Archív, 4.1., A-É, Harcz László: Az erkölcs általános elmélete fogalomtára, A-É, 2017. 01.01-i állás

Archív példány, 4.1. Harcz László: Az erkölcs általános elmélete fogalomtára, A-É, 2017. 01.01-i állás

Tartalomjegyzék

1. Az akarat-szabadság

2. Az alázatosság, az alázat

3. A bátorság

4. A boldogság

5. A bölcsesség

6. A bűn

7. A bűntudat

8. A bűnbakképzés

9. A demokrácia

10. A diktatúra

11. A „megtérés”

12. Az emberi élet értelme

13. Az emberi jellem

14. Az emberi méltóság

15. Az emberi személyiség

16. Az emberi természet

17. Az empátia, a beleérzés, az együttérzés, az „értő odafigyelés

18. Az ún. eredeti vagy eredendő bűn

19. A flow-élmény (a lelki orgazmus)

20. Az erény, az erények

21. Az erkölcs fogalma

22. Az erkölcsösség

23. Az erkölcsi jó- és rossz

24. Az erkölcs az univerzumban

25. Az esendőség

26. Az evolúció

27. Az evolúciós bűntető-elrettentő érzések

28. Az evolúciós jutalom-érzések

29. Az evolúciós filozófia

30. Az evolúciós pszichológia

31. Az élet fenntartása, fennmaradása

32. Az élet értelme

33. Az érdek

34/1. Az egyéni érdek
34/2. Az érzelem, az érzelmek

35. Az érték, az értékek

36. Az értékrend

1. Az akarat-szabadság

Erkölcsi vagy erkölcsileg is fontos kérdésekben akarat-szabadság nem létezik, legfeljebb az egyén tájékozatlansága létezik azzal kapcsolatban, hogy mi a helyes, erkölcsös döntés az adott helyzetben, mert ha már valaki tudja, hogy mi a helyes, erkölcsös döntés, akkor nem dönthet másképp, ha erkölcsös akar maradni!

A helyes, erkölcsös döntés mindig az, amely kedvező az élet fennmaradása számára, az evolúció számára.

Az akarat-szabadság tehát erkölcsi kérdésekben csak erkölcstelen vagy tájékozatlan emberek számára létezik, akik hajlandóak erkölcstelen döntést is hozni.

Erkölcsös, felelősségteljes, cselekvőképes, tájékozott emberek számára tehát erkölcsi kérdésekben akarat-szabadság nem létezik.

Utolsó korrekció: 2019. 08. 21.

2. Az alázatosság, az alázat:

Az egyik legfőbb erény, mert csak az képes az alázatra, aki képes legyőzni az önámítási kényszerét, a hamis önbecsülési kényszerét és a hamis közösségi kényszerét, amelyek a legfőbb rosszra vivő hajlamaink, késztetéseink és hamis önbecsülést, hamis öntudatot, eltúlzott önértékelést és a kirekesztésre való késztetést okoznak, és ezzel az életképességünket tragikusan lerontják. Az alázat tiszteletadás más erényei előtt és önmérséklet a saját nagyszerűségünk tekintetében.
Utolsó korrekció: 2019. 08. 21.

3. A bátorság:

Bátor általában az, aki a félelmét legyőzi, a testi épségét és a túlélési esélyeit kockáztatja. A bátorságnak az egyéntől elvárható mértéke a képességeivel és a közösségi rangjával, megbecsültségével arányosan növekszik. Ez egyénenként változik, mint a félelem is, amelyet a bátorságnak le kell győznie. A bátorság hasznosulhat rossz célokra is, de a másokért tanúsított bátorság –a hősiesség – a legnagyobb erények közé tartozik, tiszteletre méltó és erkölcsös, mert az élet fenntartását szolgálja. Az, aki a diktatúrával életét kockáztatva is szembeszáll és vállalja a véleményét, szintén a legnagyobb tiszteletet érdemli a társadalom részéről.

4. A boldogság:

A boldogság az evolúciós (létfenntartó) ösztöneinkből származó jutalmazó jelzés, jutalom-érzés.
Ha azt érezzük, hogy boldogok vagyunk, az azt jelzi számunkra, hogy pillanatnyilag minden rendben van, és az élet fenntartása és folytatódása szempontjából minden lehetségeset megtettünk.
A boldogság jelenléte azt is mutatja, hogy a lelkiismeretünk nyugodt és tiszta, tehát erkölcsileg is mindent elkövettünk a létfenntartásért. A boldogság feltétele tehát a tiszta lelkiismeret, az erkölcsösség megléte. Másképpen: akkor lehetünk boldogok, ha az evolúció, az élet fenntartása érdekében mindent megtettünk, tehát ha felvállaltuk a helyes úttal, a helyes út választásával járó nehézségeket ennek érdekében, és nem a „könnyebb utat” választottuk.

A boldogságnak vannak változó és állandó feltételei. A boldogság formái a hasznosság szempontjából minden korban és minden helyen mást jelentenek, attól függően, hogy az evolúció, az élet fennmaradása számára mi az előnyös akkor és ott; ezek a boldogság változó feltételei; de az erkölcsösség mindenütt és mindenkor a boldogság alapfeltétele, az erkölcsösség tehát a változatlan, az alapfeltétel.

5. A bölcsesség:

A bölcs szerintem az, aki elég okos, bátor és tisztességes ahhoz, hogy a döntései igazságosak legyenek. A bölcsesség az emberi kiválóság csúcsa, és a legnagyobb tiszteletet érdemli.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkom:

--- A bölcsnek, ha valóban segíteni akar, szentnek is kell lennie, abban az értelemben, hogy kellően bátor legyen, mert aki szembeszegül a tömeggel, azt először mindig őt magát akarják megölni, és csak azután kezd el a tömeg gondolkodni, hogy nahát, hiszen ez a bölcs megoldotta a problémánkat! A bölcsesség tehát nem elég, a bölcsnek halált megvető bátorsággal is kell rendelkeznie, ha valóban segíteni akar az embereken, mert törvényszerűen szembe kerül az emberek hamis önérzetével, hamis önbecsülésével, hiúságával, értetlenségével, butaságával.

6. A bűn:

Minden ún. „bűnünk” az erkölcsi „könnyebb út” választásából ered. A bűn az erkölcstelen, tehát az élet fenntartására nézve káros gondolkodás, viselkedés vagy cselekedet elkövetése.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A bűn minden fajtája a gyarlóságunkból (az erkölcsi esendőségünkből, gyengeségünkből, élvhajhászatunkból, hamis önbecsülésünkből, kirekesztési késztetésünkből, öncsalásunkból-képmutatásunkból) ered.

--- A bűn nem létezhet eleve, és pl. az „eredendő bűn” sem eredendően bűn, hiszen az eredendő bűnként felfogott rosszra vivő, rosszra csábító ösztönös kényszereinket születésünkkor készen kapjuk, nem tehetünk erről, tehát nem vagyunk bűnösek abban, hogy ilyen az emberi természet. A bűn az, ha nem teszünk e késztetések ellen, ha nem állunk ellen a rosszra vivő, rosszra csábító ösztöneink késztetéseinek.

7. A bűntudat:

Azonos a lelkiismeretfurdalással, de a bűntudat inkább vallási, a lelkiismeret-furdalás (lelkifurdalás) pedig inkább világi megközelítése az erkölcstelenségnek.

8. A bűnbakképzés:

A bűnbakképzés a szó szoros értelmében azt jelenti, hogy másra hárítjuk a felelősséget a saját hibáinkért, vagy a közösségünk hibái, nehézségei miatt egy másik közösséget okolunk, hibáztatunk, őket tesszük felelőssé, és így keltünk gyűlöletet ellenük. A bűnbakképzés a rangsorkényszer, más néven az önbecsülési kényszer hamis, hibás működése szörnyűséges mellékterméke.

Az önbecsülési kényszerünk ösztönöz minket a közösségi rangsorban elfoglalt rangunk, helyünk állandó javítására, mert így az erőforrásokhoz való hozzájutás, és ezáltal a túlélésünk és az utódaink túlélése biztosabbá válik, hiszen ezzel a ranggal arányos az erőforrásokhoz való hozzáférési lehetőségünk.

A rangunk, a saját értékességünk javítása valós értéknöveléssel, a saját értékességünk tényleges javításával ritkán valósítható meg, mert ez igen nehéz feladat.

Így ösztönösen csalást alkalmazunk. Besározzuk a vetélytársakat, és bűnbaknak állítjuk őket a társadalom nehézségei létrejöttében, és így, az ő kisebbítésükkel látszólag mi magunk többnek látszunk az összehasonlítás során.

Az önámítási kényszerünk hatására elhisszük, hogy mi egyáltalán nem csaltunk és mi magunk valóban értékesebbek, ezáltal rangosabbak lettünk. A képmutatási kényszerünk pedig a külvilággal, a közösséggel próbálja meg elhitetni, hogy nem is történt csalás és mi valóban olyan értékesek vagyunk, mint amilyennek látszunk.

Általában tehát ahelyett, hogy a saját hibáinkkal, hiányosságainkkal, vétkeinkkel szembenéznénk és elvállalnánk őket, többek között bűnbakok állításával igyekezünk a felelősséget másra hárítani. Erre a hamis önbecsülés ösztönös kényszere késztet minket, és mindez az ösztönös önámítási-képmutatási kényszerünk működése révén valósul meg.

A bűnbakképzés nagy szerepet kap az uszító, gyűlöletkeltő, a társadalmat saját hatalmi érdekei miatt megosztó populisták, demagógok módszereiben is, a bűnbakképzés a rasszizmus, a kirekesztés nélkülözhetetlen velejárója.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A társadalom nem tehet semmiről, mert nem élő, létező valaki. Te viszont igen, mert te magad vagy a társadalom!

--- Ahelyett, hogy végre szembenéznénk képmutatásunkkal és általában rosszra vivő természetünkkel, bűnbakok végtelen sorát alkotjuk meg, mint a különböző izmusok vagy bizonyos népek, embercsoportok, a szűkebb közösségünkön kívüli emberek.

--- Az alkohol és a kábítószer nem ok, hanem okozat, következmény. Viszont kitűnően alkalmas bűnbaknak, arra, hogy a valódi okot – a könyörtelen hamis önbecsülési kényszerünket és az önámítási-képmutatási kényszerünket – elrejtsük mögéjük.

--- Egyszerűbb bűnbakot állítani, mint a hibáidat elismerni.

--- A sátán (az egyetemes bűnbak) az ember legjobb barátja, mert hozzá képest a leggonoszabb ember is csak tanonc a pokolban. Ha ő nem lenne, kiderülne, milyen sátáni is valójában az emberiség…

--- A siker egyik titka, hogy eredményesen és feltűnés nélkül sározd a vetélytársaidat...

--- A társadalomnak nincs saját akarata, ezt csak az uszítók és az ostobák állítják! A társadalom belőled és a többi emberből áll, és mindenkinek saját akarata van, ezek összegződnek, és ebből lesz a társadalom akarata (a társadalomnak - az embernek! - vannak viszont uszítható ösztönei, és mivel ezek minden embernél ugyanúgy működnek, a társadalom alsó, vesztes része az uszításra egységesen, egy emberként ugrik!). A társadalom az egyik leggyakrabban alkalmazott megszemélyesített bűnbak. Pedig ez valójában nevetséges, hiszen a társadalomnak én, te, ő - és maguk a bűnbakképzők is, a tagjai vagyunk!

--- Az uszítók gyártják a gyűlölködőket, azok pedig az ellenséget, a bűnbakokat...

--- Mindig jót mulatok, amikor a nagyszájúak olyan társadalmi jelenségek ellen hadakoznak, amelyeket maga az emberi természet hoz létre az ő rosszra vivő hajlamaival. Ez olyan, mintha a görény fintorogna attól a bűztől, amit ő maga bocsájt ki…

--- A korrektség, az anti-rasszizmus mindenkire nézve kötelező! A bűnbaknak állított kisebbségekre is.

--- Mindig, mindenfajta fasizmus a bűnbak-képzéssel kezdődik.

--- Olyan élőlény, olyan felelős, élő entitás, hogy fogyasztói társadalom, nincsen. A fogyasztói társadalom mi magunk vagyunk, maga az emberiség, pontosabban az emberiség lustasága, fényűzése, nagyzolása, önzése stb. Tehát hatásvadász, hazug képmutatás, ha valaki a fogyasztói társadalmat hibáztatja a környezetrombolásért vagy akármi másért. Mi magunk vagyunk a felelősök mindenért! 2015-02-11.

--- Tisztességes állampolgárok megléte mellett hány percig lehetne hatalmon egy diktátor? A diktátort szidni, ez a leggyávább és a legképmutatóbb pótcselekvés és bűnbakképzés, a figyelem elterelése a saját erkölcsi alkalmatlanságunkról!

--- A bűnbakképzés sem rejti el a bűnbakképző esetleges hitványságát…

--- A rasszizmus oka a legrövidebben az, hogy a bűnbakképzésre és a kirekesztésre való hajlam velünk születik, a minden emberre érvényes emberi természet része, és nem opcióként, hanem ösztönös kényszerként, amelyet fel lehet uszítani, szítani, és a szélsőségesek ezt meg is teszik!

9. A demokrácia:

A demokrácia, legalábbis a nevében, a nép-uralmat, a teljes jogi- és méltóságbéli egyenlőséget jelenti. Az a társadalmi rendszer, ahol papíron a nép uralkodik, a legnemesebb eszmék érvényesülnek, élükön a tiszta erkölccsel...

A valóságban ez nem így van, de még mindig a demokrácia az, ahol ezt az eszményi helyzetet a legjobban megközelítik.

Ezt még soha, sehol nem sikerült elérni, de a demokrácia még számos hibájával együtt is az eddigi legjobb társadalmi rendszer.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A társadalmi, lényegében biológiai demokrácia megköveteli az összes társadalmi jelenség átértékelését, a tisztesség érvényesülését.

--- A tehetség magánügy. A szolgálat közügy.

--- Aki nem elég erkölcsös, az demokratának sem elég jó.

--- Demokrata csak rendes ember lehet.

--- Az emberiség csakis valódi demokráciában lesz képes fennmaradni.

--- A populizmus uszít (megoszt, gyűlöletet kelt), a demokratizmus megbékít (integrál, kompromisszumra késztet).

--- A demokrácia stabilizálódása csak úgy lehetséges, ha az egész társadalmat bizonyos szint fölé emeljük anyagilag, képzettségileg, műveltségileg, tehát, ha polgárosítjuk az egész társadalmat.

--- Demokrácia nem létezhet társadalmi méretű szolidaritás nélkül.

10. A diktatúra:

Parancsuralmi rendszer, melyet a társadalom alacsony erkölcsi és megélhetési színvonala vagy súlyos társadalmi szintű megalázottsága, lesüllyedése hoz létre, de kell hozzá egy gazdaságilag erős támogató réteg is, mely gazdasági, vallási (világnézeti) vagy nemzeti(ségi) érdekek mentén szerveződik meg, és támogatja a diktátor hatalomra jutását és uralkodását. A társadalom nagy többsége a diktatúrákban nyomorban és elnyomatásban él. A diktátor személye érdektelen, neki csak okosnak, aljasnak kell lennie, és hűségesnek az őt éltető hatalmi-gazdasági réteghez.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- A diktátorok az emberiség vírusai. Az emberiség immunrendszere pedig az erkölcs. A diktátor, mint vírus, ezt az immunrendszert támadja, próbál áthatolni védőfalán. Ez átmenetileg sikerülhet is neki, de mint pl. az influenzánál is, egy idő után az immunrendszer felülkerekedik. Ebben bízhatunk egyedül, az emberiség erkölcsi épségében.

--- A társadalom nem tehet semmiről, mert nem élő, létező valaki. Te viszont igen, mert te magad vagy a társadalom!

--- Ahelyett, hogy végre szembenéznénk képmutatásunkkal és általában rosszra vivő természetünkkel, bűnbakok végtelen sorát alkotjuk meg, mint a különböző közszereplők, izmusok vagy bizonyos népek, embercsoportok.

--- A diktatúra azokat az országokat sújtja, ahol olyan mélyre sűllyedt a közerkölcs, akkora a korrupció, annyit lopnak a fejesek, és akkora az elvtelen összefonódás, hogy a nép már az elit egyetlen csoportjában sem bízik, és arra szavaz, aki a legtöbbet ígéri gátlástalanul, és a nép veleszületett rasszista hajlamait a leginkább kielégíti, és kisebbségi érzését a bűnbakképzés és a kirekesztés révén (látszólag!) ellensúlyozza.

--- A diktatúra megjelenése azt jelzi, hogy a társadalom erkölcsileg a mélyponton van, hiszen különben nem tűrné maga fölött a diktátort.

--- A diktatúrában nem a diktátor uralkodik, hanem a társadalom (az ember) énjének a rosszabbik fele (az alfele) uralkodik a társadalom (az ember) énjének a jobbik fele fölött. Ha a társadalom többségében fölülkerekedik a tisztesség a rosszaságon, gyorsan vége is lesz a diktatúrának.

--- Demagóg, aljas, uszító, gyűlöletkeltő diktátor mindig akad, de te csak magadra haragudhatsz, ha nem tudsz ellenállni az uszításának.

--- Akivel a közvetlen környezetében mindenki egyetért, annak megzápul az agya. Mint pl. a diktátoroknak…

--- Diktatúra ott van, ahol sokkal több a sunyi, bunkó, önző, gyűlölködő ember, mint a tisztességes.

--- Ha a diktátort éltető okokat nem szűntetjük meg, hiába támadjuk a diktátort, legfeljebb új jön helyette. A baj csak az, hogy a diktátort mi magunk éltetjük, mert hagyjuk magunkat (a társadalmat) az uszításától űzetve a gyűlölködésbe, a kirekesztésbe hajszolni és megosztatni.

--- Az emberiség azért engedi működni a diktátorokat, mert azo demagóg módon kielégítik a tömegek aljas (rosszravivő) ösztöneit: a falkához tartozás kényszerét, a rangsorjavítási kényszerét és az önszépítő önámítási kényszerét, ismertebb nevükön így együtt: a rosszra vivő kényszereinket. Ha elismerné az emberiség, hogy ez mind benne van az emberi természetben, akkor történelmi léptékkel mérve pillanatok alatt megjavulhatna az életünk itt a Földön, mert azután már nem lehetne ezzel hülyíteni és uszítani a tömegeket. De nem, inkább rohadjon szét a világ, csak ne kelljen elismerni, hogy ilyen az emberi természet, hogy az érvényesülés a csaláson és az aljasságon alapszik, amióta csak az ember az eszével „kiemelkedett” (?!) az állatvilágból…

--- Akkor aláznak meg, ha hagyod magad! Minden diktátor annyi nyomort bocsájt az alattvalókra, amennyit azok még hajlandóak elviselni, és annyira aljasítja el őket, amennyire még hajlandóak elaljasodni; tehát gyűlölködni, kirekeszteni, másokat lenézni, bűnbakot képezni; emberi mivoltukat megtagadni…

--- A diktatúrák és a diktátorok szidalmazása is részben pótcselekvés: arról tereljük el ezzel a figyelmet, hogy a diktatúrákat, a diktátorokat az illető országok szavazói, állampolgárai tartják fenn, a megalkuvásukkal, a sárban tapicskolás, az alsóbb szintű korrupció, az elvtelen, erkölcstelen, korrupt érvényesülés vágyát és tényét előbbre helyezve az erkölcsi értékeknél, a szolidaritásnál, az emberi méltóságnál.

--- Aki valóban szereti a népét, az nem tűri el, hogy több százezer gyermek éhezzék, több millió ember nyomorogjon, és az nem uszít gyűlölködésre a nép körében senki ellen.

--- Minél okosabb és minél nagyobb gazember a diktatúrában egy tolvaj-gazember, annál magasabb rangot kap a bürokratikus gépezetben a többi „seggen ülő tolvajtól”, a legfőbb címeres gazemberektől.

--- A diktatúrák és a diktátorok szidalmazása is lényegében pótcselekvés: arról tereljük el ezzel a figyelmet, hogy a diktatúrákat, a diktátorokat az illető országok szavazói, állampolgárai tartják hatalmon, a megalkuvásukkal, a sárban tapicskolás, az alsóbb szintű korrupció, az elvtelen, erkölcstelen, korrupt érvényesülés vágyát előbbre helyezve az erkölcsi értékeknél, a szolidaritásnál, az emberi méltóságnál.

11. A „megtérés”:

A "megtérés" az a folyamat, amikor az egyén rádöbben az emberi természet, az emberi személyiség és az erkölcsi esendőség működésére és mibenlétére, és megsejti, megérti az emberi természet valódi arcát, rádöbben a tiszta lelkiismeret nélkülözhetetlen voltára és a lelkiismeret hatalmas erejére, és attól kezdve szégyelli alkalmi rosszaságait, és minden erejével igyekszik úrrá lenni azon. Vallásos embereknél ez a mozzanat az illető kulturális környezetében bevett vallás istenéhez való megtérést jelenti. A megtérés valamilyen katarzis vagy megrázó élmény hatására szokott bekövetkezni, vagy a személyiségfejlődés kellő színvonalát jelző lelki-érzelmi-erkölcsi-szellemi változás.

12. Az emberi élet értelme:

Az emberi élet értelme közvetlenül az élet fenntartása maga, tágabb léptékben és értelemben az erkölcsösség minél magasabb fokának az elérése, mert emberi viszonylatban az erkölcs az élet fennmaradása legfőbb feltétele. Az érzések, az ösztönök szintjén pedig ösztönösen minél több és erősebb evolúciós jutalom-érzés (élvezet, boldogság stb.) megszerzése, mert ezek átélése azt jelzi az illető számára, hogy mindent megtett a legfőbb parancs, az élet fenntartása érdekében. Emiatt mondják, hogy az élet értelme az, hogy boldogok legyünk (Kantnál a „boldogság-igény”).

Folyamatában szemlélve tehát az élet értelme az élet fenntartása, ezt az ösztönök előírásai betartása segíti elő a legjobban, az ösztönök pedig a vágyainkon át ösztönöznek minket az élet fenntartása szempontjából legelőnyösebb magatartásra. A vágyaink akkor teljesülnek be, ha engedelmeskedünk az ösztöneink, nevesítve a lelkiismeretünk sugallatainak, még akkor is, ha ez mindig nehezebb, mint a léha, öncélú, elvtelen „könnyebb út” választása. A „boldogság-vágy” tehát a legtermészetesebb érzésünk, és megléte egészséges lelkületet jelez.

Ez a filozófia és a lélektan egyik alapvető kérdése. Freud és követői szerint, aki az élet értelmére kérdez, az lelkileg nem egészséges, annak a lelki egyensúlya megbomlott (Wozu ich bin? Wofür lebe ich?). Ez az emberiséggel kapcsolatban eleve fennáll, hiszen az emberrel, a fejlett emberi ész létrejöttével együtt jött létre az a képesség is, hogy az evolúciós (létfenntartási) ösztöneink által alkalmazott evolúciós jutalmazó érzéseket anélkül is képesek legyünk megszerezni, hogy végrehajtottuk volna az evolúciós kötelezettségeinket. Ehhez persze be kell csapnunk magunkat és az ösztöneinket, hogy az ösztönök azt érezzék, hogy megtettük, amit kellett, és kiutalják nekünk a sokszor végtelenül gyönyörteli jutalom-érzéseket. Tehát az emberiségnek bőven van oka a lelkiismeret-furdalásra, pontosabban azoknak, akik nem fogadják meg az ösztöneink emberi nyelven megnyilvánuló részének, a lelkiismeretnek a szavait, követeléseit, mert ezáltal ártanak az evolúciónak, az élet fennmaradásának. Azokat, akik a lelkiismeretük szavát megfogadják, erkölcsösnek nevezzük. Akik pedig nem, azok az erkölcstelenek. Teljesen szinte lehetetlen az erkölcsi kötelezettségeket betartani, így a tökéletesen erkölcsös ember igen ritka. A gyakorlatban tehát mindenkinek oka van a lelkiismeret-furdalásra, senki nem tökéletesen erkölcsös.

Emiatt tehát teljesen jogos a kérdés, hogy mi is az emberi élet értelme. Végülis az, hogy minél erkölcsösebbek legyünk, minél nagyobb mértékben fogadjuk meg a lelkiismeretünk szavát, hogy ezáltal minél kisebb mértékben ártsunk az élet fennmaradásának.

Amilyen mértékben és gyorsasággal ismerjük fel, hogy az eszmék csak abban különböznek egymástól, hogy milyen önámítási-képmutatási, tehát milyen hazugságrendszerrel bújunk ki az önmagunkkal, a tényleges emberi természettel való szembenézésünk kényszere alól, olyan mértékben és gyorsasággal vetkőzzük le az izmusokat és következnek be a fejlett önismeret következtében az élet fennmaradása evolúciós feltételei: az emberiségi tudat kifejlődése, a szolidaritás, az irgalom, a megbocsájtás, a szeretet; annak a belátása, hogy az evolúció, az élet fenntartása követelményei számítanak csak és kizárólag; annak az elfogadása, hogy az emberi természet hamiskás, csalásra csábító, befelé öncsaló-önámító, kifelé meg hazug-képmutató, és hogy ezek a hamisságaink rontják meg az életünket elsősorban,; szóval rengeteg belátnivalónk van, de ez mind elvégezhető, megtehető, belátható, egyik követelmény sem ördöngősség; és a szellem embereinek azon kell fáradozniuk elsősorban, hogy a kogníció, a megértés, a megértetés útján az emberek minél hamarabb megértsék és belássák, hogy az élet és az evolúció ugyanaz, és az élet értelme a lelkiismeret követelményeinek a teljesítése, az erkölcsösségünk minél magasabb szintre emelése.

13. Az emberi jellem:

Az erkölcsösség mértéke egyénenként változik, csakúgy, mint a könnyebb út választását kísérő hamisítások fajtája, mértéke, és mindez egyenlő az emberi jellemmel.

14. Az emberi méltóság:

A Wikipédia az emberi méltóságról ezt mondja:

„A fogalom jelentése

Az emberi méltóság mindazon értékek összességét jelöli, amelyek az embernek és csakis az embernek, mégpedig minden egyes embernek, származásától, fejlettségi szintjétől, műveltségétől, tulajdonától stb. függetlenül a sajátjai. Az emberi méltóság olyan minőség, amely egyenlő és abszolút minden egyes emberben.

Az emberi méltóság jellemzői:

1. egyetemesség-egyenlőség;

2. elvehetetlenség-eljátszhatatlanság;

3. sérthetetlenség.

A fogalom kialakulásának története

A fogalom kialakulásának története a sztoikus filozófiában gyökerezik, mert ez az irányzat belátva a fennálló egyenlőtlenségeket is hitet tett az emberek egyfajta alapvető egyenlősége és más élőlényektől való alapvető különbözősége mellett. Az ókori filozófia mellett a fogalom forrásvidéke a zsidó, később zsidó-keresztény kultúra, a bibliai hagyomány is. Míg a görög filozófia az embert a természettel vagy az állammal való szembeállításban ragadta meg, addig a bibliai értelmezés az embert az Istennel való kapcsolata szerint határozta meg. Így a zsidó-keresztény hagyományban az emberi méltóság alapja az Isten képmásúság.^[1]

A modernkori gondolkodásban a fogalmat Kant munkásságán keresztül értelmezzük és közelítjük meg. Nála az emberi méltóság gyökere az ember képessége értelmének használatára, így erkölcsi döntések meghozatalára.

Jogrendszerben először az Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozatában rögzítették a fogalmat, akkor még az Istent megnevezve az ember elidegeníthetetlen jogainak forrásának. Majd a francia forradalomidején megfogalmazott Emberi és polgári jogok nyilatkozata volt a következő jogi dokumentum. A 20. századi fontos mérföldkő volt, hogy az első és a második világháború tragédiái után megalakuló ENSZ1948-ban a modern polgári államok normájaként megfogalmazta az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát.

Legújabban az Európai Unió alapjogi chartája kísérelte meg az emberi méltóságon alapuló jogok összegzését 2000-ben.^[2] Az alapjogi charta része lett a Lisszaboni szerződésnek, így annak 2009. december 1-jei hatálybalépésével része az EU jogának, akár bíróságok előtt is lehet rá hivatkozni.

A fogalomról szóló katolikus tanítás

Ókori görög gondolkodáson túl az emberi méltóság fogalmának fontos kultúrtörténeti és eszmei forrása a zsidó-keresztény kultúra és a Biblia. A fogalom jogrendszerbe ültetése mégsem köthető közvetlenül az egyházhoz. Az emberi méltóságot mint vallástól független axiómát a 19. században fedezte fel az egyház és a 20. században felismerte annak gyökereit saját eszmerendszerében is. A 19. század óta állandó hivatkozási pont lett az egyház megnyilatkozásaiban is. XIII. Leó pápa Rerum novarumától XXIII. János és VI. Pál enciklikáin a II. vatikáni zsinat okmányain keresztül napjaink egyházi megnyilatkozásaiig a katolikus tanítás számos alkalommal állt ki az emberi méltóság mellett. A II. vatikáni zsinat vallásszabadságról szóló deklarációja maga is az emberi méltóság fogalmáról kapta a nevét (Dignitatis Humanae), hiszen a vallásszabadság értékét e fogalomból vezeti le.^[3] Konkrétan az emberi méltóság katolikus értelmezését a Gaudium et spes (Az egyházról a mai világban) kezdetű konstitúciója adja meg.^[4]^”

Szerintem: Az emberi méltóság azt a bizalmat fejezi ki minden ember iránt, hogy erkölcsösen fog élni, és ha választása van, mindig erkölcsös döntést hoz.

Az emberi méltóság a globális szolidaritás talán legtartalmasabb, legkifejezőbb szinonímája. Az emberi méltóság azt a jogot és lehetőséget jelenti bárki számára, hogy éljen, és erkölcsös, tehát értékes életet éljen. Az értékes élet pedig attól kapja az értelmét és az értékét, ha hasznos az evolúció, az élet fennmaradása számára. Az élet értelme az élet fenntartása és kicsit konkrétabban a minél magasabb erkölcsösség elérése.

Kant erről így fogalmaz: az emberi méltóság alapja az ember képessége értelmének használatára, így erkölcsi döntések meghozatalára.

Tehát az emberi méltóság is az élet fennmaradását szolgálja, azáltal, hogy mindenkinek biztosítja a bizalmat és így a jogot, a lehetőséget az erkölcsi döntéshez, és ezáltal az élet fennmaradását támogató döntés meghozatala lehetőségét.

Azzal, hogy elismerjük valakinek az emberi méltóságát, azt fejezzük ki, hogy megbízunk benne, hogy a helyes, az erkölcsös döntést hozza majd, tehát felvállalja az ösztöneink teljesítésével járó nehézségeket, és így támogatja az élet fennmaradását.

Minden emberre szükség van ahhoz, hogy kifejthesse ennek érdekében a tevékenységét, és az emberi méltósághoz való jog ezt biztosítja minden embernek.

Az emberi méltóság az egyénnek a születésénél, emberi mivoltánál fogva őt megillető megbecsülés a társadalom részéről, az erkölcsileg tiszta lap. Az egyén kizárólagos joga, hogy eldönthesse, hogy a társadalmi megbecsültségéhez, a társadalmi megítéltetéséhez tartozó látszatot milyenné akarja alakítani, és a róla már kialakult képet meg kívánja-e tartani, továbbá csak reá tartozik a döntés szabadsága bármilyen idetartozó ügyben. A róla a nyilvánosság előtt megjelenő képet senkinek nincs joga rombolni, és őt akár a legkisebb mértékben is kicsinyíteni, megalázni.

A demokrácia egyik alapfeltétele, hogy a társadalom mindenkinek tiszteletben tartsa az emberi méltóságát. Az emberi élet fenntartásának pedig egyik alapfeltétele az, hogy a demokrácia érvényesüljön a társadalomban.

Az emberi méltóság tiszteletben tartása tehát az élet fenntartása egyik nélkülözhetetlen feltétele az emberi világban. Az emberi méltóság azon alapszik, hogy minden ember az élet része, és mindenki lehetőséget kapott a megszületése által arra, hogy az evolúciót, az élet fennmaradását segítse.

Az emberi méltóság annak az elismerése és figyelembevétele, hogy az önbecsülési kényszer, vagyis az ösztönös kényszer a minél értékesebb erkölcsi, tehát minél nagyobb társadalmi rangot biztosító személyiségjegyek megszerzésére mindenkiben ott van. Tehát az emberi méltóság az önbecsülési kényszer (a rangsor-kényszer) meglétének a társadalmi elismerése.

Az önbecsülési kényszer a tudományban "rangsor-ösztön"-ként ismert, és a két legerősebb létfenntartó ösztönünk egyike.

Ha valakit gazdasági, de különösen, ha erkölcsi értelemben letipornak, megaláznak, az árt az evolúciónak, mert így az illető nem képes kifejteni áldásos tevékenységét az evolúció javára, sőt, a helyzete, a hátrányba kerülése miatti bosszúja felborítja a társadalom békéjét, és így sokkal több kárt, hátrányt okoz a társadalom számára, mint amekkorát neki kell elszenvednie, amikor hátrányos helyzetbe hozták. Ha valakit emberi méltóságában megaláznak, az rossz üzenet a társadalom minden tagjának, és sokakat visszatart attól, hogy „küzdjön a legnemesbekért”. Tehát az evolúció szempontjából a szolidaritás létfontosságú, és bárkinek a kiközösítése, hátrányos helyzetbe hozása árt a közös ügynek, az evolúciónak, az élet fennmaradásának - az emberi méltóságnak...

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az emberi méltóság – a jog a méltóságra, a megbecsülésre, a tiszteletre - a biológiai demokráciából következik, ez azt jelenti, hogy minden embernek születésénél fogva megjár a bizalom, az erkölcsi tiszta lap induláskor, és annak a joga, hogy ezt a lapot az életével, a tevékenységével csak ő maga szennyezhesse vagy tarthassa tisztán, tehát erkölcsileg tiszta lappal indulhat mindenki.

--- Akármilyen rossz ember vagy is most, én akkor is embernek tekintelek, mert bízom benned, az emberi méltóságodban, abban az akaratodban, hogy jobb emberré válsz…

--- Az emberi méltóság lényegében az önbecsüléshez való jog, de mivel az önbecsülésünk a gyarlóságunk miatt szinte mindig hamis önbecsülés, ezért az emberi méltóságot úgy is fel lehet fogni, mint az egyén önámításhoz, az önszépítő önámításhoz való jogát.

--- Ha valakit gazdasági, de különösen, ha erkölcsi értelemben letipornak, megaláznak, az árt az evolúciónak (az élet lényegének, a fennmaradásnak), mert így az illető nem képes kifejteni áldásos tevékenységét az evolúció javára, sőt, a hátrányba kerülése miatti bosszúja felborítja a társadalom békéjét, és így sokkal több hátrányt okoz a társadalom számára, mint amekkorát neki kellett elszenvednie, amikor hátrányos helyzetbe hozták. Tehát az evolúció szempontjából a szolidaritás létfontosságú, bárkinek a kiközösítése, hátrányos helyzetbe hozása árt a közös ügynek, az evolúciónak, az élet fennmaradásának, a kirekesztés mindenképpen negatív eredményű mozzanat a társadalom, sőt, az élet(esélyeink) számára. Mindez globális szinten is igaz!

--- Az erkölcs a lehetséges legjobb közös nevező az összes ember számára, még ha ezt így ma még senki nem mondja is ki ilyen nyíltan. Sőt, tovább megyek: Az erkölcs az evolúció, az élet fennmaradása legfőbb záloga, és egyébként ez az egész eszmefuttatás is egyértelműen bizonyítja, hogy az erkölcs nem csoport-fogalom, nem csoport-alku kérdése, nem holmi alku eredményeként létrejött normák kérdése, hanem az egész emberiségre érvényes, oszthatatlan, egységes jelenség és követelmény-rendszer.

15. Az emberi személyiség:

Az a mindenki másétól megkülönböztethető gondolkodási, viselkedési és megnyilvánulási mód, ahogyan az egyén a testi-lelki-szellemi behatásokra válaszol. Az emberi személyiségre jellemző szerintem a rá jellemző erkölcsösségi színvonal, és az illető által általában alkalmazott önámítási módszerek mértéke és fajtái.
Alapelemeire lebontva, az emberi személyiséget a következők alkotják:
- a genetikai anyagban öröklött információ, adatok;
- az egyén életében szerzett saját élettapasztalatok és
- az emberi agy, az elme, amely ezeket az adatokat feldolgozza, összesíti, rendszerbe foglalja; továbbá
- a lelkiismeret, amelynek kialakulásában részt vesz az összes, az előzőekben felsorolt tényező; és
- az erkölcsösség, az erkölcsi színvonal, amely meghatározza, hogy a lelkiismeret által létesített késztetésekkel együtt járó nehézségeket milyen mértékben vagyunk hajlandók felvállalni, tehát milyen mértékben valósítjuk meg a lelkiismeretünk késztetéseit!

A Freud, Jung, Szondi és mások által felszabdalt személyiség részei a tudatos Én és a tudatalatti Én. Ez utóbbi különböző fázisai szerintem az ösztönökből származó (tudatalatti) ismeretek elkülönülése korszakok szerint, tehát aszerint, hogy milyen régen került be az örökítőanyagunkba az illető ismeret.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az emberi személyiséget szerintem főként az határozza meg, hogy a saját belső kényszereinek mennyiben képes és hajlandó ellenállni, erkölcsös választ adni. Ennek az ellenállásnak a mértéke az egyén erkölcsösségének a mértéke. Az emberi személyiséghez tartozik az is, hogy ahelyett, hogy szembenézne a hátrányos tulajdonságaival, hibáival, önámítást-képmutatást alkalmaz ezekkel kapcsolatban; az önámítási-képmutatási módok összessége szintén az emberi személyiség egyik meghatározója.

--- Az erkölcsösség mértéke egyénenként változik, az emberi személyiség legfontosabb ismérve.

--- Az emberi személyiségnek a lelkiismerettől független része a tudat, amely az ésszerűségen alapszik, míg az öntömjénezés, az önámítás meg nem részegíti.

16. Az emberi természet:

Az emberi természet az (emberi faj összes egyedére jellemző) ösztönös késztetések összessége hatására kialakuló viselkedés- és gondolkodásmód.

Az emberi természet 16 pontja:

--- (1). Az ember élőlény;

--- (2). az élőlények ösztönösen életben akarnak maradni, ezáltal marad fenn az emberi faj;

--- (3). ezt szolgálják a túlélési ösztöneink;

--- (4). a biztosabb túléléshez minél több erőforráshoz kell hozzáférnünk,

--- (5). ehhez pedig minél magasabb társadalmi rangra van szükségünk, mert az erőforrásokhoz való hozzáférés arányos a társadalmi ranggal, hatalommal;

--- (6). ennek megszerzésére az önbecsülési- vagy rangsor-kényszerünk és a közösséghez tartozásunk ösztöne vagy falka-ösztön késztetései kényszerítenek minket, mert minél értékesebb valaki, általában annál magasabb a társadalmi rangja és minél nagyobb, erősebb közösséghez tartozik, annál nagyobbak a túlélési esélyei;

--- (7). de mivel a jogos önbecsülés (és ennek alapján a valós társadalmi rang) megszerzéséhez szinte senkinek nem elegendőek a saját valós értékei, és mert az értékességünk növelése a világ egyik legnehezebb próbatétele, elfogadjuk a hamis önbecsülésünk és a hamis közösségi áldozatvállalásunk „segítségét”, amely ezt csalással, önszépítő önámítással és hazug képmutatással akarja megoldani;

--- (8). az önámítási-képmutatási kényszerünk ennek érdekében (a képmutatás révén) a társadalmi riválisaink társadalmi megítéltetését lealacsonyítja, értékeiket, érdemeiket igyekszik porrá zúzni; ugyanakkor a saját megítéltetésünket a saját értékeink látszatának az eltúlzásával, hamis metakommunikációval, mindenfajta csalással, hamissággal igyekszik javítani; és (az önámítás segítségével) mindezt saját magunkkal is igyekszik elhitetni;

--- (9). az önámítás-képmutatás kényszere, az általa okozott csalás, aljasság valósítja meg a gyakorlatban minden bűnünket és az emberi világ csaknem összes erkölcsi hiányosságát. Emiatt az emberi erkölcs a gyakorlatban egyenlő az önámítási-képmutatási kényszerünk, a hamis önbecsülésünk és a hamis közösségi áldozatvállalásunk (röviden a rosszra vivő késztetéseink) elleni küzdelmünkkel , mértéke ennek a küzdelemnek a hevességével arányos;

--- (10). ezeket az ösztönös késztetéseinket ki lehet használni és emberek ill. társadalmi csoportok ellen lehet az embereket fordítani, ez maga az uszítás a bűnbakképzésre, a kirekesztésre, a rasszizmusra;

--- (11). ezzel a szélsőségesek élnek, a szélsőséges politikusok, ideológusok, közszereplők, akik így akarják maguk mellé állítani az embereket, az uszítás, a gyűlöletkeltés ingyen lehetőségét kihasználni, ahelyett, hogy valós segítséget nyújtanának az őket támogatóknak;

--- (12. minél hevesebben és aljasabbul uszít és kelt gyűlöletet egy közszereplő, annál szélsőségesebb;

--- (13). a rangsor-ösztön kényszere (az önbecsülési kényszer) és a falka-ösztön kényszere (a közösségképzés kényszere) hamis változatai, tehát a hamis önbecsülés és a hamis közösségi áldozatvállalás, az önámítás-képmutatás kényszerével együtt alkotja a "rosszravivő ösztönös kényszereinket" vagy „elfajzott ösztöneinket”, annak a megjelölése nélkül, hogy itt kényszerről, élettani eredetű kényszerről van szó; tehát a hamis önbecsülés kényszeréről, a hamis közösségi áldozatvállalás kényszeréről és az önámítás-képmutatás kényszeréről kell inkább beszélnünk. A legáltalánosabb értelemben vett rosszra vivő kényszerünk az „öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk”, amely az erkölcstelenség legáltalánosabb megfogalmazása az én rendszeremben;

--- (14). ezzel a „rosszra vivő ösztönös kényszer”-együttessel a lelkiismeretünk hívatott tartani az egyensúlyt, ezt is a génjeinkben örököljük, és többféle módon hat ránk: a szabadság, az igazság és az összes jóravivő ösztönöztetésünk által, összefoglaló néven és fogalommal az erkölcsi késztetések, vagyis a lelkiismeretünk által; a lelkiismeret formájában az evolúció igyekszik az emberi viselkedést a valóság talajára visszahelyezni (az erkölcs, az igazság, a szabadság stb. segítségével), avégett, hogy a fennmaradáshoz szükséges alkalmazkodás által folyamatosan megkívánt döntések ne az önámításunkon alapuló hamisságok talaján, hanem a realitások valóságos, szilárd talaján és az evolúciós (ösztönös) tapasztalatok sok-sok évmilliós tapasztalatain állva képződjenek, megadva ezáltal a lehetőséget a reális döntésekre és így az élet fennmaradására.

--- (15). a lelkiismeret a fő ösztöneinkkel, a falka-ösztönnel és a rangsor-ösztönnel együtt közösen alkotja a „jóra vivő ösztöneinket” vagy símán az „ösztöneinket”; ezek kényszerítenek minket a jó irányba, és ha megfogadjuk, tehát ha küzdünk az önámítási-képmutatási kényszerünk és a többi rosszra vivő ösztönünk ellen, közös néven, általánosítva: „ az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk” ellen, azt nevezzük erkölcsnek. Az erkölcsösség mértéke egyénenként változik, és egyenlő az emberi jellemmel;

--- (16). mindenki maga dönt, de nyilvánvalóan könnyebb erkölcsösnek lenni, ha megértettük, hogyan is működik az emberi természet, az emberi személyiség, ha megértettük, hogy a legnagyobb virtus, a legnagyobb büszkeség a jóság, mert a legerősebb rosszra vivő kényszereinket kell ehhez legyőznünk.

További idevágó gondolatszilánkjaim:

--- A politika az emberi igények megtestesülése, az emberi igények az emberi természetből származnak, ezért ha helyesen akarunk politizálni, akkor az emberi természetet kell jobban megismernünk.

--- A púpos egyszerűen csak nem tetszik, a leprástól csak undorodnak, de az őszintét gyűlölik, megvetik és meg is ölik...

--- A társadalmi egyenlőség csak illúzió, mert az emberi természetet alapból az önfejlesztésre késztető létfenntartó ösztöneink irányítják, és senki nem akar a másikkal egyenlő lenni, inkább ösztönösen le akarja győzni. A társadalmi egyenlőségre belátható időn belül nincs esély, hiszen a létfenntartási küzdelem nemcsak a fajok között, hanem a fajokon belül, így a fajunk egyedei között is zajlik. A társadalmi egyenlőséget csak megközelíteni lehet, mint minden eszményt, ideális mértéket. A társadalmi egyenlőségre csak akkor lesz esélyünk, ha felismerjük és elismerjük, hogy a legnagyobb érték az emberiség érdekeiért hozott áldozat.

--- A társadalom mozgatórúgói az emberi igények, ezek viszont az emberi természetből fakadnak. Az emberi természet bemenő jelei, mozgató rúgói, a reánk ható ösztönös késztetések minden embernél ugyanúgy működnek, elemezni tehát mindenekelőtt az általános emberi természetet szükséges és érdemes.

--- Aki érti az emberi természet mozgatórúgóit, annak sokkal kevésbé fájnak a kapott lelki sebek, megaláztatások.

--- Csak akkor nyílik hosszú távú esély számunkra, ha a hibát nem a másikban, hanem saját magunkban és az egységes emberi természetben keressük.

--- A metafizika nem létezik! – mondta Wittgenstein. „Miért, az objektív megismerés talán létezik, létezhet a szubjektív emberiség részéről?” – kérdezem én… És egyáltalán: létezik így olyan, hogy filozófia? Objektív megismerés hiányában? És ha nem, akkor miről beszélünk? Miért nem a valódi emberi természetről beszélünk?

--- A valódi emberi természet három legfontosabb alap-eleme a három legfontosabb ösztönös kényszerünk (szerintem): a falka-ösztön (a közösséghez tartozás kényszere), a rangsor-ösztön (a rangsorkényszer, az önbecsülés kényszere) és az önámítás-képmutatás, amely ezeket kiszolgálja minden aljasság (hazugság, gonoszság, gőg, képmutatás, irigység, nagyzolás, stb.) árán is. Ezek együttesen alkotják az ún. "gyarlóságot", az emberi esendőséget. Aki küzd a gyarlósága ellen, az gyakorlatilag már erkölcsös valamilyen mértékben, aki nem, az csaló és öncsaló, önámító és képmutató, mindenképpen hazug, erősen esendő ember.

--- Ahhoz, hogy visszaforduljunk a szakadék széléről és elinduljunk az élhető emberi világ felé, a közös emberi vonásokat kell megtalálnunk, tudatosítanunk és mindenkinek világosan a tudomására hoznunk. Ez szerintem az egyetlen út a jövőbe.

--- Aki azt meri állítani, hogy én nem vagyok jó keresztény, majd jól lepofozom! 2015-02-20.

--- Aki gőgösen felvág arra, hogy ő „jó keresztény”, az nem jó ember, tehát jó keresztény sem lehet…

--- Az őszinte mind bolond! - tartja a néphit. Nos, ennyit az emberi természetről…

--- Azt mondják, hogy isten szereti a jókat és ezt azzal mutatja meg, hogy megpróbáltatásokat bocsájt rájuk. Valójában pedig szerintem az, aki jó, mert a lelkiismerete szerint él, az törvényszerűen kerül összeütközésbe a társadalommal, melyet emberek alkotnak, a gyarló, képmutató, csaló, rosszra vivő, rosszra csábító, mindig a könnyebb és lehetőleg nem a helyes utat követő emberi természettel megverve, és az emberek természetesen kivetik maguk közül a jó embereket, becsapják őket és még hülyének is nézik.

--- Ha továbbra is egymással harcolunk, ember az ember ellen, nemzet a nemzet ellen, vallás a vallás ellen, nem pedig egységes emberiségként küzdünk a megmaradásunkért, akkor nem lesz jövőnk. Csak akkor van esélyünk, ha a hibát nem a másikban, hanem saját magunkban és az egységes emberi természetben keressük.

--- Márai szerint a provincializmus ellen csak a műveltség hatásos. A rasszizmus ellen pedig szerintem az ösztönös kényszereinknek, az emberi természetnek a mélyebb ismerete lesz hatásos.

--- Minden káros társadalmi jelenség az emberi természetből fakad.

--- Mindenki maga dönt, de nyilvánvalóan könnyebb erkölcsösnek lenni, ha megértettük, hogyan is működik az emberi természet, az emberi személyiség, és ha tudatában vagyunk annak, hogy a legnagyobb virtus, a legnagyobb érték a jóság.

--- Minél bölcsebb vagy, annál szélesebb körben veszed figyelembe a dolgokat; és minél tisztességesebb vagy, annál szélesebb körben vagy képes ez alapján dönteni.

--- Az emberi faj bizonyítottan rosszra vivő természetű, de ez nem jelenti azt, hogy az ember születetten rossz, hanem csak a csábítás tényét rögzíti. Aki nem küzd ez ellen a rosszra vivő természete ellen, az abban a mozzanatban rosszként nyilvánul meg.

--- A természetben minden a könnyebb utat keresi, és ez ott természetes is; de az emberi társadalomban ez az út a pokolba vezet!

--- Amíg az ember-tudományok el nem ismerik, hogy a minden embernél egyformán működő emberi természet mindenkinél ugyanazon ösztönös késztetések alapján működik és hogy az emberi természet eleve rosszra vivő és uszítható, addig nem lehet leleplezni a kirekesztési, megbélyegzési, uszítási stb. szándékot és tevékenységet.

--- Az egyik legfontosabb kötelessége minden embernek: „Ismerd meg önmagad!” Mert ha magadat jobban megismered, akkor egyúttal megismerted az emberi természetet, ezzel az összes ember indítékait, és könnyebben el tudod fogadni őket, megértőbb, megbocsájtóbb, irgalmasabb, szolidárisabb tudsz lenni.

17. Az empátia, a beleérzés, az együttérzés, az „értő odafigyelés:

Azáltal, hogy a párbeszéd során megértjük, hogy a másik ember is ugyanúgy működik, mint mi (ugyanazokkal a rosszra vivő, ösztönös késztetésekkel küzd, és nem feltétlenül ellenünk, hanem a sors hozta nehézségek ellen harcol), elfogadjuk, befogadjuk őt a saját „falkánk”-ba, érzelmi közösségünkbe, beeresztjük őt képletesen a saját közösségünk határain belülre, és azontúl nem ellenségként, hanem sorstársként, bajtársként tekintünk egymásra.

Az én rövid empátia-értelmezésem: a másik ember önámítási rendszerébe való beilleszkedés, mely után sokkal könnyebben megértjük őt, megnő az irgalmunk iránta, és alkalmazkodni tudunk hozzá.

18. Az ún. eredeti vagy eredendő bűn:

A kereszténységben honos fogalom, a bűnbeesés közös, velünk született, eredendő okát sejteti, de soha, sehol nem találtam a vallásos szövegekben a konkrét mibenlétére utaló leírást. Szerintem ilyen bűn nem létezik, mert az erre a "bűnre" mutató homályos utalások szerint ez a bűnös késztetés, amely létrehozza az eredendő bűnt, szerintem velünk születik, de szerintem egy olyan késztetés, ami velünk születik, nem lehet bűn, hiszen készen kaptuk, nem a mi döntésünkön múlik.

Én úgy hívom: öncélú, elvtelen, élvhajhász örömszerzési kényszer, népszerű nevén kb. az erkölcsi esendőség, vallásos szóval a gyarlóság; a gyakorlatban a szellemi-testi kéjsóvárság.

Ez a kereszténység egyik legnagyobb tévedése, mert ami velünk születik, az nem lehet bűn! De!!! Ha nem teszünk ellene meg mindent, ami csak telik tőlünk, akkor valóban bűnt követünk el! Minden bűnünk abból származik, hogy ezeknek a kényszereinknek, amelyet a vallás eredendő bűnnek nevez, én pedig a fenti néven hívom, nem vagyunk hajlandók ellenállni, mert annyira vágyunk az élvezetre, az örömre, a boldogságra, hogy félretesszük értük az erkölcsi megfontolásokat, és a könnyebb utat választjuk, csakhogy megszerezhessük az evolúciós jutalmazó érzéseket, amelyeket feljebb felsoroltam.

A bibliában ezt az alma ellopásához kötik, de ez egy nagyon rosszul sikerült példázat, még leginkább úgy fordíthatnám le érthető nyelvre, hogy "amikor a lelkiismeret, vagyis a jóra vivő ösztönök szavát nem fogadjuk meg, és elkezdünk a tudatunkkal „okoskodni”, akkor szakítunk istennel", akit én rövid úton az én mikrokozmoszomban a lelkiismerettel azonosítok.

Az én értelmezésemben az eredendő bűn azt jelenti, hogy az élvezetek és általában az evolúciós jutalmazó érzések mindenáron való megszerzése érdekében általában az erkölcsi "könnyebb utat" választjuk, és nem vállaljuk fel a helyes út választásával járó nehézségeket.

Ez az erkölcsi döntés magva, és az emberi természet "sátánja".

19. A flow-élmény (a lelki orgazmus):

A létfenntartó ösztönök kielégítésekor az ösztöneinktől kapott jutalom-érzés, a boldogság legmagasabb foka, a boldogság önkívületig menő mértéke. Az ember számára a legnehezebb az egyéni érdekek tartományából kilépni a közösségi érdekek javára, így ennek megtörténtekor az egyénnek a legmagasabb szintű és erősségű evolúciós jutalom-érzés jár, ez pedig a boldogság, a mámoros boldogság, amely szinte önkívületet okoz. Az élet fennmaradását nagy hatásfokkal segítő szakmai vagy művészi tevékenység mesterfokú gyakorlása is kiválthatja a legmagasabb szintű jutalom-érzést, a flow-t, az önkívületig, az extázisig menő boldogságot. A katarzist okozó alkotás élménye annyira közérdekű tevékenység, hogy ez mindenképpen a flow-val, ezzel a lelki orgazmussal jár.

A flow-érzés az evolúció ajándéka az élet fenntartásáért hozott áldozatunkért.

A flow az én megfogalmazásomban: lelki orgazmus.

A „flow” fogalma Csíkszentmihályi Mihály nevéhez fűződik, aki a „pozitív pszichológia” egyik alapítója.

20. Az erény, az erények:

Az erény(ek) az erkölcstelenség főbb fajtáira adott erkölcsös válasz(ok). Ha akár ezer ilyen erkölcstelenség-fajtát és a hozzá tartozó, őt ellensúlyozó erényt megnevezel és egy hatalmas listában felsorolod, akkor sem adtad meg az erkölcs meghatározását, csak írtál egy listát! Az erkölcs fogalma ugyanis az, amelyet a következő szócikkben megadtam.

Itt következik az erkölcstelenség főbb fajtái egy része, a vallásban „a 7 fő bűn”-nek nevezett bűnök, utánuk pedig az az erény, amellyel az illető erkölcstelenséget („bűnt”), „rosszra vivő késztetést” ellensúlyozni szoktuk:
Elől a bűn, a gondolatjel után a vele szemben álló erény:
Bűn -- erény

1) Kevélység, gőg – alázat, szerénység

2) Irigység – szeretet, jóakarat, nagylelkűség

3) Harag – szelídség, megértés, önkritika, önuralom

4) Tunyaság, lelki restség, közöny, részvétlenség, hálátlanság – buzgóság, hála, részvét, együttérzés, szánalom, irgalom

5) Fösvénység, önzés -- önzetlenség, segítőkészség, adakozás

6) Torkosság, falánkság, mohóság – mértékletesség, önmegtartóztatás

7) Bujaság – önmegtartóztatás, hűség, önuralom

További gyakori bűnök és erények:

gyávaság - bátorság

igazságtalanság, részrehajlás, elfogultság – igazságosság, méltányosság,

őszinteség, igazmondás

kegyetlenség, kőszívűség, irgalmatlanság – szánalom, irgalom

érzéketlenség, ridegség, részvétlenség – oltalom, gondoskodás, részvét,

meghunyászkodás, megalkuvás - büszkeség, méltóság, szabadság-szeretet

önzés, árulás, kirekesztés, rasszizmus, hatalomvágy - szolidaritás, altruizmus (a közösségért hozott valódi áldozat)

engedetlenség, pimaszság - tekintélytisztelet

az erkölcstelenség bármely fajtája, aljasság - feddhetetlenség, lényegében az erkölcsösség

stb.

21. Az erkölcs, az erkölcsösség fogalma:

„Az erkölcs a létfontosságú küzdelmünk saját elfajult vágyaink ellen, és azt a rombolást ellensúlyozza, amelyet az ember hedonista, opportunista, hazug, önámító-képmutató természete, élvezethajszolása okoz az evolúció hatékonyságában, ezáltal az élet fennmaradása esélyeiben.
Az erkölcs az ember küzdelme az erkölcsi könnyebb út leggyakoribb és legnagyobb jelentőségű formái, az elemi erejű, öncélú, opportunista, hedonista kényszereink, tehát a hamis testi élvezetszerzési kényszereink és a lelki-érzelmi szinten a minden áron megvalósuló hamis öröm- és boldogságszerzési kényszerünk, legfőképpen a hamis önbecsülési kényszerünk és a hamis közösségi érzésünk kényszere ellen.

Az erkölcs tehát az előbb felsorolt rosszra vivő ösztönös kényszereink, a vágyaink öncélú, elvtelen, hedonista csábítása elleni küzdelmünk.

Az erkölcsösség az élet értelme, mert az erkölcsösség tartja fenn az emberi életet, ideális esetben a teljes élő természet fennmaradását segíti.”

Az erkölcsösség annak a mértéke, amennyit a lelkiismeretünk szavából megfogadunk. Az erkölcsösségre való késztetést a lelkiismeretünk közvetíti felénk a létfenntartó ösztöneink felől.

Tehát nem születünk erkölcsösnek, de a legerősebb ösztönös késztetés él bennünk, hogy azok legyünk, mert ez az élet fennmaradása feltétele.

Így működik az embernél az erkölcs:

Az egyén erkölcsös esetben legyőzi a rosszra vivő vágyait, késztetéseit, amelyek a „könnyebb útra” vezetnek, vagyis az elemi erejű ösztönös, öncélú, opportunista, hedonista kényszereinket, tehát a hamis testi élvezetszerzési kényszerünket és lelki-érzelmi szinten a hamis önbecsülésünk kényszerét és a hamis közösségi tudatunk (érzésünk) kényszerét. Ezek az önző, hedonista kényszereink tehát kétféle alapvető formában jelentkeznek, egyrészt a testi vágyakkal, vagyis a testi „élvezetszerzéssel” kapcsolatosan, másrészt a lelki-érzelmi vágyakkal, vagyis az „öröm- és boldogságszerzéssel” kapcsolatosan. A lelki-érzelmi vágyak a két fő létfenntartási ösztönünknek megfelelően a hamis falka-ösztön (a hamis közösségi érzés kényszere) és a rangsor-ösztön (a hamis önbecsülés kényszere) formájában jelennek meg.

A testi szintű elfajzott, hedonista élvezetszerzési kényszereink minden bizonnyal az ember előtti múltunkban még önmagában kitűnően működő létfenntartási ösztöneinknek az emberré válásunk után sajnálatos módon elfajzott változatai, míg a lelki-érzelmi szintű hedonista, elfajzott kényszereink a már csak az emberré válásunk utáni időkben kialakult helyzetben jöttek létre, annak megfelelően, hogy lelke és erkölcse már csak az embernek van. Az állatok szerintem még nem képesek elcsalni az evolúciós feladataikat, így erkölcstelenül, evolúció-ellenesen sem képesek viselkedni. Az ember viszont már messzemenőkig képes erre a helytelen, öncélú, hedonista élvezet-, öröm- és boldogságszerzésre, így nála már az evolúció során kialakult a lélek, a lelkiismeret és az erkölcs is, melyekkel a rosszra vivő csábításainkat semlegesíteni tudjuk, és ezáltal helyreállítjuk az életfenntartás esélyeit.

Sőt, a lélek és a lelkiismeret, tehát az erkölcs alapja szerintem együtt alakult ki az ember által választott „könnyebb úttal”, az öncélú, elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzéssel (vagyis a rosszra vivő kényszereinkkel, csábításainkkal), vagyis az erkölcstelenséggel. Ha a lélek és a lelkiismeret nem jött volna létre az evolúciót veszélyeztető elvtelen élvezet-, öröm- és boldogságszerzéssel, tehát a rosszra vivő kényszereinkkel, csábításainkkal együtt, akkor az ember igen hamar kipusztult volna. Az evolúció során azonban a rosszra vivő kísértéseink, kényszereink garázdálkodása ellen a természet azonnal védekezett a lelkiismeret létrehozásával, így végülis az ember evolúciója ha nehézkesen is, de tovább haladhatott.

Az erkölcs a megvalósulását tekintve zömmel a könnyebb út leggyakoribb és legnagyobb jelentőségű formái, a fent leírt, rosszra vivő kényszereink kielégítésére létrejött ösztönös önámítási kényszerünk (az önigazoló önámításunk, öncsalásunk) és a képmutatásunk elleni küzdelmünket jelenti, mely nem tudatos, hiszen egy mélyen bennünk rejtőző, ösztönös, bár nagyon káros jelenségről van szó. Az önámítás elleni küzdelmünk a tudatunkban leginkább mint a hazugság ellen, az őszinteségért és a tiszta lelkiismeretért folytatott (reménytelen…) küzdelmünkként, törekvésünkként jelenik meg.

Az erkölcsösség más megközelítésben azt jelenti, hogy nem fogadjuk el az élvezetek öncélú megszerzésére és általában a könnyebb út választására csábító megoldásokat, hanem akkor is teljesítjük az életfenntartó ösztöneink és a lelkiismeretünk parancsait, ha ez nehézségekkel jár.

Azt, hogy egy megoldás a helyes döntést vagy pedig a könnyebb út választását képviseli, kizárólag az dönti el, hogy az élő természet és az emberi faj túlélése szempontjából melyik a hasznosabb.

Általánosságban kimondhatjuk, hogy egy emberi megnyilvánulás erkölcsileg akkor elítélendő, ha az erkölcsi könnyebb utat jelentő alternatívát képezi, mert létezik rajta kívül más, hasznosabb megoldás az evolúció, az élet fennmaradása számára. Mivel az evolúciós, a létfenntartási szempontból hasznos megoldás mindig valamilyen fokú nehézséggel jár, ezért a könnyebb út nemcsak haszontalanabb a többi megoldásnál, hanem egészen biztosan a legkönnyebb, a legkevesebb nehézség leküzdését igénylő lehetőség, emiatt nevezzük „könnyebb útnak”.

Az erkölcs tehát a könnyebb út csábításával szembeni ellenállásunk, a könnyebb út választásának az elutasítása.

Hogy miért jelenti a helyes út egyúttal a nehezebbik utat is? Erre a folyó sodrásának a hasonlatát idézem meg: ha hagyjuk magunkat az árral sodortatni, akkor is előbbre jutunk, és semmit nem kell tennünk, de a véletlenre lesz bízva, hogy hol kászálódhatunk ki a sodrásból, és csak a szerencsén múlik, hogy nem ragad-e magával a sodrás jóval messzebbre, mint kívántuk volna.
Ez a könnyebb út.
De ha nevesített úticélunk van, akkor mindenképpen úsznunk kell, hogy egyáltalán kijussunk a sodrásból és partot érjünk, és különösen, hogy pontosan ott érhessünk partot, ahol valóban szeretnénk! Ez pedig a helyes, de mindig nehézséget hozó út.

Csak szabad embert van jogunk adott esetben erkölcstelenné nyilvánítani, mert a szabadság azt jelenti, hogy valaki tudatában van, hogy melyik a helyes út, az erkölcsös döntés, és döntését szabad elhatározásából hozza meg (Szerintem: „A szabadság a felismert erkölcsi szükségszerűség”!). Tehát aki nincs tudatában annak (akár szellemi, akár erkölcsi színvonaltalansága miatt), hogy mi a helyes út, vagy nem szabadon hozza meg ezzel kapcsolatos elhatározását, az nem ítélhető el erkölcsileg.

Így kimondhatjuk, hogy az erkölcs minden embernek a külön küzdelme a könnyebb út csábításával szemben, és nem közösségi kategória, de mégis minden embernél azonos okok (a létfenntartásunk elemi érdekei) által vezérelt és elveiben azonos módon zajló folytonos igyekezet. Ez a küzdelem általánosságban a minden embert kínzó elvtelen, öncélú örömszerzési- és önbecsülési kényszerünk miatt zajlik, a saját lelkiismeretünk jóra vivő és az előbb említett (az emberi elme megjelenése miatt létrejött) rosszra vivő kényszereink késztetései között őrlődve.

Ha a boldogság, az igazságosság, a szabadság stb., tehát a legnemesebb fogalmak elismerten mindenkire nézve ugyanazt jelentik, akkor az erkölcs is, hiszen ezekből épül föl! Tehát az erkölcs nem csoport-fogalom, hanem globális, az egész emberiségre érvényes jelenség. Ez egybevág végső soron Platón, Kant és sok más nagy filozófus véleményével.

Az erkölcs nem a transzcendens, megmagyarázhatatlan dolgokhoz kötődik, hanem az evolúcióhoz és az emberi viselkedéshez. Azért ragaszkodtak idáig ösztönösen a transzcendens szférához, hogy kellően homályosan, meghatározhatatlanul tarthassák az emberi erkölcs fogalmát, és így az erkölcsi felelősség kérdése ne merülhessen föl olyan hangsúlyosan. A gyarló emberekből álló gyarló társadalom hátsóját nyaló tipikus filozófusi beállítódás!

Kiegészítés az erkölcs fogalmához, a jóra vivő - rosszra vivő késztetéseink magyarázatához:
- a jóra vivő késztetéseken az életfenntartó ösztöneinkből származó késztetéseket értem, amelyek egyértelműen az evolúció hatékony menetét, az élet fenntartását szolgálják. Egyúttal nálam azt is jelenti a "jóravivő" jelző, hogy az egyén erkölcsösen viszonyul a(z evolúciós, ösztönös) vágyaiból származó késztetésekhez, és felvállalja az evolúciós, az ösztönök által késztetett feladatokkal járó nehézségeket, vagyis elutasítja a jutalmazó érzések megszerzését a "könnyebb út" igénybevételével, tehát nem úgy kívánja megszerezni a jutalmazó érzéseket, hogy mellőzné, elcsalná az életfenntartó ösztöneink által késztetett feladatok elvégzését. Tehát a „jóra vivő” az „erkölcsös” szinonímája.
- a rosszravivő késztetés pedig szerintem az, amelynél az egyén nem emel gátat a vágyai kielégítése elé, és mindenáron, opportunista, erkölcsileg megalkuvó módon is meg akarja szerezni a jutalmazó érzéseket; engedi magát a kísértésbe vinni, és rátéved a "könnyebb útra", amely minden esetben csalással, hazugsággal, önbecsapással és képmutatással jár.
A "társadalmi erkölcs" a gyakorlatban szerintem a közmegegyezésen, az össznépi megalkuváson alapuló normák összességét jelenti, az önbecsapás (az önámítás) és a mások becsapása (a hazugság, a képmutatás) olyanféle módozatait, amelyet az adott időben és az adott helyen a társadalom még megengedhetőnek – sőt, sokszor szükségesnek - tart. Ez tehát nem közerkölcs vagy társadalmi erkölcs, hanem közerkölcstelenség, társadalmi elaljasulás...

Az erkölcs-fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az erkölcs fordítva arányos az önámításunk mértékével és egyenesen arányos azzal, amilyen mértékben hallgatunk a lelkiismeretünk szavára.

--- Az erkölcstelenség az önbecsapáson, az önszépítő önámításon alapul, így az erkölcstelen ember, hatalom eleve képtelen helyes, a közjó és az élet alapvető érdekeit kielégítő döntéseket hozni.

--- Az erkölcs a mostani felfogás szerint az egyént magába foglaló közösség érdekeinek és szokásainak való megfelelést jelenti. Valójában az erkölcs a teljes élővilág szolgálatát jelenti. Minél nagyobb közösséget tekint a sajátjának az egyén, erkölcsei annál inkább megközelítik a valódi, eszményi erkölcs fogalmát.

--- A rendes ember állandóan kétségeiről számol be, legfőképpen saját magával kapcsolatban. A gőgös ember pedig mindenkit mindenben kioktat.

--- A legáltalánosabb értelemben az erkölcsös az, aki (ami) elősegíti az élet fennmaradását. A legszomorúbb, de a legfontosabb is egyben: maga a társadalom, az emberiség, az Ember sem érdekelt a (mostani szemléletével nézve) sok-sok nehézséget okozó (erkölcsi) megújulásban. S végülis az emberiség túlnyomó részét nem a filozófusok, szociológusok stb. alkotják, hanem az ún. egyszerű emberek.

--- Az emberiség erkölcsi válságából a kiutat nem mások megalázása, kicsinyítése, hanem saját magunk felemelése, fejlesztése jelenti. Ehhez az önismereten, az önkritikán és az önmérsékleten át vezet az út.

--- Az erkölcs a legnagyobb virtus, mert a világ legnehezebb feladata erkölcsösnek lenni.

--- Az emberi élet értelme az erkölcsösség elérése, mert emberi viszonylatban az erkölcs az élet fennmaradása legfőbb feltétele.

--- Az emberi erkölcs az én olvasatomban az élet fennmaradása érdekei mindenek elé helyezése, a legtisztább erkölcs szerintem azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt megteszek az élet fennmaradásáért, tehát nem (csak) az emberi faj, hanem az egész természet érdekeit tartom szem előtt. Az univerzum erkölcse (a teljes világegyetem erkölcse) hasonló lehet, de az univerzumról még nem tudunk eleget, így az érdekeit sem tudom meghatározni, de hasonló lehet az ittenihez.

--- Az erkölcs a mai paradigma szerint a közösségünkhöz való igazodást, hűséget jelenti. Ez még rendben is volna akkor, ha az egész emberiséget tekintenénk a közösségünknek, és az ő érdekeit (a mi érdekeinket!!!) néznénk, vagyis igazságosak, becsületesek lennénk egymáshoz.

--- Az erkölcs fogalmába a fajon belüli szolidaritás (a globális szolidaritás) is beletartozik. Ez azonban szinte teljesen hiányzik. Ebből is látszik, mennyire elaljasodott az ember.

--- Erkölcsről beszélni körülbelül annyira érdemes, mint a kocsmában az alkohol káros hatásait ecsetelni, és épp annyira veszélyes is…

--- Sokak számára az erkölcs a legkirekesztőbb, a legbosszantóbb intézmény…

--- A legértékesebb emberek középen állnak a politikai skálán, így minden irányból őket szidalmazzák…

--- A legfontosabb biotechnológia az emberiség erkölcsi fejlődése (lenne...)!

--- A lenézett „primitív” népek, társadalmak állnak erkölcsileg a legmagasabb fokon: életük állandó sokadalomban telik, az elidegenedést nem ismerik, a képmutatást még csak tanulják.

--- A népszerű szónok azt mondja, amit hallani akarnak tőle, a becsületes szónok pedig azt, amit tisztességesnek gondol.

--- A rendes ember magán uralkodik, a rossz ember másokon.

--- A rosszaság mindig pótcselekvés, előre csak a jóság visz.

--- A sérelmek nem mentenek föl a sértők kirekesztésének a bűne alól.

--- A társadalmi elfogadottság még nem jelenti azt, hogy az elfogadott ember vagy dolog tisztességes is…

--- A társadalmi elidegenedés okozta magány egyfajta jól megérdemelt magánzárka: minél önzőbb (emberekből áll) a társadalom, tagjai annál inkább elszigetelődnek egymástól.

--- A tudomány a legfontosabbat, az erkölcsöt egy fikarcnyit sem erősítette, kiszolgálja viszont az összes, nyilvánvalóan erkölcstelen igényünket: a lustaságot, a fényűzést, a hatalom-vágyat stb.

--- A tudósok zöme azért zárkózik el az új irányzatok megismerésétől, mert a gyökeresen új megoldások feleslegessé teszik az öreg vaskalaposokat…

--- Amíg az emberiség lényegében abban versenyezik, ki a rosszabb, csak romlani fog a helyzet. Majd ha a jóság lesz „a legnagyobb virtus”, a vetélkedés tárgya, akkor csillan meg az esély a hosszú távú jövőre…

--- Attól, hogy a mélyen tisztelt társadalom eltűri, hogy a politikusok korruptak legyenek, még nem kellene annak lenniük!

--- Az az anya, aki elkényezteti gyermekét (hogy örökre magához láncolja, mérhetetlenül önzőn), mély csapdába löki őt, mert az anya kényeztetését soha, senki nem akarja (és nem is tudja…) majd felülmúlni, és az ilyen ember egész életében szenvedni fog a hatalmas egójától és a mérhetetlen önzésétől…

--- Az egyetlen hiteles bírálat a példamutatás.

--- Az ember a rosszat csak kínjában, kétségbeesésében követi el, mert mindig mindenki jót cselekedne, ha ez nem volna oly nehéz.

--- Az erkölcs az eddigi gyakorlatban az egyént magába foglaló csoport érdekeinek való megfelelést jelenti. Valójában az erkölcs a teljes élővilág szolgálatát jelenti. Minél nagyobb közösséget tekint a sajátjának az egyén, erkölcsei annál inkább megközelítik a valódi, eszményi erkölcs fogalmát.

--- Az erkölcs a mai paradigma szerint a közösségünkhöz való igazodást, hűséget jelenti. Ez még rendben is volna akkor, ha az egész emberiséget, de igazából a teljes élővilágot tekintenénk a közösségünknek, és az ő érdekeit (a mi érdekeinket!!!) néznénk…

--- Csak egyetlen módon tudsz a maffia, a diktatúra vagy bármely egyéb káros társadalmi jelenség fölé kerekedni: a tisztességeddel.

--- Emberi viszonylatban az erkölcsös az, aki elismeri a gyarlósága és az önámítása létét, és szembeszáll vele.

--- Erkölcsös az, aki (ami) elősegíti az élet fennmaradását.

--- Ha az emberiség fenn akar maradni, az egyének, a csoportok, a nemzetek, a kultúrák, az eszmék versenyének csakis az erkölcsi szférában szabad zajlania.

--- Ha egy társadalmi csoport legyőz egy másikat, mert jobban tud csalni, hazudni, mert képmutatóbb, populistább, demagógabb a másiknál, azzal nem csak a legyőzött csoport veszít, hanem az emberiség is, mert erkölcstelen emberek hatalma mindig közveszélyt jelent!

--- A becsület a legnagyobb luxus, a legszegényebb becsületes ember is gazdagabb, mint a leggazdagabb csaló, tolvaj.

--- A jók paradoxona az, hogy szerények, pedig ők lehetnének a legbüszkébbek magukra!

--- A legszomorúbb, de igaz: maga a társadalom, az emberiség, az Ember sem érdekelt a (mostani szemléletével nézve) sok-sok nehézséget okozó (erkölcsi) megújulásban. S végül is az emberiség túlnyomó részét nem a filozófusok, szociológusok, írók, költők, művészek stb. alkotják, hanem az ún. egyszerű emberek.

--- A saját érdekeinket a közösségének alárendelni, ez az egyik legnehezebb feladat! ()

--- A természetben minden a könnyebb utat keresi, és ez ott természetes is; de az emberi társadalomban ez az út a pokolba vezet!

--- A tisztességnek nincsenek érvei, mert az emberiség nem engedte még megfogalmazni sem őket, annyira nem akar tudomást venni a tisztesség követelményeiről…

--- Az emberiség választhat: vagy megküzd az életéért, nagy, önmagával folytatott küzdelemben,”magát megtagadva” jobb, erkölcsösebb útra térvén, vagy vígadva - az erkölcsi fertőben lubickolva - sűllyed a világgal együtt a pokolba…

--- Az, hogy a rosszak érvényesülni tudnak, főként a társadalom, az emberiség -- az ember! - szégyene!

--- Azért misztifikálják az erkölcsöt és tolják át a metafizikai (transzcendens, képzelt) szférába, hogy ne kelljen az erkölcsi követelményekkel szembenézni. Így eleve megfoghatatlan jelenségnek állítják be. Pedig az erkölcsnek nagyon egyszerű, de magasztos célja van: hogy az élet fenntartását segítse. És egyáltalán nem transzcendens jelenség az erkölcs, hanem a létfenntartó ösztöneink késztetéseivel járó nehézségek felvállalásával szemben tanúsított ellenállásunk.

--- Azért nincsenek tisztességes politikusok, mert rendes ember nem áll sem bohócnak, sem martalócnak. Ha meg mégis, akkor nagyon hamar kicsinálják, mert a rendes ember annyira fölötte áll a politikusoknak, hogy nem tűrik el maguk között. És nem mellékesen, a gyarló-képmutató társadalom sem tűri el őt a tőle, miatta várható magasabb erkölcsi követelmények miatt.

--- Ha az emberiség képtelen kiselejtezni magából az erkölcstelen embereket, az erkölcstelenséget, akkor majd segít az idő: kiselejtezi az egész emberiséget…

--- Az igaz ember az, akinek a lelke tiszta fehér vászonba öltözött, legyen bár kopott ruhájú és szegény. A csőcselék pedig az, akit más ellen lehet uszítani, járjon bár szép ruhában és legyen bár gazdag.

--- Nincsen igazság erkölcs nélkül, és nincsen erkölcs igazság nélkül, mert mindkettő a hamisság ellen hat, és mindkettő szükséges az élet fennmaradásához.

--- Az emberiség megmaradása legfőbb feltétele az, hogy megalkossuk a közös, emberiségi szintű erkölcs fogalmát, és tudatosítjuk, hogy érvényesüljön.

--- Az öregség rákényszerít az erkölcsi fejlődésre!

--- Minél inkább érdekelt valaki a fennálló társadalmi, erkölcsi berendezkedés (és a jó nagy állami fizetése) fenntartásában, annál inkább akadályozni fogja az eszmei-erkölcsi megújulást. Mint pl. az embertudományok képviselői…

--- Az embert a nagyobb esze különbözteti meg az állatoktól. De erkölcsileg messze elmarad tőlük, mert az állatok mindig engedelmeskednek az evolúciónak az ösztönök formájában megjelenő parancsainak, tehát a maguk evolúciós szintjén erkölcsösek, míg az embernél ez szinte soha nem teljesül...

--- Az erkölcs fogalmába a fajon belüli szolidaritás is beletartozik. Ez azonban szinte teljesen hiányzik. Ebből is látszik, mennyire elaljasodott az ember.

--- A reális, helyes értékrend egyenlő az erkölccsel.

22. Az erkölcsösség:

A szándék a lelkiismeretesség megvalósítására, a lelkiismeret szavának engedelmeskedni. Az erkölcsösség mértéke az, amilyen mértékben az egyén a lelkiismerete szavának engedelmeskedik.

23. Az erkölcsi döntés, az erkölcsi jó- és rossz:

Aki hallgat a lelkiismeretére és felveszi a küzdelmet a rosszravivő ösztönös kényszereivel – az öncélú, elvtelen örömszerzési- és önbecsülési kényszerünkkel, a hamis önbecsülésünkkel, a hamis közösségi érzésünkkel és az önámításunkkal; aki ellenáll az erkölcsi könnyebb útra vivő csábításoknak, erkölcsi értelemben az a jó.

A rossz ennek értelemszerűen az ellentéte.
Az erkölcs-pótlékok:
Létezik állítólag a csoport-erkölcs (és bármilyen jelzős "erkölcs", pl. lovagi erkölcs, keresztény erkölcs, stb.) és valóban létezik az abszolút emberi erkölcs.
A csoport-erkölcs a csoport írott és íratlan szabályait, rendezőelveit és általában, a csoport lét-érdekeit tartja szem előtt mindenekelőtt, az általános emberi erkölcs pedig „a „könnyebb út” és a „helyes út” közti választás.”

Az általános, az abszolút erkölcs képviseli az erkölcsi előírások teljességét, és minden emberre érvényes, meghatározza minden ember számára az erkölcsi követelményeket.

A csoport-erkölcs végső soron nem is erkölcsöt jelez, hanem a csoport együttélési normáit, rendező elveit, erkölcsi kompromisszumait.

24. Az erkölcs az univerzumban:

Az erkölcs mint az egyes civilizációk esetleges kártékonysága elleni védelem az univerzum számára: Az erkölcs egyfajta beépített biztosíték arra vonatkozóan, hogy engedje-e a természet (az univerzum, a Teremtő, vagy kinek mi), hogy egy bizonyos szint fölé növekedjék egy civilizáció, egy életforma tudományos-technikai fejlettsége. Ha még akkor sem pusztítja el magát, amikor tehát erre már bőven megvolna a lehetősége technikai oldalról, akkor bizonyítottan kellő önmérséklettel (másképpen: erkölcsökkel) rendelkezik, és így továbbmehet, tovább fejlődhet és szétszéledhet az univerzumban. Mi, úgy tűnik, most tartunk ennél a választó-vonalnál. Még nem dőlt el a dolog...

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az emberi erkölcs az én olvasatomban az emberi faj létérdekei mindenek elé helyezése, a legtisztább erkölcs szerintem azt jelenti, hogy minden tőlem telhetőt megteszek az élet fennmaradásáért, tehát nem (csak) az emberi faj, hanem az egész természet érdekeit tartom szem előtt. Az univerzum erkölcse (a teljes világegyetem erkölcse) hasonló lehet. (2014-12-09)

--- Lehet, hogy a földi élet és minden élet-csíra a világmindenségben azt a látszólag leküzdhetetlen nehézséget próbálja meg leküzdeni, megoldani, hogy az egyedi lét (és így a faj ill. az élet) fönnmaradása biztosításához használt evolúciós szabályozó (jutalmazó ill. bűntető) érzések hatását hogyan lehet kordában tartani, és megakadályozni azt, hogy a jutalmazásra használt boldogság- illl. gyönyör-érzés elérése ne váljék öncéllá.

25. Az esendőség:

Esendő az az ember, aki nem vállalja föl az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és mégis ki akarja elégíteni a vágyait.

Az esendőség, mondanom sem kell, ugye, hogy az erkölcstelenséget jelenti más néven, csak szebben, több irgalommal, humánusabban megfogalmazva...

26. Az evolúció:

Az evolúció szerintem azt az önműködő folyamatot jelenti, amelynek során az élő természetben az egyedek és általuk a fajok alkalmazkodnak a mindenkori külső körülményekhez, ezáltal biztosítva az élet fennmaradását. Ezt az igen hatékony alkalmazkodást a mutáció-szelekció folyamata, és az egyedeket fenntartó számtalan élő alrendszer végzi azáltal, hogy önműködő evolúciós szabályozási körök működnek bennük, az egyes sejtek DNS-étől kezdve a többszintes evolúcióban megvalósuló elvi automatizmusokig, mint a "Darwin-gépek", sőt, szerintem ma már a többszintes kulturális evolúció határozza meg az emberi faj továbbélését. Az evolúció az élet legátfogóbb folyamata, az evolúció maga az élet. Minden vonatkozásnak, amely az élettel kapcsolatos, az evolúció az alapja, viszonyítási pontja, gyökere.

Az emberi evolúció a legutolsó évtizedekben egyértelműen felgyorsult és áttevődött kulturális síkra. A DNS-kutatások még igen messze vannak attól, hogy megtudhassuk, hogy a már lezajlott események és az azokkal kapcsolatos társadalmi-erkölcsi küzdelmek egyáltalán bekerülnek-e a DNS-be, módosítják-e azt; így azt sem tudhatjuk, hogy az új mutációk létrejöttében van-e szerepük, és ha igen, akkor hogyan zajlik ez a folyamat, és azt sem tudhatjuk, hogy milyen késéssel képeződik le a DNS-ünkben a megtörtént események és küzdelmek sora. Így nem tudhatjuk, hogy a kulturális evolúciós fejlődés az egyre gyorsuló változások gyorsasága miatt mennyiben marad a tudatunk szintjén, és mennyiben befolyásolja ezt a kulturális evolúciót a mostanra már valószínűleg nagy késésben lévő DNS-ünk illetve az örökítőanyagunk információ-tömege.

Én azt sejtem és remélem, hogy a DNS és a tudatunk között az információcsere élő, folyamatos, és a lényeges változások folyamatosan rögzülnek a DNS-ben. Azt biztosra veszem, hogy az erkölcs, a „helyes út” követése mindentől függetlenül az evolúció, az élet fennmaradása legfőbb feltétele, mert az erkölcs tartja az emberi társadalom történéseit a valóság szilárd talaján, az erkölcs kényszeríti ki a létfenntartó ösztöneink késztetései végrehajtását a vágyak rendszere segítségével, az erkölcs biztosítja a hatékony alkalmazkodást a létfenntartó ösztöneinkből származó információkat emberi nyelvre lefordító lelkiismeret működése eredményeképpen, a tudatunkkal kétoldalú kommunikációt folytatva a fennmaradás érdekében.

Az ember megjelenése veszélybe sodorta az evolúció addigi megbízható, eredményes működését, mert az ember anélkül is meg akarja és meg is képes szerezni a végtelenül kellemes, vonzó, gyönyörteli evolúciós jutalmazó érzéseket, hogy cserébe illendően végrehajtaná az evolúciós kötelességeit, tehát anélkül, hogy engedelmeskedne az ösztöneink késztetéseinek, a lelkiismerete szavának.

Tehát az ember megjelenése, a szabadjára engedett vágyaink és az azokat erkölcstelenül kielégítő önámításunk-képmutatásunk sodorta veszélybe az evolúció hatékonyságát, az élet fennmaradását, és az erkölcs az, amely képes visszaterelni az embert az evolúció kitaposott útjára.

Ezt azzal éri el, hogy fellép az emberi öncélú, elvtelen élvezet- öröm- és boldogságszerzés ellen, amely legtöbbnyire a hamis úton történő örömszerzés, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés rosszravivő késztetései révén valósul meg. Ezekkel az előbb felsorolt "rosszravivő kényszereinkkel" a "jóravivő késztetéseink" veszik fel a küzdelmet, ezeket a "jóravivő késztetéseinket" a lelkiismeretünk szava képviseli. Tehát amilyen mértében hallgatunk a lelkiismeretünkre és amilyen mértékben végrehajtjuk a lelkiismeretünk által megszabott feladatokat, olyan mértékben vagyunk erkölcsösek, olyan mértékben lépünk fel az evolúció sikerét, az élet fennmaradását veszélyeztető "rosszra vivő kényszereink" ellen.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az evolúció az ÉLET szakadatlan küzdelme a fennmaradásért. Mindig az erősebb, az életképesebb egyed (ezáltal faj) marad fenn, és viszi tovább az életet. Az ember megjelenése óta viszont az evolúció az emberben zajlik, az emberben küzd az erkölcs az erkölcstelenséggel, és ha az erkölcs győz (tehát, ha az igazságon alapuló döntések győznek a csaláson alapuló döntésekkel szemben), akkor továbbmehet az evolúció. Jelenleg sajnos az erkölcs, és így az ÉLET áll vesztésre…

--- Az ember élőlény. Így ami az élet fennmaradását szolgálja, az mind örömet, boldogságot okoz, és minden, ami az élet érdekeivel ellentétes, fájdalmat és szorongást…

--- Az ember a világnak azért a hányadáért érez felelősséget, amennyit megért belőle. Emiatt létérdekünk, hogy minél többen minél műveltebbek és képzettebbek legyenek.

--- Az ember(iség) is mindenben a könnyebb utat választja, mint minden(ki) az élővilágban. Ha az ember(iség) elismerné a gyarlóság (az önszépítő önámítás és a képmutatás kényszere, a hamis önbecsülés kényszere) létét, ezzel saját magát fosztaná meg a rövidebb (de persze, általában csaláson, hamisságon alapuló) út élvezetétől és „kényelmétől”. Viszont a hosszabb út, a jövőbe vezető, végtelen hosszú út megnyílna előttünk.

--- Az evolúció hajója az emberi hamisság megjelenésével léket kapott. De a lelkiismeret formájában még el tudott helyezni bennünk egy titkos biztosítékot, amely, visszahozván az embert az öncsalás-képmutatás hazugságaiból a valóság talajára, lehetőséget ad nekünk a túlélésre. A lelkiismeret az evolúció léket kapott hajóján a lék-elzáró dugó.

--- Ha az erkölcsi szempontokat (tehát az evolúció, a teljes emberi közösség, a teljes élő természet érdekeit) teljesen kihagyjuk az ügyeink intézéséből, akkor marad a puszta erőszak, legyen az szerencsés esetben akár csak verbális is...

--- Az állatoknál azt tekinthetjük erkölcsösnek, amit az ösztöneik sugallnak. Az embereknél is az az erkölcsös, amit a jóravivő ösztöneink sugallnak (a lelkiismeret, az igazságvágy, a szabadságvágy, stb.). Az evolúció a jóravivő ösztöneinken keresztül üzeni meg, hogy mi a helyes.

--- Az ember előtt a létfenntartó ösztönöktől csak akkor kapta meg az állat a jutalom-érzést, ha cselekvéssel, tehát ténylegesen teljesítette az ösztönök által kikényszerített feladatokat. Az emberi ész megjelenésével azonban már az elme furfangjai is képesek erre, így cselekvés nélkül, az elme hamisítása, az öncsalás, önbecsapás segítségével is megszerezhetők ezek a hihetetlen kellemes jutalom-érzések, igaz, csak átmenetileg, mert az evolúció nem hagyta magát, és e csalás ellenszeréül megteremtette a lelkiismeretet, mely leleplezi a csalásainkat.

--- Az emberi ész megjelenésével az elme átállt az élvezetek öncélú megszerzésére, azóta az emberi létfenntartó ösztönök nem a létfenntartásra ösztönöznek mindenekelőtt, hanem a kéj, az élvezet, az öröm, a boldogság öncélú megszerzésére.

--- Aki valódi, az egész társadalom számára elfogadható megoldásra törekszik, annak minden résztvevőt be kell vonnia a megegyezésbe. Aki csak a saját hatalmával akarja felváltani az aktuális hatalmat, az legtöbbször szidalmazni szokta a fennálló hatalom hibáit, bűneit. Az ilyen közszereplők alkalmatlanok bármilyen helyzet megoldására, tartós megegyezés elérésére és nyilvánvalóan emberileg is alkalmatlanok arra, hogy bármely közéleti síkon vezető szerepet vigyenek. A genetika nyelvén szólva az ilyen ember nem a társadalom egészének a javát akarja, tehát nem a legmagasabb szintű csoport-evolúció érdekeit tartja áldozatos módon szem előtt, hanem a társadalom számára igen kedvezőtlen egyéni evolúciós nyereség csakis egyedileg hasznos, önző stratégiáját követi, és veszélyes a társadalom jövőjére nézve.

27. Az evolúciós bűntető-elrettentő érzések:

A félelem, a szorongás, a fájdalom stb; mindazok a kellemetlentől az elviselhetetlenig terjedő emberi érzések, amelyeket az ösztöneink abban az esetben kényszerítenek ránk, ha ellenszegülünk a létfenntartó ösztöneink késztetéseinek, vagy ha erre készülünk.

28. Az evolúciós jutalom-érzések:

Pl. a kéj, az élvezet, az öröm, a sikerélmény, a boldogság, a jó lelkiismeret, a „könnyű lélek” stb.: Az evolúció, a létfenntartó ösztöneink az ösztöneink által sugallt késztetések kielégítő végrehajtása közben és után jutalmazó, ösztönző, mindig kellemes és kívánatos érzéseket bocsájtanak reánk.

Az (evolúciós) jutalmazó érzések között is vannak olyanok, amelyek nagyon erős élvezetet, örömöt, büszkeséget, lelkesedést, boldogságot stb. okoznak, hogy az erős vágyainkat kielégíthessék, persze, a számos kisebb vágy kielégítésére hívatott, korlátozottabb érzelmi kielégülést okozó egyéb jutalmazó érzés mellett. Ilyen vágy és a hozzá kapcsolódó jutalom-érzés nagyon sokféle létezik. Minél alapvetőbb ösztönről van szó, annál erősebb a vágy is bennünk az őt kielégíteni képes jutalom-érzés megszerzésére, és ennek megfelelően a jutalom-érzések is ugyanilyen nagy benyomást képesek gyakorolni ránk, amikor végre megkapjuk és átélhetjük őket.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánk:

--- Minél fontosabb egy cél elérése a túlélés szempontjából, annál erősebb az evolúciós jutalmazó érzés. Pl. a fajon belüli szolidaritás legmagasabb szintje, az önfeláldozás gyakorlása valóságos eksztázist idéz elő az egyénben, az evolúció, vagyis az ösztönök mámoros boldogságot bocsájtanak ilyenkor ránk.

29. Az evolúciós filozófia:

Ahány írást láttam ehhez hasonló címmel, mind mást emelt ki.
Csendben megjegyzem, hogy az egész filozófia az evolúció része, elengedhetetlen tartozéka. Sajnos azonban egyelőre az evolúciós filozófia csak hangzatos elnevezésnek tűnik, mindenki mást ért rajta.

Az élet célja, hogy folytatódjék, ezt a törekvést szolgálja az élővilág minden faja, minden egyede, minden élő sejtje, a sejtekben található genetikai anyag segítségével és természetesen az emberi élet minden vonatkozása, mozzanata is, így a filozófia is. És ha a filozófia eleve az élet fennmaradását szolgálja, akkor nincs is szükség evolúciós filozófiára, csak a filozófiát kellene eredeti feladatköre érdekében használni…

A legutóbbi idők kutatási eredményei alapján már nagyságrendekkel több információ áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a filozófiát valóban az élet fennmaradása érdekében tudjuk használni. Az én teljes filozófiai munkásságom erre irányul.

A filozófia legfontosabb ága így nyilvánvalóan az erkölcsfilozófia, és annak kulcsfogalma, az erkölcs, az erkölcsösség az élet fennmaradása legfőbb feltétele.

30. Az evolúciós pszichológia:

Erről a fogalomról is ugyanazt gondolom, mint az „evolúciós filozófiáról”.

A lélektan élettani alapjait is hatalmas iramban és mértékben tárták föl az utóbbi évtizedekben, és ma már mind a lélek, mind a lélektan élettani gyökereit képező ösztönök fogalmát és működését olyan mértékben feltárták, hogy a korábbi időkhöz képest gyerekjáték az elégedett és a szenvedő ember lélektani folyamatait meghatározni, leírni.

31. Az élet fenntartása, fennmaradása:

A földi élet legerősebb parancsa, ez minden élőlényben az első helyen kiemelt prioritású parancs; ezt más néven evolúciónak is nevezhetjük.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkok:

--- A szabadság, az igazság, stb. és az erkölcs és a lelkiismeret mind azt szolgálja, hogy a világot annak teljes valóságában érzékeljük, a saját hibáinkat is beleértve, és ne a rosszra hajló ösztönös kényszereink, a hamis önbecsülés által ránk erőltetett hamis világban éljünk. Mindez végülis az élet fennmaradása érdekében van így, mert a fennmaradáshoz szükséges döntéseknek reális valóság-alapon kell állniuk.

--- Az erkölcs az evolúció érdekeit, az életet, a közösséget védi, az erkölcstelenség pedig az egyéni önzés, az életre való alkalmatlanság megnyilvánulása.

--- Ma már az életminőség és a túlélés a közösség erkölcsi színvonalán múlik: ugyanis a túléléshez reálisan kell tudni fölmérni a belső és külső tényezőket. Ezt a fölmérési folyamatot, ennek a hitelességét az önszépítő önámítás, a hamis önbecsülés teljesen tönkre tudja tenni, márpedig az erkölcs pontosan azon múlik, hogy mennyire tudja az egyén és a közösség uralni az önámítását, a hamis önbecsülését. Tehát aki erkölcsös, az megmarad, aki nem, az elpusztul. A közösségeknél ugyanígy. Az a közösség tehát, ahol rasszizmus valósul meg, biztos pusztulásra van ítélve. Igaz, odáig jókat lehet zsidózni, cigányozni meg négerezni…

32. Az élet értelme:

Az élet lényege az, hogy folytatódnia kell, és így az élet értelme tágabb értelemben a minél magasabb erkölcsi színvonal elérése, mert az emberi élet fennmaradását az erkölcsösség (és a lelkiismeretesség, az igazságosság stb.) segíti a legjobban.

Az emberi élet értelme tehát az erkölcsi fejlődés, az erkölcsösség, mert az evolúció tárgyszerűséget és igazságosságot követel meg tőlünk, főképpen a saját értékeinket illetően, tehát maximális önismeretet és önkritikát, és végülis az erkölcsösség az, amely ezeket lehetővé teszi bennünk.

A fogalmat szemléltető gondolatszilánkjaim:

--- Az eddigi filozófia szerintem a történelemben egymást követő nagy filozófusok körül kialakult kultusz, az illető elme sajátos önámítási módszere átvétele. Szerintem mára már mindez csak érdekes olvasmány, de semmilyen eligazítást nem nyújt az élet lényegéről, értelméről amelyet a filozófiának mostanáig sem sikerült megtalálnia, ami nem csoda, mert az ember annyira nagymértékben önámító és a hamis önbecsülési kényszere olyan erős, hogy erre ez idáig egyszerűen képtelen volt. Ez, tehát az emberi élet lényege szerintem abban áll, hogy mindenáron fenn akar maradni, és minthogy az erkölcsösség az élet fennmaradása legfőbb feltétele, így az élet értelme az erkölcsi fejlődés.

--- Egy nagy író mondta a sikeres újságírás titkáról: csak annyi, hogy az igazat kell írni, nem szabad hazudni, csalni… A sikeres kereskedés titka pedig köztudomásúan: nem szabad csalni… És a maradandó, értékes, sikeres, tisztességes élet titka is, ezek után nem meglepő módon: nem szabad csalni!

33. Az érdek:

Az érdek annak a felismerése, hogy mit kell tennie és mire van szüksége az egyénnek ahhoz, hogy az élet fennmaradásához a lehető legmagasabb szinten járuljon hozzá. A legszűkebb érdekhez, az egyéni érdekhez csak a legönzőbb és a legerkölcstelenebb emberek ragaszkodnak.
Minél erkölcsösebb valaki, annál szélesebb körben tartja saját közösségének az élővilágot, és a saját magáénak elismert közösség érdekei szerint cselekszik és gondolkodik.

34/1. Az egyéni érdek:

Az egyén legszűkebb érdeke. Ez a legönzőbb és egyben a legerkölcstelenebb érdek, hiszen ha valaki valóban az élet fennmaradása érdekeit tekinti, akkor az egyént, az egyéni érdeket nem lehet kiszakítani a nagy közös erőfeszítésből, abból az ösztönös küzdelemből, amelyet az élet fenntartásáért kifejtünk.

34/2. Az érzelem, az érzelmek:
Az érzelmeink az életfenntartó ösztöneinkből az elménk segítségével képezett ösztönös késztetéseink által létrehozott lelkiismeretünk pillanatnyi állapotát tükrözik.
Az ösztöneink jutalmazó érzéseket bocsájtanak ránk, amikor erkölcsösen, az élet fennmaradása számára kedvezően cselekszünk vagy gondolkodunk, tehát élvezeteket, örömöt, boldogságot, büszkeséget stb.
Míg ha nem az élet fennmaradása javára teszünk vagy tervezünk tenni valamit, akkor elrettentő-bűntető érzéseket kell elszenvednünk.
Az érzelmek tehát az erkölcsi színvonalunk, az erkölcsösségünk pillanatnyi színvonalát tükrözik. Minél inkább betartjuk az erkölcsi kötelességeinket (az élet fennmaradása érdekeit), a lelkiismeretünk annál jobb hangulatot, annál kellemesebb érzéseket bocsájt ránk.

35. Az érték fogalma :

Értéket képez minden, ami az élet fenntartása számára hasznos.

A legnagyobb érték az élet, úgy általában, mert az emberi élet önmagában nem létezhet, csak az élő természettel való kölcsönhatásban.

Valaminek az értékességét az dönti el, hogy mennyire hasznos az élet fennmaradása szempontjából.

A legnagyobb értékek az élet számára: az erkölcsösség, az igazságosság, a szolidaritás, a közösség számára hozott áldozat, a hűség, a szeretet, a szerénység, a méltányosság, az irgalom, az együttérzés, a boldogság, a szépség, az egészség, az ész, a bátorság, stb.

Az evolúció mindenek fölötti fontossága, mindent meghatározó volta tehát egyetemes: az élet evolúciója számára fontos és hasznos dolgok lehetnek csak értékesek.

Az erkölcs és az értékek ugyanazt jelentik, az értékek képezik az irányelveket, míg az erkölcs azt, hogy a gyakorlatban hogyan, mennyire, milyen módon vagyunk képesek és ami a fő, mennyire vagyunk hajlandók erkölcsösen igyekezve az értékek mentén élni.

Az értékek máshonnan nézve egyenlők az ideákkal, az intuíciókkal, amelyek az élet fennmaradása érdekében az ösztöneinkben létrejött, letisztult késztetések.

Tehát Platón idealizmusa lényegében az emberiség akkori értékelmélete, az ideák az emberi élet fennmaradásához szükséges értékrendszer elemei, az ideákat nevezhetjük akár a letisztult ösztönös késztetéseknek is!

A fogalmat szemléltető gondolataim:

--- Az értékeket nem szabad összetéveszteni azokkal az álértékekkel, melyeket értéknek kikiáltva valójában az erkölcstelenség irányába teszünk óriási engedményeket. Ilyen szempontból minden politikai, ideológiai izmus ál-érték, mert egy izmus a társadalomnak mindig csak egy részét képviseli, az eszmerendszer egy részét kiáltja ki követendőnek, és minősíti a társadalom többi részét elvetendőnek, tehát minden izmus megosztó. Egyedül az erkölcs igazi érték és nem megosztó! Ha pedig az egyik izmust felváltja egy másik, azzal csak az egyik fajta képmutatásról átváltottunk egy másikra!

--- A politikai életben a legértékesebb a középen álló ember. De ő teljesen védtelen, mert nem tartozik valamelyik politikai erőhöz… És ha mégis valahová odaáll, már nem is olyan értékes, mert elmozdult középről. Ez a politika és az abszolút emberi érték antagonizmusa, kibékíthetetlen ellentéte.

36. Az értékrend:

Egy bizonyos vezérfonal (meggyőződés vagy ideológia) mentén szerveződött értékek összessége. Az evolúció, az élet fennmaradása alapján szerveződő értékrend a kívánatos végcél, mert az emberi értékek attól értékesek, hogy az élet fennmaradása számára hasznosak. Minden egyéb fogalom (pl. ideológia, valamilyen közösség stb.) köré szerveződő értékrend csak parciális érdekeket takar, nem a teljes élet, de sokszor még csak az emberiség érdekeit sem képviseli.

Keresés ebben a blogban

Harcz László: Az erkölcs és az értékek általános elmélete

Archív, 4.1., A-É, Harcz László: Az erkölcs általános elmélete fogalomtára, A-É, 2017. 01.01-i állás

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

H. L.: Az erkölcs és az értékek általános elmélete 3.0., folyamatosan frissített

Harcz László: Kb. 635 gondolatszilánk, témakörök szerint megjelölve

Harcz László: Fogalomtár