Darwin-cikk, a végleges, módosított magyar szöveg (fordítás utáni szöveg)
Végleges magyar szöveg
Az alábbi cikk az emberi evolúció-kutatás legújabb eredményeiben rejlő lehetőségekre alapozva felvázolja az emberiség és az egész élő természet megmenekülése lehetőségét, ezáltal a kilábalás lehetőségét a mostanra kialakult kihalási fenyegetettségből... Tehát:
Mi a jelentősége annak a ténynek az emberiség túlélésében, hogy megdőlt a darwini „véletlen mutáció” tétele?
Ez "csak" azt jelenti, hogy ezáltal az emberiség megmenekülhet a végzetes hatás ellenére, amelyet a klímakatasztrófa (túlmelegedés), a metán-kiszabadulás a fagyott talajokból, és a Föld mágneses pólus-cseréje egyenként is jelent; mert szemben a nagyon lassú darwini „véletlen mutáció-képződés”-sel a feltételezések szerint, sőt a kutatások által is bizonyítottan, az evolúció igen gyorsan zajlik az irányított mutáció-képződés esetén [Bruce Lipton (Stanford University School of Medicine),
Noam Chomsky (Harvard University), Bereczkei Tamás (A PTE Evolúciós Pszichológia Kutatócsoportja vezetője)]!
Ez jól jön, mert az emberiség számára igen kevés idő maradt, hogy felkészüljön és védekezzék a környezeti katasztrófa ellen. Tehát ha valóban ennyire gyors működésre is képes az evolúció, akkor olyan nagymértékű változás következhet be a globális emberiségi tudatban, és így az ösztöneinkben is, hogy a környezeti katasztrófák elhárításához elengedhetetlen áldozatvállalások megtételéhez szükséges sokkal magasabb erkölcsi színvonal elérése immár elérhetőnek látszik.
Környezeti szempontból a klíma-túlmelegedés elkerülése érdekében azonnal abba kellene hagynunk a környezet-szennyezést, a leggyorsabban a légszennyezést, az üvegház-hatású gázok kibocsájtását. Ehhez azonban valóságos erkölcsi megújulásra, „nagy ugrás”-ra lenne szükség.
Ha az sikerülne, akkor nagy eséllyel abbamaradna a metán kiszabadulása, mert a fagyott talajok felmelegedése megtorpanna Szibéria és a Himalája irdatlan nagy területein és másutt is, és a metán benn maradna a fagyott talajban.
És az utóbbi 50 ezer év talajmintái alapján egyáltalán nem biztos, hogy a mágneses póluscsere megtörténne, hiszen az említett időszakban kétszer is elkezdődött ez a folyamat, de leállt, és visszaállt az eredeti állapot! Tehát van esély arra, hogy megússzuk ezt a fajta kataklizmát, amely azért olyan veszélyes az egész élő természetre, mert amíg a póluscsere zajlik, a Föld felszíne védtelen marad a kozmikus sugárzás ellen (ugyanis a kozmikus sugárzást a Föld mágneses tere semlegesíti, és a sugárzás nem éri el a Föld felszínét), és védelem nélkül ez a kozmikus részecske-zápor az egész élő természetet kiirtaná.
De hogyan is jönnek össze ezek a katasztrófa-jelenségek Darwinnal, és mire is alapozom a derűlátásomat?
A végéről kezdve: ez úgy lehetséges, hogy a természetes szelekció a kutatások szerint nem csak a véletlen mutációkból, hanem irányított mutációkból is válogathat; a genetikai anyagunkban a mutációk irányítottan alakulnak ki, feltehetően mindig olyan tulajdonságok irányába, amelyekkel az előd élete során felmerült külső, ártalmas hatások ellen a leghatékonyabban lehet védekezni és az utódok életét fenntartani, fennmaradásukat biztosabbá tenni.
Ennek az a jelentősége a mi szempontunkból , hogy míg a darwini „véletlen mutáció és szelekció” irdatlan lassú folyamat, addig a mai nézetek szerinti irányított mutációk által megvalósuló szelekció és így az egész evolúciós folyamat sokszorosan gyorsabban működik, mint a darwini folyamat.
A gyorsabb evolúció lehetővé teszi, hogy kellő tudati változások és erkölcsi hajlandóság esetén a Kopp Mária kognitív-pszichológus szerinti gondolat alapján, miszerint „a megértett ösztön-működések már befolyásolhatók a tudattal”, az erkölcsösség ilyen módon a tudatos belátás alapján a kellő mértékben megnövekedhet!
Az irányított mutációk elméletét e sorok írója már kb. 15 éve leírta az interneten egyes fórumokban, kb. abban az időben, amikor ezt a gondolatkört Bruce Lipton epigenetikus is elvileg igazolta a nevezetes sejt-tenyészetes kísérleteivel...
Ma már prof. Bereczkei Tamás, a Pécsi Egyetem Evolúciós Pszichológia Kutatócsoportja vezetője is az ösztön-gének és az úgynevezett kultúrális evolúció közti közvetlen kapcsolatról beszél írásaiban, tehát több oldalról is megerősítették kétségbe vonhatatlan szakmai tekintélyű professzorok, hogy a sejtésem jó volt.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy az emberi evolúció úgy működik, hogy nemcsak a környezeti (tehát a külvilági) változások formálják a genetikai anyagunkat, hanem a bensőnkben, az elménkben, az érzelmeinkben zajló felismerések is (mint ahogy Bruce Lipton epigenetikus híres sejt-kísérlete kb. 15 évvel ezelőtt ezt már valószínűsítette!), és érzelmi szempontból olyan helyzetbe kerül az emberiségnek a gondolkodó része, hogy az érzelmi érdekeink, tehát az értékrendünk szinte megköveteli, hogy hozzuk meg a szükséges áldozatokat a katasztrófák elhárításához!
Az érzelmeink szerintem az ösztöneink és az elménk kölcsönhatásából származó késztetések. Kellően mély és kellő intenzitású, a témával foglalkozó közös gondolkodás esetén az emberiség elszántsága, áldozat-készsége, tehát erkölcsi színvonala elérheti azt a szintet, amelynél valóban megtesszük az összes szükséges önkorlátozó intézkedést, meghozzuk a szükséges áldozatokat, és az emberiség nagy hányada megússza a mostani katasztrófa-hullámot!
Tehát ha a legkedvezőbb forgatókönyv valósul meg, és az emberiség kellő figyelmet fordít a fenyegető kataklizmákra, felismeri, hogy ha nem cselekszünk, ha nem hozunk áldozatokat, ha nem hagyjuk abba azonnal a környezetszennyezést, ha nem tanúsítunk kellő tisztességet és altruizmust (áldozathozatalt), ha nem folyik minden lehetséges nyilvános plénumon, média-csatornán és a net online fórumain értelmes helyzetfeltárás, felelős vita, és nem születnek felelős és kellő mélységű korlátozó intézkedések, - akkor végünk van!
A katasztrófa forgatókönyve tehát:
- mindenekelőtt győz az ostobaság, az igénytelenség, a közöny, az egyéni önzés, az erkölcsösség alacsony társadalmi szintje és a tudatlanság;
- tovább folyik a műanyag-szennyezés, a halak jelentős része éhen hal kínok között, mert a gyomra műanyag hulladékkal telik meg;
- a korall-telepek nagymértékű pusztulása, a már eddig is bekövetkezett óceán-hőmérséklet-emelkedés miatt;
- az ott élő tengeri halfajok és egyéb tengeri fajok tömeges pusztulása élőhelyük megszűnése és a tengervíz melegedése miatt;
- a növekvő hőmérséklet miatt kiszabadul a hatalmas mennyiségű metán a fagyott, ún. permafroszt-talajokból Szibériában és a Himalája, Grönland stb. irdatlan nagy területein, miközben tudjuk, hogy azonos mennyiségű metán-gáz kb. 30-szor nagyobb üvegház-hatást okoz, mint a széndioxid!
- eközben a Föld mágneses pólus-cseréje is zajlik, amely még akkor is tömeges kozmikus sugárzás által okozott gén-mutációkhoz vezet MINDEN élőlénynél, ha a kedvezőbb, szerencsésebb változat valósul meg, és a már megindult pólus-csere nem fejeződik be, hanem visszatér az „eredeti állapot”…
És akkor még csak a főbb katasztrófa-okokat érintettem!
Tehát összefoglalóan: az a mostanában „kulturális evolúciónak” nevezett élettani alkalmazkodás, amely a darwini rendszerrel szemben nem véletlen mutációkkal dolgozik (amely ezáltal iszonyú lassú), hanem célzott mutációk létrejöttével nagyon gyorsan! Ez a Darwin által feltételezett működéshez képest igen sokszoros gyorsasággal zajlik.
Ez lehetővé tenné, hogy az egész emberiség hatalmas érzelmi támogatást kapjon az ösztöneinktől és az elménk mélységeitől, hogy végül képesek lennénk meghozni a szükséges áldozatokat, bevezetnénk a szükséges önkorlátozásokat, és ha ehhez még a pólus-cserével kapcsolatban egy kis szerencse is társul, akkor az emberiség megmenekülhet.
Harcz László
Megjegyzések
Megjegyzés küldése