uram bocsá’, hazudnak.
--- Ha a filozófia az igazságot keresi, hogyan hagyhatja figyelmen kívül a képmutatást és az önámítást, amely pontosan az igazságot hamisítja meg, azáltal, hogy eltorzítja megismerési folyamatainkat, következtetéseink levonását, ítéleteink meghozatalát?!
--- A filozófia mindazoknak az ember által okozott gondoknak az enyhítésére jött létre, melyek az ember megjelenése nélkül nem is léteznének.
--- A filozófusok azért nem akarnak még hallani sem az önámításról, mert ha az önámításnak a létét elismernék, akkor nyilvánvalóvá válna egy sor állítás igazsága, amelyek mind a filozófusok ellen szólnak, és az, hogy ilyen hazug filozófiára nincs szükség…
--- Mit ér az a filozófia, amelyet csak a legokosabbak és a legképmutatóbbak értenek? A filozófiának olyannak kell lennie, hogy mindenki értse!
--- Ha túl sok jellemtelen filozófus van az élvonalban, törvényessé válik a törvénytelenség és szalonképessé az erkölcstelenség.
--- A filozófusnak el kell döntenie, hogy az igazságot szolgálja, vagy pedig mindenáron sikeres akar lenni és a társadalom lelkifurdalását nyugtatgatja azzal, hogy elhallgatja, hogy milyen is valójában az emberi természet, hogy az emberek túlnyomórészt erkölcsileg nem elég szilárdak, hogy gyarlók, ezáltal a társadalom is az, hiszen a társadalmat az emberek alkotják. A népszerű, élő filozófusok szinte mind az utóbbi kategóriába tartoznak. Kérdés, így megérdemlik-e a filozófus elnevezést...
--- A hiúság és az igazság nem fér meg egy helyen. 2019. március 3.
42. A flow (a lelki-érzelmi orgazmus, a “szent meggyőződés” hevülete) fogalma:
Az az átszellemült, elmélyült, a külvilágot kizáró, szinte önkívületi elmeállapot, amely szerintem akkor jön létre, amikor az érintett valami olyant cselekszik, amely tökéletes összhangban van az evolúcióval, a létfenntartási ösztönök törekvéseivel, vagyis az élet fennmaradása érdekeivel; a flow a létfenntartó ösztönök kielégítésekor az ösztöneinktől kapott jutalom-érzés, a boldogság legmagasabb foka, a boldogság önkívületig menő mértéke. Ilyenkor az egyén a boldogság legmagasabb fokát éli át, mert ösztönösen érzi, hogy olyant cselekszik (az ösztönök visszajelzése alapján a legnagyobb jutalmazó érzést, a boldogság különleges mértékét érzékelve), amely nagyon hasznos az evolúciós létfenntartási ösztönök, tehát a létfenntartás számára. Az ösztöneink minden esetben meghálálják neki ezt, a boldogság-érzés legmagasabb fokával, a mámorral, a legerősebb evolúciós jutalmazó érzéssel.
Csíkszentmihályi Mihály: Flow, Az áramlat c. munkájában foglalkozik a „flow”-val, oki magyarázat nélkül, én pedig itt igyekeztem megadni a jelenség okát, magyarázatát az én értelmezésemben. A flow-t én "lelki-érzelmi orgazmus"-nak nevezem, ez talán kifejezőbb, még ha nem feltétlenül tudományos terminológia is...
Jellegzetes esete a flow-nak az adományozás, a
jótékonykodás tevékenysége, a flow működésének az ismeretében már könnyen
megérthető, miért jótékonykodnak olyan sokan azok közül, akik ezt anyagilag
megengedhetik maguknak…
Az ember számára a legnehezebb az egyéni érdekek
tartományából kilépni a közösségi érdekek javára, így ennek megtörténtekor az
egyénnek a legmagasabb szintű és erősségű evolúciós jutalom-érzés jár, ez pedig
a boldogság, a mámoros boldogság, amely szinte önkívületet okoz.
Az élet fennmaradását nagy hatásfokkal segítő szakmai vagy
művészi tevékenység mesterfokú gyakorlása is kiválthatja a legmagasabb szintű
jutalom-érzést, a flow-t, az önkívületig, az extázisig menő boldogságot. A
katarzist okozó alkotás élménye annyira közérdekű tevékenység, hogy ez mindenképpen
a flow-val, ezzel a lelki orgazmussal jár.
A flow-érzés az evolúció ajándéka az élet fenntartásáért hozott áldozatunkért és teljesítményünkért.
A génjeinkben tárolt információ, amely biztosítja az utód testi-lelki kifejlődését, a lelkiismereten keresztül segít megvalósítani az utód evolúciós (erkölcsi) alkalmasságát, és a legújabb ismereteink és feltevéseink szerint segít az egyén (a kultúrális evolúció) és az ösztöneink, a génjeink közti kétirányú kommunikációban azáltal, hogy a DNS nagy része olyan szerkezetűvé vált, amely alkalmassá teszi az emberi lényt a nyelvi kommunikációra a DNS-ével és a tudatával, és képes az ösztönös késztetéseink egy részét szóbeli, gondolati alakban a tudatunkkal közölni.
Ez a jelenség, ez a folyamat a gyűlölködők és az uszítók sugalmazása ellenére nem valakiknek az ármánya, hanem a technikai fejlődésünk által lehetővé tett globális kommunikáció és a globális egységesülés lehetősége, mely közvetíti a lokális hatásokat és bolygószinten ismertté és hatékonnyá teszi azokat; az egyöntetűség, amely ezáltal nyilvánvalóvá válik, nem a(z ördögi) következménye, hanem az élettani sajátosságainkon, az élettani hasonlóságainkon alapuló oka a globalizációnak.
Mivel az egész bolygón az egyetlen fajt képező emberiség egyedei élnek, így a globalizáció bekövetkeztéhez csak a globális kommunikáció megszületésére kellett várnunk. Ez a társadalmi fejlődés egyetlen járható útja. A globalizáció a létfenntartó ösztöneinkben kitéphetetlenül ott élő kényszer minden ember számára, alapvetően az ösztönös szolidaritás gyakorlati megvalósulása a késztetési, az input oldalról, és a technikai fejlődés által teremtett lehetőség a másik, az output oldalról, tehát a megvalósulást illetően. Így ez a folyamat, ha érdemben, magát a megvalósuló szolidaritást illetően lehetnek is ingadozások, de a lényeget illetően megállíthatatlanul végbemenő, egyre teljesebbé váló folyamat.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Amíg az ember-tudományok el nem ismerik, hogy a minden emberre érvényes emberi természet mindenkinél ugyanazon ösztönös késztetések alapján működik, tehát globális emberi tulajdonság, addig nem lehet leleplezni a kirekesztési, megbélyegzési, uszítási stb. szándékot és tevékenységet.
--- A "fejlettebb civilizációjú" ma már egyértelműen az "agyafurtabban leigázó"-t jelenti.
Az emberiség "fejlődése" története is szerintem épp ennyire lehangolóan fogalmazható meg: "az önámítás és a képmutatás, tehát a csalás és a hazugság fejlődése" története.
A Föld a jószándékú emberek számára mára már lakhatatlanná vált. Talán, ha sikerülne egy bárki számára érthető Maslow-piramist, az élet fennmaradása számára fontos dolgok fontossági sorrendjét bemutató ábrát ill. szöveget előállítanunk, akkor lenne esély, de ez is utópia, mert ennek a feltétele egy általános, közös, globális értékrend kialakítása lenne, amire egyelőre semmi esélyt nem látok. Mert ehhez kéne egy globális erkölcs-fogalom és felfogás, de a tisztelt filozófusok még abban sem voltak képesek megegyezni, hogy az erkölcs abszolút, mindenkire nézvést érvényes kategória (mint Platónnál, Kantnál stb.), vagy egyénekkel, közösségekkel változó (mint Arisztotelésznél és követőinél). Az utóbbi megoldásnál a tudomány a lovak közé dobta a gyeplőt, mert kecskére bízni a káposztát, az aztán az okos dolog! Az erkölcsi követelmények lazításának a mértékét az emberre bízni, eleve nyeletlen veszett fejsze!... Az erkölcs egységes, globálisan minden emberre nézve közös, “isteni eredetű” fogalom (Platon).
Az erkölcs és az evolúció ugyanazt a célt szolgálja, az élet fennmaradását. Hát mi egyebet szolgálnának?! Ebben a kérdésben is kétféle az irány: az erkölcsös, globális, "helyes út" (a nehezebb út!), és a populista, a tömegek kedvében járó, népszerűsködő, az erkölcsi követelmények lényegét kiherélő, a követelményeket megtizedelő, az erkölcsöt közprédára kitevő egyéni- ill. csoportos erkölcsben megjelenő igénytelenség, ez tkp. az erkölcsi "könnyebb út" kifejeződése az erkölcsfilozófiában...
Mivel az emberiség egyetlen fajt képez, és az összes ember ugyanehhez az egyetlen fajhoz tartozik, így az erkölcsi követelmények (a lelkiismeretünk szavának a betartása) egyformán vonatkoznak minden emberre.
A globális erkölcs tehát azonos a már tárgyalt „erkölcs”-csel, így az az „Erkölcs” címszónál megtalálható.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Az erkölcs nem lehet szocializációs fogalom és jelenség, mert az erkölcs a lelkiismeret ikertestvére, annak másik oldala. A lelkiismeret szabja meg számunkra a tennivalókat erkölcsi szempontból, és az erkölcsösség azt mutatja meg, hogy ebből, ill. az ez által felvetett nehézségekből mekkora hányadot vagyunk hajlandók és képesek fölvállalni, betartani. Az erkölcsösség elvárt fajtája és mértéke is része lehet a szocializációnak, de ez csak a közösség erkölcsösségének a mértékéről tanúskodik. Az abszolút erkölcs maga nem egyén- vagy közösség-, tehát szocializáció-függő, mert az erkölcs az élet fenntartását szolgáló nehézségek fölvállalása, és ebbe sem egyén, sem közösség nem képes beleszólni, ez egy abszolút kategória, teljesen független az emberi gyengeségektől - gyarlóságoktól, tehát az egyéni- vagy a közösségi gyengeségtől, lustaságtól, közösségi érdekektől stb. független dolog!
--- Azt, hogy társadalmi (közösségi) erkölcs nem létezik, legfeljebb társadalmi (közösségi) képmutatás, az is bizonyítja, hogy a diktatúrák egyáltalán létezhetnek! Hát (közösségi) erkölcs az, amely megengedi, hogy a saját országában olyan személy ill. banda uralkodjék, aki ill. ami tönkreteszi az országot, szemernyi részvét, szolidaritás sincs benne a nyomorgók iránt, tesz az esélyegyenlőségre, és általában, láthatóan lenézi és semmibe veszi a társadalom szegényebbik felét?
--- Platón szerint „létezik egy örök ’Jó’ idea, ami egyetemes érvényű minden ember számára, továbbá szerinte: „a mérték az isteni, az isteni abszolút jó”. Ez teljesen egybecseng az én véleményemmel, mert az isten szerepe az életben (a vallásosoknál) ugyanaz, mint a lelkiismereté, mely minden embernek van, csak egyelőre nem tudjuk valódi értékén kezelni. A lelkiismeret pedig az etika (szerintem) két alapfogalma közül az egyik, tehát a lelkiismeret megszabja a létfenntartás, az evolúció szempontjából kedvező feladatokat, melyek a DNS-ben évmilliárdok alatt csiszolódtak ki, és emberi mivoltunk évmilliói alatt fogalmazódtak meg emberi nyelvre lefordítva, és azóta jelennek meg „emberi nyelven megszólaló ösztönként”, lelkiismeretként. Az erkölcs, az erkölcsösség pedig az a mérték, amennyit a teljességből, a lelkiismeret szavából megtartunk, végrehajtunk. Az erkölcsnek persze még nálam is ennél sokkal hosszabb a fogalommeghatározása, de itt most elég ennyi.
Máshonnan nézve, és Arisztotelésszel stb. is vitatkozva levonható a következtetés, hogy az erkölcs abszolút, egyéntől és közösségtől független kategória, ráadásul szerintem fogalma, értelme és jelentősége teljesen összefonódik az evolúcióval, az élet fennmaradásával! Ezt a nézetet erősíti még pl. Kant erkölcs-fogalma is, amely szintén csakis abszolút, általános érvényű, és persze nem függ egyéntől vagy közösségtől ("az erkölcs ott kezdődik, hogy belátjuk saját hibáinkat"). Mindebből is látható, hogy az erkölcs fogalmát illetően egyáltalán nincs egybecsengő, egyértelmű filozófiai meghatározás, ez a fogalom legalábbis két táborra osztja a gondolkodókat: a platóni és az ezzel szemben álló arisztotelészi nézetben megfogalmazhatókra, Platón szerint a "jó" egyetemes, minden emberre érvényes", míg Arisztotelész szerint a "jó" relatív fogalom, minden embernek más és más jelentheti a ’Jó’-t.
Az egyik „főbűn”, az öncélú, élvhajhász, elvtelen öröm- és boldogságszerzés egyik legfőbb „terméke”, következménye, a kisebbségi érzést nyíltan, könyörtelenül ellensúlyozni kívánó, otromba és a társadalomra veszélyes jellemhiba.
A gonoszság „családfája”:
Az ember élőlény, és az élet minden formája fenn akar maradni.
Az élet fennmaradását minden élőlényben az életfenntartó ösztönök segítik, és a legújabb kutatások szerint irányítják is az emberi viselkedést, érzelmeket és a gondolkodást.
Az ösztöneink két fő csoportja a közösségi ösztön vagy falka-ösztön, és az önbecsülési kényszer vagy rangsor-ösztön.
Ha ezeknek (tehát lényegében a lelkiismeretünk késztetéseinek) nem tudunk megfelelni, akkor jönnek létre a torzulások, kompenzációk, pót-érzések és pótcselekvések. amelyek természetesen mind súlyosan erkölcstelen, hamis, csaló, evolúciósan káros késztetések.
Mivel az egyik legerősebb ösztönünk az önbecsülési kényszer, a számunkra kedvezőtlen információkat az önámítás-képmutatásunk (befelé- ill. kifelé szólóan) meghamisítja, így kerüli el az egyén a kognitív disszonanciát, a rossz lelkiismeretet és elégíti ki a hamis önbecsülésünket.
Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a hamis önbecsülés késztetése (és persze, különösen a hamis közösségi ösztönből eredő hamis áldozathozatal késztetése) nemcsak egyéni, hanem társadalmi méretben is működik, ez okozza a rasszizmust, a kirekesztést, és persze, egyéni vonatkozásban a gonoszságot, annak minden formáját.
A gonoszság szerintem mindig az erkölcsi kisebbségi érzésből, a rossz lelkiismeretből, a lelkifurdalásból fakad, és azoknál lép fel, akik a kisebbségi érzésüket nem képesek vagy nem hajlandók az erkölcsösségük növelésével csökkenteni, és így a könnyebb utat, a csaló lelki kompenzációt, az önámítást-képmutatást hagyják kifejlődni magukban.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A gonoszok a legnyomorultabbak, mert saját elhatározásból válnak alja emberré…
--- A gonoszság mindig a kisebbségi érzésből ered.
--- Ha te besározol engem, attól én még nem leszek alábbvaló, te viszont igen…
--- A gonoszok, mivel érzik, hogy kevesebbet érnek a jóknál, ösztönösen sanyargatják és provokálják a jókat, hogy azok, türelmük fogytán, esetleg méltatlanul viselkedjenek, és így erkölcsi előnyük, fölényük megszűnjék a gonoszokkal szemben.
A gondolat az emberi (kultúrális) evolúció leggazdagabb mutáció-forrása.
A gondolat az emberi lény tudatos reflexiója a külvilágról és az ember belső világáról.
A gondolat az érzésekkel együtt a világhoz való alkalmazkodásunk első láncszeme. Még az érzések is gondolat formájában nyerik el jelentőségüket, értelmüket.
Az önbecsülési- vagy rangsor-kényszer és az önámítási kényszer hatására létrejövő hamis önbecsülési kényszert látszólag „kielégítő” kényszer-folyamat. Ez a saját kisebbségi érzésünk ellensúlyozása a másik ember ösztönös elértéktelenítése, leértékelése révén. Minél értéktelenebb valaki, annál többet gúnyolódik, hogy az ellenfél kisebbítésével a saját gyengébb minőségét és a kisebbségi érzését önkéntelenül is ellensúlyozza a külvilág és saját maga előtt is.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Gúnyolódni a senkik szoktak a valakikkel, de a senkik ettől még senkik maradnak.
--- Gúnyolódni azokkal szoktak, akikre föl lehet nézni, olyanok, akiknek kisebbségi érzésük van…
--- Gúnyolódni többnyire olyanokon szoktak, akiknek van tekintélyük. Pontosan olyanok, akiknek nincs, viszont jogosan van kisebbségi érzésük.
--- Ha te besározol engem, attól én még nem leszek alábbvaló, te viszont igen…
--- Ne bosszankodj, ha méltatlanul bántanak, mert: a senkik szoktak a valakikkel pimaszkodni, de ettől a senkik még senkik maradnak...
--- Pusztán attól, hogy engem megalázol, nem leszel több nálam…
--- Ha megalázol, elárulod, mennyire alávaló vagy…
--- Valódi rangot csak valós erényeink hoznak, csalással-hazugsággal-képmutatással-gonoszsággal-gúnyolódással stb., az ellenfelek besározásával ez nem lehetséges!
Az erkölcsösség ellentéte a gyarlóság, vagyis az erkölcsi esendőség, az erkölcsi gyengeség.
A gyarlóság az erkölcsileg helytelen, vagyis a „könnyebb út” választása révén valósul meg. Ilyenkor a rosszra vivő kényszereink (testileg az élvhajhászat, a lustaság, a mértéktelenség stb., lelkileg az öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzési kényszerünk illetve az önámítás-képmutatás és a hamis önbecsülés ill. a hamis közösségi áldozatvállalás) győznek bennünk a jóra vivő kényszereink (az erkölcsösségünk, a lelkiismeretünk) ellen.
Vagyis a vágyainkat nem a jogosan megszerzett evolúciós jutalmazási érzésekkel (öröm, boldogság, büszkeség stb.), hanem a hamisság, csalás árán az önámítás-képmutatásunkkal létrehozott hamis jutalmazási érzésekkel elégítjük ki, mint pl. a hamis közösségi áldozatvállalás, vagyis a kirekesztés, a rasszizmus (a falka-ösztön hamis kielégítése); és a hamis önbecsülés érzése (a rangsor ösztön hamis kielégítése).
Bár a gyarlóság átmenetileg legyőzheti a lelkiismeret (az erkölcs, az életfenntartó ösztönök késztetései kielégítése kényszere) szavát, de hosszabb távon ez lehetetlen, és a lélek szorongással, lelkifurdalással reagál; és ha ez a helytelen állapot, az a tudatalatti lelki küzdelem hosszabb ideig fennáll, akkor lelki betegséggel vagy lelki alapú testi betegséggel figyelmeztet minket a rossz választásunkra, a rosszaságunkra.
A fennmaradáshoz, a túléléshez állandó alkalmazkodásra van szükség, ehhez állandóan döntéseket kell hoznunk, ehhez pedig a világot a maga valóságában kell látnunk, beleértve a saját hibáinkat és hiányosságainkat is. Ehhez pedig az önszépítő, “öntömjénező” (Blaise Pascal) öncsalásunkat - melynek az eredménye a kirekesztésre és a rasszizmusra vezető késztetéseink (az eltorzult falka-ösztön) és a hamis önbecsülés rosszravivő ösztönös kényszere (az eltorzult rangsor ösztön) - mindenképpen vissza kell szorítanunk, mert ezek a késztetéseink, az általuk okozott csalás, hamisítás eltávolít minket a valóságtól, és így az alkalmazkodás során óhatatlanul rossz döntéseket hozunk, amely elveszi tőlünk a hatékony, megbízható alkalmazkodás lehetőségét, és ez veszélyezteti a létünket, a jövőnket.
A gyarlóságunk, esendőségünk elleni küzdelmet az evolúció a lelkiismeretünkre és az erkölcseinkre bízta, amelyek legfőbb feladata szerintem a valóságlátásunk (benne az önkritikával!) minél nagyobb arányú megőrzése és a létfenntartó ösztöneink késztetéseinek a végrehajtása.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A leggyarlóbb ember az, aki még azt sem ismeri el, hogy gyarló.
--- Embernek lenni azt jelenti, hogy legyőzzük önmagunkat, a gyarlóságunkat, rosszra vivő kísértéseinket. A kísértés, a gyarlóság tehát az ember kiszakíthatatlan része, de legyőzhető.
--- Azt a vitát, hogy a jóság vagy a gyarlóság ereje a nagyobb, többek között az fogja eldönteni, hogy képesek leszünk-e az összes romboló eszközt megsemmisíteni, és teljes garanciát létrehozni arra, hogy soha senki többé ne hozhasson létre ilyen eszközt.
--- Egy ember társadalmi tekintélye származhat a saját értékességéből, vagy ezerszer gyakrabban abból, ha elnézi, sőt kiszolgálja a társadalmi képmutatást, a gyarlóságot, és mintegy egy húron pendül a képmutató társadalommal.
A gyűlölet akkor lép fel, amikor valamilyen aljas, felelőtlen, szélsőséges közszereplő feluszítja a tömeget valamilyen bűnbak, tehát falkán (közösségen) kívüli vagy falkán kívülre rekesztettnek („kirekesztettnek”) minősített egyén vagy társadalmi csoport ellen; vagy akkor, ha az egyén vagy közösség önbecsülési kényszere nem elégülhet ki jogos erényei alapján, tehát, ha valamilyen saját hiányosságot képtelen(ek) megemészteni, tudomásul venni.
A közösségi ösztön (falka-ösztön) késztetései az egyént, az alanyt nemcsak arra késztetik, hogy minél nagyobb, erősebb közösséghez tartozzék, fejlessze a saját közösségét, hanem arra is, hogy a közösségen kívüliekkel szemben ellenségesen lépjen föl, a saját falka tagjait mindenkor előnyben részesítse a falkán kívüliekkel szemben. Erre az ösztönös késztetésre jól „rá lehet játszani”, vagyis az egyén könnyen uszítható más közösségek tagjai ellen. Persze csak akkor, ha az egyén erkölcsi színvonala és tudatossága nem ér el egy bizonyos színvonalat.
A gyűlölködési kényszer uszítás nélkül is föllép, ha valaki nem képes tisztességes úton kielégíteni az önbecsülési kényszerét. Így az illető egyént a hamis önbecsülési kényszere akár a gyűlölködésre is ráveheti, azok ellen a bűnbakok ellen, akiket a hamis önbecsülése hoz létre, minősít bűnbakká a saját hibái, alkalmatlansága miatt; az ösztönös önámítási kényszere közreműködésével.
Aki már máshogy nem, hanem csak gyűlölettel tud reagálni a számára nehéz helyzetekre, az nagyon szánnivaló.
A gyűlölködés kényszer, azok gyűlölködnek, akik máshogyan nem képesek kezelni, megoldani a nehézségeket. Amikor már annyira kicsi az önbecsülése valakinek, hogy legalul van a társadalmi hierarchiában, akkor gyenge jellemű ember számára nem marad más, csak a csalás. Ez azt jelenti, hogy ha azt képzelem a másikról, hogy ő milyen alávaló, akkor hozzá képest még én is érezhetem magamat valakinek.
A gyűlölködés halálos méreg. Kb. úgy hal bele valaki, mint a makacs ember a súlyemelésbe: ha túl nagy súlyt próbál makacsul megemelni, a végén megüti a guta vagy halálos szívrohamot kap, de legalábbis súlyos lelki betegség emészti őt sokáig, akár a halálig...
A gyűlölködési kényszer létrejöttében kétségtelenül szerepe van mindkét fő ösztönünknek, a falka-ösztönnek (vagy „a közösségi ösztönnek”) és a rangsor-ösztönnek (az önbecsülési kényszernek) is. Ugyanis a kirekesztett emberekkel szemben a gyűlölködők mindig fölényben érzik magukat, miután a kirekesztetteknek főként a meglévő vagy ráaggatott hátrányos tulajdonságait hangsúlyozzák, így könnyen azt képzelhetik a gyűlölködők, hogy ők valóban különbek az általuk kirekesztetteknél.
A gyűlölködés szerintem a bűnbakképzés egyik fő formája, a bűnbakképzés az erkölcsi felelősség elhárítása eszköze, az önámítás egyik leggyakoribb megjelenési módja, az önámítás pedig az emberi erkölcstelenség messze legfontosabb fajtája (önkéntelen eszköze), a legtöbb emberi bűn oka, és a gyarlóság, az esendőség közvetlen kiszolgálója, a hamis önbecsülés kényszere és a hamis közösségi áldozathozatal megvalósítója.
A politikában a gyűlöletkeltés a figyelemelterelés egyik bevált módja, és ezen kívül is számtalan nemtelen célra használják a gyűlöletkeltést. Itt nem feladatunk az, hogy ezeket felsoroljuk...
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim a teljesség igénye nélkül:
--- Olyan írásokat könnyű népszerűsíteni, amelyekben lényegében a társadalom egy részének igazat adunk a társadalom más részeivel szemben, kihasználván hamis önbecsülésüket. De olyant, amelyben a minden emberre jellemző hamis önbecsülést támadja az ember, szinte lehetetlen élve sikerre vinni, ezeket az emberiség csak akkor veszi komolyan, ha már megölték a szerzőt…
--- A gyűlölet részben a tudatlanságból, részben a gyenge jellemből táplálkozik, és csak kis részben hibáztathatjuk a hátrányos helyzetünket.
--- A gyűlölködőnek nincs szüksége valódi ellenségre; gyárt magának, vagy „élvezettel” gyűlöli azt, akit az uszítók elébe vetnek prédául...
--- Gyűlölettel semmit nem lehet megoldani, de türelemmel, megértéssel, kompromisszumokkal és kooperációval szinte mindent.
--- Ha nem keressük meg és nem értjük meg a közös emberi mozgatórúgókat, akkor mi, demokraták is esetenként ugyanolyan demagóg vagy gyűlölködő módon reagálunk a valóban demagóg és gyűlölködő megnyilvánulásokra, mert nem értjük meg, hogy a gyűlölködőt a bennünk is meglévő, rosszra vivő ösztönök vezérlik, csak nem tud uralkodni rajtuk.
Ez az ösztönös kényszer a hamis önbecsülési kényszer és az önszépítő önámítás kényszere közös eredménye. Vagyis: az önbecsülési kényszer kielégítése a „könnyebb úton”, saját magunk hamis fényezésével vagy a vetélytársak sározásával.
Az önbecsülési kényszerünket (a rangsor-ösztönünk késztetéseit) minden esetben tisztességes úton-módon legtöbben képtelenek vagyunk kielégíteni, és saját magunkat olyan értékessé, élenjáróvá fejleszteni, mint amilyenre az önbecsülési kényszerünk (a rangsor-ösztönünk megvalósítója) szeretné. Ekkor lép be az önigazoló öncsalás (az önszépítő önámítás) és az ő szokásos csaló módján megpróbálja elhitetni saját magunkkal, hogy márpedig milyen kiváló egyének vagyunk is mi az adott szempontból. És meg is valósult a hamis önbecsülés, máris többnek, jobbnak, értékesebbnek érezzük magunkat, mint amennyit valójában érünk.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A legkifizetődőbb szolgáltatás a hamis önbecsülés kielégítése.
--- A semmirekellő akkor is semmirekellő marad, ha minden nálánál értékesebb embert kigúnyol.
--- Amíg az emberiség nem képes szembenézni azzal, hogy milyen is valójában a saját 'emberi' természete, addig mindig háborúságban fog élni.
--- Az emberiség, szinte bármely ember belemegy bármilyen aljasságba, csak ki ne derüljön, hogy mennyire önámító és képmutató, hogy mennyire a hamis önbecsülés, a hamisság, a csalás vezérli.
--- A hamis önbecsülés és a jogos, megérdemelt önbecsülés között nem kisebb az érték-különbség, mint a bizsu és a gyémánt ékszer között. Pedig mindkettő valódinak látszik...
--- A hamis önbecsülés kényszere egyfajta részegség, amelybe mindenki boldogan beleszédül, aki az önbecsülését képtelen becsületes módon, erkölcsi és kocsmai tántorgás nélkül megszerezni.
--- A Sátán nem önálló létező, hanem mindenkiben ott lakik, mindenkinek saját sátánja van: az öncélú, elvtelen élvhajhász örömszerzési-, hamis önbecsülési,- és kirekesztési (rasszista) kényszer!
--- Freud a szexre hegyezte ki a rendszerét, pedig a túlélési ösztöneink nemcsak a szexről szólnak, hanem a gyarlóságról, a hamis önbecsülésről is, vagyis a közösség-kényszerről, a rangsor-kényszerről és az önszépítő önámítás-képmutatás kényszeréről.
10.--- Az élet rövid, és nekem ezer fontosabb feladatom van még az életemben, mint hogy a hamis önbecsülésem kényszerének engedelmeskedve hamisságokkal teljen az életem, hamis módokon szerezzek magamnak hamis önbecsülést…
11.--- Szentgyörgyi Albert mesélte, hogy amikor már mindenki az ő frissen felfedezett C-vitaminját pocskondiázta, akkor vált számára bizonyossá, hogy valóban jelentős eredményt ért el…
12.--- Az emberi világban szinte minden az önbecsülés körül forog, és többé-kevésbé hamis önbecsülésben él mindenki…
13.--- Minden ember a gyarlóság, a hamis önbecsülés cinkos tettestársa, amíg el nem ismeri és el nem utasítja a hamis önbecsülés létét és mibenlétét.
14.--- A hamis önbecsülésünk egy hétmilliárd-fejű sárkány, amely kísértet módjára rejtőzködik, vérre menően védelmezi a saját inkognitóját, gyalázatos bűneit, eredetét, családfáját…
16.--- Az emberi természetnek számomra az az egyik legcsúnyább vonása, hogy a nyilvánvalóan értéktelen és erkölcstelen embernél sokkal erősebben kiközösíti azt, aki nyilvánvalóan sokkal értékesebb és erkölcsösebb a többieknél. Na persze, ez nem csoda, ha az ember legfőbb érdekérvényesítő módszerét, képességét figyelembe vesszük: a hamis önbecsülés kényszerét, a nálunknál különbek letiprására irányuló ösztönös vágyunkat, rosszra vivő késztetésünket.
52. A hamis közösségi érzés ösztönös kényszere fogalma:
A hamis közösségi érzés (a közösséghez tartozás hamis látszata keltése, hamis áldozat felmutatása) a közösséghez tartozás ösztönös kényszere hamis kielégítésekor keletkezik.
A közösséghez való hűségünk látszatát akarjuk kelteni, és ehhez vagy hamis, de valósnak látszó áldozatokat mutatunk fel, amelyeket állítólag a közösség érdekében hoztunk, vagy pedig a közösség más tagjait vagy a közösségüket olyan színben tűntetjük fel, mintha ők vagy a közösségük károsak lennének a (nagyobb) közösség számára (ez a rasszizmus klasszikus esete, a “csaló hottentotta” vagy a “tolvaj piréz” emlegetése…, holott az erkölcsösség egyénileg megítélendő, mindenki csak a saját erkölcsösségéért felel, a népe, nemzete vagy vallási közössége bűneiért nem!...)
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
53. A hatalom fogalma:
A hatalmat is, mint mindent az emberi világban, csakis az élet fennmaradása szempontjából szabad és kell értékelnünk, elemeznünk.
A hatalom a csoportos evolúció(a falkában, közösségben történt törzsfejlődés) legfontosabb jelenségei, fogalmai közé tartozik.
Az életfenntartó ösztöneink két fő ösztöne közül az egyik a rangsor-ösztön, ez a hatalom-szerzés kényszere, vagyis a társadalmi befolyás-szerzés kényszere. A rangsor-ösztönt végső soron a gyakorlatban az „önbecsülés kényszere” testesíti meg, emiatt adtam ezt az új nevet ennek az ösztönnek. Ugyanis a túléléshez, az evolúciós sikerességhez, a legnagyobb számú utód létrehozásához, a saját génjeink leghatásosabb és legtömegesebb elterjesztéséhez a lehető legjobb hozzáféréssel kell rendelkeznünk az erőforrásokhoz, és ez a hozzáférés egyenesen arányos a birtokolt hatalommal, társadalmi befolyással, a minél magasabb megbecsültséggel.
Mindaddig, amíg az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk, az egyéni és csoportos élettapasztalatokkal karöltve nem ösztönzik az emberi egyedeket arra, hogy a legerősebb késztetésük az legyen, hogy a teljes faj, sőt, talán a teljes élő természet védelme legyen a legfontosabb számukra, és ami ezzel együtt járna: a közösségért hozandó áldozat, önfeláldozás legyen a legtermészetesebb tulajdonságunk (mint pl. a hangyáknál, a méheknél), mindaddig a hatalom birtoklása az egyik legfontosabb evolúciós segítő tényező.
A politikai hatalom az emberi természet terméke, az egyes emberek emberi természete hátrányos következményei összegződése. Látszólag a hatalom uralkodik a társadalmon, valójában a hatalom az emberi természetnek a társadalmi igényekben megjelenő terméke. A hatalmat annak az érdekében valósítja meg a társadalom, hogy az emberek az érvényesülést hamissággal, csalással, az erkölcsileg könnyebb utat bejárva oldhassák meg. Számtalan példa mutatja, hogy béke-időben a szavazók nem a tiszta, hanem szinte kizárólag a tisztátalan embereket segítik hatalomra. Ez pedig ékesen bizonyítja, hogy az emberi társadalom, tehát végső soron az ember, bár nem eleve, születetten rossz, de élete során mégis a hamisságok segítségével igyekszik megoldani az érvényesülését, az érdekei kielégítését, tehát az emberi természet igen könnyen rosszra vivő, a rosszra csábítható.
Gondolatszilánkjaim a hatalommal kapcsolatban:
--- A hatalmat az emberi erkölcstelenség, az emberi gyarlóság hozza létre, a Te gyarlóságod, erkölcstelenséged is részes a hatalom létrejöttében. Ostobaság és képmutatás ellene tiltakozni, a saját erkölcsi színvonaladon, a saját gyarlóságodon javíts először!
--- A politikai hatalom a társadalmi igényekből születik, a társadalmat emberek alkotják, az embereket pedig az ún. emberi természet vezérli. És az emberi természet bizonyítottan rosszra vivő hajlamú. Akkor meg mit ugrálsz a hatalom ellen? A hatalom oka te vagy, összes hibáddal együtt!
--- A hatalom csak akkor nem létezne, ha az emberi természet nem volna gyarló, nem hajlana a rosszra.
--- A hatalom hosszabb távon pontosan tükrözi a társadalmat alkotó egyének, de legalábbis a többség akaratát. Ezért hatalmas képmutatás és hazugság a hatalmat bármiért is felelőssé tenni, a társadalom saját maga a felelős mindenért – Te Magad is felelős vagy mindenért, ami a társadalomban történik, a hatalom létéért, működéséért is!
--- A hatalom mindig és mindenütt csak annyit engedhet meg magának, amennyit a közerkölcs (a "társadalom") engedélyez a számára. A hatalom hosszabb távon pontosan tükrözi a társadalmat alkotó egyének, de legalábbis a nagy többség akaratát, ezért a legnagyobb hazugság és képmutatás mindenért a hatalmat felelőssé tenni. Mi magunk vagyunk a felelősök mindenért, még a hatalom aljasságaiért is!
--- Az erkölcstelenség az önbecsapáson alapul, így az erkölcstelen ember, tehát az általa megvalósuló hatalom is, eleve képtelen helyes, tehát az élet fennmaradását szolgáló döntéseket hozni.
--- Azért létezik a hatalom, mert mi, emberek olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk. Hamis úton járó választók hamis úton járó hatalmat akarnak.
--- Ha a tömegek zsigeri érzéseire, ösztönei aljasabbik felére hatva a hatalom jól feluszította a tömegeket, akkor erkölcsi alapú, szellemi módszerekkel, ész-érvekkel semmit nem tehetsz ez ellen, itt már csak az erkölcsi példamutatás segít!
--- A hatalom a közerkölcs(telenség), de végülis az egyén alkuja, megalkuvása az államhatalommal: én, a közerkölcs(telenségem) és a szavazatom által engedem, hogy te hatalmon légy, de te, hatalom engedd, hogy én, az egyén lopjak-csaljak-korrumpáljak…
--- A hatalom, a közéleti maffia ellen csak a saját magad javításával tudsz küzdeni, mert ezek mindketten a Te gyengeségeidből, erkölcsi hiányosságaidból élnek.
--- „A közügyek iránt tanúsított közömbösség ára az, hogy a gonosz emberek uralkodnak” – mondta Platón… Ebből a mondásából is látszik, mekkora zseni volt ő… Platón elnéző volt, megelégedett azzal, hogy az emberi közömbösséget hibáztassa, ahelyett, hogy az emberi erkölcstelenségre világított volna rá. Szerintem pedig: a hatalom az emberi természet kivetülése.
Ha az emberi természet jóra hajló lenne, nem tűrné maga fölött a gonosz hatalmat. De mert az emberi természet eleve rosszra hajló, valójában törvényszerű, hogy az államhatalom is gonosz legyen, mert lényegében erre van igény.
A gyűlölködési kényszer, a kirekesztési kényszer, a bűnbakképzés kényszere, amelyek persze mind a saját rosszaságát kompenzáló (ellensúlyozó, tagadni próbáló) emberi természet termékei, utat tör magának és kielégíti igényeit minden körülmények között… Ehhez pedig a legalkalmasabb a gonosz hatalom. Tehát Platón nem leplezi le az emberi természetet, elnéző. Szerintem pedig végre szembe kell néznünk a valódi, gyarló, öntömjénező (Pascal megfogalmazása), képmutató arcunkkal...
--- Ha a választóknak nincsenek elveik, akkor az ország vezetőinek miért is lennének?...
A falka-ösztön (a közösséghez tartozás ösztöne) egyik legnemesebb megjelenése az emberi társadalomban. A szélsőséges uszítók egyik kedvenc és sajnos, eredményes módszere az emberek uszítására az, amikor (hamis) veszélyt kiáltanak és a hazaszeretetre hivatkozva maguk mellé állítják az embereket.
Ha majd egyszer mindenki közös nyelvet beszél és egyetlen közös, globális, emberiségi szintű értékrendet követ az emberiség, akkor a hazaszeretet helyét átveszi az élet, a természet, az erkölcsi értékek, a valódi értékek tisztelete, szeretete!
A valóság és az igazság elferdítése. Az emberi érdekérvényesítés egyik leggyakoribb és sajnos, az egyik leghatásosabb módja.
Az egyik legáltalánosabb bennünk működő jelenség, a saját magunkat becsapó önámítás és a környezetünket becsapni igyekvő képmutatás is a hazugságon, a valóság és az igazság elferdítésén, meghamisításán alapszik.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Élőlényeket be lehet csapni, bármiről lehet hazudni, de az élettelen természetet nem, mert az szigorúan a természeti törvények alapján működik.
--- A három legfontosabb ösztönös kényszerünk: a falka-ösztön (a közösséghez tartozás kényszere), a rangsor-ösztön (a rangsor- és az önbecsülés kényszere) és az önámítás, amely ezeket kiszolgálja minden aljasság (hazugság, gonoszság, gőg, képmutatás, irigység, nagyzolás, stb.) árán is… Önám., Falka-öszt., Önbecs. k., Hazugság
--- A hatalom hosszabb távon tükrözi a társadalmat alkotó egyének, de legalábbis a nagy többség akaratát. Ezért hatalmas képmutatás és hazugság a hatalmat bármiért is felelőssé tenni, a társadalom saját maga a felelős mindenért. Hat., Képm., Hazugság
--- A hatalom mindig és mindenütt csak annyit engedhet meg magának, amennyit a közerkölcs (a "társadalom") engedélyez a számára, ezért a legnagyobb hazugság és képmutatás mindenért a hatalmat felelőssé tenni. Mi magunk vagyunk a felelősök mindenért! Hat., Erk., Közerk., Hazugság
--- A hatalomváltáshoz általában mindössze egy újabb, a tömegek számára vonzóbb hazugság-csokor szükséges. Hatalom, Hazugság
--- A képzetes (lelki) önkielégítésnek (kompenzációnak) a gyarlóság, a hamis önbecsülés kényszere és a hamis közösségi érzés kényszere, de leginkább a kisebbségi érzés az oka; a bűnbakképzés, kirekesztés, képmutatás, hazugság, gonoszság stb. pedig a módszerei. A hamis önb. k., Hamis közöss. érz. k., Hazugság
--- A mostani ál-filozófia segít a világ, az élet, az emberiség elpusztulásában, míg előre csak az igazi filozófia visz, mert az élet fennmaradásához alkalmazkodni kell, ehhez folyamatosan döntéseket kell hozni, és ha a döntések az igazság és az erkölcs által biztosított szilárd eszmei talajról erednek, akkor lehet érdemben alkalmazkodni és fennmaradni, míg, ha az erkölcstelenség, a hazugság, a hamisság ingoványos talajáról indulnak ki, akkor számos döntésünk hibás lesz, és kipusztulunk. A pusztító eszközök hatalmas hatóerejét, az emberi természet rosszra vivő mivoltát és az ajtónkon dörömbölő globális veszélyek, fenyegető globális katasztrófákat figyelembe véve igen kevés időnk maradt, hogy mindezt belássuk. Fil., Hazugság
--- A nevelés a gyakorlatban az a folyamat, amelynek során a gyermek fejébe verjük, hogy mi, felnőttek a hazugság és a képmutatás mely fajtáit mikor és hol alkalmazzuk, és mikor szabad és mikor nem szabad észrevenni, ha egy felnőtt hazudik és csal...2014-09-15. Nevelés, Hazugság
--- A nevelés során tanul meg a gyerek őszintén hazudni. 2014-11-7. Nevelés, Hazugság
--- A nevelés során tanulja meg a gyerek, milyen módon kell hazudni, hogy a társadalom ezt elfogadja… Nevelés, Hazugság
--- A valódi emberi természet három legfontosabb alap-eleme a három legfontosabb ösztönös kényszerünk (szerintem): a falka-ösztön (a közösséghez tartozás ösztönös kényszere), a rangsor-ösztön (a rangsorkényszer, az önbecsülés ösztönös kényszere) és az önámítás, amely ezeket kiszolgálja minden aljasság (hazugság, gonoszság, gőg, képmutatás, irigység, nagyzolás, stb.) árán is. Ezek együttesen alkotják az ún. "gyarlóságot", az emberi esendőséget, a rosszra hajló emberi természetet. Aki küzd a gyarlósága ellen, az erkölcsös, aki nem, az csaló és öncsaló, önámító és képmutató, mindenképpen hazug, nem rendes vagy legalábbis gyenge, esendő ember. 2015-06-24. Emb. term., Hazugság
--- A világ egyre feszültebb, mert igazság és közös értékrend híján az emberek egyre nagyobb aljasságokkal igyekeznek egymás fölébe kerülni. Egyetlen igaz szó talán lecsendesíthetné ezt a háborgó hazugság-tengert, de nincs, aki kimondja… De ha lenne is, nem biztos, hogy bárki meghallgatná is… Igazság, Hazugság
--- Az emberi érvényesülés legfőbb eszköze a csalás, a hazugság, a megtévesztés, a képmutatás. Így aztán aki nem hazudik, nem csal és nem képmutató, azt hülyének nézik… „Őszinte nincs, csak bolond” – mondja erről a népnyelv… Ez jól mutatja, mennyit ér a közerkölcs… Annyit, amennyit az emberi természet… 2014-11-17. Képm., Hazugság
--- Az emberi ész megjelenése hatalmas hamisságot hozott az élő természetbe, az emberi öncsalás-képmutatás képében. Ezt lehazudandó, letagadandó, hihetetlen mennyiségű hazugság, kimagyarázkodás, a másik ember, nép, vallás bűnbakká tétele, csalás stb. keletkezett, főként a társadalomtudományok képzetes harcmezőin. Mikor hagyjuk abba már a hazudozást? Egészen a 3. világháborúig nem; azután meg már úgysem lesz, aki hazudjon… 2016-01-16. Az önszép. önám. k., Hazugság
--- Az emberi világ bajait az öncélú, élvhajhász, elvtelen élvezetszerzési és örömszerzési kényszer, a szabadjára eresztett vágy okozza. Addig, amíg ezt a tényt az emberiség el nem ismeri, addig még az egyre újabb paradigmákkal sem érdemes vitatkozni, mert a nézeteink gyökere, létrejöttük módja mindig hazug, hamis marad, és a hamis alapon létrejövő gondolat nem vitaképes, akárhogyan cifrázzák és próbálják az erkölcsi felelősséget kisebbíteni. Foglalkozni egyedül az öncélú, élvhajhász, elvtelen élvezetszerzési és örömszerzési kényszerrel és annak megjelenési formáival érdemes; tehát a hamis önbecsüléssel, a hamis közösségi érzéssel és az öncsalással-képmutatással-hazugsággal-hamissággal. A fordulópont az emberiség (és az élő természet, tehát az élet) megmenekülésében az lesz, amikor az emberiség, de legalább a tudomány elismeri az emberi öncsalás létét és mibenlétét, tehát az öncsalás létrejötte okait: a vágyaink eltorzult, öncélúvá és hedonistává vált működését. Hedonizmus, Örömszerzési kényszer, Hazugság
--- Az emberiség a saját gyarlóságai iránt rendkívül megértő, így aztán a hazugságra, a csalásra, a képmutatásra végtelen sok enyhe kifejezés született... Képm., Hazugság
--- Az evolúció hajója az emberi hamisság megjelenésével léket kapott. De a lelkiismeret formájában a természet még el tudott helyezni bennünk egy titkos biztosítékot, amely, visszahozván az embert az öncsalás-képmutatás hazugságaiból a valóság talajára, lehetőséget ad nekünk a túlélésre. A lelkiismeret az evolúció léket kapott hajóján a lék-elzáró dugó. 2016-01-18. Evol., Hazugság
--- Az igaz szó talán lecsendesíthetné ezt a háborgó hazugságtengert, de nincs, aki kimondja… De ha lenne is, nem biztos, hogy bárki meghallgatná is… Erkölcs, Igazság, Hazugság
--- Az igazság is csak ott érvényesül legtöbbször, ahol nagyobb nyereséget hoz az egyénnek, mint a hazugság... Nyilván a gyarló, esendő közerkölcs nyomása, befolyása miatt… Erkölcs Igazság, Hazugság
--- Valódi rangot csak valós erényeink hoznak, csalással-hazugsággal-képmutatással, az ellenfelek besározásával ez nem lehetséges! 2014-11-18. Gúnyolódási kényszer, Hazugság
A hála a legfőbb erényeink közé tartozik, mert az igazságosság és a szolidaritás jegyében fogan, mentes minden hamisságtól. Ha valaki jót tesz velünk, és azt mi a jótett elismerésével és viszonzásával fogadjuk, igazságosan cselekszünk, és eleget teszünk a szolidaritás követelményeinek is. Másik ember iránti hálánk elismerése megmutatja, hogy mentesek vagyunk a hamis önbecsüléstől, és mindenfajta hamisságtól, hiszen a hála kimutatásával kinyilvánítjuk, hogy akinek hálásak vagyunk, az felettünk áll a pillanatnyi társadalmi értékességi rendben.
A tehát hála szorosan összefügg a szerénységgel, ami az erkölcsös ember egyik legfontosabb tulajdonsága. De minél beképzeltebb, önteltebb, önkritikátlanabb egy ember, annál kevésbé képes hálát érezni és mutatni a vele jót tevők felé. A hamis önbecsülés fordított arányban áll a hálával, hiszen a hála kimutatása csökkenti a képmutató társadalomban az egyén befolyását, hatalmát.
A hála tehát az egyik legerkölcsösebb megnyilvánulás.
A fogalommal kapcsolatos gondolat-szilánkjaim:
--- Az öncsalás, a gyarlóság olyan erős bennünk, hogy annak a falát áttörni észérvekkel nem lehet, erre csakis a művészet által előidézett katarzis képes (vagy egy világkatasztrófa által okozott érzelmi megrázkódtatás, esetleg a szeretet és a hála)…
A helyes, az erkölcsös út követése az, amely a legtöbbet használ az élet fennmaradásának. A helyes út használata mindig nehézségekkel jár a könnyebb úthoz képest!
Hogy miért jelenti a helyes út egyúttal a nehezebbik utat is? Erre a folyó sodrásának a hasonlatát idézem meg: ha hagyjuk magunkat az árral sodortatni, akkor is előbbre jutunk, és semmit nem kell tennünk, de a véletlenre (esetleg a feluszított tömegre) lesz bízva, hogy hol kászálódhatunk ki a sodrásból, és csak a szerencsén múlik, hogy nem ragad-e magával a sodrás jóval messzebbre, mint kívántuk volna.
Ez a könnyebb út.
De ha nevesített úticélunk van, akkor mindenképpen úsznunk kell, hogy egyáltalán kijussunk a sodrásból és partot érjünk, és különösen, hogy pontosan ott érhessünk partot, ahol valóban szeretnénk! Ez pedig a helyes, de mindig nehézséget hozó út.
A fogalommal kapcsolatos gondolat-szilánkjaim:
--- A jó szónok azt mondja, amit elvárnak tőle, a becsületes szónok általában az ellenkezőjét, de a helyes út kijelölése sohasem népszerű feladat a vele járó viszontagságok miatt… Erk., Hazugság, Helyes út
--- A szabadság az, ha valaki egyrészt felismerte a helyes utat, vagyis az evolúció, az élet fennmaradása érdekeit, a helyes döntés (a helyes út) mibenlétét; másrészt nincs akadályoztatva abban, hogy döntését meghozza (pl. szellemi belátásképtelenség, bódult állapot, fizikai akadályoztatás, rabság, stb.). Szabadság, Helyes út
--- Azt mondják, hogy Isten szereti a jókat és ezt azzal mutatja meg, hogy megpróbáltatásokat bocsájt rájuk. Valójában pedig szerintem az, aki jó, mert a lelkiismerete szerint él, az törvényszerűen kerül összeütközésbe a társadalommal, mely emberekből áll, a gyarló, képmutató, csaló, rosszra vivő, mindig a könnyebb és nem a helyes utat követő emberi természettel megverve. 2014-08-05. Emb. term., Helyes út
--- Irigylem Önt – szólt az ún. konyhafilozófus az ún. filozófia professzorhoz. – Önnek a rengeteg eszével mindössze követnie kell a többi híres és nagyeszű kollégája bevált, mert a tömegek képmutatását jól kiszolgáló gondolati sémáit, és máris tudja a követendő irányt! Én viszont, a kevés kis eszemmel állandóan tépelődöm, merre is menjek, mi a helyes út számomra, számunkra… 2015-05-31., Képmutatás, Helyes út
A humanizmus (az emberiesség) az emberi élet és személyiség mindenekfölött álló védelme. Ma már megvizsgálandó ez a meghatározás, mert a teljes élő természet védelme a lényeg, és az ember ennek csak egy részét képezi.
Tehát a humanizmus, az emberiesség végső soron a teljes földi élő természet védelmére irányuló eltökélt szándékot jelenti, ill. kell, hogy jelentse.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A humanizmus alapja az, hogy elfogadom, hogy minden ember gyarló, mert ezáltal ébred bennem irgalom minden ember iránt.
--- Az igazi humanizmus nemcsak az embert, hanem a teljes élővilágot védi.
Az idealizmus és az evolúció közti kapcsolat alapján szemléltetve az idealizmus fogalmát:
Idézet a Wikipédiából 2017. 03. 08-án:
„A platóni ideatan tartalma az immateriális, örök és változatlan lényegek, az ideák (görögül: eidosz, idéa) feltételezett birodalma. Platón elképzelése szerint csak az ideák bírnak valódi léttel, minden földi dolog csupán csak ezeknek a képmása.”
A platóni idealizmus és az én evolúciós filozófiám megdöbbentő hasonlósága:
A platóni idealizmus és az evolúciós filozófia közötti hidat, a meghökkentő azonosságot a legutóbbi évek evolúciós, genetikai stb. kutatási eredményei alapozták meg, csekélységem csak a szintézist hozta létre ezen eredmények segítségével.
A genetikai örökítőanyagunkban (nevezzük röviden DNS-nek) szinte az élet keletkezéséig visszamenően benne foglaltatik minden információ, tanulság, mely fontos az élet fennmaradása szempontjából. Az egyedi élőlénynek (az embernek is) minden lépését ez irányítja, s így minden egyed a korábbi sokmillió élőlény-generáció tapasztalatain alapuló genetikai ideák, az élet fennmaradása szempontjából legkedvezőbb dolgok megvalósulását kísérli meg.
Az ideák voltaképpen az ösztöneinkben élő eszményi megoldások mindenre, ami az élővilágban fontos az élet továbbvitele szempontjából. Ezt sem Platón, sem más ún. idealisták sem lehettek volna képesek az akkori időkben így átlátni, hiszen a genetikáról még csak annyi fogalmuk lehetett, mint amit a levágott állatok belső részeiből és az egyedek nagyon hasonló viselkedéséből látni lehetett: hogy az egyes fajok fizikai megvalósulása és viselkedése a faj összes egyedére nézve igen hasonló.
Az idea filozófiailag tekintve szerintem az ideális, az élet fennmaradása szempontjából a valóságról alkotott eszményi, legkedvezőbb elképzelés, benne az egyes fontos elemek, fogalmak eszményi megvalósulásával. Az idea általunk észlelt, érzékelt, megvalósult formája az ideához képest csak tökéletlen lehet, minthogy a megvalósulást az idea vezérli, és a megvalósulás minősége soha nem képes elérni azt az ideát, amelyet a valóságban meg kellene valósítania.
Ezt, más szavakkal, de lényegében Platón is ugyanígy fogalmazta meg írásaiban.
Az eszme, az idea tehát szerintem az ösztöneinkben, az DNS-ünkben a következő generációkra folyamatosan átörökített eszményi, ideális megoldás, amely azt a fizikai megvalósulást vezérli, amelynek mi magunk is tanúi, sőt, alanyai vagyunk egyedi életünk során.
Az élő szervezet, a testünk „legyártását”, fölépülését a gének vezérlik; a gondolkodásunk, viselkedésünk eszményi, az élet fennmaradása szempontjából legkedvezőbb irányába történő befolyásolását pedig a lelkiismeretünk, amely a ma már bizonyítottan az örökítő-anyagunk döntő részét kitevő „beszéd-képes és beszéd-értő”, tehát emberi nyelvi kommunikációra képes részéből és persze az ösztöneink és az elménk együttműködéséből származik szerintem, és az emberi létünk leglényegesebb részét hordozza, képviseli.
Vajon miért mondják olyan sokan, hogy Platón volt talán a filozófia máig élt legnagyobb alakja: szerintem azért, mert mindaz, amit leírt, annyira modern és életszerű, hogy e percig is ámulok: eddig azt hittem, hogy elég, ha az ember a maga elméletét, rendszerét összeállítja, egybeveti a legújabb kutatási eredményekkel, megindokolja mit, miért, hogyan, és az már rendben is van. Elképesztő a hasonlóság az ő rendszere, fogalmai és az én elméletem eredeztetése, működése és fogalmai között, helyesebben az ő rendszere és a kutatásokból egyre inkább kirajzolódó evolúciós indíttatású működésünk között.
Az eszme, az idea, amelynek tökéletességét a valóság mindig csak másolni, megközelíteni tudja, de elérni soha nem képes, teljesen egybevág az evolúciós megközelítésnek a létfenntartó ösztöneinkben nemzedékről nemzedékre átörökölt tartalmával, e tartalomnak az egyedek testében-elméjében-lelkében létrejövő megvalósulásával!
Sőt, akár a fizikai jelenségekkel való hasonlóság is megdöbbentő: Az akkumulátor feszültsége soha nem érheti el az akku-töltő feszültségét, legfeljebb nagyon hosszú idő alatt nagyon megközelítheti. Ha Platónnak rendelkezésére álltak volna a mai genetikai, származástani, evolúciós, idegélettani, nyelv-genetikai, etológiai stb. kutatások eredményei, szerintem ő is azokat a következtetéseket vonta volna le, mint amit nekem is sikerült, bár én csak a szintézist végeztem el, az egyes friss kutatási részeredmények nélkül semmire nem mentem volna.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Platón már eleve az evolúciós szemlélet dominanciáját, az emberi természet valódi működését megsejtve alkotta meg az idealizmusról szóló rendszerét. (Idealizmus)
Az identitás legáltalánosabb értelemben szerintem a csatlakozást jelenti a saját önámítási-képmutatási megoldásainkhoz legközelebb álló önámítási-képmutatási megoldást alkalmazó emberek közösségéhez, társadalmi csoportjához.
Az identitás azt a helyet jelenti szerintem, ahová az abszolút érték-skálán elhelyezzük magunkat. Az abszolút érték-skála szerintem az életfenntartó ösztöneinkben létezik (hiszen az értékesség az életfenntartás szempontjából fennálló hasznosságunkat, annak a mértékét jeleníti meg), virtuálisan, és a lelkiismeretünk (az életfenntartó ösztöneink tudati szószólója) jeleníti meg a tudatunk számára.
Mivel minden emberben hat az önbecsülési kényszer (a “hamis önbecsülés”...), így az önkritikánk, tehát az erkölcsösségünk színvonalán múlik szerintem, hogy mennyire hiteles az identitásunk által sugallt értékességünk.
61. Az igazság fogalma:
Az igazság fogalmát, jelentését, tartalmát, mint minden általános fogalmat szintén csakis az élet fennmaradása szempontjából szabad vizsgálni. Mivel az élet fennmaradása legátfogóbb, legáltalánosabb jelensége az evolúció, így annak a szempontjából kell mindent szemügyre venni.
Az igazság és az igazságosság mindig erkölcsös, mert az evolúció csak igaz és valósághű körülményekből kiindulva képes az élet fenntartására.
Ami hamis vagy igazságtalan, az erkölcstelen is, és mindig élet-ellenes!
Az evolúció lényege ma már az emberi evolúció, és az csak úgy tud eredményesen zajlani, ha az igazság mindenütt legyőzi a hamisságot, mert ez utóbbi eleve kizárja az evolúció normális működését, hiszen a körülményeknek megfelelő, tehát reális döntés csak reális, valós alapokon jöhet létre, hamis kiindulási adatokból, körülményekből valós, hasznos eredmény csak a legritkább esetben várható. Az evolúció eredményes működése tehát megköveteli az igazság érvényesülését az emberi döntésekben és bármiben, aminek szerepe van az élet fennmaradásában.
Általánosságban igaz, hogy az igazság a másik (az összes) fél érdekei figyelembe vétele, a teljes igazság pedig a teljes élővilág, az élet fennmaradása érdekei figyelembevétele, a teljes élővilághoz való szolidaritás kinyilvánítása.
Az igazság a valóság (a körülmények) hamisság- és csalásmentes, hű ábrázolása.
Az igazság annak az őszinte kinyilvánítása, hogy a szóbanforgó dolog, jelenség, személy vagy cselekedet mennyire hasznos vagy káros az élet fennmaradása szempontjából.
A jelenleg bevett igazság-fogalom szerint “az igazság egy kijelentésnek vagy közlésnek a saját tárgyához való viszonyát jelenti”. Ez idáig rendben is van, de ez csak az igazság technikai, szűken vett jelentéstani megközelítése.
Szerintem pedig az igazságot is, mint a legfontosabb fogalmaink egyikét, csakis az evolúció, az élet fennmaradása fényében szabad értelmezni, csak annak van értelme.
Az élet fennmaradásához a döntéseinknek a valóságon kell alapulniuk, a hamisság minden szempontból rombolja a döntéseink hatékonyságát, ezáltal nagyban csökkenti az élet fennmaradása esélyeit.
Így a mindenkori helyzet értékelése az igazság érvényesülése szempontjából elengedhetetlen a legfőbb cél, az élet fennmaradása számára.
Az igazság a valóság talaján áll, és mereven ragaszkodik a valós helyzethez, tényekhez és történésekhez, alapvetően megnövelve az evolúciós döntéseink hatékonyságát és így az élet fennmaradása esélyeit.
Nincs erkölcs igazság nélkül és nincs igazság erkölcs nélkül.
Ami erkölcsös, az igazságos is, és fordítva is így van.
Az igazságtalanság az emberi életben jelent meg először, és túlnyomórészt a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés hatására jön létre. Tehát az igazság hiánya egyúttal legtöbbször az önámítás, öncsalás működésbe lépését jelzi az adott kérdésben. Az eddigi, a mostani filozófia éppen ebben, vagyis az önámítás létezése és általános, mindent befolyásoló hatása felismerésében és elismerésében különbözik az élet fennmaradását lehetővé tevő filozófiától, amit “Az erkölcs és az értékek általános elméletében” írtam le.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- Az igazság és az erkölcs az annyira áhított emberiségi közös értékrend alapja.
--- Nincsen igazság erkölcs nélkül, és nincsen erkölcs igazság nélkül, mert mindkettő szükséges az élet fennmaradásához, és mert mindkettő a hamisság létezése ellen hat.
--- Az igazság az, amit a lelkiismereted diktál, mert a lelkiismeret az igazság és az erkölcs, végülis az egész élővilág érdekképviselője, az életfenntartó, jóra vivő ösztöneink szószólója.
--- Az igazság emberi viszonylatban az, amit a lelkiismeretünk diktál, és ami kedvező az élet fennmaradása szempontjából. Általánosságban az igazság az összes fél érdekei figyelembe vétele, a teljes igazság pedig a teljes élővilág érdekei figyelembevétele.
--- Az igazság felmutatásával hatalmat szerezni nem lehet. Kínzatást, kerékbetöretést, méregpoharat, keresztre feszíttetést annál inkább… Ez, sajnos, mindent elmond az emberi természetről, az emberi világról
--- Az igazság a föld alól is valamikor mindenképpen előtör. Csak az a kérdés, lesz-e még akkor emberi élet…
--- A világ egyre feszültebb, mert igazság és közös értékrend híján az emberek egyre nagyobb aljasságokkal igyekeznek egymás fölébe kerülni. Az igaz szó talán lecsendesíthetné ezt a háborgó hazugságtengert, de nincs, aki kimondj De ha lenne is, nem biztos, hogy bárki meghallgatná is…
--- Az igazság az, ha az összes oldal érdekeit szem előtt tartjuk. A teljes igazság pedig az, ha az egész természet, az egész élővilág érdekeit figyelembe vesszük.
--- Az igazság nem tömegbázis vagy szavazói bázis kérdése!
--- Két ostoba politikus összeveszett, hogy melyiküké legyen az inga mutatója, az igazság. Mindegyik maga felé rángatta, de ahogy elengedte, az átlendült a másik oldalra. Ekkor a bölcs megfogta az ingát, és középen megállította, mondván: így igazságos.
--- Az igazság is sajnos csak ott érvényesül, ahol nagyobb nyereséget hoz az egyénnek, mint a hazugság... Nyilván a gyarló, esendő közerkölcs befolyása miatt…
--- Aki belenyúl az igazság kosarába, annak a bent lévő darazsak dagadtra csípik a kezét. Mert az igazság kosarában annyi darázs lakik, ahány rossz lelkiismeretű ember létezik...
20. --- A filozófia amiatt olyan bonyolult és nehézkes, mert azt a benyomást akarja kelteni, hogy objektív, holott a legszubjektívebb tudomány. A filozófusok azt akarják elhitetni velünk, hogy az önámító-képmutató emberek (hiszen szinte minden ember eleve önámító-képmutató) által művelt tudomány mégis lehet igazságos, pártatlan és tisztességes… Pedig fából vaskarikát még a filozófusok sem képesek készíteni… 2015. 09. 01. (Filozófia, Igazság, Erkölcs)
27. --- A filozófusnak el kell döntenie, hogy az igazságot szolgálja, vagy sikeres akar lenni és a társadalom lelkifurdalását nyugtatgatja azzal, hogy elhallgatja, hogy milyen is valójában az emberi természet, hogy az emberek túlnyomórészt erkölcsileg nem elég szilárdak, gyarlók, ezáltal a társadalom is az, hiszen a társadalmat az emberek alkotják. A népszerű, élő filozófusok szinte mind az utóbbi kategóriába tartoznak. Kérdés, így megérdemlik-e a filozófus elnevezést... (Filozófia, Igazság, Erkölcs)
72. --- A képmutató emberiség sajnos valószínűleg soha nem fogja új paradigmaként elfogadni az igazságosságot... (Képmutatás, Igazság)
107. --- A lelkiismeret szerintem lényegében az istennek felel meg az emberi lelkiségben, érzelmekben, erkölcsi szempontoknál. Tehát – mivel minden embernek van lelkiismerete, még az ateistáknak is, és ez tudományos ténynek tekintendő! – ha az összes ember lelkiismeretét gondolatban összeadva, és ezt globális lelkiismeretnek elnevezve azt mondanánk, hogy kizárólag a globális lelkiismeretnek való maradéktalan engedelmeskedés mentheti meg az emberiséget a megsemmisüléstől, pontosabban az önmegsemmisítéstől, akkor járnánk legközelebb az igazsághoz. Aki nem hiszi, hogy az isten és a lelkiismeret fogalma, hatása lényegében azonos (a Teremtésről szóló biblikus részek kivételével!), az legyen szíves üsse föl az Újszövetséget, és megtapasztalhatja, hogy bármely mondatban, ha az „isten” szó helyére a „lelkiismeret” szót tesszük, a mondat ugyanazt fogja továbbra is jelenteni!... A lelkiismeret a létfenntartó ösztöneink legfontosabb része, lényegében a DNS-ünkben és a közösségünk kultúrájában kapjuk szüleinktől és a közösségünktől és hagyjuk rá mindig a következő generációkra, és benne vannak kifejezve és rögzítve az emberiség létérdekei, sőt, az élet fennmaradása érdekei. (Lelkiismeret, Igazság, Isten)
115. --- A mostani ál-filozófia segít a világ, az élet, az emberiség elpusztulásában, míg előre csak az igazi filozófia visz, mert az élet fennmaradásához alkalmazkodni kell, ehhez folyamatosan döntéseket kell hozni, és ha a döntések az igazság és az erkölcs által biztosított szilárd eszmei talajról erednek, akkor lehet érdemben alkalmazkodni és fennmaradni, míg, ha az erkölcstelenség, a hazugság, a hamisság ingoványos talajáról indulnak ki, akkor számos döntésünk hibás lesz, és kipusztulunk. A pusztító eszközök hatalmas hatóerejét, az emberi természet rosszra vivő mivoltát és az ajtónkon dörömbölő globális veszélyek, fenyegető globális katasztrófákat figyelembe véve igen kevés időnk maradt, hogy mindezt belássuk. (Fil., Hazugság, Igazság)
149. --- A szabadság, az igazság, az erkölcs, a lelkiismeret stb. mind azt szolgálja, hogy a világot annak teljes valóságában érzékeljük, a saját hibáinkat is beleértve, és ne a rosszra hajló ösztönös kényszereink, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés által ránk erőltetett hamis világban éljünk. Mindez végülis az élet fennmaradása érdekében van így, mert a fennmaradáshoz szükséges döntéseknek reális valóság-alapon kell állniuk. (Az élet fennt., Szabadság, Igazság, Erkölcs, Lelkiismeret, stb.)
172. --- A teljes igazság az, ha az összes oldal érdekeit szem előtt tartjuk, ha az egész természet, az egész élővilág érdekeit figyelembe vesszük. 2014-12-16. (Élet fenntartása, Igazság)
189. --- A valódi igazság a föld alól is valamikor mindenképpen előtör. Csak kérdés, lesz-e még akkor Föld… 2014-07-19. Élet fennmaradása, Igazság)
191. --- A világ egyre feszültebb, mert igazság és közös értékrend híján az emberek egyre nagyobb aljasságokkal igyekeznek egymás fölébe kerülni. Egyetlen igaz szó talán lecsendesíthetné ezt a háborgó hazugságtengert, de nincs, aki kimondja… De ha lenne is, nem biztos, hogy bárki meghallgatná is… (Élet fennmaradása, Értékrend, Hazugság, Igazság)
206. --- Aki belenyúl az igazság kosarába, annak a bent lévő darazsak dagadtra csípik a kezét. Mert az igazság kosarában annyi darázs lakik, ahány rossz lelkiismeretű ember létezik... Lelkiism., Igazság, Önámítás)
226. --- Általánosságban az igazság az, ha a másik fél érdekeit is figyelembe vesszük, a teljes igazság pedig a teljes élővilág érdekei szem előtt tartása. Igazság
255. --- Az állatoknál azt tekinthetjük erkölcsösnek, amit az ösztöneik sugallnak. Az embereknél is az az erkölcsös, amit a jóra vivő ösztöneink sugallnak (a lelkiismeret, az igazságvágy, a szabadságvágy, stb.). Az evolúció a (jóra vivő) ösztöneinken keresztül üzeni meg, hogy mi a helyes. Evolúció, Igazság, Szabadság)
279. --- Az ember mások kicsinyítésével, rágalmazásával (akár a kiirtásával) nem lesz rangosabb, legfeljebb átmenetileg annak látszik. Amint azonban az igazság kiderül, annál alávalóbbnak és nyomorultabbnak fog számítani. Rangosabbá csak magunk javítása árán válhatunk! (Önámítás, Képmutatás, Igazság)
334. --- Az erkölcs a mai paradigma szerint a közösségünkhöz való igazodást, hűséget jelenti. Ez még rendben is volna akkor, ha az egész emberiséget, sőt, az egész élővilágot tekintenénk a közösségünknek, és az ő érdekeit (a mi érdekeinket!!!) néznénk, vagyis igazságosak, becsületesek lennénk egymáshoz… 2014-10-. Erkölcs, Paradigma, Igazság)
357. --- Az evolúció az ÉLET szakadatlan küzdelme a fennmaradásért. Mindig az erősebb, az életképesebb egyed (ezáltal faj) marad fenn, és viszi tovább az életet. Az ember megjelenése óta viszont az evolúció az emberben zajlik, az emberben küzd az erkölcs az erkölcstelenséggel, és ha az erkölcs győz (tehát, ha az igazságon alapuló döntések győznek a csaláson alapuló döntésekkel szemben), akkor tovább mehet az evolúció. Jelenleg sajnos az erkölcs, és így az ÉLET fennmaradása áll vesztésre… (Evolúció, Erkölcs, Élet fennmaradása, Igazság)
366. --- Az igazi béke nem csupán a feszültség hiánya, hanem az igazság jelenléte. Martin Luther King 2014-11-22. (Filozófia, Igazság)
368. --- Az igazság a másik fél érdekei figyelembe vétele, egyetemes értelemben pedig az igazság a teljes élővilág érdekei figyelembe vétele. (Élet fennmaradása, Igazság)
369. --- Az igazság a valóság talaján áll, és mereven ragaszkodik a valós helyzethez, tényekhez. (Igazság)
370. --- Az igazság az, amit a lelkiismereted diktál, mert a lelkiismeret ma már az egész élővilág evolúciós érdekképviselője. 2015-03-18. (Lelkiismeret, Evolúció, Igazság)
Az intuíció az emberi elme és az emberi élet egyik kulcsjelensége és kulcsfogalma.
Szerintem a DNS-ben mintázatokat – archív mintázatokat - öröklünk, amelyek az életben előforduló lényeges helyzeteket, körülményeket képezik le a múltbéli történésekből letisztulva, az élővilág legrégebbi múltjáig visszamenően.
Ezeket a mintázatokat az ösztöneink hozzák felszínre a DNS-ből.
Az ösztönök szerintem a DNS hatalmas adat-tömege, mint adattár, és az emberi elme, mint informatikai feldolgozó kapacitás együttműködéséből jönnek létre.
Az életben előforduló problémák, megoldandó és döntést kívánó helyzetek információiból az elme létrehozza az aktuális mintázatot, amelyhez az elme a DNS-ből származó mintázatok közül keres hasonlót.
Az archív mintázat és az aktuális mintázat összehasonlító elemzésével az elme levonja a következtetéseket, és valahol itt lép be a folyamatba a tudat; a tudat csak a végső döntést kapja meg, illetve a döntés előtt már együttműködik az elme tudatalatti (intuitív, vagyis ösztönös)) és tudatos része.
Hangsúlyozom, hogy az intuícióról itt leírtak kizárólag az én véleményemet tükrözik, az én „intuícióim” alapján jöttek létre!
Az intuíció tehát a DNS-ünkben örökölt adatok, az ezekből képezhető mintázatok és az élet által felszínre hozott szituációból levonható mintázatok és mindezek egybevetéséből leszűrhető következtetések és döntések eredménye. Az intuíció az ösztöneinkből származó ismeretekből az elménk segítségével létrejövő erkölcsi jellegű segítség az adott helyzetben meghozandó döntéseinkhez! J 2019. 03. 11.
Az intuíció, vagyis a megérzés, a ráérzés szerintem akkor jön létre, amikor a minden emberben benne lévő genetikai anyagból felszüremlő információból az elménk képes összerakni a mintázat-felismerő képességünk révén (Dr. Török Tibor: Az erkölcs és a vallás evolúciós gyökerei) a szóbanforgó jelenség, fogalom tudatos megfogalmazását. Dr. Digby Tantam szerint „Láthatatlan, wifi-szerű kapcsolat van az emberi agyak között”, és ez is okozhatja, hogy megérzünk bizonyos dolgokat a másik ember gondolataiból, de szerintem ez a ráérzés, ez a láthatatlan kapcsolat inkább a genetikai anyagaink tartalmának hasonlósága és az elménk, a lelkünk és az ösztöneink működése hasonlóságából származik.
Török Tibor tanulmánya arról is beszámol, hogy a kutatások szerint az intuitív mintafelismerés mindig megelőzi az analitikust, vagyis minden mintafelismerés az intuícióval kezdődik. Tehát itt is az bizonyosodik be, mint a genetikai-evolúciós kutatásokban másutt is, hogy nem a tudat, hanem az ösztönök vannak túlsúlyban az emberi gondolkodás, viselkedés befolyásolásában. Másképp fogalmazva, az idealizmus határozza meg az emberi természet bemenő oldalát, a materializmus lényegében nem is létezik, vagy szerepe igen csekély.
A kisebbségi érzés jellegzetes megnyilvánulása. A hamis önbecsülés ösztönös kényszere és az azt megvalósító emberi önszépítő önámítás talán leggyakoribb megjelenési formája.
Kegyelem, megbocsájtás, együttérzés, szolidaritás; a falka-ösztön áldásos hatásai. Aki kellően szerény és önkritikus, az a saját gyarlóságából kiindulva másnak is elnézi a botlásait. Így áll össze az irgalom.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A lelkünkben óriási harc folyik, hogy vajon a legnagyobb gazembereket még embernek tekintsük, vagy elfajzott szörnyeknek.
--- Akinek a szívében nincs irgalom, annak az élete rettenetes, mert a többiek is többnyire irgalmatlanul bánnak ővele…
--- Minél tisztább a lelkiismerete valakinek és minél jobban érti az emberi lélek működését, annál könnyebben tud megértő és irgalmas lenni a többi ember felé, és annál nagyobb felelősséget érez a közjó és az egész élő természet megóvása iránt.
--- Csak az képes az irgalomra, aki elfogadja a saját hibáit, hiányosságait és elismeri a bűneit! Tehát az erkölcsös ember. Az irgalom másik alapfeltétele az, hogy az egyén tisztában legyen azzal, hogy minden ember ugyanazoktól a rosszravivő ösztönös késztetésektől szenved, mint ő, és az így keletkező együttérzés elősegíti az irgalom létrejöttét.
Az istenség az ösztöneink összesített hatása, a lelkiismeret megszemélyesítése.
Kitágítva a lelkiismeret fogalmát az általa képviselt, a genetikai anyagunkban hordozott információ-tömegből származó ösztönös életfenntartási késztetésekre, azt a megdöbbentő állítást ill. (szerintem teljesen reális) feltételezést lehet tenni, hogy az Isten a genetikai anyagunk késztetései összessége; a vallás pedig ennek népességhez és helyhez kötődő változata.
Istenben az életfenntartó ösztöneinket személyesítjük meg! Ez egybevág azzal, hogy: a lelkiismeret az ösztöneink gondolati, emberi nyelvű szószólója, és ezek szerint nem véletlen, hogy a Biblia minden mondatában, ahol isten szerepel, ha a helyébe a lelkiismeretet tesszük, a mondatnak ugyanaz marad az értelme - a teremtésről szóló részek kivételével!... Mert az isten voltaképpen a lelkiismeretünk szava!
Amilyen mértékben és gyorsasággal ismerjük fel, hogy az eszmék csak abban különböznek egymástól, hogy milyen önámítási-képmutatási módszerrel, tehát milyen hazugságrendszerrel bújunk ki az önmagunkkal, a tényleges emberi természetünk hibáival való szembenézésünk erkölcsi kényszere alól, olyan mértékben és gyorsasággal vetkőzzük le az izmusokat és következnek be a fejlett önismeret következtében az élet fennmaradása evolúciós feltételei: a globális emberiségi tudat kifejlődése, a globális szolidaritás, az irgalom, a megbocsájtás, a szeretet; annak a belátása, hogy csak és kizárólag az evolúció, az élet fenntartása követelményei számítanak; annak az elfogadása, hogy az emberi természet hamiskás, csalásra csábító, befelé öncsaló-önámító, kifelé meg hazug-képmutató, és hogy az életünket és az emberiség hosszú távú túlélési esélyeit elsősorban ezek a hamisságaink rontják meg.
Szóval rengeteg belátnivalónk van, de ez mind elvégezhető, megtehető, egyik követelmény sem ördöngősség. A szellem embereinek elsősorban azon kellene fáradozniuk, hogy a kogníció, a megértés útján minél hamarabb belássuk, hogy az emberi élet és az emberi evolúció ugyanaz, és
az élet értelme az evolúciós, életfenntartó ösztöneink késztetései követelményeinek a teljesítése; az élet értelme az, hogy az élet fennmaradjon.
Az „izmusok” lényegében társadalmi méretű bűnbakok, mert valamely izmus uralma idején és helyén, az izmus nevében elkövetett disznóságokat, borzalmakat egyszerűen az illető izmus nyakába varrják, pl. a kommunizmus bűnei, a nácizmus bűnei stb. Holott azokat a bűnöket mind nevesíthető emberek, csoportok követték el… Még mélyebbre hatolva pedig nyilvánvaló, hogy mindezt az emberi természet rosszravivő, rosszra csábító mivolta teszi lehetővé, bár nem kötelezővé; ugyanis a bűnre csábító, a rosszra csábító közös emberi természetet örököljük a génjeinkben, tehát ez nem bűn, de aki nem küzd ezek ellen a csábítások ellen, az ún. „erkölcsi könnyebb út” csábítása ellen, az már igenis bűnt követ el, ő már megvalósítja az erkölcstelenséget.
Az „erkölcsi jó” az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk elleni küzdelem, másképpen: a „könnyebb út” csábítása elleni küzdelem.
A jóság az erkölcsösség megfelelője.
Az a jó, aki hallgat a lelkiismerete szavára, aki erkölcsös.
Annyira számítunk jónak, amilyen mértékben küzdünk a „könnyebb út” csábítása ellen, illetve amilyen mértékben hallgatunk a lelkiismeretünk szavára.
A jó hétköznapi értelme pedig: szerintem az számít jónak, bármilyen értelemben, aki vagy ami előnyös, hasznos az élet fennmaradása szempontjából. Az ilyen dolgokat jutalmazzák az ösztöneink a jó érzetével. Mert a legfőbb "jó" maga az élet!...
Tehát a "jó"-ság bármilyen megközelítésben attól jó, amiatt okoz nekünk jó érzést, örömöt, elégedettséget, megkönnyebbülést, felszabadultságot, hogy hasznos az élet fennmaradása számára.
A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:
--- A jó ember akkor is jó marad, ha minden gonosz őt gyalázza. Sőt, attól kezdve hozzájuk képest még jobbnak számít.
--- A jóság csendes és szerény, mert megengedheti magának, nincs szüksége reklámra, öncsalásra, képmutatásra, csalásra; a gonoszság viszont harsány és hivalkodó, mert a hamis látszatokat csak nagy zajjal, hírveréssel lehet eladni…
--- A teli szekér halkan jár, az üres szekér nagy zajt csap (ugrál, rázkódik és szakadatlanul zörög haladtában…) (Régi paraszti mondás)
--- Az ember születetten jó, mert az élet fennmaradása ezt követeli meg; tehát a jóság lényegében az erkölcsösséggel azonos, az erkölcsösség pedig a lelkiismeretességgel. Akkor élhetjük át a nyugodt lelkiismeret, az erkölcsösség, a jóság érzését, ha teljesítettük az életfenntartó ösztöneink késztetéseit. Tehát az ember születetten jó, a jóságra érez leküzdhetetlen késztetést, mert az élet fennmaradása ezt követeli meg!
A génjeinkben kapott késztetések, amelyek az élet fennmaradását szolgáló döntésekre igyekeznek rábírni minket. Ezek közül a legfontosabbak: az életfenntartó ösztöneink szószólója: a lelkiismeret; az erkölcsösség, a szeretet, az igazságvágy, a szabadságvágy stb.
Kiegészítés az erkölcs fogalmához, a jóra vivő-rosszra vivő késztetéseink magyarázatához:
"- a jóra vivő késztetéseken az életfenntartó ösztöneinkből származó késztetéseket értem, amelyek egyértelműen az evolúció hatékony menetét, az élet fenntartását szolgálják. Egyúttal nálam azt is jelenti a "jóra vivő" jelző, hogy az egyén erkölcsösen viszonyul a(z evolúciós, ösztönös) vágyaiból származó késztetésekhez, és felvállalja az evolúciós feladatokkal, az ösztönök által késztetett feladatokkal járó nehézségeket, vagyis elutasítja a jutalmazó érzések megszerzését a "könnyebb út" igénybevételével. Tehát nem úgy kívánja megszerezni a jutalmazó érzéseket, hogy mellőzné, elcsalná az életfenntartó ösztöneink által késztetett feladatok elvégzését.
- a rosszra vivő késztetés pedig szerintem az, amelynél az egyén nem emel gátat a vágyai kielégítése elé, és mindenáron, akár opportunista, erkölcsileg megalkuvó módon is, de meg akarja szerezni a jutalmazó érzéseket; engedi magát a kísértésbe vinni, és rátéved a "könnyebb útra", amely minden esetben csalással, hazugsággal, önbecsapással és képmutatással jár."
A katarzis:
„a katarzis szerintem azt jelenti, hogy mind az alkotóművész, mind a művet befogadó ember személyisége fölött az életfenntartó evolúciós ösztönök veszik át teljesen az irányítást. Vagyis a tudat hátrahúzódik, és a személyiségében rárakódott összes rosszra vivő tudatos csalás, hamisítás, torzítás elveszti a befolyását, a katarzisban lévő embert "megszállja az angyal"...
A katarzis közben az alkotó csak arra ügyel, hogy a minél teljesebb igazságot ábrázolja a művében, a befogadó fél pedig elfelejti az összes rosszra vivő kísértést, és az ábrázolt dolgot saját valóságában látja, az összes rárakódott torzító társadalmi hatás nélkül, mint pl. a (társadalmi) önámítás, a (társadalmi) képmutatás.
A magas szintű művészi tehetség és teljesítmény nélkül, tehát a tárgy magával ragadó ábrázolása nélkül a katarzis nem tud létrejönni.
A katarzis az erkölcsösség, az igazságosság és a művészi ábrázoló tehetség együtteséből születik, és csak kevés alkotónak adatik meg, mert mindhárom, önmagában is ritka erény megléte szükséges hozzá.
A katarzis a "flow" (Csíkszentmihályi Mihálytól), a lelki extázis, a lelki orgazmus (H. L.) egyedülálló jelensége.
Nevezik megtisztulásnak is, de anélkül, hogy meghatároznák, hogy ugyan mitől tisztulunk meg a katarzisban. Szerintem lényegében a bűneinktől, az erkölcstelenségünktől, a lelkiismeretfurdalástól --- és jobb emberként eszmélünk föl a katarzis elmúlása után.
Természetesen nemcsak a művészettel, hanem bármely tevékenységgel kapcsolatban fölmerül a katarzis, aminek az a magyarázata, hogy az evolúciót bármely alkotó tevékenység segítheti, nemcsak a művészi jellegű. Ez még inkább alátámasztja azt a véleményemet, hogy a katarzisnak is, mint minden pozitív érzelemnek, az evolúciós hasznosság a feltétele, a legfőbb jellemzője. A genetikai rendszerünk bármely tevékenység, viselkedési forma esetén kiutalja az öröm- és boldogság-hormonokat, ha az a tevékenység és viselkedés kedvező az evolúció, az élet fennmaradása számára.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése