Archív, Harcz László: Az erkölcs általános elmélete, 1.0. 2017. 01. 01 - 2019. 06. 11.
Harcz
László
Az erkölcs általános elmélete
Jelen elmélet
állandóan frissített változatát a blogomban, az alábbi címen lehet olvasni:
Fontos megjegyzés!
Ha valaki úgy érzi, hogy megsértettem szerzői jogait, elsőbbsége
elismerését, az kérem, jelezze, mert ez semmiképpen nem szándékos, és azonnal
korrigálom a hibát, megjelölve a kérdéses gondolatok, szövegrész szerzőjét,
szerzőit! Ilyesmi csakis a gyakorlatlanságom miatt történhet meg, és elnézést
kérek, ha valakivel szemben ezt akaratlanul is elkövettem az írásom szövegében!
Tartalom:
Abstract
A „9 pont”
Az erkölcs fogalma
Bevezetés
A fejezetek tartalma
Tisztelt Olvasó!
Ez az írás az emberi erkölcsről és az emberi természetről szól. A kiindulási gondolatsor az Abstract-ban és a „9 pont”-ban olvasható:
Abstract
A jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, stb.) akkor kapjuk meg az ösztönöktől, ha eleget teszünk az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk késztetéseinek, ha felvállaljuk az ezekkel járó nehézségeket.
Ez az erkölcsös viselkedés.
De mi az élvhajhász, a könnyebb utat kereső mentalitásunk miatt lustán elszabotáljuk az életfenntartó ösztöneink és szószólójuk, a lelkiismeretünk késztetéseinek a teljesítését, oly módon, hogy önámítással - képmutatással elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy mi megtettük, amit az ösztöneink kívánnak. Így csalással ugyan, de mégis hozzájuthatunk az evolúciós jutalom-érzésekhez, a vágyainkat beteljesíthetjük.
Így viszont, ezzel a sok csalással, hamissággal veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és ezáltal az élet fennmaradását, mert a döntéseink nem az igazságon, nem a valóságon, nem a reális alapokon, nem a tényeken nyugszanak!
Tehát az erkölcsös viselkedés az emberi élet értelme, mert ez biztosítja az élet fennmaradását!
Az írásban leírtam az evolúciós filozófia magvát, melynek lényege, hogy mindennek az adja az értelmét és az értékét, hogy mennyire hasznos az élet fennmaradása szempontjából.
Az emberi erkölcs kialakulása és leírása, a
1. Az élet folytatódni akar, fenn akar maradni.
Ez az élet jelensége legfontosabb tulajdonsága.
2. Az élet fennmaradását a DNS, a genetikai örökítő anyag
biztosítja.
Az evolúció során úgy alakult ki az állati típusú élőlények – köztük élettani szempontból az ember! – esetében az élet fennmaradását fenntartani hivatott rendszer, hogy az egyedek az elődeiktől a sejtek DNS-állománya formájában ún. genetikai anyagot, örökítő-anyagot örökölnek, mely az összes előd-generáció élettapasztalatait és az ezekből következő ajánlatos magatartásformát tartalmazza.
3. A vágyak rendszere
Minthogy ezeket az ösztönös magatartási előírásokat legtöbbször nehezebb megvalósítani, mint a környezet változásaira adható legegyszerűbb válaszokat, az emberi egyedek legtöbbször nem kívánják betartani az ösztönök előírásait. Bizonyára emiatt alakult ki a vágyak rendszere és a lelkiismeret, hogy a vágyak hajtóerejét kihasználva elősegítse az ösztöneink utasításai betartását.
4. A jutalmazó érzések megszerzése a rendes úton
A vágyainkat az ösztöneink akkor elégítik ki a jutalmazó érzésekkel, ha teljesítjük az életfenntartó ösztöneink előírásait.
A dolgok lezajlása elvileg egyszerű: az egyén teljesíti az ösztönök előírásait, felvállalja az ezzel járó nehézségeket, és jutalmul máris megkapja az evolúciós jutalom-érzéseket. Ezek testi szinten az élvezeteket és az élettani funkciókhoz kötődő természetes, jó közérzetet jelentik, míg lelki-érzelmi szinten a jó lelkiismeretet (az örömöt, a boldogságot, a kellemes lelkiállapot minden változatát).
Az állatok még feltétel nélkül engedelmeskedtek az ösztöneik előírásainak. A gond az emberrel kezdődött, aki nem akarja felvállalni a nehézségeket, amelyek az ösztönök előírásai teljesítésével törvényszerűen együtt járnak.
A vágyaink kielégítésekor átélhető érzések az emberi egyed számára élete legvonzóbb, legkellemesebb, leggyönyörtelibb érzései. Így ezeknek a „jutalmazó érzéseknek” a megszerzése szintén ösztönös törekvés, hiszen ezek a törekvések az evolúciós ösztönző rendszer egyik alapelemét képezik.
5. A jutalmazó érzések megszerzése csalással, a „könnyebb út” igénybe vételével
A vágyainkkal kapcsolatban tehát kialakult egy kettősség, mert a vágyainkat kielégítő jutalom-érzéseket is szeretnénk megkapni, de az ezekhez való hozzáférés feltételét jelentő nehézségek, a cselekvés, a helyes út felvállalását is szeretnénk megúszni.
Az emberi egyedek általában nem óhajtanak lemondani egyikről sem. Így az állatokhoz képest megnövekedett emberi képességek segítségével, önmagunk és a külvilág becsapása (az önámítás és a képmutatás) révén ugyan hozzájuthatunk a vágyott jutalmazó érzésekhez, ehhez a „könnyebb utat” választva, mellőzve az ösztönök jóra vivő késztetéseit – de ez az út nagy eséllyel az élet megszűnéséhez vezet!
6. Így az evolúció során megjelent a lelkiismeret is,
amely tévedhetetlenül érzékeli, hogy az ösztöneink előírásai teljesítését választottuk, vagy pedig szabadjára engedtük a vágyainkat, az öncélú, élvhajhász, hedonista, csak az élvezeteket, az örömöket hajszoló magatartást. Vagyis az élet fennmaradását segítő ösztönös késztetéseink (tehát a jóra vivő késztetéseink) késztetései teljesítése helyett inkább a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász csábításainak engedelmeskedünk, és a könnyebb utat választjuk, engedünk a rosszra vivő késztetéseink csábításának, a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász kísértéseinek.
7. Így megjelent az erkölcs fogalma is:
az erkölcs szerintem azt az igyekezetet jelenti, hogy a lelkiismeret (az életfenntartó ösztöneink késztetései) szerint viselkedjünk, és felvállaljuk a helyes úttal törvényszerűen együtt járó nehézségeket, tehát a közösség iránti áldozathozatalt és a saját magunk fejlesztését, ahelyett, hogy másokat pocskondiáznánk állandóan.
8. Az erkölcsösség
pedig annak a mértéke, amilyen mértékben betartjuk a lelkiismeret késztetéseit.
Az én véleményemet támasztja alá Platón mondása is, mely szerint „az erkölcs isteni eredetű”, tehát nem emberek vagy társadalmi csoportok alkuja eredménye; nem függ emberi szándékoktól és megalkuvásoktól, hanem abszolút követelményrendszer, amely, természeti, élettani alapokra támaszkodik. Számtalan filozófus van Platón mondásával harmonizáló véleményen, de sokan értenek egyet Arisztotelésszel is, aki szerint az erkölcs egy normarendszer, amelyet mindig az érintett társadalmi közeg megegyezése alakít ki.
A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy az erkölcs lényegében azonos a lelkiismeret szava (az életfenntartó ösztöneink késztetései) betartására való igyekezettel, tehát az élet fennmaradása legfőbb feltétele.
9. Az emberi élet értelme
Ebből következik az a felismerés is, hogy:
az emberi élet értelme az erkölcsösség minél magasabb foka elérése, az életfenntartó ösztöneink előírásai minél nagyobb mértékben való teljesítése.
Ez a gondolatmenet, a "9 pont" képezi "Az erkölcs általános elmélete" c. írásom magvát és alapvető változást jelent az egész filozófia eddigi szemléletében, alapvetően új paradigmát hoz.
Mindezek alapján álljon itt
Az erkölcs fogalma:
Az erkölcs az evolúció során alakult ki, hogy kiküszöbölje a rosszra csábítható emberi természet káros hatásait, amelyek veszélybe sodorják az evolúciót, az élet fennmaradását. Az erkölcs tehát azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, önámító-képmutató természete, öncélú élvezethajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
Az erkölcsi követelmények így függetlenek az emberi akarattól és nagy erővel biztosítják az élet fennmaradását, azt, hogy az emberi egyének minél nagyobb mértékben kövessék a lelkiismeret szavát. Az erkölcs nem alku tárgya, nem azonos a "társadalmi erkölcs"-nek (vagy "bármilyen fajta erkölcs"-nek, pl. "társadalmi erkölcs"-nek vagy "közerkölcs"-nek) nevezett erkölcstelen kompromisszumokkal, normákkal.
Az erkölcs az emberi élet értelme, mert az erkölcs az élet fenntartása legfőbb feltétele; a létfontosságú küzdelmünk a saját elfajult, elhatalmasodott vágyaink öncélú csábítása, a "könnyebb út" kísértése ellen.
Az emberi élet értelme tehát az élet fennmaradása, az emberi élet fennmaradásának pedig nyilvánvalóan legfőbb feltétele, biztosítéka az erkölcsösségért vívott küzdelem és a minél magasabb erkölcsi színvonal elérése, minél értékesebb személyiség kimunkálása.
Ahogy Madách Imre mondja „Az ember tragédiájában”: „Az élet célja a küzdés maga”!
Az erkölcs küzdelem az erkölcsösségünkért, a jóságunkért, az erényeinkért, a minél értékesebb személyiségünk kifejlesztéséért, végső soron az élő természet és az ember fennmaradásáért…
A fejezetek tartalma:
- 1. Fejezet: Az evolúció és az erkölcs összefüggése
1.1. Az evolúciós rendszerünk felépítése és működése
1.1.1. Az ösztöneink
1.1.2. A legfőbb késztetéseink, a hamis örömszerzés ösztönös kényszere, a jóra vivő és a rosszra vivő késztetéseink
1.1.2.1. A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, az élvhajhászat
1.1.2.2. A jóra vivő késztetéseink
1.1.2.3. A rosszra vivő késztetéseink
1.1.2.4. Az erkölcstelenség
1.1.3. Az erkölcs
1.1.3.1. Miért nehezebb mindig a helyes, erkölcsös út, mint az erkölcstelen, "könnyű út"?
1.1.3.2. Mi is az az önámítás-képmutatás?
1.2. Az emberi természet
1.3. A vágyaink, az életfenntartó ösztöneink, a csábítás és a lelkiismeret kapcsolata
1.3.1. A vágyainkról általában
1.3.2. A vágyaink szerepe az ösztönök késztetései megvalósításában
1.3.3. Az ösztöneinkről
1.3.4. A csábításról
1.3.5. A lelkiismeretről
1.4. A kozmikus erkölcs
1.5. Az élet értelme
1.6. A kulturális evolúció
1.7. Az esendőség, az önámítás-képmutatás, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
1.7.1. Az esendőség
1.7.2. Az önámítás-képmutatás
1.7.3. A hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
1.7.4. A párhuzam Carl R. Rogers fogalmaival, az önelfogadási szükséglettel (az önbecsüléssel) és az ösztönös értékelő folyamattal (a lelkiismerettel)
1.8. Az értékekről
Ez az erkölcsös viselkedés.
De mi az élvhajhász, a könnyebb utat kereső mentalitásunk miatt lustán elszabotáljuk az életfenntartó ösztöneink és szószólójuk, a lelkiismeretünk késztetéseinek a teljesítését, oly módon, hogy önámítással - képmutatással elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy mi megtettük, amit az ösztöneink kívánnak. Így csalással ugyan, de mégis hozzájuthatunk az evolúciós jutalom-érzésekhez, a vágyainkat beteljesíthetjük.
Így viszont, ezzel a sok csalással, hamissággal veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és ezáltal az élet fennmaradását, mert a döntéseink nem az igazságon, nem a valóságon, nem a reális alapokon, nem a tényeken nyugszanak!
Tehát az erkölcsös viselkedés az emberi élet értelme, mert ez biztosítja az élet fennmaradását!
Az írásban leírtam az evolúciós filozófia magvát, melynek lényege, hogy mindennek az adja az értelmét és az értékét, hogy mennyire hasznos az élet fennmaradása szempontjából.
Az emberi erkölcs kialakulása és leírása, a
„9 pont”
1. Az élet folytatódni akar, fenn akar maradni.
Ez az élet jelensége legfontosabb tulajdonsága.
2. Az élet fennmaradását a DNS, a genetikai örökítő anyag
biztosítja.
Az evolúció során úgy alakult ki az állati típusú élőlények – köztük élettani szempontból az ember! – esetében az élet fennmaradását fenntartani hivatott rendszer, hogy az egyedek az elődeiktől a sejtek DNS-állománya formájában ún. genetikai anyagot, örökítő-anyagot örökölnek, mely az összes előd-generáció élettapasztalatait és az ezekből következő ajánlatos magatartásformát tartalmazza.
3. A vágyak rendszere
Minthogy ezeket az ösztönös magatartási előírásokat legtöbbször nehezebb megvalósítani, mint a környezet változásaira adható legegyszerűbb válaszokat, az emberi egyedek legtöbbször nem kívánják betartani az ösztönök előírásait. Bizonyára emiatt alakult ki a vágyak rendszere és a lelkiismeret, hogy a vágyak hajtóerejét kihasználva elősegítse az ösztöneink utasításai betartását.
4. A jutalmazó érzések megszerzése a rendes úton
A vágyainkat az ösztöneink akkor elégítik ki a jutalmazó érzésekkel, ha teljesítjük az életfenntartó ösztöneink előírásait.
A dolgok lezajlása elvileg egyszerű: az egyén teljesíti az ösztönök előírásait, felvállalja az ezzel járó nehézségeket, és jutalmul máris megkapja az evolúciós jutalom-érzéseket. Ezek testi szinten az élvezeteket és az élettani funkciókhoz kötődő természetes, jó közérzetet jelentik, míg lelki-érzelmi szinten a jó lelkiismeretet (az örömöt, a boldogságot, a kellemes lelkiállapot minden változatát).
Az állatok még feltétel nélkül engedelmeskedtek az ösztöneik előírásainak. A gond az emberrel kezdődött, aki nem akarja felvállalni a nehézségeket, amelyek az ösztönök előírásai teljesítésével törvényszerűen együtt járnak.
A vágyaink kielégítésekor átélhető érzések az emberi egyed számára élete legvonzóbb, legkellemesebb, leggyönyörtelibb érzései. Így ezeknek a „jutalmazó érzéseknek” a megszerzése szintén ösztönös törekvés, hiszen ezek a törekvések az evolúciós ösztönző rendszer egyik alapelemét képezik.
5. A jutalmazó érzések megszerzése csalással, a „könnyebb út” igénybe vételével
A vágyainkkal kapcsolatban tehát kialakult egy kettősség, mert a vágyainkat kielégítő jutalom-érzéseket is szeretnénk megkapni, de az ezekhez való hozzáférés feltételét jelentő nehézségek, a cselekvés, a helyes út felvállalását is szeretnénk megúszni.
Az emberi egyedek általában nem óhajtanak lemondani egyikről sem. Így az állatokhoz képest megnövekedett emberi képességek segítségével, önmagunk és a külvilág becsapása (az önámítás és a képmutatás) révén ugyan hozzájuthatunk a vágyott jutalmazó érzésekhez, ehhez a „könnyebb utat” választva, mellőzve az ösztönök jóra vivő késztetéseit – de ez az út nagy eséllyel az élet megszűnéséhez vezet!
6. Így az evolúció során megjelent a lelkiismeret is,
amely tévedhetetlenül érzékeli, hogy az ösztöneink előírásai teljesítését választottuk, vagy pedig szabadjára engedtük a vágyainkat, az öncélú, élvhajhász, hedonista, csak az élvezeteket, az örömöket hajszoló magatartást. Vagyis az élet fennmaradását segítő ösztönös késztetéseink (tehát a jóra vivő késztetéseink) késztetései teljesítése helyett inkább a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász csábításainak engedelmeskedünk, és a könnyebb utat választjuk, engedünk a rosszra vivő késztetéseink csábításának, a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász kísértéseinek.
7. Így megjelent az erkölcs fogalma is:
az erkölcs szerintem azt az igyekezetet jelenti, hogy a lelkiismeret (az életfenntartó ösztöneink késztetései) szerint viselkedjünk, és felvállaljuk a helyes úttal törvényszerűen együtt járó nehézségeket, tehát a közösség iránti áldozathozatalt és a saját magunk fejlesztését, ahelyett, hogy másokat pocskondiáznánk állandóan.
8. Az erkölcsösség
pedig annak a mértéke, amilyen mértékben betartjuk a lelkiismeret késztetéseit.
Az én véleményemet támasztja alá Platón mondása is, mely szerint „az erkölcs isteni eredetű”, tehát nem emberek vagy társadalmi csoportok alkuja eredménye; nem függ emberi szándékoktól és megalkuvásoktól, hanem abszolút követelményrendszer, amely, természeti, élettani alapokra támaszkodik. Számtalan filozófus van Platón mondásával harmonizáló véleményen, de sokan értenek egyet Arisztotelésszel is, aki szerint az erkölcs egy normarendszer, amelyet mindig az érintett társadalmi közeg megegyezése alakít ki.
A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy az erkölcs lényegében azonos a lelkiismeret szava (az életfenntartó ösztöneink késztetései) betartására való igyekezettel, tehát az élet fennmaradása legfőbb feltétele.
9. Az emberi élet értelme
Ebből következik az a felismerés is, hogy:
az emberi élet értelme az erkölcsösség minél magasabb foka elérése, az életfenntartó ösztöneink előírásai minél nagyobb mértékben való teljesítése.
Ez a gondolatmenet, a "9 pont" képezi "Az erkölcs általános elmélete" c. írásom magvát és alapvető változást jelent az egész filozófia eddigi szemléletében, alapvetően új paradigmát hoz.
Mindezek alapján álljon itt
Az erkölcs fogalma:
Az erkölcs az evolúció során alakult ki, hogy kiküszöbölje a rosszra csábítható emberi természet káros hatásait, amelyek veszélybe sodorják az evolúciót, az élet fennmaradását. Az erkölcs tehát azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, önámító-képmutató természete, öncélú élvezethajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
Az erkölcsi követelmények így függetlenek az emberi akarattól és nagy erővel biztosítják az élet fennmaradását, azt, hogy az emberi egyének minél nagyobb mértékben kövessék a lelkiismeret szavát. Az erkölcs nem alku tárgya, nem azonos a "társadalmi erkölcs"-nek (vagy "bármilyen fajta erkölcs"-nek, pl. "társadalmi erkölcs"-nek vagy "közerkölcs"-nek) nevezett erkölcstelen kompromisszumokkal, normákkal.
Az erkölcs az emberi élet értelme, mert az erkölcs az élet fenntartása legfőbb feltétele; a létfontosságú küzdelmünk a saját elfajult, elhatalmasodott vágyaink öncélú csábítása, a "könnyebb út" kísértése ellen.
Az emberi élet értelme tehát az élet fennmaradása, az emberi élet fennmaradásának pedig nyilvánvalóan legfőbb feltétele, biztosítéka az erkölcsösségért vívott küzdelem és a minél magasabb erkölcsi színvonal elérése, minél értékesebb személyiség kimunkálása.
Ahogy Madách Imre mondja „Az ember tragédiájában”: „Az élet célja a küzdés maga”!
Az erkölcs küzdelem az erkölcsösségünkért, a jóságunkért, az erényeinkért, a minél értékesebb személyiségünk kifejlesztéséért, végső soron az élő természet és az ember fennmaradásáért…
Bevezetés
Tisztelt Olvasó!
Ez a munka nem is titkoltan amiatt készült el, mert bár véleményem szerint az eddigi filozófia a régebbi embertani tudományos kép alapján természetesen jól foglalta össze az emberi lét kérdéseit, de az utóbbi években, évtizedekben olyan gyorsasággal gyarapodnak az ismereteink az emberről az embertudományok (az élettudományok) bármely ága területén, hogy eljött az ideje egy új szintézisnek, amely bizonyára még mélyebbre képes ásni az emberi élet, az emberi lélek és az elme rejtelmeiben.A magam szerény szintjén, az általam elérhető ismereteket felhasználva megkísérlek egy új leírást adni az erkölcsről, és vele együtt természetesen az emberről, az emberi élet legfőbb vonatkozásairól.
Az általunk ismert világban jelenlegi ismereteink szerint a mi bolygónkon, a Földön létezik csak élet, melynek legfejlettebb megjelenési formája mi vagyunk, az ember.
Az általunk ismert világban jelenlegi ismereteink szerint a mi bolygónkon, a Földön létezik csak élet, melynek legfejlettebb megjelenési formája mi vagyunk, az ember.
- Hogyan jött létre a filozófia és mi a célja?
A filozófiát szerintem az emberiség bűntudata (rossz lelkiismerete) hozta létre, mert eltértünk az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk követésén alapuló evolúciótól, és ezáltal veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és így az élet fennmaradását.
A lelkiismeret formájában az életfenntartó ösztöneink az emberiség tudtára adják, hogy a tevékenységünk káros az élet fennmaradására nézve, az emberiség pedig igyekszik kimagyarázni magát. Nos, szerintem ezt a magyarázkodást hívjuk filozófiának.
Ez a veszélyeztetés az emberi mentalitás, az emberi természet miatt jön létre, amely élvhajhász, a könnyebb utat keresi, amellyel az evolúciós jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség, stb.) mindenáron meg akarjuk szerezni, akár erkölcstelenség árán is, azáltal, hogy nem vállaljuk fel a helyes úttal járó nehézségeket.
A rossz lelkiismeret - tehát a lelkiismeret-furdalás - szerintem az ösztöneinkből ered. Az ösztöneink késztetései szerintem a genetikai anyagunk és az elménk igen szoros és mély egymásra-hatásából, együttműködéséből származnak, és a lelkiismeretünk közvetíti őket a tudatunk felé. A lelkiismeretünk tartalmát, mondanivalóját az életünk előrehaladtával valószínűleg egyre nagyobb hányadban az élettapasztalatainkon és a kialakult egyéni személyiségünkön alapuló késztetések teszik ki, de szerintem és a legújabb kutatások szerint is, az ösztönök meghatározó szerepe végig megmarad.
- Mi az ember?
Az ember élőlény, az evolúció szerves és sorsdöntő része, de az ember az előző fajokhoz képest kiugróan megnőtt értelmi képességei és megfékezhetetlen élvezetvágya miatt veszélybe sodorta az evolúció működését, ezáltal az élet fennmaradását.
Tehát az embert lehet az ÉLET, az evolúció korábban hatékonyan működő gépezetébe került homokszemként, sőt, termetes kavicsként is jellemezni, de a gépezet mindenképpen be fogja darálni a kavicsot, és tovább működik... Emberekkel vagy emberek nélkül...
Az is lehet, hogy eközben az emberiség teljesen megsemmisül, még az is elképzelhető, hogy a gépezet (az ÉLET) is végleg elromlik, és megszűnik az élet a Föld nevű bolygón...
Én azt remélem, hogy mind az élet, mind benne az emberi élet valamilyen formában fennmarad. Ennek érdekében írtam ezt a tanulmányt.
A legkedvezőbb esetben minden megy tovább, de ehhez az emberiségnek alapvető katarzison, erkölcsi megújuláson kell átesnie...
- Mi az emberi élet célja?
Az emberi élet célja szerintem, mint minden életformáé, nyilvánvalóan az emberi élet és ezen keresztül a teljes élet továbbvitele és az élő természet fenntartása.
- Mi az emberi élet értelme?
Az emberi élet értelme szerintem az, hogy csökkentse és ellensúlyozza azt a veszélyt és rombolást, amelyet a kiugró emberi képességek által lehetővé vált önámítás-képmutatás és a veszélyessé vált tulajdonságaink, legfőképpen az élvhajhász, elvtelen emberi természetünk az evolúcióra és az élet fennmaradása esélyeire nézve eddig megtestesítettek. Ezzel a kompenzációval, az erkölcsi törekvéseinkkel talán sikerül helyreállítani az evolúció rendes működését és így az élet hosszú távú fennmaradása esélyeit.
- Mi az erkölcs jelentősége az emberi életben?
Az erkölcs feladata szerintem az, hogy az emberek törekvéseit segítse abban, hogy ellensúlyozzák az emberi természet rosszra csábító mivoltát, ezáltal növeljék az evolúciónak az ember által lerontott hatékonyságát és ezzel növeljék az élet fennmaradása esélyeit.
Az erkölcsösség tehát (többek között) azt jelenti, hogy végrehajtjuk az ösztöneink által megszabott feladatokat, amelyeket legérthetőbben számunkra a lelkiismeret mond el.
(A fentiek alapján nevezhetjük a lelkiismeretet az ösztöneink emberi nyelven, emberi gondolatokkal kommunikáló szószólójának is.)
Tehát szembeszállunk az emberi természetnek azzal a rosszra hajló, rosszra csábító alap-vonásával, hogy az élvezetek és általában az evolúciós jutalmazó érzések mindenáron való megszerzése érdekében általában az erkölcsi "könnyebb utat" választja, és nem vállalja fel a helyes út választásával járó nehézségeket.
- Hogyan alakult ki az evolúció során az erkölcs fogalma?
Az evolúció során szerintem a lelkiismeret alakult ki (amely az erkölcsi követelményeket jeleníti meg számunkra, azok lényegét, alapját képezi, azáltal, hogy az ösztöneink késztetései végrehajtására, az életfenntartás számára kedvező irányba terel minket), az erkölcs csak az emberi fogalomalkotás terméke arról a küzdelemről, amelyet minden tisztességes ember folytat az életfenntartó ösztöneink utasításai betartásával kapcsolatban a könnyebb útra csábító vágyaink ellen, több-kevesebb sikerrel.
Korábban senki nem kötötte össze az erkölcs fogalmát az élet fennmaradásával, az erkölcsi követelményeket kizárólag az emberi társadalom magatartási szabályaira szűkítették; pl. Kant kategorikus imperativusa, amely lényegében azt mondja ki, hogy amit nem akarsz magadnak, azt a rosszat mással szemben se kövesd el!
Emiatt persze nem lehet elmarasztalni a korábbi, az eddigi filozófiát, filozófusokat, hiszen eddig nem álltak rendelkezésükre a sokrétű embertani-élettani kutatási eredmények. Ezek csak a legutóbbi egy-másfél évszázadban keletkeztek (főként Darwin korszakalkotó munkássága révén), de az igazán megrendítő és az egész embertant alapjaiban átrendező felismerések, kísérletek az utóbbi néhány évtizedből valók.
Az eddigi erkölcs-értelmezések tehát szerintem csak részben tükrözték az erkölcs teljeskörű jelentőségét és működése átfogó hatását.
Az erkölcsösség megvalósítása ugyanis a világ legnehezebb feladata (hiszen a legerősebb vágyainkkal, az élvezetek iránti vágyainkkal kell szembeszállnunk, kordában tartanunk őket!); így az emberi társadalom a társadalom sekélyes erkölcsi teljesítménye elrejtése céljából megalkotta a „társadalmi normák” és a „társadalmi erkölcs” fogalmát, amelyek tartalmazzák ugyan az „erkölcs” fogalmat, de valójában csak relativizálják, viszonylagossá teszik azt, és megpróbálják azt a benyomást kelteni, mintha a társadalom által az erkölcsösség terén elért viszonylag alacsony színvonal egyenlő lenne az erkölcsösséggel.
A "társadalmi norma" és a "társadalmi erkölcs" ugyanis szerintem a társadalom többsége, de általában a hatalom által elfogadott, szükséges és egyben megengedhető követelményeket jelenti. Aki ezeket a követelményeket teljesíti, az formailag megfelel a „társadalmi erkölcs” által elvárt színvonalnak és erkölcsös embernek számít…
Két ország közti háborúban mind a két ország katonái a saját országuk társadalma szemében erkölcsös emberek maradnak, sőt, akár hősökké válhatnak, pedig emberek tömegeit öldösik halomra… Miközben nyilvánvalóan megszegik a legelemibb parancsot is: ne ölj embert!!!
Ahhoz, hogy az ilyen háborúk elkerülhetők legyenek, az országok társadalmi „erkölcsét” kellene a teljes erkölcshöz, a teljes igazsághoz igazítani, mert a teljes erkölcs és a teljes igazság a teljes emberiség, sőt, a teljes élő természet lét-érdekeit védi. Olyan...”erkölcs”…, olyan ...”igazság”…, amely a teljes, faji szintű, emberiségi szintű érdekkel, sőt, a teljes élővilág érdekeivel ütközik, csak nevében „erkölcs”, valójában csak egy olyan kompromisszum, amely az erkölcstelenségnek az adott ország társadalma által elfogadott erkölcstelenségi színvonalát próbálja erkölcsként szentesíteni!
A fejezetek tartalma:
- 1. Fejezet: Az evolúció és az erkölcs összefüggése
1.1. Az evolúciós rendszerünk felépítése és működése
1.1.1. Az ösztöneink
1.1.2. A legfőbb késztetéseink, a hamis örömszerzés ösztönös kényszere, a jóra vivő és a rosszra vivő késztetéseink
1.1.2.1. A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, az élvhajhászat
1.1.2.2. A jóra vivő késztetéseink
1.1.2.3. A rosszra vivő késztetéseink
1.1.2.4. Az erkölcstelenség
1.1.3. Az erkölcs
1.1.3.1. Miért nehezebb mindig a helyes, erkölcsös út, mint az erkölcstelen, "könnyű út"?
1.1.3.2. Mi is az az önámítás-képmutatás?
1.2. Az emberi természet
1.3. A vágyaink, az életfenntartó ösztöneink, a csábítás és a lelkiismeret kapcsolata
1.3.1. A vágyainkról általában
1.3.2. A vágyaink szerepe az ösztönök késztetései megvalósításában
1.3.3. Az ösztöneinkről
1.3.4. A csábításról
1.3.5. A lelkiismeretről
1.4. A kozmikus erkölcs
1.5. Az élet értelme
1.6. A kulturális evolúció
1.7. Az esendőség, az önámítás-képmutatás, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
1.7.1. Az esendőség
1.7.2. Az önámítás-képmutatás
1.7.3. A hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
1.7.4. A párhuzam Carl R. Rogers fogalmaival, az önelfogadási szükséglettel (az önbecsüléssel) és az ösztönös értékelő folyamattal (a lelkiismerettel)
1.8. Az értékekről
- 2. Fejezet: A transzcendencia és az öntranszcendencia eredete, fogalma, működése és feleslegessé válása
- 3. Fejezet: Miben jelent újdonságot a filozófiában "Az erkölcs általános elmélete?"
3.1. Legfőképpen az erkölcs értelmezésében
3.2. Az evolúció működése új értelmezésében
3.3. A lelkiismeret szerepe értelmezésében
3.4. A vágyak rendszerében az ösztönös késztetéseink betartatására
3.5. A közösségi ösztön szerepében
3.6. A hamis közösségi ösztön létrejöttében
3.7. Az önbecsülési kényszer újfajta értelmezésében (a közösségi tekintély növelésének az ösztöne, a rangsor ösztön megvalósítója)
3.8. A hamis önbecsülés ösztönös kényszere (hétköznapi nevén a hamis önbecsülés) létrejöttében és szerepében
3.9. Az (evolúciós) jutalmazó érzések
3.10. Az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések
3.11. A jóra vivő késztetéseink
3.12. A rosszra vivő késztetéseink
3.13. Az érték, az értékek, az értékrend
3.14. Az isten az ösztöneink megszemélyesítése
3.15. A transzcendencia eredete és feleslegessé válása
03:16. Az ön-transzcendencia eredete; és az öntranszcendencia mint a lelkiismeretünk
3.17. Az erkölcs abszolút kategória vagy társadalmi alku kérdése?
3.18. Ösztöneink szószólója (a lelkiismeretünk) az örökölt genetikai információk és az agy együttes munkájából származik, és folyamatos erkölcsi ellenőrzést jelent!
- 4. Fejezet: Fogalom gyűjtemény "Az erkölcs általános elmélete" - hez
4.1. Harcz László: Fogalom gyűjtemény "Az erkölcs általános elmélete, A-É" - hez
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2018/11/41-harcz-laszlo-az-evolucio-filozofiaja_4.html
4.2. Harcz László: Fogalom gyűjtemény "Az erkölcs általános elmélete, F-K" - hoz
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2018/11/42-harcz-laszlo-az-evolucio-filozofiaja.html
4.3. Harcz László: Fogalom gyűjtemény "Az erkölcs általános elmélete, L-Z" - hez
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2018/11/41-harcz-laszlo-az-evolucio-filozofiaja.html
3.1. Legfőképpen az erkölcs értelmezésében
3.2. Az evolúció működése új értelmezésében
3.3. A lelkiismeret szerepe értelmezésében
3.4. A vágyak rendszerében az ösztönös késztetéseink betartatására
3.5. A közösségi ösztön szerepében
3.6. A hamis közösségi ösztön létrejöttében
3.7. Az önbecsülési kényszer újfajta értelmezésében (a közösségi tekintély növelésének az ösztöne, a rangsor ösztön megvalósítója)
3.8. A hamis önbecsülés ösztönös kényszere (hétköznapi nevén a hamis önbecsülés) létrejöttében és szerepében
3.9. Az (evolúciós) jutalmazó érzések
3.10. Az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések
3.11. A jóra vivő késztetéseink
3.12. A rosszra vivő késztetéseink
3.13. Az érték, az értékek, az értékrend
3.14. Az isten az ösztöneink megszemélyesítése
3.15. A transzcendencia eredete és feleslegessé válása
03:16. Az ön-transzcendencia eredete; és az öntranszcendencia mint a lelkiismeretünk
3.17. Az erkölcs abszolút kategória vagy társadalmi alku kérdése?
3.18. Ösztöneink szószólója (a lelkiismeretünk) az örökölt genetikai információk és az agy együttes munkájából származik, és folyamatos erkölcsi ellenőrzést jelent!
- 4. Fejezet: Fogalom gyűjtemény "Az erkölcs általános elmélete" - hez
4.1. Harcz László: Fogalom gyűjtemény "Az erkölcs általános elmélete, A-É" - hez
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2018/11/41-harcz-laszlo-az-evolucio-filozofiaja_4.html
4.2. Harcz László: Fogalom gyűjtemény "Az erkölcs általános elmélete, F-K" - hoz
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2018/11/42-harcz-laszlo-az-evolucio-filozofiaja.html
4.3. Harcz László: Fogalom gyűjtemény "Az erkölcs általános elmélete, L-Z" - hez
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2018/11/41-harcz-laszlo-az-evolucio-filozofiaja.html
1. Fejezet
Az evolúció és az erkölcs összefüggése, kissé bővebben
Az emberi élet az evolúció autóján halad előre az idő országútján,
a motor a létfenntartó ösztöneink keltette vágyaink rendszere,
az üzemanyag a vágyaink kielégülése, beteljesülése, és
az erkölcs vezeti,
kormányozza és tartja a járművet a helyes úton,
azáltal, hogy a vágyainkat
kielégíti, ha teljesítjük az evolúció parancsait és visszaszorítjuk magunkban
az öncélú, elvtelen élvezetszerzési-, örömszerzési- és önbecsülési
kényszerünket, vagyis ellenállunk a „könnyebb út csábításának”, tehát
erkölcsösebben viselkedünk, és ezáltal hatékonyabbá tesszük az evolúciót, így
segítjük az élet fennmaradását…
Ahogy Jézus szájába adták a Biblia írói:
"Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!"
Tehát meg kell tagadnia az evolúciós jutalom-érzések, az élvezet, az öröm, a
boldogság stb. megszerzésére irányuló vágynak a "könnyebb út"
szerinti beteljesítését, kielégítését!
Meg kell tagadnia a rosszra vivő kísértést, csábítást, meg
kell tagadnia az erkölcstelenséget!
És mivel a rosszra csábító, a könnyebb útra terelő késztetések minden
embert befolyásolnak, ez a vonásunk az emberi természet alapjának tekinthető.
Szerintem erre gondolt Jézus (vagy a Biblia szerzői), mint megtagadandó alapvonásunkra.
Ami nagyon érdekes következtetésekre ad lehetőséget: ezek szerint az emberi
természet eleve rosszra vivő, rosszra csábító, és ezt a vallási tanok nyíltan
deklarálják, elismerik; akaratlanul is leleplezve azt, hogy az ördög, a sátán
nem létezik, hanem a bennünk rejlő kísértéseket, rosszra vivő csábításokat
jelenti, azokból áll össze...
(Kicsit előreugorva az "öntranszcendencia" témájáig, hozzáteszem:
tehát "az embernek meg kell haladnia saját magát, túl kell lendülnie
saját magán" (Candice A. Vogler, Uni Chicago),
vagyis, az én gondolatmenetemmel folytatva, a rosszra vivő kísértéseken, a
könnyebb útra csábító kísértéseken, a(z evolúciós) vágyak által vezérelt
emberi lény eltorzult alap-vonásán, a vágyak kritikátlan, feltétel
nélküli kielégítésén, éspedig a vágyak visszaszorításával, kordában
tartásával!)
Az EMBER élettanilag az egyik legfejlettebb állat, értelmileg pedig az egyetlen
gondolkodásra képes és öntudatra ébredt élőlény, az egyetlen a földi életben,
aki képes elhelyezni saját magát a világban, aki képes az önreflexióra.
Mostanra fajunk képes percek alatt elpusztítani saját magát, sőt az egész földi
életet.
Az ember tehát jelenleg az élet fennmaradása kulcsfigurája. Emiatt is
elengedhetetlen, hogy meghatározzuk az erkölcs kialakulása és működése
leírását, minél általánosabb és minél egyértelműbb fogalmát.
Ehhez először le kell írnunk azt a rendszert, amely az emberi lényt
ösztönzi az evolúciós ösztönök, az életfenntartási ösztönök késztetései
végrehajtására, az azokkal járó nehézségek felvállalására.
1.1. Az evolúciós rendszerünk felépítése és
működése
Az ember élőlény; így kétségtelenül az élet jelensége
működik benne; az élet élni akar, fenn akar maradni, ez nyilvánvaló, ez az ÉLET
legfőbb tulajdonsága, lényege. Az evolúció feladata, hogy ezt segítse, azáltal,
hogy segítségével mindig a legéletképesebb egyedek és fajok viszik tovább az
életet az adott helyen fennálló körülményekhez a legsikeresebben alkalmazkodva.
Az evolúció folyamatában választódnak ki a legalkalmazkodóbb, legéletképesebb
egyedek és fajok.
Így ma már az evolúciót segítő emberi jelenségek,
megnyilvánulások a legfontosabbak a túlélésünk, az élet folytatódása számára.
A legfontosabb ilyen jelenség az erkölcs.
Az embert tehát az evolúciós (az életfenntartó)
ösztönei és az erkölcsei vezérlik abba az irányba, amely a legkedvezőbb az élet
fennmaradása számára; az ösztönök szabják meg a helyes út irányát, és az
erkölcsösség az, amely rajta tart minket a helyes úton.
1.1.1. Az ösztöneinkről
Az evolúciós létfenntartó ösztönök vágyakat hoznak létre a fejlett
élőlényekben, így az emberben is, avégett, hogy az élőlényeket, köztük az
embert, rá lehessen kényszeríteni, hogy az evolúció, a létfenntartás
szempontjából fontos tennivalókat elvégezzék. Ezek a vágyak átfogják az emberi élet
egészét, tehát többet jelentenek a táplálkozási, a nemi, a lakhatási
igényeknél, és kiterjednek az emberek egymás közti kapcsolataira, főként a
falka-ösztön (a közösségképzési ösztön) és a rangsor-ösztön (és annak
gyakorlati megvalósulása, az önbecsülési kényszer) által támogatott igényekre
és erényekre.
Az evolúció már az állati típusú élőlények megjelenése óta átállt arra a
működésre, amelyet a vágyak hajtóereje biztosít.
A vágyak által keltett hajtóerő arra sarkallja az élőlényt, hogy minél jobb
közérzetet teremtsen magának, tehát minél hamarabb kielégítse ezeket a vágyakat
lelki síkon örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, sikerélményekkel stb. illetve
testi síkon élvezettel, testi elégedettséggel és kielégüléssel.
Az evolúció azonban ezt természetesen feltételekhez kötötte. A vágyak
kielégítésének, az evolúciós jutalom-érzések megszerzésének az az
ára, hogy az ösztönök által meghatározott, a létfenntartás számára legfontosabb
tennivalókat elvégezzük. Ekkor megkapjuk az evolúciós
jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, az örömöt, boldogságot, stb., a testi és a
lelki örömöket.
Az emberi elme megjelenésével viszont lehetővé vált, hogy az evolúciós
jutalmazó érzéseket (vagyis azokat az érzéseket, amelyek bennünk a legnagyobb
testi-lelki örömöt idézik elő) ne csak erkölcsös módon, a velük járó
nehézségeket felvállalva, hanem erkölcstelenül, csaló módon, a könnyebb utat
választva is megszerezhessük.
Az erkölcsös út (a helyes út) a
létfenntartó ösztönök utasításai végrehajtását, a létfenntartás igényei által meghatározott
tennivalók elvégzését, az ezekkel járó nehézségek felvállalását jelenti; míg az
erkölcstelen, könnyebb út választása esetén ezeket a feladatokat és
nehézségeket nem vállaljuk fel, és élvhajhász kéjencek
módjára, érdemtelenül, a szerzett örömöket nem
megérdemelve, legtöbbnyire hamissággal, önmagunk becsapásával (önámítással,
öncsalással), mások becsapásával (hazugsággal, képmutatással) kívánunk
hozzájutni ezekhez az annyira vágyott jutalmazó érzésekhez, az emberi élet
legvonzóbb élményeihez, a testi-lelki élvezetekhez, örömökhöz, a boldogsághoz,
a gyönyörkeltő érzések sokaságához.
Szorosan idetartozik a testi örömök halmozása, a csak az élvezetek kedvéért
végzett, eltúlzott mértékű öncélú testi jellegű örömszerzés is, sőt, a
bódítószerek használata, amikor vegyi anyagokkal közvetlenül az agyunkban lévő
jutalmazási központot ingereljük és így érjük el a legmagasabb fokú élvezetet.
Az öntömjénezésünk, önámításunk miatti lelkiismeret-furdalást szerintem a
képmutatásunk által megszerzett közösségi befolyás, megbecsültség, esetleg
szeretet olyan mértékben képes ellensúlyozni, csökkenteni, hogy a
lelkifurdalást alig érezzük és hosszú távon is elviseljük.
Az élvezethajszolás vágya, a könnyű út csábítása tehát az életfenntartó
ösztönökhöz hasonlóan ösztönös kényszer, míg az ellenállásunk ezekkel a
vágyakkal, csábításokkal szemben szerintem már főként a tudatos szférában
zajlik.
1.1.2. A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, a jóra vivő és a
rosszra vivő késztetéseink
1.1.2.1. A hamis örömszerzés ösztönös kényszere, az élvhajhászat
meghatározása:
„Az ösztönös, öncélú, elvtelen, elemi erejű élvezetszerzési-, örömszerzési- és önbecsülési kényszer, a
hamis önbecsülés és a
hamis közösségi érzés kényszere,
az
erkölcstelen "könnyebb út" választása eredendő oka, az evolúció
vadhajtása.
Így
működik az evolúciósan meg nem szolgált testi- lelki örömöket öncélúan habzsoló
élvhajhász emberi természet.
Eredetileg
az élet fennmaradása legfőbb élettani jellegű feltétele a vágyaink rendszere
létrejötte, a vágyaink kielégítése volt, az ember előtti élőlényeknél ma is az.
Minthogy azonban a vágyaink – szükségszerűen! – életünk legkellemesebb érzéseit
jelentik, ez sajnos arra csábítja az embert, hogy a szükséges feltételek
teljesítése nélkül is arra törekedjék, hogy minden áron megszerezze ezeket az
érzéseket, átélhesse ezeket.
Ez pedig már eltér az eredeti feladatkörtől, és a vágyaink elvtelen, öncélú
csábítása vált az okává minden bűnünknek, minden rosszra csábító
késztetésünknek.
1.1.2.2. A
jóra vivő késztetéseink
Az ösztönös késztetéseket, amelyek az élet fenntartását szolgálják,
csekélységem jóravivő ösztönös késztetéseknek nevezi. Aki ezeknek
engedelmeskedik és felvállalja a végrehajtásukkal járó nehézségeket, az
megmarad a helyes úton.
1.1.2.3. A rosszra vivő késztetéseink
A „könnyebb út”-hoz vezető
késztetéseket nevezzük rosszra vivő késztetéseknek.
Ha a
rosszra vivő késztetések győznek és a vágyaink elvtelen uralma alá kerülünk,
akkor megvalósítjuk az emberi erkölcstelenséget.
1.1.2.4. Az erkölcstelenség
Az emberi erkölcstelenség tehát „az
érdemtelenül, csalással mindenáron megszerezni kívánt jutalom-érzések
hajszolása, mindenen átgázolva”.
Más szóval az erkölcsi gyengeség,
esendőség az, amelyet az evolúciós jutalom-érzések, az élvezetek, gyönyörök
öncélú, érdemtelen megszerzésére csábító vágyainkkal szemben tanúsítunk,
ha a helyes úttal szemben a "könnyebb útra" lépünk.
Világi fogalommal az
erkölcstelenség: az esendőség, az erkölcsi gyengeség; vagy vallásos műszóval: a gyarlóság.
1.1.3. Az
erkölcs
Ebből
következően:
Az erkölcs az evolúció során alakult ki, hogy
kiküszöbölje a rosszra csábítható emberi természet káros hatásait, amelyek
veszélybe sodorják az evolúciót, az élet fennmaradását. Az erkölcs tehát azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember
hedonista, opportunista, önámító-képmutató természete, öncélú élvezethajszolása
okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
Az erkölcsi követelmények függetlenek az emberi akarattól,
tehát az erkölcs abszolút kategória. Az erkölcs nem alku tárgya, nem
azonos a "társadalmi erkölcs"-nek (vagy "bármilyen fajta
erkölcs"-nek, pl. "társadalmi erkölcs"-nek vagy
"közerkölcs"-nek) nevezett erkölcstelen kompromisszumokkal,
normákkal.
Az erkölcs az emberi élet értelme,
mert az erkölcs az élet fenntartása legfőbb feltétele; a létfontosságú
küzdelmünk a saját elfajult, elhatalmasodott vágyaink öncélú csábítása, a
"könnyebb út" kísértése ellen.
Az erkölcs a hamis
örömszerzésünk ösztönös
kényszere, a rosszra vivő ösztönös késztetések, az erkölcstelen „könnyebb
út" választása elleni küzdelem, az a törekvésünk,
amellyel az öncélú élvezethajszolás, a vágyaink önállóvá
válása, elhatalmasodása ellen fellépünk.
Az erkölcs a létfontosságú
küzdelmünk saját elfajult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza,
amelyet az ember hedonista, opportunista, hazug, öntömjénező-képmutató
természete okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása
esélyeiben."
A vágyainkat kielégíthetjük
tisztességes, erkölcsös úton is, az életfenntartó ösztöneink késztetései
kielégítésével, elvégzésével, az ezekkel járó nehézségek felvállalásával; és
engedhetünk a "könnyebb út csábításának" is, amelynél csaló módon
csak elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy teljesítettük az
evolúciós kötelezettségeinket, és (állítólag) a helyes úton járunk, de
valójában semmit nem teszünk az evolúcióért, az élet fennmaradásáért, mert nem
engedelmeskedünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek, mert nem vállaljuk
fel az ezekkel együtt járó nehézségeket, nem a "helyes utat" követjük.
1.1.3.1. Tehát miért nehezebb mindig az erkölcsös út?
A nehezebb, de erkölcsös út azért nehezebb mindig a könnyebb, de erkölcstelen útnál, mert egyrészt (a falka- ösztön kielégítése érdekében) az önző egyéni érdekeink nagy részéről le kell mondanunk a falka, tehát a közösség javára, másrészt (a rangsor-ösztön, vagyis az önbecsülési kényszer kielégítése érdekében) a közösségen belüli rangunkat a saját értékességünk tényleges növelésével, és nem a vetélytársak értékessége látszatának a (hamis!) csökkentésével érjük el (tehát rágalmazással, sározással, hiteltelenítéssel, szándékos tekintélyrombolással)!
A saját értékességünk tényleges növelése (munka, önképzés, küzdelem a saját lustaságunk, erkölcsi esendőségünk ellen stb.) milliószor nehezebb, mint a vetélytársak aljas hiteltelenítése.
Emiatt nem terjed az erkölcsösség.
1.1.3.2. Mi
is az az önámítás-képmutatás?
Vajon honnan származik a szinte
leküzdhetetlen késztetésünk a hamis önbecsülésre, pontosabban a hamis
önbecsülés ösztönös kényszerére, és a hamis közösségi érzésre (hamis
falka-ösztönre), pontosabban a hamis közösségi érzés ösztönös kényszerére?
Az élet az ösztönök késztetéseinek a
segítségével marad fenn, ezek a késztetések két alapvető csoportba oszthatók:
- az ún. közösséghez tartozás
ösztönös kényszerére (a falka-kényszerre)
- és az ún. önbecsülési
kényszer ösztönös kényszerére (a rangsor-kényszer megvalósítójára).
Ha ezeket a kényszereket lusták
vagyunk a rendes, tisztességes, tehát erkölcsös úton kielégíteni, akkor az ún.
erkölcsi könnyebb utat választjuk. Ez úgy zajlik, minden esetben, hogy csalunk,
hazudunk; befelé magunkat az önámítással, öncsalással csapjuk be, kifelé, a
közösséget pedig a képmutatással.
- A hamis közösségi érzés (a
közösségért végzett hamis áldozat) úgy képződik, hogy a közösség iránti
hűségünket nem valós áldozatokkal, hanem csalással, hamis hűség felmutatásával
próbáljuk meg bizonyítani. Tehát pl. kirekesztünk egyes embereket, közösségeket
a saját, nagyobb közösségünkből, vagy veszélyesnek kiáltjuk ki őket, és
haragot, gyűlöletet ébresztünk a közösségünk többi tagjában a szerencsétlen
kirekesztettek ellen. De mivel ezeket a kirekesztetteket általában bűnbaknak is
megtesszük, egyúttal
- a hamis önbecsülés is
megvalósul, mert a hamis önbecsülés késztetése kielégítése egyik módja
a bűnbakképzés, melynél másokat bűnbaknak kiáltunk ki, amely ezeknek az
embereknek a közösségi rangját súlyosan csökkenti, és ezáltal mi magunk relatíve
értékesebbnek, rangosabbnak számítunk.
Az önámítás és a képmutatás teljesen
automatikusan, önkéntelenül zajlik bennünk, ha hiányzik belőlünk az akarat, a
törekvés az erkölcsösség betartására. Az önámítás-képmutatás jelenségét
általában általános, faji, minden emberre jellemző vonásként nem ismerik el,
pedig Konrad Lorenz minősítése itt is igaz, hogy „azok a vonások, amelyek
minden kultúrában megjelennek, öröklött, faji vonások, és minden emberre
vonatkoznak, minden embert jellemeznek!”
És hogy az evolúció rendszerében még
jobban elhelyezzem az önámítás-képmutatást: a mindenáron átélni vágyott
érzéseket, a vágyainkat kielégítő evolúciós jutalom-érzéseket (élvezetek,
örömök, stb.) ezekkel a csalásokkal átmenetileg meg tudjuk szerezni, de ennek
mindig ára van, mert a lelkiismeretünk lelkifurdalással, és legtöbbször lelki
eredetű betegségekkel büntet meg minket a jogtalanul megszerzett élvezetekért.
Tehát az emberi evolúció, az emberi
túlélés alapjelenségei, legbelsőbb fogalmai közé tartozó fogalom-párosról van
szó, de lényegében egy hamis, csaló magatartásról, amelynek a létezését éppen a
hamis önbecsülése késztetése miatt szinte minden ember tagadja.
Pedig ennek a jelenségnek az
elismerésén át vezet az út a valódi erkölcshöz!
Az 1600-as években élt Blaise Pascal, a híres fizikus, a sokoldalú zseni ezt
„öntömjénezésnek” nevezte;
Jean-Paul Sartre „öncsalásnak”, írt is róla a
„Létezik-e öncsalás?” című írásában;
Emily Pronin amerikai kutató csaknem 1000 fős,
egyetemistákból álló mintán végzett felmérést, és szinte mindenki valamilyen
mértékben önámítónak bizonyult a válaszai alapján.
Ezzel a fogalom-kettőssel és a
hozzájuk kötődő hamis önbecsüléssel kapcsolatban Jézus szájába a következőt
adták a Biblia írói: „Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!”
Vagyis meg kell tagadnia magában a minden emberben ott lakó hamisságot, csalási
hajlamot, melyet a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés késztetése okoz,
és az önámítás-képmutatás elégít ki az általa elkövetett csalással,
hazugsággal.
1.2. Az
emberi természetről
Az emberi faj egységes és
oszthatatlan. Az emberi faj minden egyedének azonosak az életfenntartó
ösztönei, ez egyazon fajon belül mindig így van. Ezek az ösztönök határozzák
meg az ún. emberi természetet.
Tehát az emberi
természet az ösztöneink együttes hatásának az eredője, végső kicsengése,
és ez az emberi faj minden egyede felé ugyanazokat a(z ösztönös)
késztetéseket jelenti.
Az emberi jellem viszont egyénenként
különbözik, attól függően, hogy az egyes, kisebb-nagyobb súlyú rosszra vivő
csábításainknak, az öncélú, élvhajhász, végső soron hamissághoz, csaláshoz
vezető vágyainknak mennyire tudunk ellenállni. Ez teljesen egyéni, és még
ráadásul helyzetenként is más-más követelményeket támaszt, tehát nincs két
egyforma jellemű ember, legfeljebb hasonlók.
Akkor tehát
milyen is az emberi természet?
Eleve rosszra
vivő, rosszra csábító, de nem eleve rossz! A késztetés, a rosszra
csábítás nem azt jelenti, hogy eleve rossz! Ez nem szégyen, nem bűn, mert
ezekkel a késztetésekkel, a kísértéssel, a csábítással születünk,
ezek a vágyak a fennmaradásunk, az élet fennmaradása érdekében
elengedhetetlenül szükségesek, mert ezek az evolúció végrehajtó eszközei.
A vágyakkal nincs
semmi baj, ezek az evolúció rendes, hatékony működésének az eszközei, a baj
a vágyak kielégítésének a módjában rejtőzik.
Rosszaság, erkölcstelenség akkor válik ebből,
ha nem küzdünk ezek ellen a (rosszra IS csábító) kísértéseink ellen, és az
"erkölcsi könnyebb út"-at választjuk!
Ettől még az
ember eredendően jó, mert mindenkiben benne él az a vágy is, hogy jó,
hogy erkölcsös legyen, aki hajlandó szembe szállni ezekkel a rosszra
csábító késztetéseivel!
Ezt a vágyat pedig másképpen a „tiszta
lelkiismeret iránti vágy”-nak nevezném. Az ember nem is lehet más, mint eredendően
jó, hiszen ha nem a tiszta lelkiismeret lenne a legvágyottabb állapot minden
ember számára, akkor nem működne az evolúciós vágyak rendszere, amely mozgatja
az embereket az evolúció, az élet fennmaradása irányába, a jutalmazó és a
bűntető érzések megfelelő adagolásával.
Ha azonban nem
küzdünk ezek ellen a (rosszra csábító) késztetések ellen, akkor már bűnt
követünk el, erkölcstelenül, szégyenletesen járunk el. Tehát a bűn az, ha a
vágyainkat nem az evolúciós feladataink elvégzésével, a létfenntartó ösztöneink
által megszabott feltételek teljesítésével, hanem a könnyebb út választásával
akarjuk kielégíteni, hogy az annyira vágyott jutalmazó érzéseket (élvezet,
öröm, boldogság stb.) mindenáron, akár aljasság árán is, de megszerezzük.
Tehát az ember élvezet,
boldogság, öröm-vezérelt lény, ezt pl. Immanuel Kant
"boldogság-igény"-nek nevezte.
Nagyon fontos
tehát hangsúlyozni, hogy az emberi természet nem eleve rossz, hanem csak eleve
rosszra csábító!
Az egyén rosszul akkor cselekszik,
ha enged ezeknek a rosszra vivő késztetéseknek, vagyis az öncélú, elvtelen,
élvhajhász csábításoknak.
Aki pedig
általában sikeresen ellenáll ezeknek a rosszra vivő kísértéseknek, arra azt
lehet mondani: jellemes ember.
Sajnos, az emberek túlnyomó többsége igen
messze van ettől az erkölcsi színvonaltól.
1.3. A
vágyainkról, az életfenntartó ösztöneinkről, a csábításról és a
lelkiismeretről
1.3.1. A vágyainkról általában:
A testi
vágyak szabályozása: a testi vágyak visszaszorításának szerintem az a létfenntartási
jelentősége, hogy az erőforrásokkal való célszerű gazdálkodást szabályozza. A
létfenntartó ösztöneink késztetései alapján ezt a szabályozást elvileg az
optimumon kell tartani. Ennek az a jelentősége, hogy az erőforrásokhoz való
hozzáférés igazságos rendjét, mely a közösségen belül kialakult erősorrenden
alapul, be kell tartani, de úgy, hogy mindenképpen biztosítva legyen az elemi
szükségletek kielégítése a leggyengébb egyedek számára is. Tehát a pazarlást,
a mértéktelenséget, a túlfogyasztást, melyet az erkölcstelen, egoisztikus,
hedonisztikus jellegű élvezetszerzés, élvhajhászat érdekében folytatna bárki
is, meg kell akadályozni.
A lelki-érzelmi jellegű vágyak szabályozása: a nem-testi (az
érzelmi-lelki) jellegű vágyak kordában tartása képezi az erkölcsi küzdelem legjavát,
annak megfelelően, hogy az ember megjelenése óta az evolúció, az élet
fenntartása egyre inkább erkölcsi-szellemi-kulturális, közösségi síkon
zajlik. A gének helyett (mellett) ma már egész közösségek, sőt hatalmas
lélekszámú kultúrák egyetlen egészként versengenek a túlélésért, az
erőforrásokért.
1.3.2. A vágyaink szerepe az ösztönök késztetései
megvalósításában
Az evolúció az emberiség létrejötte előtt zavartalanul, csalás nélkül,
kifogástalanul működött. Az állatokban vágyak éltek, melyeket az életfenntartó
ösztönök élvezetekkel, elégedettséggel, tehát az akkori evolúciós jutalmazó
érzésekkel elégítettek ki, miután az állat teljesítette az életfenntartó
ösztönös késztetések formájában előírt evolúciós feladatokat.
A vágyaink kielégítése, a jutalmazó
érzések átélése iránti ösztönös sóvárgás adja tehát a legnagyobb hajtóerőt
az evolúció sikeres működéséhez, az élet fennmaradásához.
1.3.3. Az ösztöneinkről
Az ember az evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is képes megszerezni, hogy
teljesítené az evolúciós feladatokat, tehát az ösztöneink által meghatározott
feladatokat. Ezt csalással, erkölcstelenül éri el, a befelé ható önámítással,
öncsalással, önbecsapással és a külvilág felé szánt képmutatással, hazugsággal.
Elhiteti saját magával és a környezettel is, hogy ő igenis eleget tett az
aktuális evolúciós kötelezettségeknek. Mindezt amiatt teszi, mert az
ösztönös vágyak csábítása hatalmas, és az ember számára az evolúciós jutalmazó
érzések formájában megszerezhető kielégülés, a vágyai beteljesülése mindennél
erősebb kényszert, vonzerőt jelent.
1.3.4. A
csábításról
Itt jön be a képbe a csábítás fogalma: A legtöbb emberben a legtöbb
szituációban a vágy, a csábítás az evolúciós jutalom-érzések (tehát az
élvezetek, az öröm, a boldogság stb.) megszerzésére olyan nagy, hogy ez a
csábítás kihasználja az embernél már megjelent szellemi lehetőséget arra,
hogy becsapja saját magát és a külvilágot, és az ösztönök által előírt
kötelezettségek teljesítése nélkül is megszerezze ezeket a vágyott élvezeteket,
örömöt, elégedettséget, az önbecsülést, a tekintélyt, a hatalmat, a közösség
tiszteletét és szeretetét stb.; mert ezek az emberi élet legvágyottabb,
legkellemesebb (ösztönző) érzései.
1.3.5. A
lélekről és a lelkiismeretről
Az emberi lélek szerintem az a "hely", ahol az érzelmi, erkölcsi
jellegű folyamataink lezajlanak. Ezek hivatottak segíteni, sőt, irányítani az életünk
fennmaradásához, az alkalmazkodásunkhoz szükséges döntéseinknek a
megszületését.
A lélek, a lelkiismeret - amely minden bizonnyal a genetikai adatállományunkban lévő hatalmas mennyiségű öröklött információ és az agyunk szintén hatalmas információ-feldolgozó képessége együttműködése révén jött létre és jön létre minden emberben - szerintem afféle erkölcsi kapuőr a genetikai adataink tárházának a kapujánál: ő alakítja át az egyén életében a genetikai adattárba, a DNS-be bekerülő adatokat úgy, hogy azokról lehámoz mindenfajta csalást, hamisítást, hazugságot; és az életünk során meghozandó erkölcsi jellegű döntéseink meghozatalához szükséges genetikai öröklött információnk felszínre hozandó, vagyis a tudatunkban megjelenítendő tartalmát is olyan módon szűri meg, hogy az csakis a tiszta igazságot tartalmazza, tehát a döntéseink meghozatala számára szilárd talajt, bizalommal felhasználható adatokat biztosítson.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a lelkiismerettel, az ösztöneinknek az elménkkel emberi nyelven kommunikáló szószólójával zajló eszmecsere végig a tudati szintünk alatt, az ösztöneink szintjén folyik.
Ezt fontos leszögezni, mert ebből az is következik, hogy az erkölcs, amely a lelkiismereten alapul, nem lehet az emberi egyének és csoportok közti alku eredménye, hanem ahogyan Platón mondja, isteni eredetű, vagyis semmiképpen nem az emberi tudatos akarattól függő jelenség, tehát abszolút kategória.
Ez jól egybevág azzal, amit én az isten-fogalomról gondolok: az isten az emberi életfenntartó ösztönök és a belőlük eredő lelkiismeret bibliai megszemélyesítése. Bárhol a Bibliában (a teremtést tárgyaló rész kivételével) az "isten" és a "lelkiismeret" szót ill. fogalmat nyugodtan ki lehet cserélni, a mondat ugyanazt fogja jelenteni a csere után is!
Tökéletesen egyezik a két fogalom szerepe is az erkölcs létrejöttében és működésében: az általános vallásos elképzelések szerint az erkölcs azt jelenti, hogy mindenben követni kell az isteni parancsolatokat, minél hívebben teszi ezt valaki, annál erkölcsösebbnek számít; az én elképzelésem szerint pedig minél hívebben követi valaki az ösztönei, vagyis a lelkiismerete parancsait, sugallatait, annál erkölcsösebb ember.
A lélek valószínűleg az agyunkban, az elménkben "lakik", a lélek munkájában a genetikai anyagunkban az őseinktől örökül kapott genetikai ismeretek és adatok (és az ezeket feldolgozó emberi elme), és az így létrejött ösztönök, az ösztönös késztetések vesznek részt.
(Mivel az anyag tulajdonképpen a rezgésben lévő energia csomópontjaiból áll össze, persze, nem kizárható, hogy a lélek bizonyos funkciói akár az emberi testen kívül is zajlódhatnak; pl. úgy, hogy a testünk sejtjei vagy azok részei, pl. a DNS, (elektromágneses) rezgések útján, rádió-kapcsolat-szerűen kommunikál a többi ember DNS-állományával (Digby Tantam, a Sheffieldi Egyetem pszichoterapeutája igen hajmeresztő elméletet fogalmazott meg, mely szerint az emberi agyak wi-fi-szerűen kapcsolódnak egymáshoz).
Szerintem akár az elhunytak DNS-ei is ebben a "felhő"-ben megőrződhetnek, vagy még ennél is élőbb funkciók is megvalósulhatnak, gondoljunk csak a telepátia bizonyított működésére, a Föld két oldalán, több ezer méterre az óceán felszíne alatt, tengeralattjárók fedélzetén lévő, acélfalú, rádióhullámok számára áthatolhatatlan vaskamrában helyet foglaló két ember között... De ezek ma még a nem tudományos területen mozgó információk!
De az is könnyen lehet, hogy itt is az csapja be az embert, hogy az emberi faj egyedeinek a genetikai szerkezete, sőt a genetikai információ legnagyobb része is azonos (persze, az egyéni, tehát generációs tapasztalatok kivételével, de ezek egy-két generáció után beleolvadnak az emberiség nagy közös genetikai kincsébe). Így az emberben az a benyomás keletkezhet, mintha a genetikai állományokat valami nagy közös, "isteni jellegű" akarat formálná, pedig talán csak az adja ezt a látszatot, hogy az emberi genom is, mint az egyetlen fajon belül lenni szokott, szinte hajszálra azonos minden embernél.
Az emberi élet kezdetén még teljesen az ösztöneink késztetései dominálnak, de ahogyan telik az életünk, egyre nagyobb szerepe lesz a tapasztalatainknak és az egyre önállóbb saját személyiségünk befolyásának. Életünk vége felé már a személyiségünk szava a döntő. Ez is megerősíti azt a feltevést, hogy a megértett ösztön-működés tudatosan befolyásolható (Kopp Mária, kognitív pszichológus megállapítása), és további levonható következtetés ebből az, hogy az örökítő-anyagunk igenis változik valamilyen, még pontosabban kiderítendő módon azoknak a tapasztalatainknak az alapján, amelyeket az életünk folyamán szereztünk, hiszen az utódaink örökítő anyaga nyilván változik a mi személyes ráhatásunk, személyes példaadásunk révén is, másképpen az evolúciós alkalmazkodás nem jelenne meg az utódok DNS-ében (Ezt Bruce Lipton epigenetikus állapította meg nagy port felvert kísérletében kb. 15 évvel ezelőtt).
Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret azonban értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni. A lelkiismeret intelmeiben megjelennek a saját életünk tapasztalatai is, de a viszonyítási alapot és a végcélt az ösztöneinkből eredő késztetések biztosítják. A lelkiismeretben szerintem, ugyanúgy, ahogy a lélekről írottaknál rögzítettem, az életünk előrehaladtával nő a saját tapasztalat és a saját emberi személyiségünk súlya a meghozott döntések kialakításában.
Az ember megjelenésével a vágyaink beteljesülésével járó, mindennél kívánatosabb gyönyöröket és boldogságot már öncélúan, elvtelenül csupán ezeknek az élvezeteknek és örömöknek az átélése kedvéért is meg akarjuk és meg is tudjuk szerezni, és ezzel kisiklatjuk az evolúció eredeti szándékát, amely szerint ezeket a jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, örömöket csak akkor kaphatjuk meg, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismeretünk szavának.
Megjelent tehát a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, az élet fennmaradására nézve káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez.
A lélek, a lelkiismeret - amely minden bizonnyal a genetikai adatállományunkban lévő hatalmas mennyiségű öröklött információ és az agyunk szintén hatalmas információ-feldolgozó képessége együttműködése révén jött létre és jön létre minden emberben - szerintem afféle erkölcsi kapuőr a genetikai adataink tárházának a kapujánál: ő alakítja át az egyén életében a genetikai adattárba, a DNS-be bekerülő adatokat úgy, hogy azokról lehámoz mindenfajta csalást, hamisítást, hazugságot; és az életünk során meghozandó erkölcsi jellegű döntéseink meghozatalához szükséges genetikai öröklött információnk felszínre hozandó, vagyis a tudatunkban megjelenítendő tartalmát is olyan módon szűri meg, hogy az csakis a tiszta igazságot tartalmazza, tehát a döntéseink meghozatala számára szilárd talajt, bizalommal felhasználható adatokat biztosítson.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a lelkiismerettel, az ösztöneinknek az elménkkel emberi nyelven kommunikáló szószólójával zajló eszmecsere végig a tudati szintünk alatt, az ösztöneink szintjén folyik.
Ezt fontos leszögezni, mert ebből az is következik, hogy az erkölcs, amely a lelkiismereten alapul, nem lehet az emberi egyének és csoportok közti alku eredménye, hanem ahogyan Platón mondja, isteni eredetű, vagyis semmiképpen nem az emberi tudatos akarattól függő jelenség, tehát abszolút kategória.
Ez jól egybevág azzal, amit én az isten-fogalomról gondolok: az isten az emberi életfenntartó ösztönök és a belőlük eredő lelkiismeret bibliai megszemélyesítése. Bárhol a Bibliában (a teremtést tárgyaló rész kivételével) az "isten" és a "lelkiismeret" szót ill. fogalmat nyugodtan ki lehet cserélni, a mondat ugyanazt fogja jelenteni a csere után is!
Tökéletesen egyezik a két fogalom szerepe is az erkölcs létrejöttében és működésében: az általános vallásos elképzelések szerint az erkölcs azt jelenti, hogy mindenben követni kell az isteni parancsolatokat, minél hívebben teszi ezt valaki, annál erkölcsösebbnek számít; az én elképzelésem szerint pedig minél hívebben követi valaki az ösztönei, vagyis a lelkiismerete parancsait, sugallatait, annál erkölcsösebb ember.
A lélek valószínűleg az agyunkban, az elménkben "lakik", a lélek munkájában a genetikai anyagunkban az őseinktől örökül kapott genetikai ismeretek és adatok (és az ezeket feldolgozó emberi elme), és az így létrejött ösztönök, az ösztönös késztetések vesznek részt.
(Mivel az anyag tulajdonképpen a rezgésben lévő energia csomópontjaiból áll össze, persze, nem kizárható, hogy a lélek bizonyos funkciói akár az emberi testen kívül is zajlódhatnak; pl. úgy, hogy a testünk sejtjei vagy azok részei, pl. a DNS, (elektromágneses) rezgések útján, rádió-kapcsolat-szerűen kommunikál a többi ember DNS-állományával (Digby Tantam, a Sheffieldi Egyetem pszichoterapeutája igen hajmeresztő elméletet fogalmazott meg, mely szerint az emberi agyak wi-fi-szerűen kapcsolódnak egymáshoz).
Szerintem akár az elhunytak DNS-ei is ebben a "felhő"-ben megőrződhetnek, vagy még ennél is élőbb funkciók is megvalósulhatnak, gondoljunk csak a telepátia bizonyított működésére, a Föld két oldalán, több ezer méterre az óceán felszíne alatt, tengeralattjárók fedélzetén lévő, acélfalú, rádióhullámok számára áthatolhatatlan vaskamrában helyet foglaló két ember között... De ezek ma még a nem tudományos területen mozgó információk!
De az is könnyen lehet, hogy itt is az csapja be az embert, hogy az emberi faj egyedeinek a genetikai szerkezete, sőt a genetikai információ legnagyobb része is azonos (persze, az egyéni, tehát generációs tapasztalatok kivételével, de ezek egy-két generáció után beleolvadnak az emberiség nagy közös genetikai kincsébe). Így az emberben az a benyomás keletkezhet, mintha a genetikai állományokat valami nagy közös, "isteni jellegű" akarat formálná, pedig talán csak az adja ezt a látszatot, hogy az emberi genom is, mint az egyetlen fajon belül lenni szokott, szinte hajszálra azonos minden embernél.
Az emberi élet kezdetén még teljesen az ösztöneink késztetései dominálnak, de ahogyan telik az életünk, egyre nagyobb szerepe lesz a tapasztalatainknak és az egyre önállóbb saját személyiségünk befolyásának. Életünk vége felé már a személyiségünk szava a döntő. Ez is megerősíti azt a feltevést, hogy a megértett ösztön-működés tudatosan befolyásolható (Kopp Mária, kognitív pszichológus megállapítása), és további levonható következtetés ebből az, hogy az örökítő-anyagunk igenis változik valamilyen, még pontosabban kiderítendő módon azoknak a tapasztalatainknak az alapján, amelyeket az életünk folyamán szereztünk, hiszen az utódaink örökítő anyaga nyilván változik a mi személyes ráhatásunk, személyes példaadásunk révén is, másképpen az evolúciós alkalmazkodás nem jelenne meg az utódok DNS-ében (Ezt Bruce Lipton epigenetikus állapította meg nagy port felvert kísérletében kb. 15 évvel ezelőtt).
Az életfenntartó ösztöneink szószólója, a lelkiismeret azonban értesít minket a tudatunkra és az érzelmeinkre hatva, ha csaltunk, ha csalunk, vagy csalást készülünk elkövetni. A lelkiismeret intelmeiben megjelennek a saját életünk tapasztalatai is, de a viszonyítási alapot és a végcélt az ösztöneinkből eredő késztetések biztosítják. A lelkiismeretben szerintem, ugyanúgy, ahogy a lélekről írottaknál rögzítettem, az életünk előrehaladtával nő a saját tapasztalat és a saját emberi személyiségünk súlya a meghozott döntések kialakításában.
Az ember megjelenésével a vágyaink beteljesülésével járó, mindennél kívánatosabb gyönyöröket és boldogságot már öncélúan, elvtelenül csupán ezeknek az élvezeteknek és örömöknek az átélése kedvéért is meg akarjuk és meg is tudjuk szerezni, és ezzel kisiklatjuk az evolúció eredeti szándékát, amely szerint ezeket a jutalmazó érzéseket, az élvezeteket, örömöket csak akkor kaphatjuk meg, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismeretünk szavának.
Megjelent tehát a lelkiismeret is, hiszen az életnek valahogyan ellensúlyoznia kellett az embernek ezt az arcátlan, az élet fennmaradására nézve káros törekvését, és vissza kellett találnia a régi hatékonysághoz, életképességhez.
A fejlettebb, hatékonyabb
lelkiismerettel élő emberek sokkal életképesebbek voltak, mert az ő esetükben
továbbra is nagyobb arányban teljesültek az életfenntartó ösztönök késztetései
--- és ezzel ismét megnőttek az élet fennmaradása esélyei. Akinek nem volt elég
lelkiereje – erkölcsi ereje -, hogy legyőzze a csábítást, amely az ösztönös
vágyai kielégítéséhez a könnyebb út igénybevételére csábít, tehát akinek nem
volt elég lelkiereje, hogy legyőzze a rosszra vivő kísértéseit, késztetéseit;
és engedett a csaláson, hazugságon, öncsaláson- és képmutatáson alapuló
"könnyebb út" csábításának, az nyilván kevésbé volt életképes, és az
ilyen emberek és kultúrák aránya az emberi népességen belül folyamatosan
csökkent. Tehát a lelkiismeret nélküli vagy gyenge lelkiismeretű emberek sokkal
nagyobb arányban kiselejteződtek, és inkább azok az emberek sokasodtak, akiknek
kellően erős volt a lelki-erkölcsi erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak és
legyőzzék a rosszra csábító kísértéseiket, vágyaikat, és felvállalták a helyes
úttal járó nehézségeket. Legalábbis így kellene lennie, így kellett volna
alakulnia. A legújabb idők történései azonban erősen kétségessé teszik ezt, és a
társadalomban inkább a „rossz” győzelme látszik megvalósulni.
De még rosszabbul is alakulhatott volna az emberiség története, ha a
kétségtelenül létező lelkiismeret nem jött volna létre az evolúció során.
Mivel az ember megjelenésével az evolúció egyre inkább áttevődik a (többszintű) kulturális evolúció (lásd: Török Tibor, SzTE: A vallás és az erkölcs evolúciós alapjai) küzdőterére, az előző mondatban megfogalmazottak látszólag nem fedik a valóságot, mert látszólag lelkiismeretlen ember is boldog lehet.
Látszólag. De a lelkibeteg emberek egyre növekvő aránya az én állításaimat támasztja alá; másrészt a kulturális evolúció során, bár sokszorosan gyorsabban zajlik, mint a korábbi biológiai evolúció, még nem dönthető el egyértelműen, hogy képes-e a lelkiismeret kellőképpen kifejteni az emberiség, az élő természet életben maradásához szükséges erőt az emberi lélekre. Ha ez mégsem sikerül a lelkiismeretnek, akkor a vita értelmetlen, mert az emberiség és vele az élet is igen hamar, néhány száz év alatt kipusztul (a legújabb eredmények szerint akár néhány évtized alatt); az pedig, hogy ez a küzdelem hogyan dől el, még nem tudható. És attól, hogy a lelkiismeret eredőben nem lesz képes diadalmaskodni, még nem jelenti azt, hogy az ebben az írásban megfogalmazott szemlélet helytelen volna, sőt, az emberiség esetleges kipusztulása nagy valószínűséggel éppen azt fogja bizonyítani, hogy a lelkiismeretünkre kellett volna hallgatnunk, és erkölcsösebbnek kellett volna lennünk…A lelkibeteg emberek, a pszichoszomatikus betegségekben szenvedők egyre növekvő aránya mindenesetre az én következtetéseimet igazolja a lelkiismeret létével és működésével kapcsolatban.
Mivel az ember megjelenésével az evolúció egyre inkább áttevődik a (többszintű) kulturális evolúció (lásd: Török Tibor, SzTE: A vallás és az erkölcs evolúciós alapjai) küzdőterére, az előző mondatban megfogalmazottak látszólag nem fedik a valóságot, mert látszólag lelkiismeretlen ember is boldog lehet.
Látszólag. De a lelkibeteg emberek egyre növekvő aránya az én állításaimat támasztja alá; másrészt a kulturális evolúció során, bár sokszorosan gyorsabban zajlik, mint a korábbi biológiai evolúció, még nem dönthető el egyértelműen, hogy képes-e a lelkiismeret kellőképpen kifejteni az emberiség, az élő természet életben maradásához szükséges erőt az emberi lélekre. Ha ez mégsem sikerül a lelkiismeretnek, akkor a vita értelmetlen, mert az emberiség és vele az élet is igen hamar, néhány száz év alatt kipusztul (a legújabb eredmények szerint akár néhány évtized alatt); az pedig, hogy ez a küzdelem hogyan dől el, még nem tudható. És attól, hogy a lelkiismeret eredőben nem lesz képes diadalmaskodni, még nem jelenti azt, hogy az ebben az írásban megfogalmazott szemlélet helytelen volna, sőt, az emberiség esetleges kipusztulása nagy valószínűséggel éppen azt fogja bizonyítani, hogy a lelkiismeretünkre kellett volna hallgatnunk, és erkölcsösebbnek kellett volna lennünk…A lelkibeteg emberek, a pszichoszomatikus betegségekben szenvedők egyre növekvő aránya mindenesetre az én következtetéseimet igazolja a lelkiismeret létével és működésével kapcsolatban.
1.4. A
kozmikus erkölcsről
Mindenesetre az emberi fajon belül általánossá vált az életben maradáshoz
szükséges erősségű lelkiismeretesség, erkölcsösség. Ez mostanáig nem teljesen
biztos, de valószínűsíthetően igaz...
Az emberi élet ahhoz a válaszúthoz
érkezett, ahol el kell dőlnie: képes-e az emberiség a technikai civilizáció
által biztosított tömegpusztító fegyvereket kellő lelkiismerettel kontrollálni,
képes-e a környezetszennyezés megszűntetéséhez szükséges hatalmas áldozatokat
meghozni, képes-e a legnagyobb bajt, az emberi túlnépesedést kontrollálni,
tehát képes-e az emberiség a szükséges erkölcsi színvonalat elérni, felmutatni.
Ha igen, akkor kiléphet az űrbe, és elterjedhet a Világegyetemben, de ha nem,
akkor nem alkalmas a Földön kívüli tevékenységre, hiszen csak az életre káros
hatásokat terjesztené el az Univerzumban.
A földi embernek most kell
bebizonyítania, hogy elérte az erkölcsösség szükséges mértékét, és képes
leküzdeni azt a csábítást, amelyet a fegyver-rendszerek pusztítási lehetőségei
jelentenek a nemzetek és gazdasági érdekcsoportok közti vitákban, és képes
akkora önmérsékletet tanusítani és akkora áldozatokat hozni az életmódjában,
hogy megálljon a hatalmas mértékű környezetszennyezés. Kozmikus szempontból
tekintve az ember küzdelmét úgy kell fogalmaznunk, hogy az a bolygó, az a
civilizáció, amelynél az erkölcs fejlődése nem volt képes lépést tartani a
szellem fejlődésével, jobb, ha még a bolygón belül maradva pusztul el, és nem
ránt magával számos egyéb civilizációt…
Innen egyszerűen következik:
a „kozmikus erkölcs” fogalma
ugyanaz, mint az emberi erkölcs (feltéve, hogy az élet fenntartását a miénkhez
hasonlóan az életfenntartó ösztönök biztosítják, és a vágyak rendszerét
használják ösztönző erőnek élettani oldalról), de az élő egyedek a
világmindenséget tekintik saját közösségüknek
1.5. Az élet értelméről
Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az „isten”,
az „angyal”) szüntelenül birkózik bennünk a lelkiismeretlenséggel, vagyis az
erkölcstelenséggel (az „ördöggel”, a „gonosszal”), az öncélú élvezet- és
örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel,
csábításokkal, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös
kísértésével, minden emberi egyedben és ezáltal az egész emberi társadalomban.
Ebből következően: ha
megfogadjuk a lelkiismeretünk, tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor
erkölcsösek vagyunk, ha nem, akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül
az élet fennmaradása.
Az erkölcs tehát ezt a csaláson
alapuló, eltorzult, hedonista, élvhajhász működést hivatott megtörni,
megszűntetni, de legalábbis csökkenteni, és ezáltal biztosítani továbbra is az
evolúció hatékony működését és így az élet fennmaradását azáltal, hogy a
csalást megszüntetve reális alapokra helyezi a döntéseinket.
Minden emberi, társadalmi jelenség
mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, hiszen az ember és az
összes élő állati és növényi lény minden tevékenysége az élete fenntartása
érdekében történik, és emiatt az emberi egyed legfontosabb tulajdonsága az
erkölcsösség és annak a mértéke, színvonala, mert az előbbiek alapján
belátható, hogy az emberi lény és általa az ÉLET fennmaradásának a legfőbb feltétele
az erkölcs, és így:
Az emberi élet értelme is az élet fennmaradása, az emberi élet fennmaradásának pedig nyilvánvalóan legfőbb feltétele, biztosítéka az erkölcsösségért vívott küzdelem és a minél magasabb erkölcsi színvonal elérése.
Ahogy Madách Imre mondja
„Az ember tragédiájában”: „Az élet célja a küzdés maga”!
Küzdelem az
erkölcsösségünkért, a jóságunkért, az erényeinkért, végső soron az élő
természet és az ember fennmaradásáért…
1.6. A
kulturális evolúcióról
A kulturális evolúció, amely szerintem a
lelkiismeretes, erkölcsös emberek, az általuk alkotott közösségek és a
lelkiismeretét megtagadó, erkölcstelen emberek, kultúrák, közösségek között
zajlik a fennmaradásért, szerintem az ember megjelenése óta működik.
Ez a két
hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az
angyal) szűntelenül birkózik a lelkiismeretlenséggel, vagyis az
erkölcstelenséggel (az ördöggel, a gonosszal); az öncélú élvezet- és
örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, a hamis
önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével ( összefoglaló
néven: a rosszra vivő késztetéseinkkel) minden emberi
egyedben, közösségben, kultúrában és ezáltal az egész emberi
társadalomban.
A
"rosszra vivő kísértéseink, rosszra vivő késztetéseink" elleni
küzdelmet, tehát a kulturális evolúció erőfeszítéseit az emberiségnek
folyamatosan kell folytatnia, mert az ember legfőbb törekvése (az ösztönös
hamis önbecsülési kényszere miatt) ösztönösen az, hogy az erkölcsi felelősséget
másokra hárítsa, egyéni és közösségi szinten egyaránt, és ezzel a saját erkölcsösségét,
értékességét a látszatok szintjén növelje.
Valahol mélyen,
a lelkiismerete legmélyén még a legnyomorultabb, leggonoszabb ember is tudja,
hogy mi a jó és a rossz közti különbség, tehát mindig tudja, mikor cselekszik
helyesen és mikor helytelenül. A lelkiismeretet nem lehet kiirtani, legfeljebb
folyamatosan félrelökjük, mint az alkoholista a kocsma lengő-ajtaját, hogy
hozzájusson a hamis világhoz, amelyet a bódítószerek elhoznak számára...
Az ösztöneinket,
vagyis a lelkiismeretünket nem tudjuk becsapni, legalábbis véglegesen nem,
legfeljebb átmenetileg, mert hosszú távon mindig a lelkiismeret győz; és ha
máshogy ez nem mehet végbe, akkor a lelkiismeretlen, erkölcstelen embert vagy
közösséget az evolúció mindenképpen kiselejtezi.
És ha nem változtatunk sürgősen az
önkritikánk sekélyességén, ha nem növeljük az erkölcseink színvonalát, akkor az
evolúció az egész emberiséget kiselejtezi, eltünteti, mint valami átmeneti
vírust...
Tekintettel arra, hogy az élet fennmaradását megvalósító evolúció csakis
az igazságosság, a valóság talaján működik hatékonyan, így azt, aki a
hamisságaitól, a rosszra vivő kísértéseitől, vagyis a hedonista, erkölcsileg
opportunista, élvhajhász, önámító, képmutató késztetéseitől nem tud kellőképpen
megszabadulni, az emiatt létrejövő evolúciós működési hibák miatt az evolúció
mindenképpen kiselejtezi.
Emiatt bukik el előbb-utóbb minden diktatúra, emiatt
fejlődik az emberi társadalom, az emberiség a demokrácia, a szolidaritás,
vagyis az erkölcsösség irányába. És emiatt létfontosságú, hogy ezt az egész
rendszert, az evolúció és az erkölcs működését, összefüggéseit minél hamarabb
tudatosítsuk az emberiségben...
Minden emberi,
társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik
meg, minden embertudomány erre épül, ebből táplálkozik, mert ez az ember
működésének az alapja, a lényege.
1.7. Az
esendőségről, az önámítás-képmutatásról, a hamis önbecsülésről és a hamis
közösségi érzésről
1.7.1. Az
esendőségről
Az állati jellegű élőlényekben úgy vannak rákényszerítve az egyedek az
életfenntartó ösztönök késztetéseinek a betartására, végrehajtására, hogy az
evolúció során vágyak épültek ki bennük, és ezeket a vágyakat
az ösztöneik akkor elégítik ki élvezettel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel,
stb., ha eleget tettek az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek.
És itt jön az emberi esendőség a
képbe. Mert az ember, első ízben az evolúcióban, be tudja csapni az ösztöneit
(legalábbis átmenetileg biztosan), és elhiteti saját magával (a tudatával), hogy
ő igenis teljesítette az ösztönös késztetéseit. És hamissággal, csalással, de
végül is meg tudja szerezni ezeket az ún. jutalmazó érzéseket, képes
kielégíteni a vágyait, de ismétlem, csalással. Így az elménk (ami több, mint a
tudat, mert az én értelmezésem szerint az elme az agyunk és az ösztöneink
együttműködését jelenti, a tudat pedig "csak" a tiszta ész) végül
hajlandó utasítani az agyat a jutalmazási központ működtetésére, a
jutalmazó érzések létrehozására.
Tehát az az ember esendő, aki nem
vállalja fel az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és mégis
ki akarja elégíteni a vágyait.
Másképpen: nem képes ellenállni a
vágyai által keltett csábításoknak, és csalással mégis meg akarja szerezni a
vágyai számára a kielégülést, a beteljesülést.
Az esendőség, mondanom sem kell,
ugye, hogy az erkölcstelenséget jelenti más néven, csak szebben, több
irgalommal, humánusabban megfogalmazva...
Az esendőségünk, az erkölcsi
gyengeségünk miatt bekövetkező ösztönös csalást én önámítás-képmutatásnak nevezem.
1.7.2. Az
önámítás-képmutatásról
Saját magunkat az önámítással
csapjuk be, kifelé, a külvilág megtévesztésére pedig a képmutatás szolgál.
Bővebben lásd az 1.1.3.1. alfejezetben
1.7.3. A
hamis önbecsülésről és a hamis közösségi érzésről
A nevesíthető „bűneinket”: az
erkölcstelen vonásainkat két fő hamis ösztön okozza:
A hamis önbecsülés, a
rangsor-ösztönből származó önbecsülési kényszer saját magunk által, ösztönösen
hamisított változata és
A hamis közösségi érzés, mely a
falka-ösztön csaló, hamisított megfelelője.
Tehát
- a hamis
önbecsülés (ösztönös kényszere) akkor jön létre, amikor az
önbecsülési kényszerünk ösztönös kényszere (vagyis a
rangsor-ösztönünk ösztönös kényszere) késztetéseire nem a saját
értékességünk növelésével, hanem ennek csak a látszatát
sugározva, az önámításunk és a képmutatásunk hamis választ
ad, míg
- a hamis közösségi érzés, a hamis
falka-ösztönünk (ösztönös kényszere) olyankor lép fel, amikor a
közösségképző ösztönünk (a falka-ösztönünk) késztetéseire válaszul nem a
közösség iránti valós áldozatokkal mutatjuk ki a közösségünkhöz való
hűségünket, hanem csak színleljük ezt, és csupán hamis
válaszokat adunk, az önámítás-képmutatásunk segítségével, pl.
rasszizmussal, kirekesztéssel, gyűlöletkeltéssel, előítélet keltésével.
Mindezt a hamisítást persze avégett
követi el az önámításunk-képmutatásunk, hogy becsapjon minket magunkat, az
ösztöneinket és nem utolsósorban a környezetünket, és mégis megszerezze az
evolúciós jutalom-érzéseket, amelyeket az ösztöneink normális, igazságos
esetben csak a késztetéseik teljesítése esetén szoktak kiutalni.
A hamis önbecsülésre való
hajlamunkat kihasználva, rá alapozva, az embereket uszítva fel lehet ébreszteni
a viselkedésünkben, a gondolkodásunkban a bűnbakképzést, a gúnyt, a
besározást stb., míg az uszítók által a hamis közösségi érzésre (a hamis
falka-ösztönre) hatva ez a rasszizmust, a kirekesztést, az
előítéletet, a gyűlölködést stb. hozza létre bennünk. Minden
emberben!!!
Tisztázzuk: a vágyak, a csábítások
léte nem bűn, mert rájuk alapvető szükség van az egyén hajlandóságát illetően,
hogy végrehajtsa az ösztönös, létfenntartási kötelezettségeit. A bűnt ezekkel a
hamisságokkal kapcsolatban az követi el, aki felkorbácsolja az indulatokat, a
vágyainkat és a hamis ösztöneinket; és hamis válaszokkal, választási
lehetőségekkel áll a nép elé; és persze azok is bűnrészesek (de a
"fogadói oldalon"...), akik nem hajlandók szembeszállni ezekkel a
kísértésekkel, és nem mondanak le az ezek által a hamis megoldások által
elérhető jutalom-érzésekről, mert így a legaljasabb és a
leglustább ember is kielégítheti (hamis!) önbecsülési
kényszerét (öntömjénező és egyúttal másokat lekicsinylő hajlamait),
és a (hamis) közösségi kényszerét (kirekesztés, idegengyűlölet,
rasszizmus, gyűlölködés stb.).
Minden ember ugyanígy működik, tehát
nincs értelme cigányozni, zsidózni, négerezni, magyarozni, mert az egyes
nemzeti közösségek erkölcsi teljesítményét ugyan a történelmi idők rövidebb
időszakra elronthatják, de átlagban szerintem nagyjából egyforma minden nép
erkölcsi, emberi teljesítménye, hiszen ugyanannak az egyetlen emberi fajnak az
egyedeiből áll minden nép.
Az viszont teljes bizonyossággal
kijelenthető, hogy aki kirekeszt, bűnbakképzést alkalmaz bárkivel és bármilyen
közösséggel szemben, az azt árulja el, hogy mennyire esendő, mennyire gyenge
jellemű, mennyire gyenge lelkű, hogy azt ne mondjam, mennyire aljas.
Jó lenne már a fenti, cáfolhatatlan
elvi tudnivalókat beemelni a tudományba, mert sokkal könnyebb lenne az ocsút a
búzától, az erkölcstelent az erkölcsöstől megkülönböztetni…
A fenti ismeretek elfogadása
társadalmi haszna az lenne, hogy az emberek és a közösségek közti kapcsolatok
nagyon megjavulnának, az élet sokkal örömtelibbé válna, csökkenne az
emberek, közösségek által okozott szörnyűségek, háborúk, elnyomás, társadalmi
nyomor, éhezés stb., és növekedne a nem emberek által okozott, de
mindenképpen föllépő környezeti jellegű globális kockázatok elleni védekezés
hatékonysága.
Pl. ha az
itt leírtakat vagy bárkinek a hasonló eredményeit valaki megérti --- tehát hogy
mind ugyanazokkal az ösztönös, rosszra csábító, élvhajhász késztetésekkel
küzdünk, és nemcsak az életfenntartó ösztöneink, hanem az azok elfajzott,
hedonista, rosszra csábító ellentét-párjai is ugyanúgy működnek minden
emberben --- akkor az irgalom, a megértés, az elfogadás, a megbocsájtás
hatalmasan megnőne minden emberben a másik ember gyarlóságai iránt, mert
tudatában lenne annak, hogy a másik ember is ugyanazokkal az emberi, erkölcsi
nehézségekkel küzd, és ez máris szolidaritást, megértést stb. ébresztene a
szemlélőben, de még a sértettben is.
Ha ezt a
nézetrendszert valami csoda folytán megtanítanák a világ minden iskolájában, a
világ összes gyermeke, diákja számára, néhány évtized alatt elviselhető
mértékre csökkenne a Földön a rasszizmus, a kirekesztés, a háború, és a legtöbb
globális társadalmi kockázat, veszély.
2. Fejezet
A transzcendencia és
az öntranszcendencia eredete, fogalma, működése és feleslegessé
válása
A fejlett agy és a fejlett genetikai anyag lehetővé tette, hogy kifejlődjék a
DNS-ünkben az emberi nyelven történő kommunikáció képessége, és így egyes
mutációkban létrejöjjön a lelkiismeret. A lelkiismeret képes ellensúlyozni az
öncsalás káros hatását az élet fennmaradásával kapcsolatban és igyekszik
helyreállítani a létfenntartó ösztönök hatásosságát, az evolúció biztonságos és
hatásos működését (mert a lelkiismeret az életfenntartó ösztöneink szava az
elménk felé, és bizonyítottan a genetikai anyagunkból származik - Konrad
Lorenz alapján, aki szerint azok a vonások, amelyek minden emberi
kultúrában megtalálhatók, öröklött és általános emberi tulajdonságok).
A transzcendencia az ebben
az írásban felsorolt bizonyítékok és újonnan feltárt összefüggések alapján
azonos a genetikai anyagunkból származó életfenntartó ösztöneinkkel. Minden,
amit eddig transzcendensnek gondoltunk, az „csupán” az évmilliárdok
tapasztalatait jelenti, közvetíti számunkra. Ezeket a tapasztalatokat a
lelkiismeret és az intuíciók által az elménk felé
sugárzott eszmények, összefoglalóan: az életfenntartó ösztöneink
késztetéseinek a formájában érzékeljük odabentről, a genetikai
anyagunkból.
Az öntranszcendencia pedig
lényegében azonos a lelkiismeretünkkel, azzal az ösztönös hatással, amellyel a
genetikai anyagunk minket a valóság talaján igyekszik tartani, és érzelmileg
segít nekünk "az erkölcsi könnyebb út" helyett "az erkölcsileg
helyes utat" választani, betartani az evolúció menete és az élet
fennmaradása szempontjából kívánatos magatartást, tehát azt, hogy követjük az
életfenntartó ösztöneink késztetéseit. Más szóval "önmagunkon
túllépni, önmagunkat meghaladni" (C. A.
Vogler nyomán).
Az
"öntranszcendencia" fogalmát a Freud,
Jung, Adler vonulatba
illeszkedő Viktor Frankl (1905-1997) írta
körül. Szerinte
"A személyiség a transzcendencia által érti
meg önmagát. Sőt, az ember csak annyiban ember, amennyiben a transzcendencia
felől érti meg magát...
...Csak akkor személy, amikor a transzcendencia felől
személyesül meg: a transzcendencia felszólításának hangjával átitatva és
betöltve."
Az én fogalmaimmal és
értelmezésemben ugyanez:
"a személyiség csak a lelkén keresztül érti meg
önmagát, a lelkünk a személyiségünk egyik oszlopa, a másik az értelem, a tudat;
a transzcendencia hangja maga a lelkiismeret (az ön-transzcendencia), amelyet
követnünk kell, amennyire képesek vagyunk, feltétel nélkül..."
Az emberi lény ösztönösen jó akar
lenni (már ameddig az ezzel járó nehézségeket képes és hajlandó felvállalni),
mert az evolúciós jutalmazó érzésekhez így tud a legbiztosabban és utólagos lelki
problémák nélkül, lelkiismeretfurdalás nélkül hozzájutni. Így ha a
JÓ, a tisztességes példa egy bizonyos szintet elér a társadalomban, talán véglegesen maga után vonzaná az
egész emberiséget a "jó" irányba, ...
Az ember ugyanis
vágy-vezérelt lény, és az ösztöneink (a lelkiismeretünk) mérhetetlen erővel
késztetnek minket arra, hogy jók legyünk, helyesen éljünk, cselekedjünk,
gondolkodjunk. És az ember nem akar másoknál alábbvaló lenni sem, ezt az
ösztönös önbecsülési kényszerünk a rangsor-ösztön gyakorlati megvalósítója
biztosítja.
Az ösztöneink akkor
elégítik ki a vágyainkat élvezettel, jó közérzettel, örömmel, boldogsággal,
amikor tisztességesen, helyesen, jól, tehát erkölcsösen cselekszünk.
És mi számít jónak,
tisztességesnek, helyesnek, tehát erkölcsösnek?
Hát az, amely
előnyös az evolúció menetére, az élet fennmaradására nézve. Ez a felismerés
jelen munka egyik legfontosabb felismerése.
És mivel a jó, a
helyes mozzanat az ösztönös késztetéseink betartását, a nekik való
engedelmességet jelenti, és ez mindig erőfeszítéssel, lemondással,
energia-befektetéssel jár, így mindjárt a legelején szét szokott válni a rendes
és az esendő ember válasza minden egyes kihívásnál: aki felvállalja a helyes út
választásával, annak a bejárásával járó nehézségeket, az áldozatot, lemondást,
erőfeszítést; az mindig jó lelkiismeretet, jó érzéseket nyer azonnal; míg a
gyengék, az esendők, vagy a rossz úton nevelkedettek, a rossz útra tévedettek,
a nehéz sorsúak többsége legtöbbnyire a "könnyebb utat" választja...
Aztán csodálkoznak
szegények, hogy nem érzik jól magukat a bőrükben, boldogtalanok, stresszesek,
pedig nem is követtek el rosszat, gonoszságot; legalábbis nem érzik úgy, hogy
elkövettek volna;
Ez az egész
hihetetlenül egyszerű...
Az ösztönöknek
hatalmas erejük van!
Az ösztönök a
tudathoz képest sokszorosan nagyobb arányban uralják az emberi viselkedést és
gondolkodást, ezt
Ezequiel
Morsella (San Francisco-i Egyetem) és munkatársai és
mások kutatásai is megállapították.
Amíg a filozófiában
nem válik elfogadottá az a friss kutatási eredmény, hogy az emberi motivációk
túlnyomó része az ösztöneinkből származik, és csak kis része a tudatunkból,
addig él az ún. "transzcendencia" és az "öntranszcendencia"
legendája, mindaddig olyan lesz a filozófia, mint a saját farkát kergető kutya:
soha nem jut nyugvópontra, soha nem tudja megtalálni a helytálló magyarázatokat
az élet kis és nagy kérdéseire; mindaddig a saját maga által felvetett
ál-kérdéseket boncolgatja véget nem érően, és lehetőleg olyan módon, hogy földi
halandó abból egy kukkot sem értsen. A filozófusok saját maguk által kreált
problémákat próbálnak megoldani, persze, sikertelenül, hiszen ál-problémának
csak igen ritkán létezik valós megoldása...
Pedig a
transzcendencia, „a megtapasztalhatón túli dolgok világa” (Immanuel Kant) szerintem nem létezik,
léteznek viszont az ösztöneink, amelyek nem láthatók, közvetlenül nem
megtapasztalhatók. Bár hatásuk, meglétük és működésük következményei ma már
egyértelműek (az etológiai, evolúciós, genetikai, idegélettani stb., tehát az
embertani kutatások eredményei tükrében), az ehhez szükséges szintézist a ma
már rendelkezésünkre álló adatok összesítésével eddig még senkinek nem sikerült
elvégeznie.
Tehát a
"transzcendencia" fogalma amiatt jött létre hajdanán, mert az életünket
vaskézzel irányító életfenntartási ösztöneink nem láthatóak, közvetlenül nem
megtapasztalhatóak, és bár következményeiket a nagy elmék (Szókratész,
Platón, Tamás, Kant, Freud, Sartre stb.) jól mérték fel és foglalták
rendszerbe, de az okot, amely mindezeket létrehozza, nem ismerhették. T. i. az
ösztöneink meglétét, mibenlétét, mérhetetlen erejét, hatásmechanizmusát csak az
utóbbi évtizedekben sikerült alaposabban feltérképezni.
Ugyanígy az "öntranszcendencia"
fogalma, jelensége, a filozófiában rendszerben tartása, használata is
fölösleges, hiszen van rá egy ősrégi és bárki által tökéletesen érthető
fogalmunk: a lelkiismeret. Vagyis az ösztöneink szószólója, a
lelkiismeretünk válasza, véleménye arról, hogy amit éppen teszünk, gondolunk
stb., az helyes vagy nem helyes; vagyis kedvező-e az evolúció, az élet
fennmaradása számra, vagy esetleg nem. És ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk és
felvállaljuk az ezzel járó nehézségeket, meg kell haladnunk magunkat, "túl
kell lépnünk önmagunkon".
Ahogy a Biblia írói
Jézus szájába adták ezt a gondolatot: „Aki követni akar engem, annak meg kell
tagadnia magát!” Vagyis a rosszra vivő késztetéseket, az öncélú élvezetvágyat,
a gyarlóságot...
Ebben segít nekünk
a lelkiismeretünk, az ösztöneink szószólója.
Idáig tehát
kutyafuttában körüljártuk az evolúció fő fogalmait.
Itt most
summázatképpen csak egy bombasztikusnak tűnő, de általam feltétlenül helyesnek
tartott kijelentést kockáztatok meg: A transzcendencia és az
öntranszcendencia fogalma, használata csekélységem
szerint idejétmúlt, fölösleges, értelmetlen és célszerűtlen.
3. Fejezet
Miben jelent újdonságot a
filozófiában a rendszerem, "Az evolúció filozófiája"?
A következő fogalmakat említem
meg az újdonságokkal kapcsolatban, a teljesség igénye nélkül:
- 3.1. Az életfenntartó
ösztöneink meghatározó szerepe. Ez az egyik legfontosabb újdonság,
mely az összes többit meghatározza, életünk minden pillanatában.
- 3.1.1. Az erkölcs gyökeresen új fogalma, értelmezése
- 3.2. Az
evolúció és a kétirányú kommunikáció a génjeink és az elménk, a génjeink és a
kulturális evolúció között (tehát a genetikai információ nemcsak mutáció
során változik, hanem az agy felől is történik adatáramlás a DNS felé,
megváltoztatva azt); evolúciós alkalmazkodás, mutációk;
a darwini evolúciós elmélet érdemi kibővítése,
lényegében leváltása
- 3.3. A lelkiismeret
- A lelkiismeret fogalma is gyökeresen új! Az
erkölcsösség akkor valósul meg, ha követjük a lelkiismeretünk szavát, és olyan
mértékben vagyunk erkölcsösek, amilyen mértékben követtük a lelkiismeret
sugalmazásait
- Az erkölcs és az erkölcstelenség meghatározása,
mint a helyes út vagy a könnyebb út választása
- 3.4. A vágyak rendszere, az ösztönös késztetések
betartatására
- 3.5. A közösségi ösztön (falka-ösztön);
- Ösztönös késztetéseink, a falka-ösztön és a
rangsor-ösztön uralkodó szerepe, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés
kialakulása
- 3.6. A hamis közösségi ösztön
- 3.7. Az önbecsülési kényszer (a rangsor-ösztön)
- 3.8. A hamis önbecsülés ösztönös kényszere
- 3.9. Az evolúciós jutalmazó érzések
- 3.10. Az evolúciós bűntető-elrettentő érzések
- 3.11. A jóravivő késztetéseink
- 3.12. A rosszravivő késztetéseink
- 3.13. Az érték, az értékek, az értékrend új
értelmezése, származtatása
- 3.14. Az istenség a lelkiismeret, az életfenntartó
ösztönök megszemélyesítése
- 3.15. A transzcendencia nem létezik, a titokzatos és
egyöntetű befolyást az emberi viselkedésre nem holmi megfoghatatlan, anyagon
túli jelenség okozza, hanem az egyöntetű ösztöneink (minthogy egyetlen fajon
belül a létfenntartó ösztönök minden egyednél azonosak);
- 3.16. Az öntranszcendenciát a valósághűség és az
érthetőség kedvéért nevezzük inkább lelkiismeretnek!
- 3.17. Az
erkölcs abszolút kategória, minden emberrel szemben azonos követelményeket
támaszt, és lényege az élet fenntartása segítése
Tehát az írásom a teljes filozófiát átrendezi, egy
teljesen új, az eddigitől teljesen eltérő nézetrendszert, megközelítést, új
paradigmát hoz létre.
Az újdonságok egyenként:
- 3.1. Az
alap-újdonság: az ösztöneink dominanciája a tudattal szemben az emberi viselkedés
és gondolkodás tekintetében
Az emberi érzelmeket és részben a
szellemi tevékenységet is a legutóbbi kutatások szerint túlnyomórészt az
ösztöneink befolyásolják, és nem a tudatunk! Tehát az ember érzelmi
tevékenysége és erkölcsi működése "tudat alatt" zajlik!
„Az eddigi, a mostani filozófiai
paradigmában mindent a tudat, az ésszerűség felől közelítenek meg, holott a
legújabb evolúciós biológiai kutatási eredmények szerint az emberi
gondolkodást, az emberi viselkedést túlnyomóan az evolúciós létfenntartó ösztönök
határozzák meg, a
tudat szerepe egészen csekély, csak egyfajta „átkapcsoló központként” szolgál a
szervezetünkben zajló idegi vezérlési folyamatokhoz, mert a tényleges döntések
legtöbbnyire nem a tudatban, hanem az ösztönök szférájában történnek meg.” (Ezequiel Morsella és csoportja kutatásai
alapján, University of California, San Francisco)
Szerintem a tudat, az ösztönök és
ezek együttműködése tekintetében egészen más a helyzet, mint a jelenleg
elfogadott nézetek szerint! Az emberi gondolkodás, személyiség, az emberi
természet létrejötte, működése kialakításában a DNS-nek és általában a
genetikai anyagunknak sokkal nagyobb szerepe van, mint az ma elfogadott. A DNS
minden sejtünkben ott van, ezek a jelek szerint képesek egymással és az
agyunkkal, az elménkkel kommunikálni. Így egyre
biztosabb, hogy a mai paradigma hiedelmeivel szemben az örökítő-anyagunkat a
mindenkori élő generáció tapasztalatai aktívan alakítják. Ezt én már
kezdettől (kb. 20 éve) hangoztatom, az evolúció bizonyos tényei, pl. a
lelkiismeret léte és működése másképp nem magyarázható meg, csak sokkal
komplexebb kommunikációval a DNS elemei közt és a DNS és az elménk közt.
A
tudat tehát csak egyfajta lebonyolító szerepet lát el, és a valódi okok, a
mozgatórúgók az evolúciós ösztönöktől származnak. Úgy is mondhatjuk, eddig
csak a látható vagy kikövetkeztethető következményekről folyt a szó, de az
okokról, melyek főként az ösztöneinkből, és végső soron az evolúcióból, az élet
fenntartásából származnak, szinte semmi. Ez a munka szakít ezzel a
gyakorlattal, és ahogyan már említettem, az erkölcs a létfenntartásunk
legfontosabb tényezője. Így szerény véleményem szerint jelen munka a filozófia
történetében első ízben az életfenntartó ösztönök felől közelíti meg az erkölcs
lényegét, és ezzel valóságos képhez jutunk az ember erkölcseit illetően.
Bruce Lipton munkássága, kísérletei bizonyítják,
hogy
"Az irányítást a
gondolataink, a hiedelmeink és a viselkedésünk végzi. Ahogy
gondolkodunk, az tulajdonképpen kémiai környezetet teremt, ami
elárasztja a testünket, és kontrollálja génjeink működését."
3.1.1. Újdonság:
Az erkölcs értelmezésében.
Szerintem
„Az erkölcs az evolúció során alakult ki, hogy
kiküszöbölje a rosszra csábítható emberi természet káros hatásait, amelyek
veszélybe sodorják az evolúciót, az élet fennmaradását. Az erkölcs tehát azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember
hedonista, opportunista, önámító-képmutató természete, öncélú élvezethajszolása
okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
Az erkölcsi követelmények függetlenek az emberi akarattól,
tehát az erkölcs abszolút kategória. Az erkölcs nem alku tárgya, nem
azonos a "társadalmi erkölcs"-nek (vagy "bármilyen fajta
erkölcs"-nek, pl. "társadalmi erkölcs"-nek vagy
"közerkölcs"-nek) nevezett erkölcstelen kompromisszumokkal,
normákkal.
Az erkölcs az emberi élet értelme,
mert az erkölcs az élet fenntartása legfőbb feltétele; a létfontosságú
küzdelmünk a saját elfajult, elhatalmasodott vágyaink öncélú csábítása, a
"könnyebb út" kísértése ellen.”
Az eddigi megközelítéshez,
felfogáshoz képest, amely egészen mostanáig az erkölcsösség látható tüneteit
tárgyalta és megmaradt a felszínen, a tünetek szintjén, az én filozófiám, az én
megközelítésem igyekszik lehatolni az emberi élet legmélyebb bugyraiba, a
legáltalánosabb összefüggéseket megtalálni az élet, az erkölcs, az ösztöneink,
a lelkiismeret és az emberi természet között.
Tehát itt is abból indulok
ki, hogy az emberi élet elsődleges célja az élet fenntartása, folytatása, és a
legújabb kutatások szerint az emberi személyiséget túlnyomórészt az
életfenntartó ösztöneink befolyásolják, a tudat szerepe viszonylag
csekély. Az erkölcs, a tisztesség, az erényesség az az ösztönös törekvés,
amely bennünk munkálkodik annak érdekében, hogy betartsuk az ösztöneink
késztetéseit, a lelkiismeretünk intelmeit, és ezáltal amennyire lehet,
csökkentsük azt a kárt, veszélyt, amelyet a fejlett emberi agy és az eltúlzott
élvezetvágy és a megszolgálatlan,
jogtalan boldogságra létrejövő igény következtében a „könnyebb út” választása
magával hoz az evolúciós jutalom-érzések (élvezetek, öröm, boldogság, hamis
önbecsülés, hamis közösségi érzés stb.) mindenáron történő megszerzése
érdekében.
3.2. Újdonság:
Az evolúció működése új
értelmezése; Darwin elmélete megdőlt!
Mivel az élet fennmaradása gyakorlati megvalósítását rendszer-szinten az
evolúció végzi - pontosabban, evolúciónak nevezzük azt az alkalmazkodási-szelekciós
folyamatot, amelynek révén az élet fennmarad - itt arról esik szó, hogy
szerintem mindez hogyan, milyen eszközökkel történik.
Az evolúciós alkalmazkodás alapja
az, hogy az utódok természetesen valamiben mindig különböznek génjeikben a
szülőktől, és mindig annak a
változatnak, annak az utódnak a génjei sokasodnak el a nagyobb számú utódokban,
amelyik a megváltozott külső - és a belső! -körülményekhez a legjobban képes
alkalmazkodni, és így ezek az egyének képesek a legtöbb életképes utódot
létrehozni.
Nekem már az ember előtti
idők gén-mutációival kapcsolatban is az a sejtésem, hogy a mutációk nem
véletlenszerűen jönnek létre, hanem célzottan; a gén-változások olyan irányban
történnek, amely segíti az alkalmazkodást a megváltozott körülményekhez. A
célzott gén-változásokkal ugyanis szerintem sokszorosan, akár nagyságrendekkel
gyorsabban képes egy faj alkalmazkodni, és nagy környezeti változások esetén ez
a kipusztulás elkerülését jelentheti...
Az embernél a mutációk szerintem
mindenképpen célzottan jönnek létre, ezt én már kb. 15-20 évvel ezelőtt is
sejtettem, le is hülyéztek emiatt az interneten az Index Fórumban a „nagyszerű
intellektusú” hivatásos evolúció-kutatók, ezzel szemben ma már prof. Bereczkei Tamás, a Pécsi Egyetem Evolúciós Pszichológia
Kutató Csoportja vezetője arról beszél, hogy
az ún. ösztön-gének és a
kultúrális evolúció között kapcsolat áll fenn; ez szerintem csakis azt
jelentheti, hogy kétirányú kommunikáció zajlik. Ez más szóval azt jelenti,
hogy a változások nemcsak a gének, az elődökben képződött véletlen
mutációk irányából érvényesülhetnek az élő egyed felé, hanem az élő egyedben is
változik élete során a gének információ-tartalma. Így a környezeti változások
iránya, mibenléte, mértéke beíródik a DNS-be, és a DNS tartalma ezeknek a
változásoknak a figyelembevételével alakul át egy kicsit, olyan módon, hogy a
majdani utód-egyed minél könnyebben képes legyen alkalmazkodni az új,
megváltozott körülményekhez. Úgy is mondhatnánk, hogy „célzott mutációk”
keletkeznek.
Ennyit Thomas
Kuhn mondásáról, aki szerint "az új paradigma mindig egy sejtéssel
kezdődik"...
Az első áttörést a hivatalos
tudomány részéről e tárgyban tudomásom szerint Bruce Lipton érte el, aki
sejt-tenyészetekben különböző külső feltételek esetén az aktuális generációval
kapcsolatban megállapította, hogy a sejt életében, a különböző környezeti feltételek
megváltozattákaz ún. gén-kifejeződéseket, tehát köznapi nyelven szólva, az
érintett gének súlya, befolyása megváltozott, nyilván olyan irányban, ami
elősegíti a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást; ez az utódsejtek gén-állományában
egyértelműen kimutatható volt. Tehát egyértelművé vált, hogy a sejtnek még
életében megváltozott a genetikai anyaga a megváltozott környezeti feltételek
következtében.
Az én Index-fórumos vitáim kb.
ugyanebben az időben zajlottak, de nyilván egyikünk sem tudott a másikról…
Tehát Darwin elmélete
lényegében ekkor dőlt meg, a Lipton által elvégzett kísérletek idején! Én kb.
ugyanakkor, de csak logikai és intuitív úton jutottam el ugyanehhez a
következtetéshez, mert arra gondoltam, hogy a hagyományos „mutáció-szelekció”
révén rengeteg változásra egyszerűen nem lett volna elég idő, tehát
mindenképpen a célzott DNS-változásra volt és van szükség ahhoz, hogy a gyors
faji alkalmazkodás rövid idő alatt végbe menjen. Tehát a változások nemcsak a
DNS felől történhetnek, a tartalék mutációk segítségével, hanem az élő egyedek
az életük során állandóan adatokat küldenek a DNS-be, és alakítják azt! Tehát a
mutációk nem véletlenek által, hanem célzottan keletkeznek, pontosan a
megváltozott körülményekhez való jobb alkalmazkodás irányában!
A génjeink információiban rejtőző
"tervrajz" alapján az anya testében megtestesül, kifejlődik az utód,
ez a genetikai információk viszonylag kis részét igényli. A DNS túlnyomó részét
a legújabb kutatások szerint (Noam Chomsky és
mások eredményei alapján) a természet arra fordította az embernél, hogy az
emberi nyelv algoritmusainak, működési törvényszerűségeinek az elsajátítását
segítse, sőt, állítólag a kutatóknak még kétoldalú kommunikációt is sikerült
folytatnia a DNS-nek eme részével!...
És máris a lelkiismeret gyakorlati
megvalósulásánál vagyunk: a DNS-ünkben kapott viselkedési és gondolkodási
minták és persze a DNS-ben öröklött tapasztalatok, információk felhasználásával
létrejött a lelkiismeret, a DNS-ünknek az elménk és a genetikai anyagunk közti
gondolati, tehát lényegében nyelvi kommunikációja. Az ösztöneink beszélnek
hozzánk, és mi válaszolunk, párbeszéd zajlik az ösztöneink és az elménk között!
A gimnáziumban (a Nagy Lajos
Gimnáziumban, Szombathelyen, amely az országunk legjobb gimnáziumai közé
tartozik ma is) volt egy csodás német-tanárnőnk, Romhányi tanárnő. Azt mondta
nekünk: ha valamit, pl. matek példát nem tudtok megoldani, aznap este erősen
gondoljatok rá elalvás előtt, és reggel a megoldással fogtok ébredni!
Hihetetlennek tűnt, de akkoriban mégis többször is bevált ez a módszer, életem
során pedig sokszor történt meg velem ugyanez, reggelre tudtam a megoldást, ha
elalvás előtt az adott problémán gondolkodtam, mintegy vele aludtam el.
A DNS-ünk, az ösztöneink és az elménk együttese elképesztő, csodálatos
munka-kapcsolatban áll!
És szerintem mindez ismét csak azt a meglátást erősíti, mely szerint az emberi
gondolkodást alapvetően az ösztöneink befolyásolják!
Talán megdöbbentő, de én az információ-áramlás
két-irányúságát hirdetve és a mutáció-képződés célzott mivoltát feltételezve,
lényegében érvénytelennek nyilvánítottam
a darwini evolúciós elméletet!
Ezeket a megállapításokat, korrekciókat már kb. 15 - 20 éve
felismertem, le is írtam, de idáig nem tartottam fontosnak ezt kihangsúlyozni.
Bár a rendszeremnek "Az evolúció filozófiája" c. előző változatában
már évekkel ezelőtt megfogalmaztam az eltéréseket, de anélkül, hogy ezeket
Darwinnal kapcsolatba hoztam volna. Ugyanezt tettem az interneten, az Index
Fórumban is, már kb. 15-20 évvel ezelőtt is.
3.3. Újdonság:
A lelkiismeret az
ösztöneink emberi nyelvet használó szószólója
A lelkiismeret a genetikai anyagunk és az agyunk folyamatos együttműködése!
A harmadik nagy újdonság a lelkiismerettel kapcsolatos, annak létrejöttével,
működésével, az emberi életben és az evolúcióban, az alkalmazkodásban betöltött
szerepével.
Szerintem a
lelkiismeret az élet fenntartásához szükséges magatartást sugallja
állandóan, minden helyzetben. Tehát ha betartjuk az ő utasításait, akkor van a
legnagyobb esélyünk a túlélésre, az életünk és az utódaink élete fenntartására.
De mivel ez mindig több energia-felhasználással jár, mintha semmit nem
csinálunk vagy valami alibi-cselekvést (pl. a "könnyebb út"-at
választjuk), a helyes út választása mindig többlet-nehézségeket jelent
számunkra a könnyebb úthoz képest.
A "könnyebb
út" választása lényegében az
erkölcstelenséget, a "helyes út" választása pedig
az erkölcsösséget jelenti az adott mozzanatnál. Mert persze, a vágyaink kielégítését meg lehet oldani úgy
is, hogy hagyjuk magunkat sodortatni az árral, látszólag az is haladást jelent.
De ha egy meghatározott célhoz el akarunk jutni, akkor mindenképpen úsznunk
kell, avégett, hogy ne a víz sodrása, hanem mi határozhassuk meg, hogy hol
kötünk ki.
Mivel a vágyainkat mindenképpen ki
akarjuk elégíteni, hiszen az végtelenül vonzó, kellemes alternatíva, a gyenge
jellemű ember legtöbbször a pótlékhoz, a pótcselekvéshez folyamodik. Tehát nem
vállalja föl a helyes úttal, a lelkiismeret szavának a betartásával járó
nehézségeket, és a "könnyebbik utat" választja, mert ez sokkal
kényelmesebb neki. Egyszerűen elcsalja az evolúciós feladatai elvégzését. De
avégett, hogy a lelkiismerete ne kínozza, saját magával ösztönösen elhiteti,
hogy ő igenis elvégezte az evolúciós feladatait. Ezt a csalást befelé az
önámítás, az öncsalás segítségével, kifelé a külvilág felé pedig a
képmutatással, a hazugsággal éri el.
A nehézségeket megtakarítja, de a
lelkifurdalást nem lehet kiiktatni, és valójában súlyos árat fizet a
gyengeségéért, a csalásáért: lelki betegségek, pszichoszomatikus eredetű testi
betegségek kínozzák emiatt, így vagy a mámorba menekül a bódítószerek
segítségével, mint az alkohol, a kábítószer; vagy az általa megválasztott
aljas, uszító politikusok által felkínált érzelmi pótlékokban próbál
megnyugvást találni: a hamis önbecsülésben, a bűnbakképzésben, a kirekesztésben,
a rasszizmusban stb.. Mindegyik változatnál ő a vesztes, még ha ez az elején
nem látszik is...
Ezen a mozzanaton múlik az
erkölcsösségünk!
És az, hogy milyen mértékben
vagyunk erkölcsösek, attól függ, hogy milyen mértékben tartjuk be a
lelkiismeretünk sugalmait.
A későbbiekben, az
"öntranszcendencia" címszónál láthatjuk majd, hogy ez a fogalom
egyszerűen ugyanazt jelenti, mint a lelkiismeret, és abban kapcsolódunk a most
következő ponthoz is, hogy a lelkiismeret, tehát az öntranszcendencia az
ösztöneinkből származik.
Nyilván van a lelkiismeretnek egy
olyan része, összetevője is, amely nem az öröklött genetikai anyagunkból
származik, hanem az egyéni életünk során szerzett tapasztalatoknak a
beépítéséből.
(Szép kutatási feladat lesz többet megtudni erről a
folyamatról, a lelkiismeret ösztönös és tudatos "származású"
összetevőjének a végső eredménybe, a lelkiismeret aktuális intelmeibe való
beépüléséről, arányáról, szintéziséről.)
3.4. Újdonság:
A vágyak rendszere az
ösztönös késztetéseink betartatására szolgál, de az erkölcsi „könnyebb út”-ra is az
elhatalmasodott, zabolátlanná váló vágyaink miatt lépünk
A vágyak rendszere szerepének, működésének a leírása.
Ahogyan már nagyon röviden a
Bevezetés elején írtam, az evolúció folyamán kialakult az emberben a vágyak
rendszere. Ha engedelmeskedünk az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek,
akkor az ösztöneink, nyilván az elménkkel együttműködve, kielégítik a létező
legvonzóbb, legvágyottabb érzésekkel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb.
a vágyainkat. Ez azt jelenti, hogy felvállaljuk az ösztöneink által kijelölt
feladatokkal járó nehézségeket, elvégezzük ezeket a feladatokat, és ezáltal a
helyes, az erkölcsös úton maradunk és nem ártunk az evolúció menetének,
hatékonyságának, és nem veszélyeztetjük az élet fennmaradását.
Ha azonban ez nem történik meg, és a
könnyebb utat választjuk, akkor nemhogy kellemes érzéseket nem kapunk, hanem a
mulasztásunkkal arányos bűntető-elrettentő érzéseket kell elszenvednünk, mint a
félelem, a szorongás, akár az őrületig vagy a halálig menően.
Ugyanis a könnyebb út választása (a
később részletezendő módon) mindig csalással (saját magunk és a külvilág
becsapásával), a valóság meghamisításával jár, és ha az evolúció során hamis
kiindulási adatok alapján hozzuk meg a döntéseinket, akkor súlyos veszélybe
kerül az életünk és általában, az élet folytatódása, fennmaradása.
Az ösztönös
késztetéseink két fő csoportba sorolhatók:
a közösségi ösztön (a
közösséghez tartozás ösztöne, a falka-ösztön) és
az önbecsülési
kényszer (amely a rangsor-ösztönt, a közösségi tekintélyszerzés
ösztönét valósítja meg a gyakorlatban).
3.5. Újdonság:
A közösségi ösztön új
értelmezése
Mivel a közösség ereje, összefogása óriási erőt és hatékonyságot előnyt
hoz nekünk és utódainknak a más fajokkal, vagy akár a saját fajunk más
közösségekhez tartozó egyedeivel, csoportjaival folytatott küzdelmekben, így az
vált az egyik legfontosabb ösztönünkké, hogy lehetőleg minél nagyobb
közösséghez tartozzunk.
Az emberi természet esendő, könnyebb
utat kereső jellege miatt azonban sajnos a közösséghez való hűségünket is a
könnyebb úton járva igyekszünk bizonyítani, a közösségi érzés helyett csak „hamis közösségi érzést" próbálunk meg
felmutatni. A közösség iránti hűségünket különböző fajtájú és mértékű áldozatok
meghozatalával bizonyítjuk, a könnyebb út esetén nem vállaljuk föl az ezekkel
járó nehézségeket, és „hamis közösségi áldozatokat” mutatunk
fel, tehát csak úgy teszünk, mintha áldozatot hoznánk, de annak a terheit nem
vállaljuk, és hamissággal, csalással próbáljuk meg elérni annak a látszatát,
hogy a közösségért áldozatokat hoztunk, hozunk.
3.6. Újdonság:
A hamis közösségi
ösztön (a közösségért végzett hamis áldozat) szerepe, kialakulása
Tehát ahelyett, hogy saját magunk
áldozatokat hoznánk a közösségért, a mások áldozatait igyekszünk kisebbíteni,
hitelteleníteni, vagy éppen a hamis megmentő szerepében tetszelgünk, azt a
benyomást próbáljuk kelteni, mintha mi mentenénk meg a közösségünket bizonyos
külső támadások, behatolások ellen. Így aztán egyes személyeket vagy
csoportokat igyekszünk a közösségünk ellenségeiként beállítani, vagy nem is
létező külső veszélyeket kreálunk, és nagy bátran "fellépünk" ezek
ellen a nem is létező külső veszélyek ellen. Belső, a közösségünkhöz tartozó
személyekről vagy csoportokról - legtöbbször politikai ellenfeleinkről - pedig
azt próbáljuk bebizonyítani, hogy ők valójában a közösségünk ellenségei, és
igyekszünk elérni, hogy őket a közösségünk kirekessze, megbélyegezzék
őket.
Ez az ösztönös alapja a
rasszizmusnak és az egyéb, a kirekesztésen alapuló gyűlöletkeltésnek.
3.7. Újdonság:
Az önbecsülési kényszer (a
közösségi tekintélyszerzés ösztöne, a rangsor ösztön
megvalósítója) újfajta értelmezése:
Az egyénnek elemi létérdeke, hogy a közösségen belüli rangját, befolyását,
tekintélyét, elismertségét minél magasabbra emelje. Ugyanis a közösség
erőforrásaihoz való hozzáférés arányos a ranggal, a közösségen belüli
tekintéllyel. Erre őt a természet az evolúció során
kifejlődött önbecsülési kényszer segítségével igyekszik
kényszeríteni.
Az önbecsülési kényszer tehát arra
igyekszik ösztönözni az embert, hogy minél nagyobb mértékben fejlessze magát, minél
értékesebbé tegye magát a közösség, az élet fennmaradása számára, és így
növelje rangját, tekintélyét.
Persze ennek is létezik a
"könnyebb út" választása által jelentett "változata: a hamis
önbecsülés kényszere
3.8. Újdonság:
A hamis önbecsülés kényszere,
hétköznapi nevén a hamis önbecsülés
A hamis önbecsülés magyarázata; szerintem:
A hamis önbecsülés azáltal
keletkezik bennünk, hogy az önbecsülés érzését nem saját magunk fejlesztésével,
értékesebbé tételével érjük el, hanem csak ennek a látszatát próbáljuk kelteni;
azáltal, hogy magunk fejlesztése helyett a vetélytársakat sározzuk,
kicsinyítjük, megítéltetésüket rontjuk, ezáltal a saját értékességünk a
közösségünkön belül relatíve megnövekszik. Tehát az egyén csaló, öncsaló módon
saját magával ösztönösen elhiteti, hogy ő valóban olyan értékes, tekintélyes
személyiség, mint ahogyan szeretné, és a külvilággal szintén ösztönösen
ugyanezt akarja elhitetni csalással, hazugsággal és képmutatással.
3.9. Újdonság:
Az (evolúciós) jutalmazó
érzések
Az egyén, ezáltal a faj, és ennek révén az élet fennmaradásához
elengedhetetlen, hogy az egyén
végrehajtsa az ösztönei késztetéseit.
Ehhez egyrészt szükség volt a
hajtóerőt adó vágyak létrejöttére, másrészt az ösztönös késztetések elvégzését
jutalmazni kellett, hogy az (állati) egyed és később az (emberi) egyén minél
magasabb arányban teljesítse az ösztönös késztetésekben megfogalmazott
feladatokat. A vágyainkat tehát az ösztöneink kielégítik, beteljesítik kellemes
érzésekkel, ha együttműködünk az ösztöneinkkel, a jóravivő késztetéseinkkel.
A jutalmazó érzések csúcsát a
flow-érzés jelenti (Csíkszentmihályi Mihály leírása
szerint), amelyet én lelki orgazmus -nak neveztem el. Ez szerintem
akkor jön létre, ha olyan tevékenységet végzünk, amely az evolúció, az élet
fennmaradása szempontjából nagyon fontos és hasznos: a nemi aktus közben,
magasszintű művészeti alkotás létrehozása közben, valamilyen találmány vagy
akárcsak használati eszköz mesteri kivitelezése közben stb.
Az állati időkben ez gyakorlatilag
100 %-ban teljesült is, tehát az állatok reflex-szerűen végrehajtották az
ösztöneik késztetéseit, az ember azonban az esetek zömében igyekszik a
cselekvést megtakarítani, és így bár megszolgálatlanul, a könnyebb úton, de
mégis mindenáron megszerezni a jutalom-érzéseket.
Ez végső soron érthető, hiszen
egyrészt ezek a jutalmazó érzések az emberi élet legvágyottabb, legkellemesebb
érzései; másrészt a természetben minden élőlény a legkönnyebben, a
legcélszerűbben akarja az élete során eléje kerülő helyzeteket megoldani.
Vélhetően emiatt (ennek
elkerülésére) jöttek létre az (evolúciós) bűntető-elrettentő érzések.
3.10. Újdonság:
Az (evolúciós)
bűntető-elrettentő érzések
Ezek a testi érzések szintjén a fájdalom, lelki-érzelmi szinten a szorongás és
a félelem különböző szintű változatai, egészen az őrületig vagy akár a halálig
menően!
3.11. Újdonság:
A jóra vivő késztetéseink
Azok a késztetéseink, amelyek ténylegesen az élet fennmaradását szolgálják.
Ezek az ösztöneink
"alapértelmezett" késztetései, melyek az ösztönös késztetéseinkben
meghatározott viselkedés vagy cselekvés tényleges végrehajtására akarnak
késztetni minket, tehát arra, hogy vállaljuk föl azokat a nehézségeket,
amelyekkel ezeknek a feladatoknak a végrehajtása jár, és ne a "könnyebb
utat" válasszuk.
3.12. Újdonság:
A rosszra vivő
késztetéseink
Ezeket a késztetéseket a szabadjára engedett élvezetvágyunk okozza, ez is képes
a saját szolgálatába állítani az önámítási és a képmutatási kényszerünket,
amelyek révén a lelkünkben megvalósul a csalás, a "könnyebb út"
velejárója
A rosszra vivő késztetés szerintem
az, amely mindenáron rá akar bírni minket a jutalmazó érzések megszerzésére, a
vágyaink kielégítésére és arra csábít, hogy a "könnyebb utat" vegyük
igénybe ehhez. Így tehát szabad folyást enged az élvezetvágyunknak, és akár a
legerkölcstelenebb utat is felkínálja nekünk, ha az meghozza a kívánt
eredményt, az élvezetet, az örömöt, a boldogságot.
A rosszra vivő késztetést
nem nehéz azonosítani a bibliai "kísértéssel", a
"csábítással", az "eredendő vagy áteredő bűnnel".
3.13. Újdonság:
Az érték, az értékek, az
értékrend új értelmezése,
származtatása
Szerintem az emberi életben minden
dolog, cselekedet és tulajdonság értékét az határozza meg, hogy mennyire
hasznos az evolúció, az élet fenntartása számára;
Így a legfőbb emberi értékek: az
erkölcsösség, az igazságosság, a szolidaritás, a közösség számára hozott
áldozat, a hűség, a szeretet, a szerénység, a méltányosság, az irgalom, az
együttérzés, a boldogság, a szépség, az egészség, az ész, a hősiesség, a
bátorság, stb.
A tisztességes, értékes ember az
értékekhez igazodva él; az értékessége mértékét, fokát pedig az erkölcsössége
mutatja meg, tehát hogy milyen mértékben képes az értékek szerint élni.
A legfőbb érték az erkölcsösség,
mert az erkölcsös ember segíti az evolúciót és így az élet fennmaradását, az
erkölcstelen pedig nem, mert szabotálja az evolúció működését és ezáltal
veszélybe sodorja az élet fennmaradását, folytatódását; minden fogalom értelmét,
jelentőségét a fogalom tárgyának az evolúcióhoz, az élet fenntartásához fűződő
viszonya határozza meg.
3.14. Újdonság:
Az isten az
ösztöneink megszemélyesítése
Érthető okokból, fontosságánál fogva kicsit részletesebben tekintsük át az
istenség létével kapcsolatos nézeteket!
Azonnal az elején hangsúlyozom, hogy
nagyon tisztelem a hívők vallásos érzelmeit, de én is leírom a saját
véleményemet a vallásról és mindenről, ami érdekel.
Az ősember talán a villám
villanásából és a rettenetesen félelmetes mennydörgésből következtetett az
istenség létére, a történelem előtti ember, akit azonban már a mai értelemben
vett embernek lehet tekinteni és egyértelműen közösségben, falkában, később
nemzetségben s végül nemzeti közösségben élt és él, ennél jóval több és
sokrétűbb benyomás késztette az istenség fogalma megteremtésére. Bár a
villámlás és a mennydörgés továbbra is megrémisztette, ugyanakkor sok jót is
tapasztalt, amely szerinte nem származhatott a többi embertől - tehát,
úgymond, csakis isten műve lehetett!…
--- Ott van mindjárt az egész világ.
Honnan lett?
- nos, ezt valóban csak a jóisten
tudja... Esetleg az ősrobbanáskor szétszakadt plazma-gömbből, mint az egész
általunk ismert világegyetem.
--- Honnan származik az ember?
- az evolúció, a törzsfejlődés során
kifejlődött (mai ismereteink alapján) egy közös ősből, abból, amelyből az
emberszabású majmok is kifejlődtek;
--- Miért van az, hogy egyik ember
inkább jobbnak, a másik pedig inkább rosszabbnak számít a cselekedetei
tükrében?
- ez azért van így szerintem, mert
az embereknek csak a belső, ösztönös késztetéseik hasonlóak, de azokra mindenki
másképp reagál, lelkierejétől, jellemétől függően;
--- Miért van az, hogy a saját
falkánkat, közösségünket (ideális esetben!) akár az életünk árán is
megvédelmezzük idegenek ellen?
- ezt az ún. közösségi ösztön (falka
ösztön) késztetései okozzák; ez a két legerősebb ösztönünk egyike.
--- Honnan származik a hamis
önbecsülés?
- A hamis önbecsülés ösztönös
kényszere a két legerősebb életfenntartó ösztönünk egyike, a rangsor-ösztön
vagy az én elnevezésemet használva: az ösztönös önbecsülési kényszernek a
"könnyebb út" választásakor létrejövő erkölcstelen változata.
- A két legerősebb ösztönös
kényszerünk tehát a falka-ösztön (nálam a közösséghez tartozás
ösztönös kényszere) és a rangsor-ösztön (a saját értékességünk
és ezáltal a közösségen belüli rangunk minden eszközzel való javítása ösztönös
kényszere, az önbecsülés ösztönös kényszere).
--- Mi az az erő, amely arra késztet
minket, embereket, hogy bűntudatunk legyen? (Amely ráadásul mindenkinél nagyon
hasonlóan működik...)
- ezt szerintem a lelkiismeret
okozza, amely a létfenntartó ösztöneink szószólója, és minthogy az ösztöneink
azonosak, a lelkiismeretünk késztetései, sugallatai is ugyanazt a célt
szolgálják minden szituációban: az élet fennmaradását.
--- Honnan származik a lelkiismeret?
- a létfenntartó ösztöneinkből;
--- Miért van az, hogy hasonló
hibákért hasonlóan lesz rossz mindegyikünk lelkiismerete?
- az automatika terminológiájával
élve: 1. ha azonos a bemenőjel, 2. azonos a működés (az ösztönrendszerünk
azonos működése), tehát azonos az átviteli függvény is, 3. akkor ugyanaz lesz a
kimenőjel is; tehát ha az erkölcsi követelményrendszer (amelyet az ösztöneink
felől a lelkiismeretünk közvetít az elménk felé) minden ember számára ugyanaz,
akkor a lelkiismeret jutalma, a jó lelkiismeret, a lelki nyugalom, a boldogság
is hasonló lesz mindenkinél. Ha pedig rosszat teszünk (vagyis nem teljesítjük a
lelkiismeretünk követeléseit), akkor a lelkiismeretünk (az életfenntartó
ösztöneink) részéről hasonló bűntető érzéseket kapunk.
--- Miért szenved az, aki nem
hallgat a lelkiismerete szavára?
- mert a lelkiismeret-furdalás
minden embert megkínoz, avégett, hogy ne tegyünk soha semmit az élet fennmaradása
ellen;
--- Ez bizonyára mind az istentől
ered!... Csak tőle eredhet !... – mondják…
- Ez a feltételezés, ez az érzés
teljesen érthető: hiszen az isten, vagyis a neki megfelelő lelkiismeret
mindannyiunknál ugyanúgy működik; hasonló rosszaságot hasonló büntetéssel és
hasonló jóságot hasonló jutalommal viszonoz.
Ő az, aki arra késztet minket, hogy
segítsük a falka-társainkat (a közösségbéli társainkat), ő az, aki azt követeli
tőlünk, hogy mindig jók legyünk, helyesen cselekedjünk, vagyis cselekedjünk
mindig az élet fennmaradása javára! És ő büntet minket a rossz lelkiismereten,
a lelkifurdaláson keresztül, ha rosszat, helytelent, a közösség számára károsat
teszünk, de már amiatt is, ha hazudunk, felmagasztaljuk magunkat vagy
képmutatók vagyunk, tehát ha csalunk, bármiben is.
--- Ki más tudhatna rólunk mindent,
a legmélyebb titkainkat is, mint az isten?! És ki lenne hajlandó megbocsájtani nekünk, ha
megbántuk a rossz tetteinket, viselkedésünket?
A hívők szerint teljesen elfogadott
nézet, hogy mindezt az isten intézi így. Úgymond, csakis ő tudhatja a
legbensőbb gondolatainkat, csakis ő képes megnyugtatni a lelkünket, ha
megbántuk a rosszat, amit elkövettünk, csakis ő képes állandóan kapcsolatot
tartani a lelkünkkel, és ő képes csak befolyásolni az erkölcsi jellegű
döntéseinket… Mert csakis ő képes belelátni a lelkünkbe, állandóan, még
álmunkban is. Ki más lenne erre képes?
--- Miért érezzük azt, hogy van
túlvilág, és onnan is irányít minket az elhunyt emberek szelleme, de
legfőképpen az isten?
Az, hogy az elhunytak szelleme
odaátról irányít minket, nagyon is valós, jogos érzés, hiszen az ösztöneink
forrása, a genetikai anyagunk kialakulása a mi közvetlen őseinknek is
köszönhető, ők is alakították ezt a nagy, közös genetikai kincset.
Aztán itt vannak a „megérzéseink”
is, vagyis az intuícióink.
--- Ugyan ki lenne képes azon kívül,
hogy belelát a lelkünkbe és a gondolatainkba, még tanácsokat is adni, hogy az
adott helyzetben mit tegyünk? Létezik valóban egy titokzatos lény, aki
fogja a kezünket, mint egy őrangyal, és mindig megsúgja, mi a helyes, hogyan
kellene döntenünk az adott helyzetben úgy, hogy tiszta maradjon a
lelkiismeretünk, úgy, hogy helyes és tisztességes döntést hozzunk?
- Ez a lény szerintem nem rajtunk
kívül létezik, hanem bennünk, és úgy hívják: az életfenntartó ösztöneink és
szószólójuk, a lelkiismeretünk.
Természetesen az ösztöneink, az
ösztönös megérzéseink és az ösztöneink szószólója, a lelkiismeretünk képes
reánk, a tudatunkra és az érzéseinkre ugyanolyan, a többi emberéhez
megdöbbentően hasonló hatást gyakorolni. A lelkiismeretünk ugyanúgy mindent tud
rólunk, akár egy istenség, és életünk minden pillanatában felügyeli, hogy jól
vagy rosszul, helyesen vagy helytelenül, erkölcsösen vagy erkölcstelenül
viselkedünk.
Ezeket az ösztönös késztetéseket a
következő nemzedékre az ivarsejtjeinkben lévő génjeink viszik át, a bennük lévő
DNS-ben található hatalmas információ-halmaz. Az örökítő-anyagunkon, az abból
származó ösztönös késztetéseinken keresztül képletesen szólva a sok ezer
generációnyi ősünk mind azt figyeli, helyeset teszünk-e, vagyis az élet
fennmaradása javára cselekszünk-e, vagy éppenséggel ártunk...
Természetesen az emberi lény az
élete első percétől saját maga is tanulja mindazokat az ismereteket, amelyek a
túléléshez és a minél nagyobbszámú utód felneveléséhez szükségesek, de a
DNS-ből, az ún. örökítő anyagunkból eredő sokrétű segítség nélkül semmire sem
mennénk.
Az ember az ÉLET része, az élőlények
egyik faja, és minthogy minden élőlény legfőbb ösztönös késztetése az, hogy
fennmaradjon és a leghatékonyabban szaporodjon, az ember is így éli az életét.
Az életfenntartó ösztöneink (a továbbiakban: az ösztöneink) kézen
fogva vezetnek minket egész életünkben , és ha megfogadjuk az ösztöneink
szószólója, a lelkiismeretünk szavát, akkor az ösztöneink az evolúciós
jutalom-érzésekkel (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség, jogos önbecsülés stb.)
árasztanak el minket, míg ha rosszra készülünk vagy rosszat teszünk ill.
tettünk, akkor az evolúciós bűntető érzéseket bocsájtják ránk, tehát fájdalommal,
félelemmel, szorongással büntetnek minket.
Joggal merül fel a kérdés: hogy
létezik az, hogy az ösztöneink szószólója, a lelkiismeret emberi nyelven, az
anyanyelvünkön képes a tudatunkkal érintkezni?
A legújabb kutatások szerint a
DNS-ünk java része olyan módon alakult át (nyilván az ember kialakulása
idején), hogy képes az emberi nyelv megértésére, az ösztönökből áramló
mondanivaló szavakba, gondolatokba öntésére, és az agyunkban képződő gondolatok
megértésére. Tehát képes a kétirányú ismeretközlésre („kommunikációra”) az
ösztöneink és az agyunk, a tudatunk között! Ezt egyre több kutatási eredmény
támasztja alá, közvetve vagy közvetlenül. Pl. Noam Chomsky kutatásai is (Noam Chomsky más
kutatókkal együtt megállapította, hogy a DNS kb. 90 %-ának a szerkezete olyanná
vált, hogy képes az emberi nyelven történő kommunikációra, és így ez képezi a
nyelvi-gondolati kommunikáció alapját.
Ennek a DNS-résznek a szerkezete
olyan, hogy segítse az ember nyelvtanulási adottságait, és nagy valószínűséggel
ez a DNS-szerkezet és DNS-rész a gondolati-nyelvi kommunikáció alapja az elme
és a DNS között.) és pl. Bereczkei Tamás prof. (a Pécsi
Egyetem, a JATE Evolúciós Pszichológia
Kutatócsoportja vezetője) az egyik publikációjában arról beszél,
hogy az ösztön-gének a kulturális evolúcióval kapcsolatban vannak, szerintem ez
azt jelenti, hogy kétirányú információcserét folytatnak egymással, hatnak
egymásra, kétirányú kommunikációs kapcsolatban állnak.
Ehhez én teszem hozzá, hogy
szerintem nemcsak a kulturális evolúció, hanem az
emberi élet bármilyen fontos történése, változása nyomot hagy a
DNS-ünkben, tehát a mutációs változatok a génjeinkben nem
véletlenszerűen jönnek létre, hanem célzottan, a túlélést veszélyeztető
tényezőkre, jelenségekre összpontosítva, azokat ellensúlyozandó,
kiküszöbölendő.
(Ezt az előző megállapítást ajánlom
az evolúció-kutatók szíves figyelmébe, mert ennek a tisztázása szerintem
hatalmasat lendíthetne az evolúció-kutatáson és általában az
ember-tudományokon!)
Tehát összegezve: szerintem minden
olyan hatás, késztetés, amelynek nem tudjuk az eredetét, de fontos és az élet
fennmaradásával kapcsolatos, szerintem mind az ösztönös késztetéseinkből ered.
Az életfenntartó ösztöneink
tevékenysége annyira teljeskörű, folyamatos felügyeletet jelent, annyira
titokzatos, annyira nehezen érthető módon hat az elménkre, a tudatunkra, tehát
ránk, a teljes személyiségünkre, annyira egyöntetűen hat minden emberre, és
annyira meghatározza minden pillanatban az érzelmeinket, erősen befolyásolja a
gondolatainkat, hogy nemcsak a régi korok embere, hanem még a mai ember is
istenként, őrangyalként értelmezi ezt a mindenre kiterjedő, folyamatos
védelmet, befolyást.
A lelkiismeret, a lélek ugyanaz, mint az isten.
A lelkiismeret működése, hatása
annyira egyezik az istenség működésével és hatásával, hogy ha pl. a Biblia
bármelyik mondatában (kivéve persze a teremtésről szóló részt) az
"isten" szó helyébe a "lelkiismeret" szót tesszük, a mondat
ugyanolyan értelmes marad!
Mindezeket átgondolva és figyelembe
véve az embertudományok legújabb kutatásai eredményeit, az adódó szintézis azt
az eredményt adja - számomra legalábbis -, hogy az ember életét lényegében az
ösztönei irányítják, a tudat szerepe eléggé csekély. Ilyen értelmű kutatási
eredmények már ismertek, Ezequiel Morsella és
mások munkássága nyomán.
És vajon mi okozza az emberi
esendőséget, tehát azt, hogy az ember a döntéseinél sokszor (legtöbbször...)
nem a helyes, az erkölcsös utat választja, hanem a helytelen, de könnyebb utat?
Ez talán a filozófia egyik legfontosabb
kérdése.
Az erre adható válaszhoz tekintsük
át, hogyan működnek az evolúciós, életfenntartó ösztöneink!
Annak az érdekében, hogy az élő
egyed teljesítse az életfenntartó ösztönei késztetéseit, az evolúció során
kialakult bennünk (de már a fejlettebb állatokban is) a vágyak rendszere.
Ezeket akkor elégítik ki az ösztöneink élvezettel, örömmel, boldogsággal,
büszkeséggel stb., tehát az evolúciós jutalmazó érzésekkel, ha az ember hallgat
az ösztönei, a lelkiismerete szavára, és teljesíti azok késztetéseit,
felvállalja az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és a
helyes (az erkölcsös!), de nehezebb utat választja, és nem a helytelen
(erkölcstelen!), de könnyebb utat, és így nem akadályozza, hanem segíti az
evolúció helyes működését, az ÉLET fennmaradását.
Mert szerintem ez az emberi élet
értelme evolúciós
szempontból ! Helyreállítani az evolúció helyes működését, melyet
az emberi értelem és az ezzel lehetségessé vált öncsalás-önámítás a szakadék
szélére sodort! Az előző sorokban írtakat elfogadva tehát úgy kell
fogalmaznunk, hogy
az emberi élet (mint
minden életforma) célja az élet fenntartása, és az emberi élet értelme a minél
teljesebb erkölcsösség, vagyis az, hogy a lelkiismeretünk szavát minél nagyobb
mértékben tartsuk be, mert így segítjük legjobban az evolúció sikerességét, az
élet fennmaradását!
Ez az alapja az értékeknek,
a szépségnek, a jóságnak, az összes pozitív fogalomnak és jelenségnek is, tehát
az evolúció számára teljesülő hasznosság mértéke az alapja mindennek, minden
értéknek.
3.15. Újdonság:
A transzcendencia halála
A transzcendencia nem valami titokzatos, a való világon
túli rejtély, hanem az életfenntartó ösztönökből származó intuíciók,
késztetések összessége, hatása.
A transzcendencia meghatározása Kantnál: "Immanenseknek nevezzük azokat az
elveket, melyek alkalmazása teljességgel a lehetséges tapasztalat korlátain
belül marad, transzcendenseknek pedig azokat, melyek a kategóriákat
áthágják." Tehát a tudomány, a hétköznapi tapasztalat felől nem
megközelíthetők.
A transzcendencia meghatározásáról a
Kanttól és a filozófiai irodalomban olvasható egyéb ismertetésekkel szemben
igen nagy valószínűséggel a genetikai örökítő anyagunkból eredő életfenntartó
evolúciós ösztöneink késztetéseivel megmagyarázhatók mindazok a jelenségek,
késztetések és értelmezések, amelyeket eddig „a lehetséges tapasztalat
korlátain belülről” nem lehetett megmagyarázni.
A transzcendencia fogalmát tehát a
szó „természetfölötti” értelmében használni tovább nem lehet, mert immáron az életfenntartási
ösztönök késztetéseivel megmagyarázható a fogalom és annak a hatása, tehát
egyszerű, biológiailag jól értelmezhető fogalmakkal megértethető a fogalom
jelentése.
A „transzcendencia” minden bizonnyal
akkor lép fel az emberi gondolkodással, érzésekkel kapcsolatban, amikor az
életfenntartó ösztöneink sugallatait érzékeljük. Ezek a sugallatok sokszor a
kényszer erejével lépnek föl, sokszor valóban csak sugallatként, enyhe
befolyásként érzékeljük őket. Az ösztönök késztetései nyilván annál erősebbek,
minél fontosabb az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából
az életünknek az a feladatköre, melynek ellátása, örökítése az
adott ösztönfajta hivatása, amellyel kapcsolatban érezteti a hatását.
A transzcendencia tehát
szerintem nyilvánvalóan azonos az életfenntartó ösztöneinkkel, azok hatásával,
és nem "anyagon túli", "képzeletbéli", szellemi képződmény,
hanem a biológiai lényünk szerves része.
3.16. Újdonság
Az
öntranszcendencia leváltása a lelkiismeretre.
Az erkölcs meghatározása arról szól, hogy le akarjuk győzni magunkban a rosszra
vivő csábításainkat, késztetéseinket, túl akarunk lendülni ezeken, „meg kell
haladnunk saját magunkat”. Látható, hogy az öntranszcendencia lényegében az
erkölcsösség alapfeltétele, az az igény, az a kényszer, amely az
erkölcsösséghez vezet.
Az öntranszcendencia tehát
lényegében maga a lelkiismeret, az ösztönös lelki kényszer arra, hogy jók,
erkölcsösek legyünk!!! A lelkiismeret az, amely a jutalmazó- és a bűntető
érzéseivel hozzásegít minket ahhoz, hogy felülemelkedjünk magunkon,
átlendüljünk a holtponton, és felvállaljuk a „helyes út” választásával
törvényszerűen együtt járó nehézségeket!
Az öntranszcendencia a rosszra vivő
kényszereink (pl. a hamis önbecsülés ösztönös kényszere, hétköznapi
megfogalmazásban: a hiúságunk, a túlzott, hamis önbecsülésünk, a gőgösségünk,
az önhittségünk, de ugyanúgy az eltúlzott élvezet-szerzési vágyunk, a
lustaságunk és az elvtelen könnyebb út keresése stb.) elleni küzdelmünk.
Az öntranszcendencia, az
önmeghaladás, a divatos meghatározás szerint az önmagunkon való túllendülés
fogalma: mára a hivatalos filozófia arra jutott, hogy a boldog és az
elégedetlen ember között az a legnagyobb különbség, hogy az előbbi túl tudott
lendülni önmagán (Candace A. Vogler
megfogalmazása). (Ez egybecseng azzal, amelyet Jézus szájába adtak a Biblia
írói: „Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát!”… Nincs új a Nap
alatt!...
De hogy mi az bennünk, amin túl kell
lendülnünk, amit meg kell tagadnunk magunkban, azt egyik megfogalmazás sem
magyarázza el. Én meghatároztam ezt a megtagadandó, akadályt képező
tulajdonságot, és ezzel egy szinttel lejjebb ástam az emberi természetben.
A boldogságot akkor kapjuk jutalmul
az ösztöneinktől, ha engedelmeskedtünk az ösztöneink késztetéseinek, az
életfenntartás igényeinek. Tehát a boldog és az elégedetlen ember között az az
érdemi különbség, hogy a boldog ember teljesítette erkölcsi kötelezettségeit,
legyőzte a könnyebb útra vivő csábításokat (képes volt ellenállni a rosszra vivő
csábításoknak!), a helyes utat választotta, amely az evolúció, az élet
fennmaradása számára hasznosabb, és fölvállalta a helyes úttal járó
nehézségeket.
Az öntranszcendencia, az
önmagunkon való túllendülés, a saját magunk meghaladása közelebbről azt
jelenti, hogy legyőzzük magunkban az öncélú, elvtelen öröm-és élvezetszerzésre
csábító késztetéseink hatására létrejövő hajlamot, késztetést, csábítást,
vágyat az evolúciós jutalmazási érzéseknek az erkölcsi könnyebb úton való
megszerzésére.
De még ennél is lejjebb
merészkedtem, és megkerestem azokat az okokat, amelyek az öntranszcendenciának
a gyakorlatban leglényegesebb és legtömegesebb előfordulását jelentő esete, a
hamis önbecsülés ösztönös kényszerének a létrejöttéhez vezettek. Szerintem a
hamis önbecsülés kényszerét a bennünk élő ösztönös önbecsülési kényszer
hatására az ösztönös önámítási kényszer hozza létre. Így a fentiekből
össze is állt a három legfontosabb rosszra vivő kényszerünk: az öncsalás-képmutatás,
a hamis önbecsülés kényszere és a hamis közösségi kényszer.
3.17. Újdonság
Az erkölcs abszolút
kategória, és nem egyéni kívánságok vagy társadalmi alku kérdése
Az erkölcs Platón
szerint abszolút követelmény-rendszer, „isteni eredetű”, tehát minden ember elé
ugyanazokat a követelményeket állítja.
A ma uralkodó paradigmában az erkölcs,
az ún. „társadalmi erkölcs” társadalmi (relatív) kategória, helytől, időtől,
körülményektől függő norma-rendszer, tehát alku, egyezkedés, megállapodás
kérdése. Ez óriási kockázatokat hordoz magában az élet fennmaradása
szempontjából, amelyek egyébként a mai paradigmában mind valóra is váltak,
hiszen az emberi élet a kipusztulás határára került!
Már az elnevezés teljesen igaztalan,
hazug és nevetséges!
Hiszen az erkölcs evolúciós kötődésű
fogalom, az evolúciót, az élet fennmaradását szolgálja. Ha az erkölcsi
követelményrendszer egyes elemeit semmisnek tekintjük, nem betartandónak, akkor
az így kialakult szabályrendszert „társadalmi normáknak” tekinthetjük ugyan, de
társadalmi erkölcsnek semmi esetre sem! Legfeljebb a „társadalmi
erkölcstelenség” gúnynév illenék rá… Ugyanis megcsonkítva a valódi erkölcsi
szabályrendszer már nem azonos az erkölcs követelmény-rendszerével!
Pl. a „Ne ölj!” parancsa, amely
minden fajon belül érvényesül az állatvilágban, ha az alulmaradt egyed a
megadás jeleit mutatja, tehát (és ez a lényeg!) a közösség egyik fő evolúciós
szabályát, a hierarchikus sorrendet (avagy a
"tekintélytiszteletet") immár tiszteletben tartja, és elismeri a
versenytárs magasabb rangját.
Ez pedig az igazságosság szintén
evolúciós kérdéséhez tartozik.
Az igazság az egyik
legfontosabb fogalom evolúciós szempontból. A túlélés, az élet folytatódása
érdekeit védi, és a túlélésnek többek között az az érdeke, hogy a hatalmi
sorban feljebb álló egyed több erőforráshoz férjen hozzá (pl. a szaporodás joga,
nagyobb rész a zsákmányból stb.), mint a rangsorban utána következők.
Ezt az emberi faj egyedei és
közösségei súlyosan megsértik… Ölnek, öldökölnek nyakló nélkül…, pl. háború
vagy kivégzés jogcímén...
Hol itt az erkölcs?!
Arra már korábban rámutattam, hogy
szerintem az erkölcsösség annak a mértéke, hogy a lelkiismeretünk szavát milyen
mértékben tartjuk be, milyen mértékben engedelmeskedünk neki.
Tehát az erkölcs szorosan a lelkiismerethez kötődik, lényegében annak a szinonimája.
A lelkiismeret Konrad Lorenz definíciója alapján
öröklött emberi vonás, tehát az ösztöneinkkel, a DNS-ünkkel együtt kapjuk
születésünkkor. (Az már más kérdés, hogy a lelkiismeret tartalma az életkorunk,
az értelmünk és a tapasztalataink alapján változik, hozzáadódnak az egyéni élet
hatásai is.)
Mindezekből következően az erkölcs nem lehet alku, társadalmi közmegegyezés
kérdése, hanem szigorúan abszolút kategória, független az egyéntől, a kor
társadalmától, az adott közösség erkölcsi színvonalától. Az erkölcs az élet
fennmaradása szempontjából a legfőbb ösztönös késztetésünk arra, hogy
engedelmeskedjünk az ösztöneink késztetéseinek, minden erőnkkel igyekezzünk a
helyes utat járni.
És ha ehhez hozzávesszük, hogy az isten, az istenség, ahogy ezt ebben az
írásban is bizonyítani igyekszem, minden bizonnyal az életfenntartó ösztöneink
összesített hatásának a megszemélyesítése, akkor az erkölcs nyilvánvalóan
abszolút kategória.
Máshonnan közelítve:
Az erkölcsi döntéssel kapcsolatban ismert a „helyes út” és a „könnyebb út”
választása közti alapvető különbség.
A helyes út választása az én értelmezésemben azt jelenti, hogy az erkölcsös
megoldás mellett döntünk, tehát végrehajtjuk az életfenntartó ösztönök nevében
hozzánk szóló lelkiismeret intelmeit, megfogadjuk a lelkiismeret szavát,
felvállaljuk a helyes úttal törvényszerűen együtt járó nehézségeket.
A könnyebb út minden fáradságot elkerül, sem a nehézségeket nem vállalja föl,
sem a helyes cselekvést nem hajtja végre az, aki a „könnyebb utat” választja.
A könnyebb utat választó azonban ráadásul csal, hamisít is, mert saját magát és
a külvilágot is igyekszik becsapni az önámítás-képmutatás, a csalás, a
hamisság, a hazugság segítségével (a kognitív disszonancia jellemző esete!),
annak érdekében, hogy az ösztönöktől megkaphassa a vágyait kielégítő jutalom-érzéseket,
az élvezeteket, az örömöt, a boldogságot stb..
Nem csoda, hogy szinte minden ember a könnyebb utat választja…
Érdemes meggondolni, hogy milyen élet-ellenes, evolúció-ellenes az a sok
csalás, hamisság, amit a könnyebb utat választók elkövetnek. Hiszen az élet
fennmaradásához állandóan döntéseket kell hoznunk. Ha a valóság ismerete
helyett a döntéseink hamis talajra, hamis ismeretekre támaszkodnak, akkor ugyan
mennyi esélyünk marad az élet(ünk) fennmaradására?!
Ezek ismeretében vajon ki meri-e jelenteni bárki, hogy az erkölcs társadalmi
kategória, tehát a társadalmat, a közösséget alkotó emberek közti alku
eredménye?
Az erkölcsnek szerintem semmi köze a társadalmi erkölcshöz és a társadalmi
normákhoz! Legfeljebb, mint a magasban, a távolban lebegő cél, eszmény, a
platóni árny-játék a barlang falán, vágyott eszményi állapot...
De a „társadalmi norma”, az valóban így, alku, közmegegyezés útján keletkezik.
A „társadalmi erkölcs” is.
Ezeknek persze nem sok közük van az erkölcshöz, mert az erkölcs nem ismer
kompromisszumot, és töretlen erővel arra törekszik, arra késztet minket, hogy
teljesítsük evolúciós feladatainkat, tehát az életfenntartó ösztöneink
késztetéseit, és vállaljuk fel az ezek végrehajtásával kapcsolatos nehézségeket
is (önkorlátozás, önkritika, önuralom, irgalom, kegyelem, szánalom, stb.)
3.18. Az ösztöneink szószólója, a lelkiismeret az öröklött genetikai információkból és az agy munkájából állandóan létrejövő folyamatos erkölcsi felügyeletet jelenti!
3.18. Az ösztöneink szószólója, a lelkiismeret az öröklött genetikai információkból és az agy munkájából állandóan létrejövő folyamatos erkölcsi felügyeletet jelenti!
4. Fejezet
Az evolúció filozófiája fogalomtára
Aki a Fogalomtár aktuális,
legfrissebb tartalmát szeretné olvasni, az az alábbi hivatkozásokon a blogomban
elérheti azt:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése