Archív példány, 4.2., F-K, Harcz László: Az erkölcs általános elmélete fogalomtára, 2017. 01.01-i állás

Archív példány, 4.2. Harcz László: Az erkölcs általános elmélete fogalomtára, F-K-ig, 2017. 01.01-i állás

Tartalomjegyzék

1.    A falka-ösztön fogalma

2.    A filozófia

3.    A flow (a lelki-érzelmi orgazmus)

4.    A genetikai anyag

5.    A globalizáció

6.    A globális erkölcs

7.    A gonoszság

8.    A gúnyolódás(i, rágalmazási-, megalázási-, lekicsinylési kényszer)

9.    A gyarlóság, esendőség

10.               A gyűlölködés(i kényszer)

11.               A hamis önbecsülés ösztönös kényszere

12.               A hatalom

13.               A hazaszeretet

14.               A hazugság

15.               A hála

16.               A helyes út

17.               A humanizmus

18.               Az idealizmus

19.               Az igazság

20.               Az intuíció

21.               Az intuitív és az analítikus minta-felismerés

22.               Az irigység

23.               Az irgalom

24.               Az isten

25.               Az izmus, az ideológia (eszmetan), az eszmerendszer
26.               A jó

27.               A jóra vivő (ösztönös) késztetések

28.               A kereszténység

29.               A képmutatás ösztönös kényszere

30.               A kirekesztés

31.                A kisebbségi érzés

32.               A kísértés, a csábítás

33.               A „könnyebb út” választása

34.               A közerkölcs

35.               A közösséghez tartozás ösztönös kényszere, a közösségi érzés (a falka-ösztön, a közösségi ösztön, a közösségért hozandó áldozat ösztöne)

1.    A falka-ösztön fogalma: 

(Lásd ugyanezt még a közösséghez tartozás kényszerénél is!)

Az az ösztönös kényszer, amely az egyént arra kényszeríti, hogy minél nagyobb létszámú és erejű közösséghez tartozzék, a közösségen belüliekkel szolidaritást vállaljon, míg a közösségen kívülieket a közösségből kirekessze és mellőzze minden eszközzel és módon. A közösség (ősember korunkban a falka, az ember fejlődésével a „falka” mérete egyre nőtt, ma már az egész emberiség képezi az emberek igazi közösségét) sokszoros eséllyel marad fenn egy egyedhez képest, emiatt elemi erővel igyekszünk minél erősebben kötődni egy minél erősebb, sikeresebb közösséghez. Az egyik legerősebb létfenntartó ösztönünk. Többek között ezzel, a közösségünkhöz (falu, törzs, nemzet, vallási közösség, stb.) fűződő kötődési kényszerünkkel és az erkölcsi gyengeségünkkel élnek vissza az uszítók, és vesznek rá sokakat, hogy kirekesztők, bűnbakképzők, rasszisták legyenek...

A jelenlegi cél az, hogy minden ember az egész emberiséget érezze közösségének, odáig azonban még hosszú az út, hosszú tudatosodási folyamat áll még előttünk.

A közösségi kényszer kielégítése erkölcsös, az evolúció számára hasznos módja tehát a szolidaritás, a közösségért, a közösség tagjaiért hozott áldozatvállalás, hiszen az élet fennmaradását a közösség számára az szolgálja, ha a közösség tagjai segítik egymást - szolidárisak egymással - és akár a legnagyobb áldozatot is meghozzák a saját közösségükért; míg a közösségi kényszert hamisan kielégítő, kizárólag az evolúciós jutalmazó érzések és a közösség többi tagja segítőkészsége, szolidaritása megszerzésére szolgáló álmegoldás a hamis áldozatvállalás, a kirekesztés, a rasszizmus, mivel sokszorta könnyebb és egyszerűbb (még a legegyszerűbb ember által is felfogható és végrehajtható, mert ösztönös) módszer, mint a valódi szolidaritás és áldozatvállalás a közösségi társainkért.

Ugyanezt, tehát a hamis közösségi érzést használják ki a demagóg, populista közszereplők az uszításuk során.

Hamis ellenségképet mutatnak föl a sokaság előtt, a sokasággal pedig elhitetik, hogy a közösség kiváló, hasznos tagja az, aki gyűlölettel, kirekesztéssel kezeli a kijelölt ellenséget, és így a demagóg populisták képesek elérni, hogy a kevéssé képzett és a nehéz sorsú emberek beálljanak a gyűlölködők, a kirekesztők, a rasszisták sorába! Ezzel egyúttal kielégítik az együtt-gyűlölködők hamis közösségi ösztönét, a gyűlöletet úgy állítják be, mintha az egyén tisztességes, hasznos tagja lenne a közösségnek, tehát a legaljasabb módon használják fel az emberi természet árny-oldalait a saját alantas céljaik eléréséhez.

2.    A filozófia: 

A filozófia foglalja rendszerbe a túlélésünket segítő tényezőket, tisztázza e tényezők egymáshoz való viszonyát és meghatározza e tényezők fogalmát. Az új filozófiai paradigmának be kell emelnie végre a filozófiába a hamis közösségi áldozatvállalás kényszere, a hamis önbecsülés kényszere és az önámítás-képmutatás kényszere fogalmát, de mindenekelőtt az „öncélú, elvtelen örömszerzési kényszerünk” fogalmát, amely teljes általánosságban határozza meg az emberi erkölcstelenség létrejötte okait!

A mai tudományos ismeretek, kutatási eredmények immár lehetővé teszik, sőt megkövetelik a filozófia új alapokra helyezését! Ez az alap csakis az evolúció, az élet fennmaradása lehet, ez ma már egyértelmű. Az evolúció szempontjai alapján vizsgálódva az életben, az emberi világban, sőt azon túl is, minden a helyére kerül, és megszűnnek az ellentmondások és a bizonytalanságok.

Evégett hoztam létre korábban „Az evolúció filozófiáját” és végül „Az erkölcs általános elméletét”.

Hogyan jött létre a filozófia és mi a célja?

Szerintem a filozófiát az ember, az emberiség bűntudata hozta létre a lelkiismeretünk, az ösztöneink késztetései alapján, mert eltértünk az életfenntartó ösztöneink teljesítésétől, és veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát, az élet fennmaradását; az öncélúan élvhajhász, elvtelen, a könnyebb utat kereső mentalitásunk miatt, amellyel az evolúciós jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, büszkeség stb.) mindenáron meg akarjuk szerezni, akár erkölcstelenség árán is.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A jelenlegi filozófia az ész bújócskája az erkölcs elől!

--- A mai filozófia a képmutatás magasiskolája.

--- A mai filozófiára az a jellemző, hogy az írástudók a társadalom fenekét nyalják a jó megélhetésben reménykedve, míg az igazi filozófia szembesíti a társadalmat a hibáival!

--- A mai filozófia udvarol az emberiségnek, és ahelyett, hogy az igazat mondaná, a társadalom, az emberiség tetszésének akar megfelelni. Pedig, mint tudjuk, az emberiség mindig a könnyebb utat választja, és nem törődik azzal, hogy ez az út a pokolba vezet. Tehát a középszerű filozófusok vezetnek minket a pokolba.

--- Minél inkább érdekelt valaki a fennálló társadalmi, erkölcsi berendezkedés (és a jó nagy állami fizetése) fenntartásában, annál inkább akadályozni fogja az eszmei-erkölcsi megújulást. Mint pl. a hivatalos filozófusok…

--- A filozófiát nagyon elbonyolították, hogy ne kelljen a lényeggel foglalkozni, de ez lehetőleg minél kevesebbeknek tűnjék föl… A lényeg persze az erkölcsfilozófia, mert az emberi élet lényege is az élet fenntartása, és a jó erkölcs az, amely ezt lehetővé teszi. Az erkölcs minden embert érint, az erkölcsről emiatt csak közérthetően szabad szólni. Az emberek persze nem bánják, ha nem kell az erkölccsel foglalkozniuk, mert tudjuk, hogy az erkölcsösség a legnehezebb feladataink egyike. De pontosan a legokosabbaknak lenne a kötelességük, hogy a legnehezebb és legfontosabb feladatokat megoldják, velük foglalkozzanak, és így a filozófusok fő dolga az erkölccsel való foglalkozás lenne, és a lehető legegyszerűbb, legközérthetőbb nyelven.

--- A társadalom nem tehet semmiről. Te viszont igen, mert te magad vagy a társadalom!

--- A tehetség magánügy. A szolgálat közügy.

--- Ahol a mai filozófia végződik, ott kezdődik az erkölcs...

--- Ahol még az ártatlan kisgyermeknek sem hiszi el senki, hogy meztelen a király, ott teljesen értelmetlen az erkölcsről értekezni…

--- Amíg az emberi természetnek hagyjuk a rossz oldalát érvényesülni, mindig a rossz fog győzni a társadalomban.

--- Az a filozófus semmit nem ér, aki akár a társadalmi igényekhez, akár a hatalomhoz igazodik. A filozófust az erkölcsnek, tehát az élet fennmaradása érdekeinek kell vezetnie.

--- Az a filozófus, aki nem vállalja, hogy kimondja az igazságot, az vagy gyáva, vagy ostoba, vagy egyszerű karrierista vigéc, csak egy megélhetési filozófus, vagy legalábbis (vétkesen) tájékozatlan, esetleg ostoba.

--- Az a sajnálatos szokás, hogy a filozófiában sok mindent idegen szóval mondanak, azt bizonyítja, hogy a filozófusok zöme nem akarja, hogy az emberek megértsék a mondanivalójukat. Tehát a filozófusok zöme nem az emberekért, hanem a saját boldogulásáért dolgozik.

--- Az eddigi filozófia szerintem a történelemben egymást követő nagy elmék körül kialakult önámítási együttes, önámítási módszer, és szerintem mára már csak érdekes olvasmány, de érdemi eligazítást nem nyújt az élet lényegéről, amelyet a filozófiának mostanáig sem sikerült megtalálnia, ami nem csoda, mert az ember annyira nagymértékben önámító és a hamis önbecsülése olyan erős, hogy erre ezidáig egyszerűen képtelen volt, mert ehhez szembe kellett volna néznie az önámításával, a hamis önbecsülésével stb.. Ez, tehát az élet lényege szerintem abban áll, hogy mindenáron fenn akar maradni, és ebből következik a „jó” és a „rossz” fogalma is. A jó cselekedet vagy dolog az, ami segíti az élet fennmaradását és a rossz az, ami nem.

--- Az emberiség legfőbb kérdései: Hol nagy érték a napfény? Hát ahol nagyon ritkán süt a nap. És hol nagy érték a tisztesség? Hát az emberi társadalomban, ahol igen kevés van belőle. És miért van kevés belőle? Hát azért, mert a legnehezebb tisztességesnek lenni. És miért a legnehezebb tisztességesnek lenni? Hát azért, mert ehhez önmagunkon kellene uralkodnunk, illetve hibáinkat, hiányosságainkat, bűneinket elismernünk (amit a hamis önbecsülésünk kényszere egyszerűen megtilt). Akkor tehát milyen az emberi természet? Eleve rosszra vivő… Azt jelenti ez, hogy rossznak is születünk? Nem, de általában szólva „az öncélú, elvtelen örömszerzési kényszerünk”, a rosszra vivő, a rosszra csábító, az élvezetek mindenáron való megszerzésére irányuló olthatatlan vágyunk miatt csak a legjobbak tudnak ennek ellenállni. Ezek az erkölcsös emberek.

--- Ha egy állítólag értelmes faj legfőbb érvényesülési módszere a csalás és az öncsalás, akkor teljesen értelmetlen e faj számára megírni a csalásmentes filozófia alapjait és azt, hogy mi miatt és milyen módon csaló ez a faj… Mint ahogyan a kisgyermeknek sem hitt senki, amikor elkiáltotta magát: meztelen a király!...

--- A filozófia amiatt olyan bonyolult és nehézkes, mert azt a benyomást akarja kelteni, hogy objektív, holott a legszubjektívebb tudomány. A filozófusok azt akarják elhitetni velünk, hogy az önámító-képmutató emberek által művelt tudomány mégis lehet igazságos, pártatlan és tisztességes… Pedig fából vaskarikát még a filozófusok sem képesek készíteni… 2015. 09. 01.

--- A filozófia az egész emberiség létérdekeit szolgálja. A filozófusnak így az egész emberiséget kell képviselnie; az a filozófus viszont, aki a pártpolitikában részt vesz és egy párt vagy pártcsoport mellé áll, az csak az emberiség egy részének az érdekeit védi, emiatt azután már nem tekinthető mértékadó filozófusnak, legfeljebb politikusnak. 2015-09-13.

--- A filozófia olyannak jött létre, amilyennek az emberiség óhajtotta. Ha az emberek a képmutatást, annak okát, az önámítást és még annak is az okát, a hamis önbecsülési kényszerét rejtegetni óhajtják, akkor olyan filozófiát és olyan filozófusokat tűr meg ill. juttat szerephez, amely és akik ezt rendületlenül teljesítik. És ez akkor is így marad, ha és amikor a világ már majdnem szétesik. Vagyis mostanság. Tehát igen kérdéses, hogy mennyire szabad bízni a hivatalos filozófusokban. 2016. 01. 14.

--- A gondolkodásra az önámítás is hat, ezzel szemben a hivatalos filozófia a szellemi tevékenységnek csak az önámításon kívüli részét veszi figyelembe, olyanképpen, mintha az önámítás (s vele együtt a képmutatás ) nem is léteznék. Így ugyan a hivatalos filozófiának nem sok köze van „a valóság egészének az ismeretéhez”, de a megélhetési filozófusok magas életszínvonalon eltengődnek a szakmájukból…

--- Amíg a filozófusok csupán csoport-érdekeket képviselnek és nem az egész emberiség érdekeit, addig a filozófia életveszélyes és káros. Amíg nem ismerik el a filozófiában, hogy a létfenntartó ösztönök határozzák meg az emberi viselkedést és az erkölcsöt, és azt, hogy az emberiség egységes, egyetlen fajt alkot és az ösztönök mindenkire ugyanúgy hatnak, addig nem lehet egyetemes értelemben filozófiáról beszélni.

--- A hamis lelkületű, hazug és hiú filozófus, folyamatosan rombolva rossz példájával és hazug szavaival a világ gondolkodását, sokkal nagyobb kárt okoz, mint egy diktátor. Mert a diktátort az erkölcsileg felemelkedő nép elzavarja, de ha erkölcsi felemelkedését hamis próféták gyengítik, örökké fennmarad a diktatúra. 2016-01-16.

--- Az a filozófus, aki nem mondja ki az igazságot, az vagy gyáva, vagy ostoba, vagy vétkesen tájékozatlan, tehát alkalmatlan.

--- Az a filozófus, aki nem vállalja az igazság kimondása következményeit, az csak egy vigécbe oltott csinovnyik… (2015-09-18.)

--- Az a próféta, az a filozófus, aki jól megél az általa hirdetett eszmékből, biztosan nem az igazat mondja, mert pénzt egy eszme hirdetésével csak az keres, aki a (nem valami szeplőtlen) emberi természetnek udvarol... Az igazmondó azok között van, akik egy fillért sem kapnak a társadalomtól, mert kimondják, hogy meztelen a király. A legigazabb közülük valószínűleg az, akit meg is ölnek.

--- Az antropológiai-filozófiai standard-modellből mindössze a helyes kiindulópont hiányzik, a valódi input, vagyis a hamis közösségi áldozatvállalás, a hamis önbecsülés ösztönös kényszere és az önámítás-képmutatás ösztönös kényszere, teljes általánosságban az ember „öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszere”. Amúgy kitűnő, sokan jól megélnek belőle…

--- Csak a művész az, aki az embereknek a szemébe meri mondani, milyen sanda és hamis is az emberi természet. Emiatt a jó filozófusnak egyben tiszta lelkű művésznek és az igaz művésznek jó filozófusnak kell lennie, különben nem meri kimondani az igazat az emberi természetről.

--- Ha seregnyi filozófus állítja ugyanazt, attól még nem biztos, hogy nem tévednek, uram bocsá’, nem hazudnak. Sőt, még az sem biztos, hogy a jelenlegi filozófia az emberiségnek javára van, mert (szerintem) „az igazság nem tömegbázis kérdése!”.

--- Magára adó filozófus nem áll be a politikai csatározásokba, mert a filozófus dolga az erkölcs és az igazság keresése, ezek pedig függetlenek a politikai oldalaktól, mert általános emberi dolgok. Kivéve, ha a demokrácia van veszélyben.

--- A filozófusok csapják be magukat és az emberiséget a legmagasabb értelmi szinten (kiszolgálva az emberiség elemi erejű „öncélú, elvtelen örömszerzési kényszerét”, becsapva egyúttal az emberiséget is). Emiatt a filozófusokra  szinte lehetetlen rábizonyítani, hogy valamit rosszul gondolnak, vagy különösen azt, hogy rengeteget tévednek, uram bocsá’, hazudnak.

--- Ha a filozófia az igazságot keresi, hogyan hagyhatja figyelmen kívül a képmutatást és az önámítást, amely pontosan az igazságot hamisítja meg, azáltal, hogy eltorzítja megismerési folyamatainkat, következtetéseink levonását, ítéleteink meghozatalát?! 

--- A filozófia mindazoknak az ember által okozott gondoknak az enyhítésére jött létre, melyek az ember megjelenése nélkül nem is léteznének.

--- A filozófusok azért nem akarnak még hallani sem az önámításról, mert ha az önámításnak a létét elismernék, akkor nyilvánvalóvá válna egy sor állítás igazsága, amelyek mind a filozófusok ellen szólnak, és az, hogy ilyen hazug filozófiára nincs szükség…

--- Mit ér az a filozófia, amelyet csak a legokosabbak és a legképmutatóbbak értenek? A filozófiának olyannak kell lennie, hogy mindenki értse!

--- Ha túl sok jellemtelen filozófus van az élvonalban, törvényessé válik a törvénytelenség és szalonképessé az erkölcstelenség.

--- A filozófusnak el kell döntenie, hogy az igazságot szolgálja, vagy pedig mindenáron sikeres akar lenni és a társadalom lelkifurdalását nyugtatgatja azzal, hogy elhallgatja, hogy milyen is valójában az emberi természet, hogy az emberek túlnyomórészt  erkölcsileg nem elég szilárdak, gyarlók, ezáltal a társadalom is az, hiszen a társadalmat az emberek alkotják. A népszerű, élő filozófusok szinte mind az utóbbi kategóriába tartoznak. Kérdés, így megérdemlik-e a filozófus elnevezést...

--- A hiúság és az igazság nem fér meg egy helyen. 2019. március 3.

3.    A flow (a lelki-érzelmi orgazmus): 

Az az átszellemült, elmélyült, a külvilágot kizáró, szinte önkívületi elmeállapot, amely szerintem akkor jön létre, amikor az érintett valami olyant cselekszik, amely tökéletes összhangban van az evolúcióval, a létfenntartási ösztönök törekvéseivel, vagyis az élet fennmaradása érdekeivel! Ilyenkor az egyén a boldogság legmagasabb fokát éli át, mert ösztönösen érzi, hogy olyant cselekszik (az ösztönök visszajelzése alapján, a jutalmazó érzést, a boldogság különleges mértékét érzékelve), amely nagyon hasznos az evolúciós létfenntartási ösztönök, tehát a létfenntartás számára. Az ösztöneink minden esetben meghálálják neki ezt, a boldogság-érzés legmagasabb fokával, a mámorral, a legerősebb evolúciós jutalmazó érzéssel. Csíkszentmihályi Mihály: Az áramlat (flow) c. munkájában foglalkozik a „flow”-val, oki magyarázat nélkül, én pedig itt igyekeztem megadni a jelenség okát, magyarázatát. A flow-t én "lelki-érzelmi orgazmus"-nak nevezem, ez talán kifejezőbb.

4.    A genetikai anyag: 

A génjeinkben tárolt információ, amely biztosítja az utód testi-lelki kifejlődését, a lelkiismereten keresztül segít megvalósítani az utód evolúciós (erkölcsi) alkalmasságát, és a legújabb ismereteink és feltevéseink szerint segít az egyén (a kultúrális evolúció) és az ösztöneink, a génjeink közti kétirányú kommunikációban azáltal, hogy a DNS nagy része olyan szerkezetűvé vált, amely alkalmassá teszi az emberi lényt a nyelvi kommunikációra a DNS-ével és a tudatával, és képes az ösztönös késztetéseink egy részét szóbeli, gondolati alakban a tudatunkkal közölni.

5.    A globalizáció: 

Ez a jelenség, ez a folyamat a gyűlölködők és az uszítók sugalmazása ellenére nem valakiknek az ármánya, hanem a technikai fejlődésünk által lehetővé tett globális kommunikáció és a globális egységesülés lehetősége, mely közvetíti a lokális hatásokat és bolygószinten ismertté és hatékonnyá teszi azokat; az egyöntetűség, amely ezáltal nyilvánvalóvá válik, nem a(z ördögi) következménye, hanem az élettani sajátosságainkon, az élettani hasonlóságainkon alapuló oka a globalizációnak. 

Mivel az egész bolygón az egyetlen fajt képező emberiség egyedei élnek, így a globalizáció bekövetkeztéhez csak a globális kommunikáció megszületésére kellett várnunk. Ez a társadalmi fejlődés egyetlen járható útja. A globalizáció a létfenntartó ösztöneinkben kitéphetetlenül ott élő kényszer minden ember számára, alapvetően az ösztönös szolidaritás gyakorlati megvalósulása a késztetési, az input oldalról, és a technikai fejlődés által teremtett lehetőség a másik, az output oldalról, tehát a megvalósulást illetően. Így ez a folyamat, ha érdemben, magát a megvalósuló szolidaritást illetően lehetnek is ingadozások, de a lényeget illetően megállíthatatlanul végbemenő, egyre teljesebbé váló folyamat.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Amíg az ember-tudományok el nem ismerik, hogy a minden emberre érvényes emberi természet mindenkinél ugyanazon ösztönös késztetések alapján működik, addig nem lehet leleplezni a kirekesztési, megbélyegzési, uszítási stb. szándékot és tevékenységet.

--- A "fejlettebb civilizációjú" ma már egyértelműen az "agyafurtabban leigázó"-t jelenti. Az emberiség "fejlődése" története is szerintem épp ennyire lehangolóan fogalmazható meg: "az önámítás és a képmutatás, tehát a csalás és a hazugság fejlődése" története. A Föld a jószándékú emberek számára mára már lakhatatlanná vált. Talán, ha sikerülne egy bárki számára érthető Maslow-piramist, az élet fennmaradása számára fontos dolgok fontossági sorrendjét bemutató ábrát ill. szöveget előállítanunk, akkor lenne esély, de ez is utópia, mert ennek a feltétele egy általános, közös, globális értékrend kialakítása lenne, amire egyelőre semmi esélyt nem látok. Mert ehhez kéne egy globális erkölcs-fogalom és felfogás, de a tisztelt filozófusok még abban sem voltak képesek megegyezni, hogy az erkölcs abszolút, mindenkire nézvést érvényes kategória (mint Platónnál, Kantnál stb.), vagy egyénekkel, közösségekkel változó (mint Arisztotelésznél és követőinél). Az utóbbi megoldásnál a tudomány a lovak közé dobta a gyeplőt, mert kecskére bízni a káposztát, az aztán az okos dolog! Az erkölcsi követelmények lazításának a mértékét az emberre bízni, eleve nyeletlen veszett fejsze!... Az erkölcs egységes, globálisan minden emberre nézve közös, ha úgy tetszik, isteni eredetű fogalom. Az erkölcs és az evolúció ugyanazt szolgálja, az élet fennmaradását. Hát mi egyebet szolgálnának?! Ebben a kérdésben is kétféle az irány: az erkölcsös, globális,  "helyes út" (a nehezebb út!), és a populista, a tömegek kedvében járó, népszerűsködő, az erkölcsi követelmények lényegét kiherélő, a követelményeket megtizedelő, az erkölcsöt közprédára kitevő egyéni- ill. csoportos erkölcsben megjelenő igénytelenség, ez tkp. az erkölcsi "könnyebb út" kifejeződése az erkölcsfilozófiában...

6.    A globális erkölcs 

Mivel az emberiség egyetlen fajt képez, és az összes ember ugyanehhez az egyetlen fajhoz tartozik, így az erkölcsi követelmények (a lelkiismeretünk szavának a betartása) egyformán vonatkoznak minden emberre.

A globális erkölcs tehát azonos a már tárgyalt „erkölcs”-csel, így az az „Erkölcs” címszónál megtalálható.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az erkölcs nem lehet szocializációs fogalom és jelenség, mert az erkölcs a lelkiismeret ikertestvére, annak másik oldala. A lelkiismeret szabja meg számunkra a tennivalókat erkölcsi szempontból, és az erkölcsösség azt mutatja meg, hogy ebből, ill. az ez által felvetett nehézségekből mekkora hányadot vagyunk hajlandók és képesek fölvállalni, betartani. Az erkölcsösség elvárt fajtája és mértéke is része lehet a szocializációnak, de ez csak a közösség erkölcsösségének a mértékéről tanúskodik. Az abszolút erkölcs maga nem egyén- vagy közösség-, tehát szocializáció-függő, mert az erkölcs az élet fenntartását szolgáló nehézségek fölvállalása, és ebbe sem egyén, sem közösség nem képes beleszólni, ez egy abszolút kategória, teljesen független az emberi gyengeségektől - gyarlóságoktól, tehát az egyéni- vagy a közösségi gyengeségtől, lustaságtól, közösségi érdekektől stb. független dolog!

--- Azt, hogy társadalmi (közösségi) erkölcs nem létezik, legfeljebb társadalmi (közösségi) képmutatás, az is bizonyítja, hogy a diktatúrák egyáltalán létezhetnek! Hát (közösségi) erkölcs az, amely megengedi, hogy a saját országában olyan személy ill. banda uralkodjék, aki ill. ami tönkreteszi az országot, szemernyi részvét, szolidaritás sincs benne a nyomorgók iránt, tesz az esélyegyenlőségre, és általában, láthatóan lenézi és semmibe veszi a társadalom szegényebbik felét?

--- Platón szerint „létezik egy örök ’Jó’ idea, ami egyetemes érvényű minden ember számára, továbbá szerinte: „a mérték az isteni, az isteni abszolút jó”. Ez teljesen egybecseng az én véleményemmel, mert az isten szerepe az életben (a vallásosoknál) ugyanaz, mint a lelkiismereté, mely minden embernek van, csak egyelőre nem tudjuk valódi értékén kezelni. A lelkiismeret pedig az etika (szerintem) két alapfogalma közül az egyik, tehát a lelkiismeret megszabja a létfenntartás, az evolúció szempontjából kedvező feladatokat, melyek a DNS-ben évmilliárdok alatt csiszolódtak ki, és emberi mivoltunk évmilliói alatt fogalmazódtak meg emberi nyelvre lefordítva, és azóta jelennek meg „emberi nyelven megszólaló ösztönként”, lelkiismeretként. Az erkölcs, az erkölcsösség pedig az a mérték, amennyit a teljességből, a lelkiismeret szavából megtartunk, végrehajtunk. Az erkölcsnek persze még nálam is ennél sokkal hosszabb a fogalommeghatározása, de itt most elég ennyi.

Máshonnan nézve, és Arisztotelésszel stb. is vitatkozva levonható a következtetés, hogy az erkölcs abszolút, egyéntől és közösségtől független kategória, ráadásul szerintem fogalma, értelme és jelentősége teljesen összefonódik az evolúcióval, az élet fennmaradásával! Ezt a nézetet erősíti még pl. Kant erkölcs-fogalma is, amely szintén csakis abszolút, általános érvényű, és persze nem függ egyéntől vagy közösségtől ("az erkölcs ott kezdődik, hogy belátjuk saját hibáinkat"). Mindebből is látható, hogy az erkölcs fogalmát illetően egyáltalán nincs egybecsengő, egyértelmű filozófiai meghatározás, ez a fogalom legalábbis két táborra osztja a gondolkodókat: a platóni és az ezzel szemben álló arisztotelészi nézetben megfogalmazhatókra, Platón szerint a "jó" egyetemes, minden emberre érvényes", míg Arisztotelész szerint a "jó" relatív fogalom, minden embernek más és más jelentheti a ’Jó’-t, és pl. Heller Ágnes pedig minden mértékévé a „társadalmi embert” teszi meg”, ami lényegében az Arisztotelészi nézetet tükrözi.

7.    A gonoszság: 

Az egyik „főbűn”, az öncélú, élvhajhász, elvtelen öröm- és boldogságszerzés egyik legfőbb „terméke”, következménye, a kisebbségi érzést nyíltan, könyörtelenül ellensúlyozni kívánó, otromba és a társadalomra veszélyes jellemhiba.

A gonoszság „családfája”:

Az ember élőlény, és az élet minden formája fenn akar maradni.

Az élet fennmaradását minden élőlényben az életfenntartó ösztönök segítik, és a legújabb kutatások szerint irányítják is.

Az ösztöneink két fő csoportja a közösségi ösztön vagy falka-ösztön, és az önbecsülési kényszer vagy rangsor-ösztön.

Ha ezeknek nem tudunk megfelelni, akkor jönnek létre a torzulások, kompenzációk, pót-érzések és pótcselekvések.

Mivel az egyik legerősebb ösztönünk az önbecsülési kényszer, a számunkra kedvezőtlen információkat az önámítás-képmutatásunk (befelé- ill. kifelé szólóan) meghamisítja, így kerüli el a kognitív disszonanciát, a rossz lelkiismeretet és elégíti ki a hamis önbecsülésünket.

Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a hamis önbecsülés késztetése (és persze, különösen a hamis közösségi ösztönből eredő hamis áldozathozatal késztetése) nemcsak egyéni, hanem társadalmi méretben is működik, ez okozza a rasszizmust, a kirekesztést, és persze, egyéni vonatkozásban a gonoszságot, annak minden formáját.

A gonoszság szerintem mindig a kisebbségi érzésből fakad.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A gonoszok a legnyomorultabbak, mert saját elhatározásból válnak alja emberré…

--- A gonoszság mindig a kisebbségi érzésből ered.

--- Ha te besározol engem, attól én még nem leszek alábbvaló, te viszont igen…

--- A gonoszok, mivel érzik, hogy kevesebbet érnek a jóknál,  ösztönösen sanyargatják és provokálják a jókat, hogy azok, türelmük fogytán, esetleg méltatlanul viselkedjenek, és így erkölcsi előnyük, fölényük megszűnjék a gonoszokkal szemben.

8.    A gúnyolódás(i, rágalmazási-, megalázási-, lekicsinylési kényszer): 

Az önbecsülési- vagy rangsor-kényszer és az önámítási kényszer hatására létrejövő hamis önbecsülési kényszert látszólag „kielégítő” kényszer-cselekvés. Ez a saját kisebbségi érzésünk ellensúlyozása a másik ember ösztönös el-értéktelenítése révén. Minél értéktelenebb valaki, annál többet gúnyolódik, hogy az ellenfél kisebbítésével a saját gyengébb minőségét és a kisebbségi érzését ellensúlyozza a külvilág és saját maga előtt is.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Gúnyolódni a senkik szoktak a valakikkel, de a senkik ettől még senkik maradnak.

--- Gúnyolódni azokkal szoktak, akikre föl lehet nézni, olyanok, akiknek kisebbségi érzésük van… 

--- Gúnyolódni többnyire olyanokon szoktak, akiknek van tekintélyük. Pontosan olyanok, akiknek nincs, viszont van kisebbségi érzésük.

--- Ha te besározol engem, attól én még nem leszek alábbvaló, te viszont igen… 

--- Ne bosszankodj, ha méltatlanul bántanak, mert: a senkik szoktak a valakikkel pimaszkodni, de ettől a senkik még senkik maradnak...

--- Pusztán attól, hogy engem megalázol, nem leszel több nálam…

--- Ha megalázol, elárulod, mennyire alávaló vagy…

--- Valódi rangot csak valós erényeink hoznak, csalással-hazugsággal-képmutatással-gonoszsággal-gúnyolódással stb., az ellenfelek besározásával ez nem lehetséges!

9.    A gyarlóság, esendőség: 

Az erkölcsösség ellentéte a gyarlóság, vagyis az erkölcsi esendőség, gyengeség.

A gyarlóság az erkölcsileg helytelen, vagyis a „könnyebb út” választása révén valósul meg. Ilyenkor a rosszra vivő kényszereink (testileg az élvhajhászat, a lustaság, a mértéktelenség stb., lelkileg az öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzési kényszerünk illetve az önámítás-képmutatás és a hamis önbecsülés) győznek bennünk a jóra vivő kényszereink ellen. Vagyis a vágyainkat nem a jogosan megszerzett evolúciós jutalmazási érzésekkel (öröm, boldogság, büszkeség stb.), hanem a hamisság, csalás árán az önámítás-képmutatásunkkal létrehozott hamis jutalmazási érzésekkel elégítjük ki, mint pl. a hamis közösségi áldozatvállalás, vagyis a kirekesztés, a rasszizmus (a falka-ösztön hamis kielégítése); és a hamis önbecsülés érzése (a rangsor ösztön hamis kielégítése).

Bár a gyarlóság átmenetileg legyőzheti a lelkiismeret (az erkölcs, az életfenntartó ösztönök kielégítése kényszere) szavát, de hosszabb távon ez lehetetlen, és a lélek szorongással, lelkifurdalással reagál, és ha a helytelen állapot hosszabb ideig fennáll, akkor lelki betegséggel vagy lelki alapú testi betegséggel figyelmeztet minket a rossz választásunkra, a rosszaságunkra.

A fennmaradáshoz, a túléléshez állandó alkalmazkodásra van szükség, ehhez állandóan döntéseket kell hoznunk, ehhez pedig a világot a maga valóságában kell látnunk, beleértve a saját hibáinkat és hiányosságainkat is. Ehhez pedig az önszépítő öncsalásunkat - melynek az eredménye a kirekesztésre és a rasszizmusra vezető késztetéseink (falka-ösztön) és a hamis önbecsülés rosszravivő ösztönös kényszere (rangsor ösztön) - mindenképpen vissza kell szorítanunk, mert ezek a késztetéseink, az általuk okozott csalás, hamisítás eltávolít minket a valóságtól, és így az alkalmazkodás során óhatatlanul rossz döntéseket (is) hozunk, amely elveszi tőlünk a hatékony, megbízható alkalmazkodás lehetőségét, és ez veszélyezteti a létünket és a jövőnket.

A gyarlóságunk, esendőségünk elleni küzdelmet az evolúció a lelkiismeretünkre és az erkölcseinkre bízta, amelyek legfőbb feladata szerintem a valóságlátásunk (benne az önkritikával!) minél nagyobb arányú megőrzése és a létfenntartó ösztöneink késztetéseinek a végrehajtása.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A leggyarlóbb ember az, aki még azt sem ismeri el, hogy gyarló.

--- Embernek lenni azt jelenti, hogy legyőzzük önmagunkat, a gyarlóságunkat, rosszra vivő kísértéseinket. A kísértés, a gyarlóság tehát az ember kiszakíthatatlan része, de legyőzhető.

--- Azt a vitát, hogy a jóság vagy a gyarlóság ereje a nagyobb, többek között az fogja eldönteni, hogy képesek leszünk-e az összes romboló eszközt megsemmisíteni, és teljes garanciát létrehozni arra, hogy soha senki többé ne hozhasson létre ilyen eszközt.

--- Egy ember társadalmi tekintélye származhat a saját értékességéből, vagy ezerszer gyakrabban abból, ha elnézi, sőt kiszolgálja a társadalmi képmutatást, a gyarlóságot.

10.               A gyűlölködés(i kényszer): 

akkor lép fel, amikor valamilyen aljas, felelőtlen, szélsőséges közszereplő feluszítja a tömeget valamilyen bűnbak, tehát falkán kívüli vagy falkán kívülre rekesztettnek („kirekesztettnek”) minősített egyén vagy társadalmi csoport ellen. A közösségi ösztön késztetései az egyént, az alanyt nemcsak arra késztetik, hogy minél nagyobb, erősebb közösséghez tartozzék, fejlessze a saját közösségét, hanem arra is, hogy a közösségen kívüliekkel szemben ellenségesen lépjen föl, a saját falka tagjait mindenkor előnyben részesítse a falkán kívüliekkel szemben. Erre az ösztönös késztetésre jól „rá lehet játszani”, vagyis az egyén könnyen uszítható más közösségek tagjai ellen. Persze csak akkor, ha az egyén erkölcsi színvonala és tudatossága nem ér el egy bizonyos színvonalat.

A gyűlölködési kényszer uszítás nélkül is föllép, ha valaki nem képes tisztességes úton kielégíteni az önbecsülési kényszerét. Így azt a hamis önbecsülési kényszere akár a gyűlölködésre is ráveheti, azok ellen a bűnbakok ellen, akiket a hamis önbecsülése hoz létre, minősít bűnbakká a saját hibái, alkalmatlansága miatt az ösztönös önámítási kényszere közreműködésével.

Aki már máshogy nem, hanem csak gyűlölettel tud reagálni a számára nehéz helyzetekre, az nagyon szánnivaló. A gyűlölködés kényszer, azok gyűlölködnek, akik máshogyan nem képesek kezelni, megoldani a nehézségeket. Amikor már annyira kicsi az önbecsülése valakinek, hogy legalul van a társadalmi hierarchiában, akkor nem marad más, csak a csalás. Ez azt jelenti, hogy ha azt képzelem a másikról, hogy ő milyen alávaló, akkor hozzá képest még én is érezhetem magamat valakinek.

A gyűlölködés halálos méreg. Kb. úgy hal bele valaki, mint a makacs ember a súlyemelésbe: ha túl nagy súlyt próbál makacsul megemelni, a végén megüti a guta vagy halálos szívrohamot kap.

A gyűlölködési kényszer létrejöttében kétségtelenül szerepe van mindkét fő ösztönünknek, a falka-ösztönnek (vagy „a közösségi ösztönnek”) és a rangsor-ösztönnek (vagy az önbecsülési kényszernek) is. Ugyanis a kirekesztett emberekkel szemben a gyűlölködők mindig fölényben érzik magukat, miután a kirekesztetteknek főként a meglévő vagy ráaggatott hátrányos tulajdonságait hangsúlyozzák, így könnyen azt képzelhetik a gyűlölködők, hogy ők valóban különbek az általuk kirekesztettektől.

A gyűlölködés szerintem a bűnbakképzés egyik fő formája, a bűnbakképzés az erkölcsi felelősség elhárítása eszköze, az önámítás egyik leggyakoribb megjelenési módja, az önámítás pedig az emberi erkölcstelenség messze legfontosabb fajtája, a legtöbb emberi bűn oka és a gyarlóság, az esendőség közvetlen kiszolgálója, a hamis önbecsülés kényszerének a megvalósítója.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Olyan írásokat könnyű népszerűsíteni, amelyekben lényegében a társadalom egy részének igazat adunk a társadalom más részeivel szemben, kihasználván hamis önbecsülésüket. De olyant, amelyben a minden emberre jellemző hamis önbecsülést támadja az ember, szinte lehetetlen élve sikerre vinni, ezeket az emberiség csak akkor veszi komolyan, ha már megölték a szerzőt…

--- A gyűlölet részben a tudatlanságból, részben a gyenge jellemből táplálkozik, és csak kis részben hibáztathatjuk a hátrányos helyzetünket.

--- A gyűlölködőnek nincs szüksége valódi ellenségre; gyárt magának, vagy „élvezettel” gyűlöli azt, akit az uszítók elébe vetnek prédául...

--- Gyűlölettel semmit nem lehet megoldani, de türelemmel, megértéssel, kompromisszumokkal és kooperációval szinte mindent.

--- Ha nem keressük meg és nem értjük meg a közös emberi mozgatórúgókat, akkor mi, demokraták is esetenként ugyanolyan demagóg vagy gyűlölködő módon reagálunk a valóban demagóg és gyűlölködő megnyilvánulásokra, mert nem értjük meg, hogy a gyűlölködőt a bennünk is meglévő, rosszra vivő ösztönök vezérlik, csak nem tud uralkodni rajtuk.

11.               A hamis önbecsülés ösztönös kényszere: 

Ez az ösztönös kényszer az önbecsülési kényszer és az önszépítő önámítás kényszere közös eredménye. Vagyis: az önbecsülési kényszer kielégítése a „könnyebb úton”, saját magunk hamis fényezésével vagy a vetélytársak sározásával.

Az önbecsülési kényszerünket (a rangsor-ösztönünk késztetéseit) minden esetben tisztességes úton-módon legtöbben képtelenek vagyunk kielégíteni, és saját magunkat olyan értékessé, élenjáróvá fejleszteni, mint amilyenre az önbecsülési kényszerünk (a rangsor-ösztönünk megvalósítója) szeretné. Ekkor lép be az önigazoló öncsalás (az önszépítő önámítás) és az ő szokásos csaló módján megpróbálja elhitetni saját magunkkal, hogy márpedig milyen kiváló egyének vagyunk is mi az adott szempontból. És meg is valósult a hamis önbecsülés, máris többnek, jobbnak, értékesebbnek érezzük magunkat, mint amennyit valójában érünk.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A legkifizetődőbb szolgáltatás a hamis önbecsülés kielégítése.

--- A semmirekellő akkor is semmirekellő marad, ha minden nálánál értékesebb embert kigúnyol.

--- Amíg az emberiség nem képes szembenézni azzal, hogy milyen is valójában a saját 'emberi' természete, addig mindig háborúságban fog élni. 

--- Az emberiség, szinte bármely ember belemegy bármilyen aljasságba, csak ki ne derüljön, hogy mennyire önámító és képmutató, hogy mennyire a hamis önbecsülés, a hamisság, a csalás vezérli.

--- A hamis önbecsülés és a jogos, megérdemelt önbecsülés között nem kisebb az érték-különbség, mint a bizsu és a gyémánt ékszer között. Pedig mindkettő valódinak látszik...

--- A hamis önbecsülés kényszere egyfajta részegség, amelybe mindenki boldogan beleszédül, aki az önbecsülését képtelen becsületes módon, erkölcsi és kocsmai tántorgás nélkül megszerezni.

--- A Sátán nem önálló létező, hanem mindenkiben ott lakik, mindenkinek saját sátánja van: az öncélú, elvtelen élvhajhász örömszerzési-, hamis  önbecsülési,- és kirekesztési (rasszista) kényszer!

--- Freud a szexre hegyezte ki a rendszerét, pedig a túlélési ösztöneink nemcsak a szexről szólnak, hanem a gyarlóságról, a hamis önbecsülésről is, vagyis a közösség-kényszerről, a rangsor-kényszerről és az önszépítő önámítás-képmutatás kényszeréről.

10.--- Az élet rövid, és nekem ezer fontosabb feladatom van még az életemben,  mint hogy a hamis önbecsülésem kényszerének engedelmeskedve hamisságokkal teljen az életem, hamis módokon szerezzek magamnak hamis önbecsülést…

11.--- Szentgyörgyi Albert mesélte, hogy amikor már mindenki az ő frissen felfedezett C-vitaminját  pocskondiázta, akkor vált számára bizonyossá, hogy valóban jelentős eredményt ért el…

12.--- Az emberi világban szinte minden az önbecsülés körül forog, és többé-kevésbé hamis önbecsülésben él mindenki…

13.--- Minden ember a gyarlóság, a hamis önbecsülés cinkos tettestársa, amíg el nem ismeri és el nem utasítja a hamis önbecsülés létét és mibenlétét.

14.--- A hamis önbecsülésünk egy hétmilliárd-fejű sárkány, amely kísértet módjára rejtőzködik, vérre menően védelmezi a saját inkognitóját, gyalázatos bűneit, eredetét, családfáját…

16.--- Az emberi természetnek számomra az az egyik legcsúnyább vonása, hogy a nyilvánvalóan értéktelen és erkölcstelen embernél sokkal erősebben kiközösíti azt, aki nyilvánvalóan sokkal értékesebb és erkölcsösebb a többieknél. Na persze, ez nem csoda, ha az ember legfőbb érdekérvényesítő módszerét, képességét figyelembe vesszük: a hamis önbecsülés kényszerét, a nálunknál különbek letiprására irányuló ösztönös vágyunkat, rosszra vivő késztetéseünket.

12.               A hatalom: 

A hatalom a csoportos evolúció(a falkában, közösségben történt törzsfejlődés) legfontosabb jelenségei, fogalmai közé tartozik.

Az életfenntartó ösztöneink két fő ösztöne közül az egyik a rangsor-ösztön, ezt a hatalom-szerzés kényszere, vagyis a társadalmi befolyás-szerzés kényszere, végső soron az „önbecsülés kényszere” testesíti meg. Ugyanis a túléléshez, az evolúciós sikerességhez, a legnagyobb számú utód létrehozásához, a saját génjeink leghatásosabb és legtömegesebb elterjesztéséhez a lehető legjobb hozzáféréssel kell rendelkeznünk az erőforrásokhoz, és ez a hozzáférés egyenesen arányos a birtokolt hatalommal, társadalmi befolyással, ezt meg a minél magasabb megbecsültség hozza magával.

Mindaddig, amíg az életfenntartó ösztöneink nem ösztönzik az emberi egyedeket arra, hogy a legerősebb késztetésük az legyen, hogy a teljes faj, sőt, talán a teljes élő természet védelme legyen a legfontosabb számukra, és ami ezzel együtt járna: a közösségért hozandó áldozat, önfeláldozás legyen a legtermészetesebb tulajdonságunk (mint pl. a hangyáknál, a méheknél), mindaddig a hatalom birtoklása az egyik legfontosabb evolúciós segítő tényező.

A politikai hatalom az emberi természet terméke, az egyes emberek emberi természete hátrányos következményei összegződése. Látszólag a hatalom uralkodik a társadalmon, valójában a hatalom a társadalmi igények terméke, annak az érdekében valósítja meg a társadalom, hogy az emberek az érvényesülést hamissággal, csalással, az erkölcsileg könnyebb utat bejárva oldhassák meg. Számtalan példa mutatja, hogy a szavazók nem a tiszta, hanem szinte kizárólag a tisztátalan embereket segítik hatalomra. Ez pedig ékesen bizonyítja, hogy az emberi társadalom, tehát végső soron az ember, bár nem eleve, születetten rossz, de élete során mégis a hamisságok segítségével igyekszik megoldani az érvényesülését, az érdekei kielégítését, tehát az emberi természet igen könnyen rosszra vivő, a rosszra csábítható.

Gondolatszilánkjaim a hatalommal kapcsolatban:

--- A hatalmat az emberi erkölcstelenség, az emberi gyarlóság hozza létre, a Te gyarlóságod, erkölcstelenséged is részes a hatalom létrejöttében. Ostobaság és képmutatás ellene tiltakozni, a saját erkölcsi színvonaladon, a saját gyarlóságodon javíts először!

--- A politikai hatalom a társadalmi igényekből születik, a társadalmat emberek alkotják, az embereket pedig az ún. emberi természet vezérli. És az emberi természet bizonyítottan rosszra vivő hajlamú. Akkor meg mit ugrálsz a hatalom ellen? A hatalom oka te vagy, összes hibáddal együtt!

--- A hatalom csak akkor szűnne meg, ha az emberi természet nem volna gyarló, nem hajlana a rosszra.

--- A hatalom hosszabb távon pontosan tükrözi a társadalmat alkotó egyének, de legalábbis a többség akaratát. Ezért hatalmas képmutatás és hazugság a hatalmat bármiért is felelőssé tenni, a társadalom saját maga a felelős mindenért – Te Magad is felelős vagy mindenért, ami a társadalomban történik, a hatalom létéért, működéséért is!

--- A hatalom mindig és mindenütt csak annyit engedhet meg magának, amennyit a közerkölcs (a "társadalom") engedélyez a számára. A hatalom hosszabb távon pontosan tükrözi a társadalmat alkotó egyének, de legalábbis a nagy többség akaratát, ezért a legnagyobb hazugság és képmutatás mindenért a hatalmat felelőssé tenni. Mi magunk vagyunk a felelősök mindenért, még a hatalom aljasságaiért is!

--- Az erkölcstelenség az önbecsapáson alapul, így az erkölcstelen ember, tehát az általa megvalósuló hatalom is, eleve képtelen helyes, tehát az élet fennmaradását szolgáló döntéseket hozni.

--- Azért létezik a hatalom, mert mi, emberek olyanok vagyunk, amilyenek vagyunk. Hamis úton járó választók hamis úton járó hatalmat akarnak.

--- Ha a tömegek zsigeri érzéseire, ösztönei aljasabbik felére hatva a hatalom jól feluszította a tömegeket, akkor erkölcsi alapú, szellemi módszerekkel, ész-érvekkel semmit nem tehetsz ez ellen, itt már csak az erkölcsi példamutatás segít!

--- A hatalom a közerkölcs(telenség), de végülis az egyén alkuja, megalkuvása az államhatalommal: én, a közerkölcs(telenségem) és a szavazatom által engedem, hogy te hatalmon légy, de te, hatalom engedd, hogy én, az egyén lopjak-csaljak-korrumpáljak…

--- A hatalom, a közéleti maffia ellen csak a saját magad javításával tudsz küzdeni, mert ezek mindketten a Te gyengeségeidből, erkölcsi hiányosságaidból élnek.

--- „A közügyek iránt tanúsított közömbösség ára az, hogy a gonosz emberek uralkodnak” – mondta Platón… Platón elnéző volt, megelégedett azzal, hogy az emberi közömbösséget hibáztassa, ahelyett, hogy az emberi erkölcstelenségre világított volna rá. Szerintem pedig: a hatalom az emberi természet kivetülése. Ha az emberi természet jóra hajló lenne, nem tűrné maga fölött a gonosz hatalmat. De mert az emberi természet eleve rosszra hajló, valójában törvényszerű, hogy az államhatalom is gonosz legyen, mert lényegében erre van igény. A gyűlölködési kényszer, a kirekesztési kényszer, a bűnbakképzés kényszere, amelyek persze mind a saját rosszaságát kompenzáló (ellensúlyozó) emberi természet termékei, utat tör magának és kielégíti igényeit minden körülmények között… Ehhez pedig a legalkalmasabb a gonosz hatalom. Tehát Platón nem leplezi le az emberi természetet, elnéző. Szerintem pedig végre szembe kell néznünk a valódi, gyarló, öntömjénező (Pascal megfogalmazása), képmutató arcunkkal...

--- Ha a választóknak nincsenek elveik, akkor az ország vezetőinek miért is lennének?...

13.               A hazaszeretet:  

A falka-ösztön (a közösséghez tartozás ösztöne) egyik legnemesebb megjelenése az emberi társadalomban. A szélsőséges uszítók egyik kedvenc és sajnos, eredményes módszere az emberek uszítására az, amikor (hamis) veszélyt kiáltanak és a hazaszeretetre hivatkozva maguk mellé állítják az embereket.

Ha majd egyszer mindenki közös nyelvet beszél és egyetlen közös, globális, emberiségi szintű értékrendet követ az emberiség, akkor a hazaszeretet helyét átveszi az élet, a természet tisztelete, szeretete!

14.               A hazugság: 

A valóság és az igazság elferdítése. Az emberi érdekérvényesítés egyik leggyakoribb és sajnos, leghatásosabb módja.

Az egyik legáltalánosabb bennünk működő jelenség, a saját magunkat becsapó önámítás és a környezetünket becsapni igyekvő képmutatás is a hazugságon, a valóság és az igazság elferdítésén, meghamisításán alapszik.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkom:

--- Élőlényeket be lehet csapni, de az élettelen természetet nem, mert az szigorúan a természeti törvények alapján működik.

15.               A hála:

A hála a legfőbb erényeink közé tartozik, mert az igazságosság és a szolidaritás jegyében fogan. Ha valaki jót tesz velünk, és azt mi a jótett elismerésével és viszonzásával fogadjuk, igazságosan cselekszünk, és eleget teszünk a szolidaritás követelményeinek is.

A hála tehát az egyik legerkölcsösebb megnyilvánulás.

16.               A helyes út:

A helyes, az erkölcsös út az, amely a legtöbbet használ az élet fennmaradásának. A helyes út mindig nehézségekkel jár a könnyebb úthoz képest!

Hogy miért jelenti a helyes út egyúttal a nehezebbik utat is? Erre a folyó sodrásának a hasonlatát idézem meg: ha hagyjuk magunkat az árral sodortatni, akkor is előbbre jutunk, és semmit nem kell tennünk, de a véletlenre lesz bízva, hogy hol kászálódhatunk ki a sodrásból, és csak a szerencsén múlik, hogy nem ragad-e magával a sodrás jóval messzebbre, mint kívántuk volna. 
Ez a könnyebb út. 
De ha nevesített úticélunk van, akkor mindenképpen úsznunk kell, hogy egyáltalán kijussunk a sodrásból és partot érjünk, és különösen, hogy pontosan ott érhessünk partot, ahol valóban szeretnénk! Ez pedig a helyes, de mindig nehézséget hozó út.

17.               A humanizmus: 

A humanizmus (az emberiesség) az emberi élet és személyiség mindenekfölött álló védelme. Ma már megvizsgálandó ez a meghatározás, mert a teljes élő természet védelme a lényeg, és az ember ennek csak egy részét képezi.

Tehát a humanizmus, vagyis az emberiesség végső soron a teljes földi élő természet védelmére irányuló eltökélt szándékot jelenti.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkom:

--- A humanizmus alapja az, hogy elfogadom, hogy minden ember gyarló, mert ezáltal ébred bennem irgalom minden ember iránt.

--- Az igazi humanizmus nemcsak az embert, hanem a teljes élővilágot védi.

18.               Az idealizmus: 

Az idealizmus és az evolúció közti kapcsolat alapján szemléltetve az idealizmus fogalmát:

Idézet a Wikipédiából 2017. 03. 08-án:

„A platóni ideatan tartalma az immateriális, örök és változatlan lényegek, az ideák (görögül: eidosz, idéa) feltételezett birodalma. Platón elképzelése szerint csak az ideák bírnak valódi léttel, minden földi dolog csupán csak ezeknek a képmása.”

A platóni idealizmus és az én evolúciós filozófiám megdöbbentő hasonlósága:

A platóni idealizmus és az evolúciós filozófia közötti hidat, a meghökkentő azonosságot a legutóbbi évek evolúciós, genetikai stb. kutatási eredményei alapozták meg, csekélységem csak a szintézist hozta létre ezen eredmények segítségével.

A genetikai örökítőanyagunkban (nevezzük röviden DNS-nek) szinte az élet keletkezéséig visszamenően benne foglaltatik minden információ, tanulság, mely fontos az élet fennmaradása szempontjából. Az egyedi élőlény (az ember is) minden lépését ez irányítja, s így minden egyed a korábbi sokmillió élőlény-generáció tapasztalatain alapuló genetikai ideák, az élet fennmaradása szempontjából legkedvezőbb dolgok megvalósulását kísérli meg.

Az ideák voltaképpen az ösztöneinkben élő eszményi megoldások mindenre, ami az élővilágban fontos az élet továbbvitele szempontjából. Ezt sem Platón, sem más ún. idealisták sem lehettek volna képesek az akkori időkben így átlátni, hiszen a genetikáról még csak annyi fogalmuk lehetett, mint amit a levágott állatok belső részeiből és az egyedek nagyon hasonló viselkedéséből látni lehetett: hogy az egyes fajok fizikai megvalósulása és viselkedése a faj összes egyedére nézve igen hasonló.

Az idea filozófiailag tekintve szerintem az ideális, az élet fennmaradása szempontjából a valóságról alkotott eszményi, legkedvezőbb elképzelés, benne az egyes fontos elemek, fogalmak eszményi megvalósulásával. Az idea általunk észlelt, érzékelt, megvalósult formája az ideához képest csak tökéletlen lehet, minthogy a megvalósulást az idea vezérli, és a megvalósulás minősége soha nem képes elérni azt az ideát, amelyet a valóságban meg kellene valósítania.

Ezt, más szavakkal, de lényegében Platón is ugyanígy fogalmazta meg írásaiban.

Az eszme, az idea tehát szerintem az ösztöneinkben, az DNS-ünkben a következő generációkra folyamatosan átörökített eszményi, ideális megoldás, amely azt a fizikai megvalósulást vezérli, amelynek mi magunk is tanúi, sőt, elszenvedői lehetünk egyedi életünk során.

Az élő szervezet, a testünk „legyártását”, fölépülését a gének vezérlik; a gondolkodásunk, viselkedésünk eszményi, az élet fennmaradása szempontjából legkedvezőbb irányába történő befolyásolását pedig a lelkiismeretünk, amely a ma már bizonyítottan az örökítő-anyagunk döntő részét kitevő „beszéd-képes és beszéd-értő”, tehát emberi nyelvi kommunikációra képes részéből és persze az ösztöneink és az elménk együttműködéséből származik szerintem, és az emberi létünk leglényegesebb részét hordozza, képviseli.

Vajon miért mondják olyan sokan, hogy Platón volt talán a filozófia máig élt legnagyobb alakja: szerintem azért, mert mindaz, amit leírt, annyira modern és életszerű, hogy e percig is ámulok: eddig azt hittem, hogy elég, ha az ember a maga elméletét, rendszerét összeállítja, egybeveti a legújabb kutatási eredményekkel, megindokolja mit, miért, hogyan, és az már rendben is van. Elképesztő a hasonlóság az ő rendszere, fogalmai és az én elméletem eredeztetése, működése és fogalmai között, helyesebben az ő rendszere és a kutatásokból egyre inkább kirajzolódó evolúciós indíttatású működésünk között.

Az eszme, az idea, amelynek tökéletességét a valóság mindig csak másolni, megközelíteni tudja, de elérni soha nem képes, teljesen egybevág az evolúciós megközelítésnek a létfenntartó ösztöneinkben nemzedékről nemzedékre átörökölt tartalmával, e tartalomnak az egyedek testében-elméjében-lelkében létrejövő megvalósulásával!

Sőt, akár a fizikai jelenségekkel való hasonlóság is megdöbbentő: Az akkumulátor feszültsége soha nem érheti el az akku-töltő feszültségét, legfeljebb nagyon hosszú idő alatt nagyon megközelítheti. Ha Platónnak rendelkezésére álltak volna a mai genetikai, származástani, evolúciós, idegélettani, nyelv-genetikai, etológiai stb. kutatások eredményei, szerintem ő is azokat a következtetéseket vonta volna le, mint amit nekem is sikerült, bár én csak a szintézist végeztem el, az egyes friss kutatási részeredmények nélkül semmire nem mentem volna.

19.               Az igazság: 

Általánosságban az igazság a másik (a többi) fél érdekei figyelembe vétele, a teljes igazság pedig a teljes élővilág érdekei figyelembevétele, a teljes élővilághoz való szolidaritás megnyilvánulása. Az igazság a valóság talaján áll, és mereven ragaszkodik a valós helyzethez, tényekhez és történésekhez, alapvetően megnövelve az evolúciós döntéseink hatékonyságát és így az élet fennmaradását.

Nincs erkölcs igazság nélkül és nincs igazság erkölcs nélkül. Ami erkölcsös, az igazságos is, és fordítva is így van. Az igazság fogalma is az evolúcióhoz való viszonyában fogalmazódik meg, mert ami hasznos és fontos az evolúció, az élet fennmaradása szempontjából, annak érvényesülnie kell; mert minden vonatkozásnak, amely az élettel kapcsolatos, az evolúció az alapja, viszonyítási pontja, gyökere.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az igazság és az erkölcs az annyira áhított emberiségi közös értékrend alapja.

--- Nincsen igazság erkölcs nélkül, és nincsen erkölcs igazság nélkül, mert mindkettő szükséges az élet fennmaradásához, és mert mindkettő a hamisság létezése ellen hat.

--- Az igazság az, amit a lelkiismereted diktál, mert a lelkiismeret az igazság és az erkölcs, végül is az egész élővilág érdekképviselője, az ösztöneink szószólója.

--- Az igazság emberi viszonylatban az, amit a lelkiismeretünk diktál, és ami kedvező az élet fennmaradása szempontjából. Általánosságban pedig az igazság az összes fél érdekei figyelembe vétele, a teljes igazság pedig a teljes élővilág érdekei figyelembevétele.

--- Az igazság felmutatásával hatalmat szerezni nem lehet. Kínzatást, kerékbetöretést, méregpoharat, keresztre feszíttetést annál inkább…

--- A valódi igazság a föld alól is valamikor mindenképpen előtör. Csak kérdés, lesz-e még akkor emberi élet…

--- A vi1ág egyre feszültebb, mert igazság és közös értékrend híján az emberek egyre nagyobb aljasságokkal igyekeznek egymás fölébe kerülni. Az igaz szó talán lecsendesíthetné ezt a háborgó hazugságtengert, de nincs, aki kimondja… De ha lenne is, nem biztos, hogy bárki meghallgatná is…

--- Az igazság az, ha az összes oldal érdekeit szem előtt tartjuk. A teljes igazság pedig az, ha az egész természet, az egész élővilág érdekeit figyelembe vesszük.

--- Az igazság nem tömegbázis vagy szavazói bázis kérdése.

--- Két ostoba politikus összeveszett, hogy melyiküké legyen az inga nyelve, az igazság. Mindegyik maga felé rángatta, de ahogy elengedte, az átlendült a másik oldalra. Ekkor a bölcs megfogta az ingát, és középen megállította, mondván: így igazságos.

--- Az igazság is sajnos csak ott érvényesül, ahol nagyobb nyereséget hoz az egyénnek, mint a hazugság... Nyilván a gyarló, esendő közerkölcs nyomása, befolyása miatt…

--- Aki belenyúl az igazság kosarába, annak a bent lévő darazsak dagadtra csípik a kezét. Mert az igazság kosarában annyi darázs lakik, ahány rossz lelkiismeretű ember létezik...
Kapcsolódó linkek:
Igazságosság
http://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/indexc4fb.html?option=com_tanelem&id_tanelem=474&tip=0

20.               Az intuíció

Az intuíció az emberi elme és az emberi élet egyik kulcsjelensége és kulcsfogalma.

Szerintem a DNS-ben mintázatokat – archív mintázatokat - öröklünk, amelyek az életben előforduló lényeges helyzeteket, körülményeket képezik le a múltbéli történésekből letisztulva, az élővilág legrégebbi múltjáig visszamenően.
Ezeket a mintázatokat az ösztöneink hozzák felszínre a DNS-ből.

Az ösztönök szerintem a DNS hatalmas adat-tömege, mint adattár, és az emberi elme, mint informatikai feldolgozó kapacitás együttműködéséből jönnek létre.

Az életben előforduló problémák, megoldandó és döntést kívánó helyzetek információiból az elme létrehozza az aktuális mintázatot, amelyhez az elme a DNS-ből származó mintázatok közül keres hasonlót.

Az archív mintázat és az aktuális mintázat összehasonlító elemzésével az elme levonja a következtetéseket, és valahol itt lép be a folyamatba a tudat; a tudat csak a végső döntést kapja meg, illetve a döntés előtt már együttműködik az elme tudatalatti (intuitív, vagyis ösztönös)) és tudatos része.

Hangsúlyozom, hogy az intuícióról itt leírtak kizárólag az én véleményemet tükrözik, az én „intuícióim” alapján jöttek létre!

Az intuíció tehát a DNS-ünkben örökölt adatok, az ezekből képezhető mintázatok és az élet által felszínre hozott szituációból levonható mintázatok és mindezek egybevetéséből leszűrhető következtetések és döntések eredménye. Az intuíció az ösztöneinkből származó ismeretekből az elménk segítségével létrejövő segítség az adott helyzetben meghozandó döntéseinkhez! J 2019. 03. 11.

21.               Az intuitív és az analítikus minta-felismerés: 

Az intuíció, vagyis a megérzés, a ráérzés szerintem akkor jön létre, amikor a minden emberben benne lévő genetikai anyagból felszüremlő információból az elménk képes összerakni a mintázat-felismerő képességünk révén (Dr. Török Tibor: Az erkölcs és a vallás evolúciós gyökerei) a szóbanforgó jelenség, fogalom tudatos megfogalmazását. Dr. Digby Tantam szerint „Láthatatlan kapcsolat van az emberi agyak között”, és ez is okozhatja, hogy megérzünk bizonyos dolgokat a másik ember gondolataiból, de szerintem ez a ráérzés, ez a láthatatlan kapcsolat inkább a genetikai anyagaink tartalmának a hasonlóságából származik.

Török Tibor tanulmánya arról is beszámol, hogy a kutatások szerint az intuitív mintafelismerés mindig megelőzi az analitikust, vagyis minden mintafelismerés az intuícióval kezdődik. Tehát itt is az bizonyosodik be, mint a genetikai-evolúciós kutatásokban másutt is, hogy nem a tudat, hanem az ösztönök vannak túlsúlyban az emberi gondolkodás, viselkedés befolyásolásában. Másképp fogalmazva, az idealizmus határozza meg az emberi természet bemenő oldalát, a materializmus lényegében nem is létezik, vagy szerepe igen csekély.

22.               Az irigység: 

A kisebbségi érzés jellegzetes megnyilvánulása. Az emberi önszépítő önámítás és a hamis önbecsülés talán leggyakoribb megjelenési formája.

23.               Az irgalom: 

Kegyelem, megbocsájtás, együttérzés, szolidaritás; a falka-ösztön áldásos hatásai. Aki kellően szerény és önkritikus, az a saját gyarlóságából kiindulva másnak is elnézi a botlásait. Így áll össze az irgalom.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A lelkünkben óriási harc folyik, hogy vajon a legnagyobb gazembereket még embernek tekintsük, vagy elfajzott szörnyeknek.

--- Akinek a szívében nincs irgalom, annak az élete rettenetes, mert a többiek is többnyire irgalmatlanul bánnak ővele…

--- Minél tisztább a lelkiismerete valakinek és minél jobban érti az emberi lélek működését, annál könnyebben tud megértő és irgalmas lenni a többi ember felé, és annál nagyobb felelősséget érez a közjó és az egész élő természet megóvása iránt.

--- Csak az képes az irgalomra, aki elfogadja a saját hibáit, hiányosságait és elismeri a bűneit! Tehát az erkölcsös ember. Az irgalom másik alapfeltétele az, hogy az egyén tisztában legyen azzal, hogy minden ember ugyanazoktól a rosszravivő ösztönös késztetésektől szenved, mint ő, és az így keletkező együttérzés elősegíti az irgalom létrejöttét.

24.               Az isten: 

Az istenség az ösztöneink összesített hatása, a lelkiismeret megszemélyesítése.

Kitágítva a lelkiismeret fogalmát az általa képviselt, a genetikai anyagunkban hordozott információ-tömegből származó ösztönös életfenntartási  késztetésekre, azt a megdöbbentő állítást ill. (szerintem teljesen reális) feltételezést lehet tenni, hogy az Isten a genetikai anyagunk késztetései összessége; a vallás pedig ennek népességhez és helyhez kötődő változata.

Istenben az életfenntartó ösztöneinket személyesítjük meg! Ez egybevág azzal, hogy: a lelkiismeret az ösztöneink gondolati, emberi nyelvű szószólója, és ezek szerint nem véletlen, hogy a Biblia minden mondatában, ahol isten szerepel, ha a helyébe a lelkiismeretet tesszük, a mondatnak ugyanaz marad az értelme - a teremtésről szóló részek kivételével!... Mert az isten voltaképpen a lelkiismeretünk!

25.               Az izmus, az ideológia (eszmetan), az eszmerendszer: 

Amilyen mértékben és gyorsasággal ismerjük fel, hogy az eszmék csak abban különböznek egymástól, hogy milyen önámítási-képmutatási módszerrel, tehát milyen hazugságrendszerrel bújunk ki az önmagunkkal, a tényleges emberi természettel való szembenézésünk erkölcsi kényszere alól, olyan mértékben és gyorsasággal vetkőzzük le az izmusokat és következnek be a fejlett önismeret következtében az élet fennmaradása evolúciós feltételei: a globális emberiségi tudat kifejlődése, a globális szolidaritás, az irgalom, a megbocsájtás, a szeretet; annak a belátása, hogy csak és kizárólag az evolúció, az élet fenntartása követelményei számítanak; annak az elfogadása, hogy az emberi természet hamiskás, csalásra csábító, befelé öncsaló-önámító, kifelé meg hazug-képmutató, és hogy az életünket elsősorban ezek a hamisságaink rontják meg.

Szóval rengeteg belátnivalónk van, de ez mind elvégezhető, megtehető, egyik követelmény sem ördöngősség. A szellem embereinek elsősorban azon kell fáradozniuk, hogy a kogníció, a megértés útján minél hamarabb belássuk, hogy az emberi élet és az emberi evolúció ugyanaz, és az élet értelme az evolúció követelményeinek a teljesítése; az élet értelme az, hogy az élet fennmaradjon.

Az „izmusok” lényegében társadalmi méretű bűnbakok, mert valamely izmus uralma idején és helyén elkövetett disznóságokat, borzalmakat egyszerűen az illető izmus nyakába varrják, pl. a kommunizmus bűnei, a nácizmus bűnei stb. Holott azokat a bűnöket mind nevesíthető emberek követték el… Még mélyebbre hatolva pedig nyilvánvaló, hogy mindezt az emberi természet rosszravivő, rosszra csábító mivolta teszi lehetővé, bár nem kötelezővé; ugyanis a bűnre, a rosszra csábító közös emberi természetet örököljük a génjeinkben, tehát ez nem bűn, de aki nem küzd ezek ellen a csábítások ellen, az ún. „erkölcsi könnyebb út” csábítása ellen, az igenis bűnt követ el, erkölcstelenségbe csúszik.

26.               A jó: 

Az „erkölcsi jó” az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk, a „könnyebb út” csábítása elleni küzdelem. A jóság az erkölcsösség megfelelője. Másképpen: az a jó, aki hallgat a lelkiismerete szavára. Annyira számítunk jónak, amilyen mértékben küzdünk a „könnyebb út” csábítása ellen, illetve amilyen mértékben hallgatunk a lelkiismeretünk szavára.

A jó hétköznapi értelme pedig: szerintem az számít jónak, bármilyen értelemben, ami előnyös, hasznos az élet fennmaradása szempontjából. Az ilyen dolgokat jutalmazzák az ösztöneink a jó érzetével. Mert a legfőbb "jó" maga az élet!...

Tehát a "jó"-ság bármilyen megközelítésben attól jó, amiatt okoz nekünk jó érzést,örömöt, elégedettséget, megkönnyebbülést, felszabadultságot; hogy hasznos az élet fennmaradása számára.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A jó ember akkor is jó marad, ha minden gonosz őt gyalázza. Sőt, attól kezdve hozzájuk képest még jobbnak számít. 

--- A jóság csendes és szerény, mert megengedheti magának, nincs szüksége reklámra, öncsalásra, képmutatásra, csalásra; a gonoszság viszont harsány és hivalkodó, mert a hamis látszatokat csak nagy zajjal, hírveréssel lehet eladni…

27.               A jóra vivő (ösztönös) késztetések: 

A génjeinkben kapott késztetések, amelyek az élet fennmaradását szolgáló döntésekre igyekeznek rábírni minket. Ezek közül a legfontosabbak: az életfenntartó ösztöneink szószólója: a lelkiismeret; az erkölcsösség, a szeretet, az igazságvágy, a szabadságvágy stb.

Kiegészítés az erkölcs fogalmához, a jóra vivő-rosszra vivő késztetéseink magyarázatához:
"- a jóra vivő késztetéseken az életfenntartó ösztöneinkből származó késztetéseket értem, amelyek egyértelműen az evolúció hatékony menetét, az élet fenntartását szolgálják. Egyúttal nálam azt is jelenti a "jóra vivő" jelző, hogy az egyén erkölcsösen viszonyul a(z evolúciós, ösztönös) vágyaiból származó késztetésekhez, és felvállalja az evolúciós, az ösztönök által késztetett feladatokkal járó nehézségeket, vagyis elutasítja a jutalmazó érzések megszerzését a "könnyebb út" igénybevételével, tehát nem úgy kívánja megszerezni a jutalmazó érzéseket, hogy mellőzné, elcsalná az életfenntartó ösztöneink által késztetett feladatok elvégzését.
- a rosszra vivő késztetés pedig szerintem az, amelynél az egyén nem emel gátat a vágyai kielégítése elé, és mindenáron, akár opportunista, erkölcsileg megalkuvó módon is, de meg akarja szerezni a jutalmazó érzéseket; engedi magát a kísértésbe vinni, és rátéved a "könnyebb útra", amely minden esetben csalással, hazugsággal, önbecsapással és képmutatással jár."

A katarzis: 

„a katarzis szerintem azt jelenti, hogy mind az alkotóművész, mind a művet befogadó ember személyisége fölött az életfenntartó evolúciós ösztönök veszik át teljesen az irányítást. Vagyis a tudat hátrahúzódik, és a személyiségében rárakódott összes rosszra vivő tudatos csalás, hamisítás, torzítás elveszti a befolyását, a katarzisban lévő embert "megszállja az angyal"... 

A katarzis közben az alkotó csak arra ügyel, hogy a minél teljesebb igazságot ábrázolja a művében, a befogadó fél pedig elfelejti az összes rosszra vivő kísértést, és az ábrázolt dolgot saját valóságában látja, az összes rárakódott torzító társadalmi hatás nélkül, mint pl. a (társadalmi) önámítás, a (társadalmi) képmutatás.
A magas szintű művészi tehetség és teljesítmény nélkül, tehát a tárgy magával ragadó ábrázolása nélkül a katarzis nem tud létrejönni.
A katarzis az erkölcsösség, az igazságosság és a művészi ábrázoló tehetség együtteséből születik, és csak kevés alkotónak adatik meg, mert mindhárom, önmagában is ritka erény megléte szükséges hozzá. 
A katarzis a "flow" (Csíkszentmihályi Mihálytól), a lelki extázis, a lelki orgazmus (H. L.) egyedülálló jelensége.
Nevezik megtisztulásnak is, de anélkül, hogy meghatároznák, hogy ugyan mitől tisztulunk meg a katarzisban. Szerintem lényegében a bűneinktől, az erkölcstelenségünktől, a lelkiismeretfurdalástól --- és jobb emberként eszmélünk föl a katarzis elmúlása után.
Természetesen nemcsak a művészettel, hanem bármely tevékenységgel kapcsolatban fölmerül a katarzis, aminek az a magyarázata, hogy az evolúciót bármely alkotó tevékenység segítheti, nemcsak a művészi jellegű. Ez még inkább alátámasztja azt a véleményemet, hogy a katarzisnak is, mint minden pozitív érzelemnek, az evolúciós hasznosság a feltétele, a legfőbb jellemzője. A genetikai rendszerünk bármely tevékenység, viselkedési forma esetén kiutalja az öröm- és boldogság-hormonokat, ha az a tevékenység és viselkedés kedvező az evolúció, az élet fennmaradása számára.

28.               A kereszténység: 

A Biblia szerint Jézus azt mondta: "Aki engem követni akar, annak meg kell tagadnia magát". Vélhetően a gyarlóságra, a rosszra vivő kényszereinkkel szembeni küzdelmünkre, a rosszravivő kényszereink, csábításaink elleni küzdelmünkre gondolt, amelyre teljes mértékben Jézuson kívül talán senki nem volt képes az összes eddig élt ember közül; tehát valódi keresztény egyedül Jézus volt! A magukat kereszténynek vallókat legfeljebb Jézus követőinek, híveinek nevezhetjük.

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX

Eddig frissítve.

29.               A képmutatás ösztönös kényszere: 

A képmutatás az önámítás ikertestvére, és azt az önfényezést, csalást, megtévesztést, hamisságot, hazugságot stb., amelyet az önámítás saját magunkkal akar elhitetni, a képmutatás kifelé, a külvilág felé igyekszik elfogadtatni. A képmutatás az erkölcsi "könnyebb út" megvalósításában ezáltal kulcsszerepet játszik, az önámítással együtt. Együttesen szokás említeni őket, „önámítás-képmutatás”-ként.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A felnőtté válásban az az igazán rémítő, hogy az ember fölhagy régi álarcai próbálgatásával, és egy merőben újat vesz föl. (Stephen King). Vagyis: Fölveszi a társadalmi képmutatás jól bevált álarcát – teszem hozzá…

--- Ahol nagy a rend és a tisztaság, kicsi az irgalom…

--- Aki nagyon annak látszik külsőségekben, mint akinek kell látszania, annak a valódisága erősen kétséges...

--- Aki nagyon professzornak néz ki, annál még a tanársegéd is többet tud... 

--- Aki szereti a természetet, minden virágot szabadon hagy nőni. A képmutatók pedig letépik a virágot és a kirakatba teszik…

--- Amíg a szónok azt mondja, amit hallani akarnak tőle, éljenezik, de ha arról szól, mi a helyes, tojással dobálják meg, mint Petőfit Cegléden…

--- Arról, hogy másoknak mi a tennivalójuk, sokan nyilatkoznak. Igen kevés olyan nyilatkozatot lehet olvasni, amelyben valaki a saját kötelességeit sorolja.

--- Attól, hogy valami társadalmilag elfogadott, még egyáltalán nem biztos, hogy tisztességes is, sőt…

--- Az alkohol és a kábítószer elleni küzdelem parasztvakítás, erkölcsi kibúvó. Az alkohol és a kábítószer nem tehet semmiről! A hibás te vagy, mert elfogyasztod őket!

--- Az emberi érvényesülés legfőbb eszköze a csalás, a hazugság, a megtévesztés, a képmutatás. Így aztán aki nem hazudik, nem csal és nem képmutató, azt hülyének nézik…

11.--- Az emberiség a saját gyarlóságai iránt rendkívül megértő, így aztán a hazugságra, a csalásra, a képmutatásra végtelen sok enyhe kifejezés született...

12.--- Az emberiség története az önámítás és a képmutatás "fejlődése" története…

13.--- Ha a képmutatást támadod, azonnal rád sütik, hogy istentelen vagy!...

14.--- A szentek rengeteg erkölcsi felelősséget levesznek a vállunkról..., amíg távol élnek! De nincs bosszantóbb, mint egy elérhető közelségben lévő szent, akivel szemben csak alul maradhatsz!...

15.--- Ahány vallás, eszme, paradigma, annyiféle képmutatás-együttes létezik… Sőt, ahány ember, annyiféle…

16.--- Aki az embereket szembesíti valódi természetükkel, a gyarlóságukkal, azt mellőzik, utálják, megvetik; aki a hatalmasokat szembesíti a saját aljasságukkal, azt meg is ölik. Aki rádöbbenti az embereket, milyenek is vagyunk, arról mindjárt kiderül, hogy pedofil, tolvaj, gyakran gyilkol, sőt még az anyjával is szokott hálni.... Híres és egyúttal közismerten jó ember igen nagy eséllyel nem létezik.  Így aztán a híres, befutott emberek, akik a jó ember szerepében tetszelegnek, valójában nagy valószínűséggel csak ügyesen lavíroznak és ebből jól megélnek...

17.--- Aki valóban szereti a népét, az nem tűri el, hogy több százezer gyermek éhezzék, több millió ember nyomorogjon, és az nem uszít gyűlölködésre a nép körében senki ellen.

18.--- Az emberi gyarlóságot, a hamis önbecsülést, az önszépítő önámítást egyszerűen nem lehet leleplezni és létét elismertetni az emberiséggel, mert ezt a tulajdonságunkat annyira letagadja az emberiség, hogy még szavaink és fogalmaink is alig vannak ezek megnevezésére. Mintha az emberiség leghátrányosabb tulajdonsága nem is létezne!

19.--- Ha nem vagy elég képmutató, hülyének néznek…

Ha más a képmutatásod, mint a környezetedé, kirekesztenek...

Ha pedig még az igazat is ki mered mondani, megölnek…

20.--- Ha valaki láthatóan nagyon ügyel rá, hogy úgy nézzen ki, mint ami a bevallott foglalkozásához illik, ne bízzál benne!

21.--- Az igazi kert olyan, mint a tarka rét, minden szabadon nőhet… A képmutatóké viszont rendezettebb, mint a trónszékig futó 30 méteres szőnyeg kifésült rojtjai…

22.--- Két képmutató ezerszer könnyebben megérti egymást, mint egy őszinte embert.

23.--- Másokban mindig azokat a tulajdonságokat gyűlöljük és üldözzük, amelyeket saját magunkkal kapcsolatban a legjobban szégyellünk.

24.--- Miért marad kivétel és ismeretlen a legtöbb jó ember? Hát ugyanazért, amiért a kocsmában hallani sem akarnak a józan, rendes emberről…

25.--- Minél kisebb valaki lélekben, annál nagyobbnak akar látszani fizikailag és hatalmi szempontból.

26.--- Minél parányibb valaki emberként, annál nagyobb hatalmat akar…

27.--- Nagy bajban lennénk a szentek nélkül, mert akkor nem mondhatnánk: mit vársz tőlem, nem vagyok én szent!...

28. --- Az, ha valaki nem képmutató, még nem jelenti azt, hogy hülye, hogy „még annyi esze sincs, hogy ’normálisan’ viselkedjen”. Lehet, hogy csak érti az emberi természetet, és szégyellné magát, ha csaló-hazug-képmutató módra viselkedne. Lehet, hogy egyszerűen csak tisztességes ember…

29.--- Az egységesen gyarló-képmutató társadalom eszelős dühvel, egységes hordaként támad arra a néhány emberre, aki ki meri mondani, hogy az emberek gyarlók, önámítók, hazugok és képmutatók.

30.--- „Őszinte nincs, csak bolond” – mondja a népnyelv… Ez jól mutatja, mennyit ér a közerkölcs…

30.               A kirekesztés: 

A saját közösség tagjaitól valamiben eltérő vonást felmutató ember aljas és igazságtalan kiközösítése; az ún. közösségi ösztön vagy falka-ösztön és az azzal visszaélő uszítók uszítása hatására.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Aki nem hajlandó beállni egyetlen „magas erkölcsű”, „hazafias” bandába sem üvölteni és gyűlölködni, hamar széttépik a jó hazafiak…

--- Az embert nézd, ne a bőre színét!

--- Ha az ellenfél szurkolói közé keveredsz a nézőtéren, az isten irgalmazzon neked!...

--- Ha minden cigány betörne, még akkor sincs jogunk azt feltételezni, hogy amiatt törnek be, mert cigányok! Valójában amiatt törnek be, mert a kirekesztettségük miatt már nem jutnak egyéb megélhetéshez, ez pedig a többség bűne!

--- Ha egy focicsapat szurkolói közt ülsz a meccsen, és nem annak a csapatnak szurkolsz, lehetsz te maga Szent Ferenc is, akkor is komoly esélye van annak, hogy megvernek.

31.                A kisebbségi érzés:

Ha az alany az önbecsülési kényszerét nem képes jogosan, meglévő adottságai alapján kielégíteni, akkor kisebbségi érzése keletkezik azokhoz képest, akiknek viszont ez sikerült. Tehát aki a közösségi érték- és -rangsorban a sor végére szorul, abban igen erős kisebbségi érzés ébred.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Ha bántanak, gondolj arra, hogy csak a lelki nyomorultak bántanak másokat.

--- Ha engem személyemben támadsz, az legtöbbször azt jelenti, hogy eszmei síkon, erkölcsileg, tehát a lényeget tekintve már vesztettél ellenem…

--- Ha megpróbálsz megalázni, azzal elsősorban azt árulod el, hogy magadat alávalónak érzed és így akarod a kisebbségi érzésedet ellensúlyozni.

--- Pusztán attól, hogy engem megalázol, nem leszel több nálam…

--- Ha nagyon szidnak és te tudod, hogy nincs igazuk, akkor kihúzhatod magad, mert nyilván amiatt szidnak, mert valamiben sokkal jobb vagy náluk!

32.               A kísértés, a csábítás

Erkölcsfilozófiai értelemben a kísértés a vágyaink által létrehozott hajtóerőt, sóvárgást jelenti, amely arra próbál meg rávenni minket, hogy vágyainkat a „könnyebb úton”, az erkölcsi kötelezettségeinket mellőzve elégítsük ki.

Az eredendő vagy áteredő bűn (a keresztény terminológiában) lényegében erről a kísértésről szól.

A kísértés velünk születik, szerintem az emberi faj legáltalánosabb szerkezeti, genetikai hibája. Az okozza valamennyi bűnünket, hogy az esetek túlnyomó többségében képtelenek vagyunk ellenállni a kísértésnek, és elkövetjük valamelyiket a végtelen sokféle bűn közül.

A kísértés maga nem bűn, mert velünk születik, és így nem lehet bűn. De az, hogyha nem küzdünk ellene, az már igenis bűn.

Ugyanígy nem bűn az ún. „eredendő bűn” sem, de ha nem küzdünk az általa jelentett kísértés ellen, az már igen!

A kísértés okozza az emberi élet legfőbb és állandóan jelenlévő nehézségét, miatta kell végig küzdenünk az életünket, ahogy Madách Imre Az ember tragédiájában magas művészi kifejező erővel megfogalmazta: „Az (emberi) élet célja a küzdés maga!” Én ezt úgy fogalmazom, hogy „az emberi élet értelme az erkölcsösség állandó növeléséért folytatott kemény küzdelem, mert az „erkölcsösség lényege az, hogy felvállaljuk az életfenntartó ösztöneink előírásai teljesítését, az ezekkel mindig együtt járó nehézségeket.”

33.               A „könnyebb út” választása: 

Erre minden ösztönös késztetés, minden erkölcsi jellegű választás esetében mód van. A könnyebb út választására egyfajta gyengeség, esendőség visz rá minket, az az elvtelen, erkölcstelen törekvés, hogy a jutalmazó érzésekhez a hozzájutásuk feltételei teljesítése, tehát az ösztönös késztetéseink végrehajtása, az ezzel járó nehézségek fölvállalása nélkül is hozzájussunk. Ezt a keresztény szövegekben gyarlóságnak is nevezik. Tehát a könnyebb út választása, vagyis az esendőség, a gyarlóság azonos az erkölcstelenséggel.

34.               A közerkölcs: 

A közösséget alkotó emberek erkölcseiből formálódó erkölcsi színvonal, erkölcsi irányultság. A közerkölcsnek tehát nem sok köze van az abszolút erkölcshöz. A közerkölcs lényegében csak a társadalmi normákat jelenti, az emberek és a lelkiismeretük (az erkölcseik) közti alku eredményét.

 Mivel a gyakorlatban igen ritka, hogy akár egyetlen ember is képes legyen tökéletesen erkölcsös életet élni, így érthetően egy közösségről nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az egész közösséget tekintve szinte teljesen kizárt, hogy tartósan teljesen erkölcsös legyen. Így a közösség erkölcsi színvonala azt jelenti, hogy az abszolút erkölcsösséghez képest az adott közösség milyen arányban képes tartósan teljesíteni az erkölcsi normákat. Egy adott színvonal alatt már inkább csak társadalmi képmutatásról beszélhetünk. Az életben szinte csak ilyen fordul elő.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Minden bölcselkedés akkor jó, ha a nagy többséget sikerül felbosszantanod vele. Ami pedig a képmutató nagyközönségnek tetszik, az sokszor nagyon silány, de legalábbis gyanús a minősége.

--- Mindent elárul egy közösségről, hogy kiket választ meg vezetőknek, olyanokat, akik mindent megengednek és mindent megígérnek az újraválasztásukért cserébe, vagy olyanokat, akik nem ígérgetnek, hanem inkább követelnek a néptől, nem kényeztetik, hanem a jóra ösztönzik az embereket, nem osztják meg az országot éles politikai törésvonalak mentén, nem uszítják a társadalom egyes részeit más részek ellen, hanem a közjóért cselekszenek, együtt az egész országgal.

--- Olyan gondolatokat és írásokat könnyű népszerűsíteni, amelyekben a társadalom egy részének adunk igazat a társadalom más részeivel szemben, kihasználván hamis önbecsülési kényszerüket. De olyant, amelyben a minden emberre jellemző hamis önbecsülést, általában a hamis önbecsülést támadja az ember, szinte lehetetlen élve sikerre vinni, ezeket csak akkor veszik valamennyire komolyan, ha már megölték a szerzőt…

--- Teljesen érthetetlen, hogy a világ miért került a szakadék szélére, hiszen szinte mindenki annyira rendes, normális ember... 

--- Vagy a lelkiismeretednek felelsz meg, vagy a közízlésnek. A kettő legtöbbször érdekes módon egyszerre nem megy…

--- Ne az egyéni vagyonodat növeld, hanem a társadalom erkölcsi vagyonát, akkor talán életben marad az emberiség!

--- A demokrácia viszonylag magas erkölcsű társadalom nélkül nem működik!...

--- Nem is rendes ember, akit a kocsmai csőcselék legalább egyszer a szájára nem vesz.

--- Mindenki tudja, hogy csak a szeretet, az önzetlenség válthatja meg a világot. Jó-jó, de miért pont én kezdjem?!

--- Meggazdagodni mégis csak komoly dolog; az egész emberiséget gazdagítani pedig a legtiszteletreméltóbb vállalkozás.

--- Mások hibáit emlegetve nagyon népszerű lehet a blogunk; de ha valaki a közös, saját hibáinkról és arról szól, hogy a bűnös, a vétkes is ember, és ismerjünk magunkra az általa elkövetett szörnyűségekben, és közösen próbáljunk meg javulni - tehát ha önkritikára késztet – belepi a por a blogját…

--- Az emberiség ebből a reménytelen helyzetből csak fölfelé menekülhet: az összes emberre kiterjesztve a méltóságot, a jogot, a biztonságot, a bizalmat; új, közös tető alá hozva mindenkit, aki elfogadja az összes többi embert egyenlőnek, a jó életre jogosultnak, látatlanban is jónak és tisztességesnek.

--- Amíg valaki nem válik méltatlanná a bizalomra, meg is kell kapnia azt!

--- A közéletben a társadalmi hamisság (a társadalmi önámítás-képmutatás) és a társadalmi lelkiismeret küzd egymással folyamatosan, az egyes emberek önámítása-képmutatása és a lelkiismerete küzdelme formájában.

35.               A közösséghez tartozás ösztönös kényszere, a közösségi érzés (a falka-ösztön, a közösségi ösztön, a közösségért hozandó áldozat ösztöne): 

Ez az egyént arra kényszeríti, hogy minél nagyobb létszámú és erejű közösséghez tartozzék, és a közösségen belüliekkel szolidaritást vállaljon, míg a közösségen kívülieket a közösségből kirekessze és mellőzze. A közösség (ősember korunkban és még korábban: a falka) sokszoros eséllyel marad fenn egy egyedhez képest, emiatt elemi erővel igyekszünk minél erősebben kötődni egy minél erősebb, sikeresebb közösséghez. Az egyik legerősebb létfenntartó ösztönünk. Többek között ezzel, a közösségünkhöz (falu, törzs, nemzet, vallási közösség, stb.) fűződő kötődési kényszerünkkel élnek vissza az uszítók, így alkotnak hamis közösségi tudatot, és vesznek rá sokakat, hogy kirekesztők, bűnbakképzők, rasszisták legyenek...

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A háborúság alapja a saját „falka”, a saját közösség „megvédése” a falkán kívüliekkel szemben. Az emberiség sorsa függ attól, hogy elég gyorsan belátja-e elegendő ember, hogy ma már az egész emberiség a falkánk, annak az érdekeit kell képviselnünk – és ezáltal megszűnik majd a háborúság egyik legfőbb oka.

--- A nemzetek versenyét az emberiségnek kell megnyernie, másként mindenki veszít.

--- Az embereket belőled legfőként az érdekli, hogy az ő közösségükhöz tartozol-e. Ha igen, mindent megbocsájtanak neked, de ha nem, akkor semmit sem; akár meg is ölnek…

--- A száz - kétszáz fős ősemberi hordában az egyik legfőbb parancs az volt: mindenki mindenkiért, élete árán is. Akkor lesz béke a Földön, amikor a szolidaritás a teljes emberiség minden tagja között ismét eléri, de legalább megközelíti ezt a szintet.

--- A társadalmi egyenlőség csak illúzió, mert az emberi természetet a létfenntartó ösztöneink irányítják, és senki nem akar a másikkal egyenlő lenni, inkább ösztönösen le akarja győzni. A társadalmi egyenlőségre belátható időn belül nincs esély, hiszen a létfenntartási küzdelem nemcsak a fajok között, hanem a fajokon belül, így a fajunk egyedei között is zajlik. A társadalmi egyenlőségre csak akkor lesz esélyünk, ha felismerjük és elismerjük, hogy az egyik legnagyobb érték az emberiség érdekeiért hozott áldozat, a globális altruizmus, a globális szolidaritás.

--- A valódi szolidaritás akkor ébred az emberben, ha megérti, hogy minden ember ugyanazok ellen a gyarló, rosszra vivő késztetések ellen küzd. Ekkor képes rá, hogy őszintén befogadja a saját "falkájába", a saját érzelmi közösségébe a többi embert.

--- Lehetsz te akármilyen kiváló ember, a legtöbb embert csak az érdekli, az ő pártjukba tartozol-e, és ha nem, ellenségnek tekintenek. Éljen a falka-ösztön!...